A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc-zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánc-zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 5., hétfő

Egy éves az SYT! :)

Bizony, a Sabor y Tumbao is már több, mint egy éves! :) Augusztus 18-án volt tavaly az első válogatás, és 21-én már az első próba. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelt egy év. Én nagyon büszke vagyok a lányaimra, nagyon jó a csapat. A válogatásnál nekem nagyon fontos volt két dolog: az egyik, hogy milyen ember, a másik, hogy milyen fantáziát látok benne. Volt, hogy ügyesebb táncos nem került be, mert nem láttam a tánc iránti alázatot benne, és szívesebben dolgozom olyan "csiszolatlan gyémántokkal", hogy a közhellyel éljek, akik formálhatók, alakíthatók, minthogy vésőt fogjak, és berögzült sallangokat próbáljak kikalapálni egy olyan emberből, aki ráadásul nem lát az orránál tovább, és meg van győződve a tökéletességéről. Persze azért ez nem azt jelenti, hogy kezdőket vettem volna fel a csapatba, de elsősorban a letisztult mozgás volt a fontos, és nem a mindenféle díszítések ismerete, hiszen ez utóbbit úgyis megtanítom nekik.

Hogy mi történt ez alatt az egy év alatt?

Hát először is indultunk tavaly novemberben egy timba koreo-val a Copa salsa versenyen, ahol második helyezést értünk el. Akkor 7 főt indítottam a 14-ből, most már 12 fős a koreográfia, a táborban adtuk elő, nagy élmény volt, most éreztem, hogy kezdenek beérni a dolgok. Hiába, kell idő a jó dolgokhoz.

Én képtelen vagyok pár hét alatt összedobni egy koreográfiát, és abból minőségi produkciót készíteni. Nekem idő kell, mármint arra, hogy azt úgy tanítsam meg, úgy javítsam a hibákat, hogy a legapróbb részletekre is igyekezzek odafigyelni. Erre jó példa, hogy a reggaeton koreográfiánkat januárban kezdtük, és először a júliusi táborban adtuk elő. Fél év alatt készült el, de még mindig csiszolgatjuk. Pedig aztán ha valamit össze lehetne gyorsan dobni, az a reggaeton, legalábbis azok a produkciók, amiket gyakran látok, erről tanúskodnak. De nekem többről szól ez a műfaj is, mint kurvás fenék rázás, már elnézést. Kár ezt a kategóriát erre a szintre degradálni. Természetesen nem gondolom, hogy minden produkció ilyen, de sok ilyen van sajnos.

Aztán egy pár hónapot gyúrtunk már a rumbára, mielőtt nekiálltunk az új timba koreo-nak, amiben most van egy kis rumba rész is. Jó lenne nagyon, ha a versenyig elkészülne ez is, mert idén is szeretném nevezni a lányokat, de csak akkor indulunk, ha már jól állunk, összecsapni nem szeretném.

Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert rengeteget fejlődtek, és óriási kitartással, és alázattal állnak a feladatokhoz, és emellett annyira jó emberek, olyan szuper a csapat így együtt, hogy kívánni sem lehetne jobbat. Nagyon örülök, hogy nincs furkálódás, piszkálódás, irigység, és efféle negatív energia. Az is igaz, hogy ezt nem is tűrném meg, akiben ezt felfedeztem, az mehetett is a csapatból még az elején. Itt együtt, és egymásért is dolgozunk, az egyéni érdek nem írhatja felül a csapat érdekeit.

Nagyon sokat kapok én is a lányoktól, és nagyon jó, hogy így pocakosan is gördülékenyen mennek a dolgok, tudunk próbálni, már félszavakból értjük egymást, és nagyon szeretném, ha ez még nagyon-nagyon sok évig így lenne. Most nem tervezek bővítést, 13-an vannak a csajok, plusz én és a kisfiúnk a pocakomban. :) Szerintem ez most szuper így, nem is szándékozom idén már több embert felvenni.

Nagyon hálás vagyok Balinak és Tominak is a támogatásukért, szakmai tanácsaikért, mert rengeteget segítenek nekem. Balival most az új timba koreo-t közösen készítjük, ez az első ilyen közös munkánk, én nagyon élvezem, mert folyamatosan én is tanulok tőle, és lenyűgöz a kreativitása. :) Nagyon inspiráló tud lenni egy másik nézőpont, egy másik ember ilyen aktív támogatása. :)

Olyan jó érzés, hogy minden héten várom a próbákat. Holnap is kedd lesz, és az azt jelenti, hogy megint próba, és ez nagyon jóóóó! :) Előfordult már persze, hogy nem volt jó kedvem, és úgy érkeztem a próbára, de annyira jó, hogy pár perc alatt ennek már nyoma sem marad, mert a lányok elfelejtetik velem még a tényleg komolyabb problémákat is.

Azt hiszem, hogy az egyik legjobb döntés volt az életemben, hogy létrehoztam a Sabor y Tumbao tánccsoportot is, és nem "csak" a ladies' style workshopokat.

Köszönöm lányok, hogy vagytok! Maradjatok mindig ilyenek! :)

Mosolygós estét mindenkinek!
Lili


2011. február 14., hétfő

Zumba képzés :)

Hétvégén Timivel részt vettünk a kétnapos zumba oktatói képzésen. Volt bennem némi előítélet, ezt meg kell, hogy mondjam, de próbáltam nyitottan állni a dolgokhoz. Az első, ami nagyon szimpatikus volt, az a tanár, és a staff. A szervezők nagyon kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, figyelmesek voltak. A tanár nagyon hasonlított a kubai tanárunkra Jorge-ra, ami nagyon vicces volt az elején Timinek meg nekem. :) Mosolyogtunk is ezen egy kicsit. :)

Kb. 50-60-an lehettünk. A csapat összetétele felülmúlta az elvárásaimat. Korábban írtam róla, hogy mennyire gáz, hogy bárki jöhet, és megcsinálhatja ezt a vizsgát. Ezt még most is fenntartom, de a mostani csoportban voltak táncosok, és fitness/aerobic edzők is. Azért nem mindenki volt a top-on, de majd erről később.

Szombaton egy kicsit hosszúra nyúlt regisztráció után részt vettünk Timivel életünk első zumba óráján, ami Master Class néven futott, gondolom nehezebb lehet, mint egy alap óra. Nekem nehéz volt, ezt beismerem. Egyrészt aerobic órára sem jártam soha, másrészt kondival is nehezen bírtam, és amikor nem láttam, hogy mit kell csinálni, mert éppen a hátsó sorban voltam, akkor nehezen is követtem néha. Bár ehhez hozzátartozik, hogy én elég lassan tanulok új dolgokat, és kell hozzá a lebontás előtte, hogy tudjam, mit csinálok, de itt erre nem volt lehetőség. Érthető módon egyébként, mivel nem tudom, hogy rajtunk kívül volt-e még olyan "elvetemült", aki eljött úgy oktató képzésre, hogy még órán sem volt soha. :D

Sok hasznos infó volt, bár ez nagyon a tánc rovására ment, én inkább gyakoroltam volna még többet. A cumbia és reggaeton táncokat összesen 1-1 számra táncoltuk le, miután átvettük a lépéseket zene nélkül. De a merengue, és salsa sem volt nagyon több, de erre már nem emlékszem nagyon. Ez nem túl kielégítő, lévén, hogy mától elméletileg már oktathatnám is., és vannak, akik meg is teszik, és a héten már órát tartanak Voltak olyan pillanatok is, amikor úgy éreztem, hogy többet ért volna hazasétálni az oktató csomaggal (munkafüzet, CD-k, DVD-k), és itthon egy nap alatt feldolgoztam volna az anyagot, most meg ráment kettő, és ugyanúgy szükségem lesz még egy napra, hogy A-Z-ig átnézzem. Azért elegendő nekünk Timivel rövidebb idő a feldolgozásra, hiszen a cumbia-t leszámítva a többi stílusban táncilag is elég otthonosan mozgunk, csak a zumba óra felépítését kell gyakorolnunk, és egy-két olyan mozdulatot, ami új, vagy máshogy van, mint ahogy mi eddig táncoltuk, hiszen ez fitness és nem tánc. Egy nap mindenképpen kell a megértéshez, és elsajátításhoz, és utána folyamatos gyakorlás ahhoz, hogy jó órákat tudjon majd Timi tartani.

Volt zenei óra is, ami nekem nem volt nehéz, kb. 5 másodpercen belül tudtam az összes szám címét, és többnyire az előadót is, nem csak azt, hogy milyen műfaj. De elképesztő volt látni, hogy többen még fél óra után sem ismerték fel a merengue-t, és a reggaeton-t sem. A mellettem ülő csaj pl. folyamatosan kérdezgette tőlem, hogy ez, és ez mi volt. De szerencsére az ő kedvükért az oktató zenei cd-n, amit az órákon használhatunk, rá van írva, hogy melyik milyen műfaj. :D

A rendszer, mind az oktatási, mind a zumba hálózaté nagyon jól ki vagy egyébként találva, és tényleg erős támogatást ad a tanároknak, hogy tudjanak tanulni, és tanítani. Azt mondom, aki akar, az fejlődni fog. Pár dologgal nem értek egyet, de ez már az én gondolatom. Többször volt hangsúlyozva, hogy a zene a lényeg, ez feledteti minden bénaságodat. Szerintem meg a zene ugyan valóban fontos, de a tanár felkészültsége szerintem ugyanúgy elengedhetetlen. Ne az órán gyakorolja be a tanár azt, amit tanít, hanem előbb tanulja meg, majd utána tartson órát. Természetes, hogy az óratartással fejlődik aztán még, és nagyobb rutint szerez, de azért jusson már el előtte egy olyan szintre, ahol már nem ciki, hogy kiáll, és prezentál.

Alfredo-n kívül Béla és Titanilla is tartottak egy-két szám erejéig órát, és az például nagyon rendben volt, mind a kettejükhöz szívesen mennék órára, ha lenne rá időm.

A hétvégéről még annyit, hogy a csapatot elnézve biztosan lesz néhány nagyon jó oktató, de lesznek sajnos olyanok is, akik nagyon távol állnak attól, hogy megtartsanak egy normális órát, de mégis meg fognak tartani. Nem arról van szó, hogy elrontották esetleg a lépéseket, hiszen én is bénáztam eleget a hétvégén, de azért rögtön lehet látni, hogy ki milyen mozgás koordinációval, ritmus érzékkel rendelkezik, mennyire képes kiállni emberek elé, milyen a kisugárzása stb.

Timivel már tegnap nekiálltunk előkészíteni a Zumba Fuerte-t, és a következő pár hét erről fog szólni, mielőtt még az első órát megtartja Timike. Utána pedig arról, hogy még jobban menjen minden. Én nem tervezem, hogy tanítani fogok, de egy-egy órára szívesen bejárnék majd táncolni, mozogni Timihez is, mert tényleg nagyon szórakoztató óra, és ki tudja kapcsolni az embert, fel tudja vidítani, el tudja lazítani. Egyelőre lesz nálunk a zumba órán: salsa, merengue, reggaeton, cumbia (ezeket tanultuk most hétvégén a workshopon), valamint tervezünk bachata-t, capoeira-t, samba-t. Nyilván azokat a műfajokat, fogjuk beletenni, amiket egyébként is ismerünk, és csinálunk már évek óta.

Remélem, hogy nektek is, és másoknak is kedvet tudunk majd csinálni a zumbához, és jól fogjátok érezni magatokat az órákon! :) Már most írom, hogy a táborban minden nap lesz zumba óra is! :) Persze csak fakultatív, így aki nem tudja addig kipróbálni, akkor majd ott! :)

Mosolygós hetet mindenkinek!
Szeretettel:
Lili


2011. február 3., csütörtök

Zumba Fuerte :)

Korábban már írtam a zumbáról pár gondolatot, pontosabban inkább a képzésről, illetve annak hiányosságairól. Elöljáróban gyorsan összefoglalnám a korábbiakat.


A Zumbát nagyon jó ötletnek tartom, hiszen nem mindenki akar párban táncolni, de sokan szeretnének mozogni, és unják az aerobic-ot, táncosabb órákra vágynak, változatosságra stb. Amivel azonban nem értek egyet, hogy egy hétvége alatt képeznek oktatókat úgy, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel a tanfolyam elvégzése. Aki már 10 éve táncol, és tanít, ugyanazt a „diplomát” kapja, mint aki aznap találkozott először a tánccal, vagy a mozgás bármilyen formájával. A papírt mindenki megkapja, aki elvégzi a képzést, és onnantól jogosult tanítani is.


Írtátok többen, hogy majd a piac dönt, és szelektál a gagyi oktatók, és a jók között. Valóban, ez bizonyos szintig így van. De ahol mondjuk vidéken egy városban van egy oktató, vagy kettő, de mind a kettő ugyanolyan béna? (már bocs) Egyáltalán ezek az emberek hogy mernek pénzt kérni azért a szolgáltatásért, amit nyújtanak? Persze itt említhetném a salsa-t is, hiszen ott is rengeteg az önjelölt tanár, akik meglátva az üzleti lehetőséget, gondolták, miért ne taníthatnának.


Szerintem nem etikus felkészületlenül, gyenge minőségben tanítani, legyen az bármi. Tánc, nyelv, közgáz, bármi. Az nem felkészültség, hogy 1-2 órával a diákod előtt jársz. Én még mindig hónapokat készülök egy-egy ladies’ style workshopomra, pedig van már annyi rutinom, hogy simán imprózva is megtarthatnám. Hogy mégis miért? Mert nekem is van bőven még hova fejlődnöm, és szeretném, ha a diákjaim a lehető legjobbat kapnák, és a lehető leghitelesebben képviselném azt, amit tanítok.


Na itt tényleg igaz lesz az, hogy a papír nem számít a minőségben. Biztos vagyok benne, hogy most is van olyan zumba oktató, akinek csak az alap papírja van meg, de kenterbe vágja táncilag, és pedagógiailag is azokat, akiknek minden megvehető papírja megvan. Szándékosan írtam a megvehető szót, hiszen erről szól. Nem kell tudnod szakmailag jól prezentálnod a dolgokat, elég, ha fizetsz. Jó kis rendszer, kár, hogy nem mi találtuk ki. :D:D:D Persze ez csak vicc. J


Hogy áll a Fuerte ehhez a kérdéshez? Nálunk is lesz zumba, mert a diákjaink diktálnak, az ő igényüket, kéréseiket kell szem előtt tartanunk. Meg persze hiszünk abban is, hogy sokkal jobban is lehet ezt csinálni, mint ami most itthon egyelőre jellemző, hogy boldog boldogtalan elvégzi ezt a képzést, és tanít. Mi ezt is olyan szinten szeretnénk képviselni, ahogy a salsa-t is. Meg akarjuk mutatni, hogy lehet ezt is jól csinálni, és szeretnénk minőségi órákat adni azoknak a lelkes emberkéknek, akik zumbázni szeretnének, mert nem elég nekik a heti egyszeri salsa óra, vagy nincs kedvük párban táncolni, vagy lemaradtak a képzésről, más fajta kikapcsolódásra vágynak stb.


Szóval hamarosan: Zumba Fuerte! J


Remélem, hogy sok örömteli pillanatot adhatunk nektek ezáltal is! :)


Szeretettel:


Lili

2011. február 1., kedd

SyT workshop :)

Fárasztó hétvége volt, ugyanakkor mégis nagyon boldog. :) Szombaton volt a ladies' style workshop, rengetegen voltunk, nagyon jól éreztem magam a lányokkal. :)

Az első két óra alapozás volt, és főleg technikai dolgokra tértem ki. Ez mindig egy kihívás, mert mind tanítani, mind befogadni nehéz azt a sok infót, és egyszerre nem könnyű millió dologra figyelni. Sem nekem, sem a diákoknak. Nekem az a nehéz, hogy egy csoportban vannak azok, akik még csak 4-5 hónapja táncolnak, és azok, akik már akár 3-4 éve.

Igyekszem mindig megfogni, és kézben tartani a csapatot. Ilyen szempontból az első két óra volt a legnehezebb számomra. Először is, mert még mindenki félénk, nem ismerik egymást, tele vannak görcsökkel. Persze nem mindenki, de a többség. Sokan most voltak először ilyen workshopon, és kemény dolog szembesülni azzal, hogy még milyen sok dolgot kell megtanulni. Csinálhatnék mókás, szórakoztató, animációs órát is, de abban a stílusban nem tudnám ezeket az esszenciális infókat ilyen rövid idő alatt átadni, csak a töredékét. Így marad a tanárnénis alapozás, és utána már a szórakoztatóbb, vidámabb cubaton és timba. Azt hiszem, hogy sikerült az első két órában leterhelnem a fejecskéket, majd a második kettőben feloldani a feszültséget, és közelebb jutottunk az általam oly nagyon hangsúlyozott lazasághoz, ami elengedhetetlen a tánchoz.

Már többször írtam arról, hogy nem könnyű szembesülnünk a hiányosságainkkal, de ezen túl kell lépni, és örülni, hogy van hova fejlődni, és lehetnek új célok. Nem kell különösebben nagy tehetség sem hozzá, hogy valaki jól táncoljon. Egyetlen dolog kell, de az elengedhetetlen: a gyakorlás. Enélkül egy tehetséges táncos is elkallódik, ugyanakkor egy gyengébb képességű, de szorgalmas táncos tovább juthat. Én hiszem, hogy a testünk nagyon intelligens, és ha fejben is megtámogatjuk a dolgokat, teszünk bele energiát, és gyakorlunk, akkor meglesz az eredménye.

Ahogy szoktam, teljesen kiütöttem magam, az utolsó zenét is teljes erőből táncoltam, mindig addig feszítem a húrt, amíg lehet. Másnap egész nap jajgattam, mert a hajam kivételével mindenem fájt. :) Már az nehezemre esett, hogy az egyik oldalamról átforduljak a másikra. :)

Most már jól vagyok (nagyjából), ma már lesz a lányaimmal próba is, amit nagyon várok. :)

Remélem, hogy akik voltak a workshopomon, jól érezték magukat, és sok hasznos információt sikerült kapniuk. Én biztos vagyok benne, hogy mindenki jobb táncosként távozott, mint ahogy jött. :)

Mosolygós napot!
Szeretettel:
Lili

2011. január 26., szerda

Sabor y Tumbao - 2011. :)

Januárban két dolog is történt az SyT életében. Egyrészt nekiálltunk az új koreográfiánknak, ami reggaeton lesz. :) Eddig 26 másodperc van meg, nem haladunk túl gyorsan, mert a zene is gyors, és a koreo is nehéz. A lányok persze ügyesek, és jól veszik az akadályokat, meg nagyon tetszik, hogy mindenki nagyon lelkes, és ez engem is motivál. :) Nem akartam egyszerű, nem technikás, csak tekerünk, rázzuk magunkat, és lötyögünk koreográfiát, mert abban nem sok kihívás lett volna. Így lett a mostani, ami persze még alakul folyamatosan, de eddig nekem is tetszik, és a fiúk (Tomi, Bali) is láttak hétvégén, nekik is tetszett nagyon. Nekem az ő dicséretük nagyon fontos, nem gyakran van benne részem, tényleg ki kell érdemelnem. :)

A másik esemény ebben a hónapban, hogy nagyjából lezajlott az új válogatás is. Hogy miért nagyjából? Hát, most teljesen más volt, mint augusztusban. Akkor sokan még nem tudták, mire vállalkoznak azzal, hogy jelentkeznek a csoportba, most meg már sokan nem mertek jelentkezni, úgy elment az önbizalmuk. Aztán a kiválasztottak kb. fele meg sem érkezett a válogatásra, volt, aki nem is jelezte a távolmaradását. Pánik, elbizonytalanodás, meghátrálás volt a jellemző. Érdekes élmény ez is, pedig a lányaim nem harapnak. De sikerült egy olyan emberkét találni, aki beillik minden szinten a csapatba, ezért ő továbbjutott a próbahónapra, jövő héten már jön is órára. Még egy lány fog felvételizni, mert ő külföldön töltötte az elmúlt fél évet, és neki még van lehetősége bekerülni, ha úgy teljesít majd a "pótfelvételin". :)

Most szombaton pedig Veszprémben tartok ladies' style workshopot. Telt házas lesz, minden hely elkelt, ha jól tudom, 8 városból is érkeznek az óráimra. Elképesztő, és persze nagyon megtisztelő ez a bizalom, mindjárt megyek is, és még gyakorolok egy kicsit. :)

Bármekkora rutinom is van már a tanításban, és ezekben a workshopokban, mégis izgulok mindig egy kicsit. Nehéz magamnak megfelelnem. Általában már aznap, vagy rögtön másnap elemzem is a videóimat, és írom a javítandó listát magamnak. Mindig jobb és jobb szeretnék lenni, mert szeretnék minél többet adni a diákoknak, akik eljönnek, és velem töltik ezt a napot.

Nagyon fontos eszköz számomra a tánc ahhoz, hogy kifejezzem, amit gondolok, hogy formáljam az embereket, és nem csak a mozdulataikat, hanem akár az egész életüket. Szeretném, ha a nőiességüket minél intenzívebben tudnám fejleszteni a lányoknak, és aki bejön az órámra, az úgy távozzon, hogy jobb nőt faragtam belőle, elindítottam egy úton, amely folyamatnak remélhetőleg hosszú távon még több haszna lesz.

Sokan küzdenek önértékelési problémákkal, és nekem erre oda kell figyelnem, és át kell segítenem őket egy nagy akadályon, amit saját maguk építenek fel. A tánc segítségével igyekszem ledöntögetni a falakat, amiket felépítettek a lányok maguk köré, ami miatt nem merik vállalni a nőiességüket, a női energiáikat, ami miatt nem tudnak nők lenni.

A kezdőknek, azaz akik még nem voltak workshopomon, és csak pár hónapja táncolnak, mindig nehéz dolguk van, többen meg is szoktak zuhanni egy kicsit, vagy nagyon. Ez természetes. Amikor az ember először szembesül a korlátaival, az nagyon kemény tud lenni, nem könnyű feldolgozni. Évente 2-3 alkalmam van összesen az egész iskolánkat nézve, hogy ilyen "lökést" adjak a nőiesség fejlesztése érdekében, ezért ilyenkor nem bánhatok kesztyűs kézzel velük. Azaz fontos, hogy nagyon sokat kapjanak tőlem.

Én ilyenkor teljesen KO-ra teszem magam. Legutóbb Debrecenben már kétségeim voltak afelől, hogy végig bírom-e táncolni az egyik órát, és egy pillanatra meg is kellett állítanom a csapatot, mert rosszul lettem, majd egy kis szőlőcukor segített. Mindent kiadok magamból, testileg-lelkileg is átadom magam a diákjaimnak, és minden energiámmal azon vagyok, hogy a lehető legjobbat adjam.

Érdekesen dolgozom fel ezeket a workshopokat. Nagyon sokat kapok a diákoktól, ezt nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen érzés. Felkavaró nagyon. Testileg, lelkileg olyan fáradt vagyok egy workshop után, hogy volt, hogy felállni nem bírtam még percekig, és csigalassúsággal sikerült csak felöltöznöm. Olyan is volt, persze ezt csak utólag vallom most be nektek, hogy sírógörcsöt kaptam a kimerültségtől, és a rengeteg szeretettől, amit a diákok adtak. Nagyon megható tud lenni az, hogy végigtáncolnak velem egy napot figyelve, küzdve, fáradtan, mégis lelkesen, és utána megtapsolnak, megölelnek, megköszönik a napot, írnak nekem emailt, bejegyzést a fórumon, a facebook-on, küldenek sms-t stb. Ezt érzelmileg nehéz feldolgozni, hiszen én csak teszem a dolgom, értük vagyok, és szeretnék nekik jót adni, velük jót tenni, szolgálni őket.

Nem, nem vagyok altruista, bár néha szeretném azt hinni magamról. :) De az is igaz, hogy a pénz nem tud motiválni. Ami motiválni tud, az pontosan a fent említett érzés, az, hogy szeretetet kapok a munkámért cserébe. Ez a legfontosabb motiváló tényező számomra. Ha az órámon a csapat jó, és támogató energiákkal van jelen, szárnyakat kapok én is, és sokkal többet tudok kihozni magamból. Félreértés ne essék, nem arra vágyom, hogy az egómat növeljék a diákok, és tömjénezzenek. Szó sincs róla. A tiszta szeretet az, ami csodálatos ajándék tud lenni, és igyekszem kiérdemelni.

Nem azt mondom persze, hogy nem esik jól a dicséret, hiszen kinek ne lenne fontos az ilyen jellegű feadback. Nem akarok ál-szerénynek tűnni, jól esik valóban, és ösztönző a folytatáshoz.

De visszatérve a csoportenergiára. Eddig egyetlen egyszer volt olyan csoportom, akikkel küzdenem kellett, és tudatosan arra figyelnem, hogy ne húzzon le engem is a passzivitásuk. Nagyon nehéz volt. Nem is mondom, hogy sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom. Az is egy tanulságos történet volt, és bár remélem, hogy nem lesz több ilyen, most már tudom, hogy máshogy kezelném a helyzetet, és többet ki tudnék hozni belőle, mint akkor.

A legutóbbi októberi (debreceni) workshop csodás volt, kiemelkedően jó emberek jöttek, és olyan figyelemmel, és lelkesedéssel vettek részt az óráimon, hogy ennél jobbat egy tanár nem is kívánhat. :) Nagyon jól éreztem magam velük, és már várom a veszprémi workshopot, mert ott még az is jó, hogy szinte mindenkit ismerek is a résztvevők közül. :)

Drukkoljatok nekem! :)
Előre is köszönöm! :)
Na most már tényleg ideje még egy kicsit gyakorolni! :)

Szép estét!
Szeretettel:
Lili





2011. január 16., vasárnap

Motiváció :)

Nemrég kérdezte tőlem egy kedves ismerősöm, hogy nem unom még a salsa-t? Nincsenek mély pontok, hogy a hátam közepére sem kívánom? Ő is táncol, de most éppen abban a korszakában van, hogy nem találja már meg azt az örömöt, ami korábban megvolt. Persze nála azért más, mert hobby táncos, nem tanár, nem a foglalkozása a tánc, hanem a szórakozása. Így nyilván más az is, ha a lelkesedése alábbhagy.

Más megélését nem tudom elmondani, csak ahogy mindig, a saját tapasztalatomat, és az abból leszűrt dolgokat.

Amikor elkezdtem táncolni, először nekem is hobby volt, heti egyszer, aztán egyre inkább szenvedéllyé vált, ami nem csak a tánc iránti szeretetemről szólt, hanem egy erőteljes kompenzálás is volt az életemben, mégpedig a "nem találom a helyem" korszakomé. Sokan kezdenek el emiatt táncolni, vagy nincs párkapcsolatuk, vagy éppen szakítás utáni lábadozásról van szó stb. Nekem is benne volt ez utóbbi is, de aztán tényleg beleszerettem, és ezért tart már ennyi ideje. Azok, akik csak kompenzálás, hovatartozás, párkeresés miatt jönnek, azok egy idő után el is maradoznak, ha nem alakul át ez az érzés, vagy nem egészül ki valódi tánc-szeretettel.

Az első mély pontom másfél év után volt, akkor majdnem abbahagytam a táncot. Én ugyanis már azt hittem magamról, hogy hű, de szuper vagyok, aztán Bali és Tomi, hogy visszarántsák kicsit az egómat, felvettek videóra. Na, volt is megzuhanás, és azt hiszem, a szerénység és alázat leckéjét rendesen meg is tanultam. Szinte el sem hittem, hogy ilyen béna vagyok másfél év után, pedig az voltam. :)

Ezt követte egy nagyon kemény időszak. Minden nap táncoltam, minden nap gyakoroltam nagyon hosszú ideig. Sikerült kijutnom külföldre kubai tanárokhoz, és Kubába is, ami nagy lökést adott nekem.

Nem lehet állandóan 100%-on égni, és bizony volt, hogy úgy éreztem, nem vagyok elég lelkes, ha órára kell mennem. Ilyenkor kell, hogy az ember motivációt találjon magának, célokat kell kitűzni, és el kell érni azokat lépésről lépésre. Létrejött a Sabor y Tumbao ladies' style workshop sorozat, melyre pillanatok alatt elkeltek a "jegyek", és a mai napig telt-házas minden workshopom. Az első ilyen workhopra két évet készültem, és a mai napig részben azért is tartok csak évi 2-3 workshopot, mert sokat készülök rá.

Egyre többet jártam külföldre is a tanáraimhoz magánórákra, és most már a ladies' style vonal, amit viszek a Fuerte-ben, páros órákra be-belátogattam asszisztálni a fiúknak, de saját csoportot nem vállaltam.

Tavaly a betegségem eléggé megakasztotta a lendületemet, mondhatni elvesztettem a lelkesedést a tánc iránt is, hónapokig nem is táncolhattam, de aztán összeraktam magam, és létrehoztam a Sabor y Tumbao ladies' style fellépő csoportunkat, akikkel két hónap munka után már 2. helyezést értünk el a hazai legrangosabb salsa versenyen.

A lányoktól nagyon sokat kaptam, és kapok, folyamatosan mozgásban tartják a pozitív energiáimat. :)

A táncomon folyamatosan dolgozom. Van, amikor többet sikerül gyakorolnom, és van, amikor sajnos nem annyit, amennyit szeretnék. Van bőven még mit fejlődnöm, nagyon sokat kell még tanulnom, de ez nem frusztrál, hanem motivál. 8. éve foglalkozom ezzel a tánccal, és sikerül mindig megújulnom, és mindig megtalálnom azokat a céljaimat, motivációmat, ami átsegít a nehezebb időszakon.

Nem állítom, hogy mindig könnyű, hiszen a sikerélmény egy nagyon fontos tényező, és nekem nagyon kevés feadback-em van. Nem tudok rendszeresen olyan órára sem járni, ahol tanulhatnék, és folyamatosan javítva lennék, mert ehhez külföldre kell mennem. A kezdeti gyors, és látványos fejlődés ma már másként működik, egy-egy újabb lépcsőfokért hónapokat kell dolgoznom nagyon keményen. De tovább kell mennem ezen az úton, mert kötelességem mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbbet adjam a diákjaimnak, ez pedig csak úgy lehetséges, ha én is egyre jobb és hitelesebb vagyok.

Szóval röviden szerintem a következők kellenek, ha bármit hosszú távon akarsz csinálni:
1. szeresd, amit csinálsz
2. legyenek céljaid
3. találd meg a kihívást
4. legyen motivációd, és tudj megújulni
5. nézz szembe a hiányosságaiddal, és dolgozz rajtuk
6. kitartóan, és alázattal végezd a feladataidat
7. teremts valami értékeset, amivel mások javát szolgálod

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

2010. december 16., csütörtök

Sabor y Tumbao új casting :)

Januárban újabb válogatást tervezek a ladies' style csoportunkba.

Hogy miért? Jelenleg 12-en vagyunk, ez egy nagyon jó szám, nem is akarok most sok új emberkét. Akkor meg minek a válogatás? Azért, mert mindig kell a megújulás. Voltak, akik lemaradtak múltkor, mert későn értesültek róla, vagy nem tudtak suli, költözés stb. miatt jelentkezni. Egyrészt miattuk.

Másrészt pedig nekem, mint tánccsoport vezetőnek mindig nyitott szemmel kell járnom, és ki tudja mikor találok új tehetséget, akivel aztán hosszú távon együtt tudunk működni. Ezért kb. fél évente, évente tervezek egy-egy válogatást. Lehet, hogy senki nem kerül be, ez is előfordulhat. A csapat ugyanis megvan, és jól működik, csak olyan kerülhet be, aki véleményem szerint erőteljesen építené a meglévő csoportot. Az első válogatáson vettem fel pár olyan lánykát is, akikben hosszú távon látok fantáziát, most azonban csak olyanok kerülhetnek a csapatba, akik minden szempontnak megfelelnek már most.

Lesznek-e kiesők a mostani csoportból? Nem, ilyet egyelőre nem tervezek. Arról sem tudok, hogy valaki el akarná hagyni a csoportot, szerintem jól megvagyunk, és szuperül dolgozunk együtt. :)

Az előfordulhat, hogy ha valaki a jelenlegi csoportból mondjuk egy év után sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és sok új, és nagyon jó emberke várakozik a helyére, akkor lehet, hogy meg fogok válni, néhány embertől, de nem szívesen tenném. Azonban a csapat érdek mindig megelőzi az egyéni érdekeket, ezért ki tudja, milyen döntéseket kell meghoznom majd a jövőben. Most nincs ilyen helyzet, aminek örülök nagyon. :)

De visszatérve a válogatásra:
Első lépés, hogy egy motivációs levéllel megkeressenek engem az érdeklők minél előbb: polgar.lili@salsafuerte.hu
Ezek után én eldöntöm, hogy ki jöhet a válogatásra: január 23. vasárnap Budapest
Aki a válogatáson megfelelt, az egy próbahónapon vesz részt, ez a harmadik kör. Utána dől csak el, hogy ki maradhat.

Hajrá lányok!
Mosolygós napokat!
Lili

2010. november 8., hétfő

Salsa Verseny - köszönet :)

Folytatnám a versenyről a leírást, pontosabban inkább arról írnék, hogy mennyire hálás vagyok embereknek, és nagyon köszönöm nekik a segítséget, támogatást, szervezést stb.

Először szeretném megköszönni Tominak és Balinak, hogy szakmailag és emberileg is mellettem vannak, és támogatnak. Az, hogy én ma itt tartok, nagyon erőteljesen nekik köszönhető, ezért úgy érzem, hogy a siker teljes mértékben közös érdemünk.

Aztán szeretném megköszönni a lányaimnak, hogy olyanok, amilyenek. Csupa szív emberek, tele szeretettel, odaadással és törődéssel. A versenyen többen kérdezték tőlem, hogy miért vállaltam be ekkora nyűgöt, hogy egy tánccsoporttal bajlódjak, és ráadásul csak lányokkal, és én megmondom őszintén, álltam ott kukán, mert nem értettem, hogy miről beszélnek. Ugyan nagyon különbözőek a lányok, de nagyon jól kialakult a közös célért való munka, és az összetartozás érzése is már ilyen rövid idő alatt. A lányok pontosak, megbízhatóak, szorgalmasak, és nagyon korrektek. Az is nagyon fontos, hogy nincs furkálódás, irigység, hanem egymás támogatása van vállszélességgel. Ilyen csapatról álmodtam, és valóra vált, bízom benne, hogy nagyon sokáig leszünk együtt. :)

Szeretném megköszönni B. Bíró Zoltánnak a verseny létrehozását, és le a kalappal, hogy évről évre megrendezi ezt a versenyt, ami nem kis fáradtságot és energiát igényel. A pénzről ne is beszéljünk, mert ugye az senki nem gondolja, hogy ez a verseny szinte félig üres nézőtérrel nyereséges lehet? Mindenkinek köszönet, aki a verseny létrejöttét munkájával, szponzorálásával támogatja.

A versenyzőknek köszönet, hogy eljöttek, és megmutatták tudásukat. Nagyon jó, hogy kubai salsa-ból és freestyle-ból sokan indultak, jó lenne, ha a rueda és az LA kategória is ilyen szépen felfejlődne, és nem csak 2-3 induló lenne a versenyen. Nagyon motiváló lehet a versenyre készülés, helyezéstől függetlenül megéri, mert rengeteget lehet fejlődni.

A zsűrinek is köszönöm, hogy szakmai ítéletükkel támogatják és terelgetik, nevelik a salsa közösséget. Én nem értek egyet Balival abban, hogy általánosítsunk a zsűrit illetően. Biztos vagyok benne, hogy a többségnek nagyon is ott van a helye a zsűriben, és korrekten, objektíven pontoznak. Abban azonban én is egyetértek, hogy előfordulhat olyan is, hogy néha bejön a szubjektivitás, vagy az érzelmek, és kicsit vastagon, vagy éppen hogy vékonyan fog az a toll. De szerintem nincs olyan verseny, ahol ne így lenne. Talán valóban még pontosabb pontozási értékelés lenne fontos. Én például a ruha és kellék kategóriát egybe vonnám, és nem két szempont lenne, mert ha valakinek szép a ruhája, használ kellékeket, és jó a zenéje, a koroe-ja, igaz, nem tud táncolni, de a fent említett több pontozási szempont alapján magas pontot ér el, akkor az nagyon előre kerülhet. Az sem lenne rossz, ha a saját iskolájuk produkcióját nem pontozhatnák a zsűritagok, így csökkenteni lehetne az esetleges részlehajlást. Azt is fontosnak tartom, amit Bali is írt a blogjában, hogy vállalják fel a zsűritagok a pontjaikat nyilvánosan. A versenyzőket is nagyon segítené, ha tudná, hogy min kell javítani.

A szurkolóknak köszönöm a támogatást, sokat ad ez a táncosoknak.

Nagyon sokáig sorolhatnám még, és akkor sem tudnám mindenkinek az őt megillető mértékben megköszönni a versenyt, ezért abba is hagyom most, ideje dolgozni is. :)

Hálás vagyok mindenért!
Mosolygós napot!
Lili

2010. november 7., vasárnap

A verseny :)

Nemrég értem haza, ma volt a salsa verseny, amin a lányaim is indultak. Gyorsan írok is egy rövid beszámolót.

Először kezdeném azzal, hogy nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk! Hivatalosan ugyan "csak" másodikak lettünk, de én a legszigorúbb megítélésem alapján is úgy gondolom, hogy első helyet érdemeltek.

Az első helyre egy kubai fiú került, ezt nem is igazán értettem. Ügyes táncos, és kiváló előadó, de annyira nem nehéz egy főnek egy félig meddig impro koreo-t összerakni. Sokkal nagyobb kihívás egy hét fős csoportnak egy timba koreo-t lenyomni, amit a lányok csináltak. Így szakmailag én nem érzem megalapozottnak a döntést. Az is fura, hogy kaphat valaki egy impro koreo-ra legjobb koreográfusi díjat. Hogy honnan tudom, hogy impro volt? Egyrészt ő mondta, másrészt valóban nem tudta kétszer egyformán letáncolni, amikor a gálán még egyszer elő kellett adnia.

Ismétlem, mielőtt félreértitek, én nem háborgok, egyáltalán nincs bennem indulat, nem is volt, és azt is tudom, hogy a versenyek néha elég szubjektívek is lehetnek, egyszerűen azt érzem, hogy a lányok jobbak voltak. Ezt persze nem csak én érzem így, de biztosan vannak olyanok is, akik nem így gondolják. Más iskolákból tanárok, versenyzők, közönség is sorra jöttek oda hozzám is, és a lányokhoz is a bemutató után, és egyértelmű vélemény volt, hogy jobbak voltak. Ezek szerint azonban valaki(k)nek nem tetszett. Annak nagyon örülnék, ha tudnám, hogy miért, mert akkor az lehetne akár építő jellegű kritika is, és tanulhatnánk belőle. De nem tudom, és valószínűleg nem is fogom megtudni.

Természetesen én is látok még javítandó dolgokat a lányok táncában, de nagyon sokat kihoztak magukból, ezért vagyok rájuk nagyon büszke. Nem paráztak, vagy legalábbis nem látszott, és szépen, harmonikusan mozogtak egymáshoz képest is. Már alig várom, hogy megkapjam és feltölthessem a video-t is. :)

Én a kubai fiút még a második helyre sem tettem volna. Oda nekem az Afro Peligrosa került volna, mert Gugu nagyon jó kis koreo-t talált ki szerintem. Ami miatt csak másodikak lettek nálam, az két dolog miatt van. Egyrészt nem éreztem túl szerencsésnek a zeneválasztást. Másrészt úgy érzem, hogy még táncosilag elég sok csiszolnivaló maradt ebben a koreo-ban. Nekem a afro egy nagyon nehéz műfaj, jómagam sem vagyok azon a szinten, hogy tanítsam, inkább küzdök vele, pedig már pár éve foglalkozom ez irányú képzésemmel is. Azonban pont ez egy olyan műfaj, szerintem, ami csak akkor néz ki jól, ha nagyon jó. Ha már nagyon megy. De mindenesetre egy nagyon erős második hely az övék lett nálam. Vetélytársnak a 10 indulóból egyedül ők kerülhettek szóba. Mondom, azaz írom, nálam.

Visszatérve a lányaimhoz, azért voltak, akik nagyon keményen is hangot adtak a nem tetszésüknek, hogy nem ők nyertek. Volt, aki azt mondta "vérlázító" ez az egész. Olyan ember mondta, akinek a szakmai tudását én nagyon tisztelem.

Én nem szeretem az ilyen lázítást, és háborgást. Akkor meg miért írom le ezt? Azért, mert egyrészt fontosnak tartom, hogy a lányaim tudják, mit gondolok. Ők tudják, hogy mennyire kritikus vagyok, és szigorú, és olykor már keményen őszinte, azaz biztosra veszem, hogy értékelni fogják a soraimat, és tudják, hogy nem nyalizás, vagy elfogultság ez most, hanem egy őszinte vélemény.

Másrészt azért írom le, mert érzek egy kis vigasztalást a lányok irányába, amire nincs szükség. Nem kell, mert nincs miért. Nagyon jók voltak. Nagyon jól helytálltak. Nincs miért sajnálni őket. Nem az a fontos, hogy hányadikak lettek, hanem az, hogy mit tettek le az asztalra. Alig két hónapja dolgozunk együtt, és máris egy ilyen eredmény, és elismerés van a zsebünkben. Ezek ám a nagy dolgok, nem az elefánt! Igaz, Bali? :)

A versenyről még annyit, hogy én voltam a műsorvezető, Tomi meg zsűrizett, Bali meg díjakat adott át.

Én, mint műsorvezető? Nos, a ruhám szép volt. :D:D:D Az elején elég sokat bakiztam, később már jobban belejöttem, de azért maradnék a táncnál. :) Már nem vagyok annyira exhibicionista, ezért sem akarok már én is fellépni a lányokkal, pedig olyan édesek, és hívnak, meg szeretnék. :) Én már 32 évesen kicsit visszafogottabb vagyok. Voltam már eleget középpontban, szerepeltem sokat, valahogy ez a korszakom már lezárult, legalábbis most így érzem. Aztán lehet, hogy ez majd változik, most ezek az érzések vannak bennem.

Most ennyit a versenyről, amint megvan a video, fel fogom tenni a Fuerte weblapra, facebookra, youtube-ra stb.

Külön köszönöm mindenkinek a fantasztikus támogató energiákat, amiket kaptunk a helyszínen, valamint a távol maradottaktól is. Nagyon jó érezni, hogy ilyen közösségben vagyunk, ilyen emberek vesznek körül minket. Hálás vagyok ezért, sokat ad nekem is, és biztos vagyok benne, hogy a lányoknak is. :)

Na most már befejezem, mert késő van. :)

Szép álmokat így éjjel kettőkor! :)
Lili

2010. október 24., vasárnap

Sabor y Tumbao - workshop és lányok :)

A tegnap egy elég hosszúra sikeredet nap volt. 4 órakor keltem, mert 6-kor indultunk Debrecenbe, az első regionális ladies' style workshopomra. Mint csajos workshop ez már a nyolcadik volt az elmúlt két évben, és a táborban is minden nap tartottam ladies' style órákat, de először volt workshop vidéken.

A csoport nagyon jó volt, nagyon kedves, lelkes, érdeklődő emberek jöttek. Ez egy tanárnak mindig nagyon jó, mert sokat ad energiában, és ebből mindig mind a két fél profitál. :) A tanárt is motiválja, hogy jó a közönség, és ettől még jobb lesz, és ez még jobb a diákoknak is. :) Persze valamilyen szinten függetlenedni is kell tudni, azaz, ha passzív a csapat, akkor is ki kell hoznom belőle a legjobbat, de azért őszintén megmondom, hogy sokkal jobb ez így, és biztosan jobb vagyok én is, ha a csapat is jó. Ezek az energiák hatnak, bár azért remélem, hogy passzívabb csapatnál sem tartok rossz órát. :)

Nem egyszerű egyébként összeállítanom az anyagot. Most már két éve tartok ladies' style órákat, és a workshopokon mindig vannak olyanok, akiknek ez az első alkalom, és olyanok is, akik akár minden órámon voltak. Azaz nagyon vegyes a tudásszint, ráadásul mindig újat és újat kell tanítanom. Ez sem kis kihívás. A kubai tanáraim, ha megnézem, hogy mondjuk mit tanítottak az elmúlt két évben workshopokon, szinte mindig ugyanazt, kicsit átalakítva, vagy még úgy sem... Nem beszélve arról, hogy én nem vagyok hajlandó jazz balett-es, és színpadi koreo-kat tanítani, aminek csak annyi értelme van, hogy fejleszti a koordinációt, de nem tudsz belőle még akkor sem túl sokat beépíteni a táncodba, ha darabokra szeded. Én semmi olyat nem tanítok, amit én nem táncolok. Ez nálam alapelv.

A kezdőnek, értem ez alatt azokat, akik először vannak a workshopomon, biztos vagyok benne, hogy nem egyszerű, és sokan akár egy kicsit össze is omlanak. Először szembesülnek ugyanis azzal, hogy mennyi mindent kell még tanulniuk, és nem csoda, ha vannak, akik úgy érzik, hogy ez szinte kétségbeejtő. Ez azonban csacsiság! Úgy kell felfogni, hogy de jó, mennyi mindent tudok még tanulni, és ettől mennyivel jobb táncos lehetek! Természetes, ha nem megy elsőre. Nekem sem megy. Nekem is rengeteg munkám van benne, rengeteg összeomlásom is, mert én is meg tudok zuhanni, amikor a kubai tanáraim szétszednek, és az első nap után úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudok táncolni. Ezt nagyon sokszor megéltem, mert ilyen típus vagyok. Mindenki nehezen néz szembe a hiányosságaival, legyen ez bármelyik életterületén.

Egy-egy workshopra annyi anyagot kell 4 órába besűrítenem, amit 2-3 hónapig legalább tudjanak gyakorolni a lányok, hiszen nagyon ritkán van workshop. Ha például a tegnapi nap anyagát nézem, akkor az kb. 8-10 hét lenne egy heti rendszerességű ladies' style tanfolyamon. Hogy miért ennyit gyömöszölök bele egy napba? Azért, mert sokat akarok adni. Simán el tudnék alaplépéssel és annak magyarázásával bíbelődni akár 4 órát is úgy, hogy észre sem vennétek, hogy ennyi idő eltelt, és még mindig az alapot lépjük, de nem az a dolgom, hogy tökéletesen megtanítsak mindent, és begyakoroltassam, hanem a gyakorlás, kidolgozás az a lányok dolga otthon. Én adom az infót, és amint úgy érzem, hogy legalább fejben megvan, megyek tovább.

Korábban olyan ladies' style workshopokkal kezdtem, amiknél volt az új embereknek egy külön workshop, mint 1-es szint. Megvolt ennek is az előnye és a hátránya is. Az előnye az volt, hogy nem volt ennyire kemény a tempó tananyagban, a hátránya pedig az, hogy nagyon belementem a részletekbe, és ettől még sokkal nehezebbé vált, hiszen az egymásra épülő dolgokat nem lehet azonnal megvalósítani. Pl. egy alaplépésnél, ha már szép a lépés, és mondjuk már megy hozzá a csípő is, akkor jön a mellkas, váll, karok, kézfej stb. De az újoncok általában a csípőig jutnak, én meg részletesen leadtam korábban végig az egész felépítést, aminek az elsajátításához hónapok kellenek. Nem nagyon állt össze a végére, ezt be kell ismernem, mert ugyan azokon a workshopokon kevesebb más díszítést vettünk, vagy egyszerűbb koreo-t, de már elvérzés volt az alaplépésnél sokaknál.

Ezért most már más típusú workshopokat tartok. Nehezek, ez tény, legalábbis az újoncoknak biztosan. Nem megyek olyan mértékben bele a részletekbe, mint korábban, de igyekszem így is nagyon sok információt adni. Jobban próbálok érzeteket is adni, és dinamikus, erőteljes órákat tartani, amiben sok a tánc, és kevesebb a duma, és hagyni, hogy megéljenek a csajok minél több pozitív dolgot, hogy ők se vesszenek el a részletekben, hanem próbáljanak inkább belelazulni, és élvezni, és ráérezni.

Szeretnék majd tematikus workshopokat is tartani, azaz olyat, ami nem ötvöz egy nap alatt ennyi stílust, mint most. Gondoljatok csak bele, mennyi minden volt: alapozás, floreos, suelta, cubaton, samba, rumba, mambo, timba, chachacha stb. Durván sok ez egy napra! Ha több időm lenne, és rendszeresebben tudnék workshopokat csinálni, akkor például csinálnék szívesen egy 4 órás rumba ladies' stlye workshopot, ahol részletesebb felépítés és több gyakorlás lenne. Ugyanígy szívesen tartanék cubaton órát is, meg a nagy vágyam most, ami lehet, hogy meg is valósul, az egy partnerwork workshop. Balázzsal fogunk most a novemberi workshopon ilyen órát tartani. Stílus lesz a fiúknak és a lányoknak is, amit aztán rögtön együtt is kipróbálunk, és úgy gyakoroljuk, hogy azonnal lássátok, hogy lehet alkalmazni. Ebből szívesen tartanék egy egynapos workshopot is.

Hű, egy kicsit hosszú lett, úgyhogy magáról a workshopról most ennyit.

Azonban még szeretném megköszönni a Sabor y Tumbao fellépő csoportomnak a tegnapi szereplést! Nagyon büszke vagyok rátok! Mindenkire! Azokra, akik felléptek, és azokra is, akik nem, de hihetetlen szeretettel és energiával támogatták a fellépőket. Nagyon szeretem a lányaimat, mert nemcsak jó táncosok, de nagyon jó emberek is, és az utóbbi pár hétben nagyon közel kerültünk egymáshoz, én legalábbis úgy érzem. A közös élmények egyre jobban összekovácsolnak minket, és ez nagyon jó érzés. Már nem csak egy csapat lány vagyunk, akik a próbák után mennek a dolgukra, hanem most már azt mondhatom, hogy tényleg egy közösség vagyunk, és nem is akármilyen. Sok különböző ember van a csapatban, a korkülönbség is nagy, akár 14 év is, és mégis, szinte együtt lélegzünk már. Szeretettel támogatjuk egymást, és nincsenek furkálódások, önző és egoista megnyilvánulások. Ezért is vagyok minden szinten büszke rájuk, és köszönöm, hogy vannak. :)

Köszönöm mindenkinek, aki eljött a workshopra, és szeretettel várok mindenkit a következőn is!

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

2010. október 14., csütörtök

Sabor y Tumbao - debütálás :)

Jövő hétvégén nem csak Sabor y Tumbao ladies' style workshop lesz hétvégén, hanem az augusztusban alakult tánccsoportunk is most debütál. 12 lányból áll a csoport, és egy részük fel fog lépni jövő szombaton Debrecenben az első koreográfiánkkal. Nem a workshopon, majd az esti salsa buliban.

A workshopjaim előtt mindig izgulok egy kicsit, hiába van már tapasztalatom és rutinom ebben, mégis minden workshop, minden óra más és más. De ez jó is, mert újból és újból van kihívás. A tananyag is többnyire más, csak akkor fordul elő ugyanaz , ha pl. mint az első workshopra 150-160 ember jelentkezett, és szét kellett bontanom a csoportot.

Mostani anyag is elég színes lesz. Az alapmozgásokat mindig beleveszem, csak mindig újabb és újabb nézőpontból igyekszem megközelíteni, és erősíteni ennek fontosságát. A teljes tánc szinte értékelhetetlen számomra, ha stilisztikailag és technikailag nincs meg a szép alapmozgás, hiányzik a lépésből a pontosság és a dinamika, nem mozdul, vagy nem úgy a test, ahogy annak lennie kell. Hiába díszít valaki sokat, és táncol akár látványos mozdulatokat, ha nincsenek meg az alapjai, nemcsak hogy nem nézhet ki jól a tánca, de néha mókás is lehet. Sajnos kevés hangsúlyt fektetnek sokan erre, és én meg is értem, hogy nem akar mindenki táncos lenni a szó valódi értelmében, és csak szórakozni akar, de vannak bizonyos alapok, amiket akkor is el kell sajátítani. Ez ugyanolyan, mint a nyelvtanulás. Ha nincsenek meg az alapjaid, betanulhatsz jól hangzó felsőfokú mondatokat, attól még nem fogsz felsőfokon beszélni, és ezt egy hozzáértő azonnal leveszi.

A harmónia itt is nagyon fontos. A táncod, a mozdulataid, ha akarod, ha nem, pontosan megmutatják, hogy milyen hangulatban vagy, és milyen személyiség vagy. A test nem hazudik. Ezért a tánc maga egy "terápiás" folyamat is. Ahogy te alakulsz lelkileg, úgy változik a táncod is. Pl. ahogy nőiesebben táncolsz, úgy fogod észrevenni az életed más területein is, hogy nőiesebben viselkedsz majd. Oda-vissza hatnak ezek a dolgok. Csodálatos dolog megismerni magunkat a tánctanulás során. Csodálatos, de nem mindig örömteli. A szembenézés önmagunkkal bizony-bizony nem mindig felemelő első ránézésre. Ha valami nem megy, ott nem csak fizikai, hanem lelki akadály is lehet.

A lényeg mindig ugyanaz: gyakorlás. Ha valami nem megy, azt gyakorolni kell. Nem hiszek abban, hogy valami nem megtanulható. Ha van akarat, és kitartás hozzá, akkor menni fog.

Szeretettel várok mindenkit Debrecenben, a többieknek pedig jó gyakorlást, és sok örömöt a táncban!

Lili


2010. október 3., vasárnap

Zumba :)

Bizonyára sokan hallottatok már erről az új őrületről, a zumbáról. Nem vagyok szakértője a témának, ezért ne is várjátok el tőlem, hogy mélyreható értekezést tartsak róla. Leginkább a táncos aerobic órákhoz hasonlítanám. Különböző táncstílusok, mint pl. merengue zenéket használva jól megmozgatják kicsit táncosan, kicsit aerobic-osan a csapatot. Az ötlet maga kiváló, hiszen nem mindenki akar pl. párban táncolni, és táncórákra járni, és az aerobic műfajnak is egy újabb színfoltja lehet a zumba. Persze ma már az aerobic is egy gyűjtő fogalom lett, és hihetetlen sokszínű a választék. Ha megnézek egy aerobic órarendet, gyakran találok olyan műfajokat, amikről még csak nem is hallottam. A táncostól a harci kick box aerobic-ig minden megtalálható a palettán. Ez szuper, mert egyrészt nem unod meg, és biztosan megtalálod magadnak a hozzád közel állót.

Visszatérve a zumbához. Én elég kényes vagyok a szakmai oldalra, és számomra meglepő, hogy mindenféle előképzettség nélkül, ha kifizetsz 355 vagy 405 dollárt, akkor egy hétvége alatt hivatalos zumba oktató lehetsz. Ez kicsit számomra hiteltelenné teszi, már elnézést, ha erős a kifejezés. Nem azt minősítem, hogy ne lehetnének nagyon is jó zumba oktatók, de abban biztos vagyok, hogy azok lesznek jók, akiknek komolyabb táncos és/vagy aerobic múltjuk is van, és rendelkeznek jó pedagógiai érzékkel, netán tapasztalattal, és nem elégszenek meg ezzel az egy hétvégével, hanem továbbra is képzik magukat folyamatosan.

Sajnos már most tudok olyan zumba oktatóról, aki elég gyenge táncos, és óriási hiányosságai vannak a testtudattal kapcsolatban, ami eleve lehetetlenné kellene, hogy tegye, hogy tanítson, de hát elvégezte a hétvégét... Egy újabb lehetőség, hogy lehet a gagyival is pénzt keresni...

Persze, ahogy korábban is írtam, a minőség az én mániám, vannak, akiknek nem számít, hogy ki tartja az órát, sőt olyanok is, akik nem is tudnak különbséget tenni egy képzett és egy képzetlen oktató között. Persze csak az elején, és más tapasztalat hiányában van ez így. Amint "kinyílik" a világ, és látnak másokat is, sokan észreveszik, mások meg inkább homokba dugják a fejüket, mert az kényelmesebb. Már megszokták az tanárt, nincs kedvük váltani, a közösség is fontos, abból sem akarnak átmenni egy másikba, és már kifizettek egy csomó pénzt is, ami lehet, hogy ablakon kidobált volt, de ezt nehéz beismerni. Ez is teljesen normális emberi reakció. A kérdés csak az, hogy mi lesz azokkal, akiknek nem nyílik ki a világ, és nem marad választásuk? Akik pár óra után úgy döntenek, hogy ez nem tetszik nekik, pedig lehet, hogy csak a tanár szúrta el a dolgot?

Salsa-val kapcsolatban volt több ilyen élményem is. Egyszer egy házaspár odajött hozzám a bemutató óránk után, és elmesélt egy történetet. 4 házaspárról szól, ők voltak az egyik. Nagyon szerettek táncolni, vidéki bálokba járni, jó csapat volt. Aztán elmentek egy salsa tanfolyamra, és akkora csalódás volt nekik, hogy teljesen elment a kedvük a tánctól, így ami összekötötte őket korábban, hogy együtt eljárjanak táncolni, bulikba, bálokba, az teljesen megszűnt, és a társaság és barátság is lazább lett, nem olyan szoros, mint korábban. Másfél évig nem is voltak hajlandóak sehová sem menni, mígnem nagyon erős unszolásra (egyik diákunk hívta meg őket) ez az egy pár a négyből eljött a bemutató óránkra. Utána megköszönték nagyon az órát, és következő héten mind a négy pár ott volt az órán. A barátság és a tánc iránti szeretet ismét helyreállt, és ez nagyon jó érzés volt. Sajnos azonban aki egyszer csalódik, hogy nem azt kapja, amire számított, az csak nagyon ritka esetben próbálja meg máshol, ahhoz már nagyon lelkesnek, érdeklődőnek kell lennie.

Nem állítom, hogy csak az jár jól, aki nálunk táncol, de valóban úgy gondolom, hogy a több, mint 70 salsa iskolából talán a negyede alkalmas színvonalas és hiteles oktatásra. Persze nem kell mindenkinek a Coca Cola, van, akinek tök jó a kínai piacos Kóla szörp is. :)

A lényeg, hogy bárhol, bárkinél tanulsz is, érezd jól magad! :)

Szeretettel:
Lili




2010. szeptember 6., hétfő

Diana Rodriguez :)

Az elmúlt héten nagy sürgés forgás volt nálunk, mert kedden megérkezett Diana Rodriguez hozzánk, aki egy fantasztikus kubai táncos, és most pár óra múlva repül haza. Gyakorlatilag egész héten, minden nap az alvást leszámítva vele voltunk. Magánóráztunk, moziztunk, várost néztünk, magyaros ételeket próbáltattunk ki vele, és persze a két salsa party Tomival, és a hétvégi workshop volt a program. Sűrű volt, de nagyon jó is, mert szerencsénkre Dianának nagyon jó természete van. Rugalmas, nem hisztis, nem is késik, ahogy sok kubai, max. pár percet. (Volt olyan tanárom, akire minden nap egy órát kellett várnom...) Nem voltak sztár allűrjei sem, gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és ő is nagyon jól érezte magát nálunk. Terveink szerint nem ez volt az utolsó, hogy elhoztuk, szeretnénk tőle még sokat tanulni, mert van mit, nagyon képzett, és nagyon sokrétűen képzett.

Én őt korábban nem nagyon ismertem, csak felszínesen. A fiúk, Tomi és Bali ismerték jobban, ők mondták nekem pár hónapja, hogy Dianától kellene tanulnom, mert most az lenne a következő lépés szakmailag nekem, hogy tanuljak olyan dolgokat is, amiben ő nagyon jó. Azt is mondták, hogy nagyon jó tanár is, mert felkészült, és ha kell, le tudja bontani a dolgokat. Én egy kicsit fintorogtam, mert mást szerettem volna, és Diana stílusa, mármint ahogy táncol, hozzám nem állt közel, kicsit keménynek, és unisex-nek tartom, nekem a sokkal erőteljesebb nőies energiák fekszenek jobban. Erőteljesebb, de nem túl extrémek, vagy vulgárisak, inkább lágyabb, finomabb mozdulatok. De, mint mindig, a fiúknak most is igaza volt. Nekem tényleg egy kis keménységet kellett tanulnom, meg Diana rendkívül jól játszik a ritmusokkal, ami szintén nagyon fontos volt számomra, mert nehéz kilépnem néha az 1-2-3 5-6-7-ből.

Bár a tánca (pl. bulikban) még mindig nem az én stílusom, rendkívül jónak tartom, egyszerűen nekem más energiák állnak közel a személyiségemhez. Most azonban megfigyeltem már, hogy mi ez a keménység, ami benne van. Elsősorban a sok afro elem, ami nekem még mindig elég fehér folt, pedig már kb. egy éve próbálkozom az elsajátításával, de látom, hogy mennyire nagyon keveset tudok még. Ez egy gyenge pontom, el kell ismernem. Az afro-ban a keménység nagyon jellemző, kicsit ez, azaz az ilyen díszítések teszik nekem keménnyé a táncát.

Azt is érzem egy picit, hogy ugye Diana és Yanek Revilla egy évvel ezelőttig párt alkottak, és Diana csak Yanekkel létezett, aki a casino duro képviselője, azaz nudo-k, nudo-k, nudo-k, vagyis csomózós figurák ezerrel. Ehhez is keménység kell, sok tere a lánynak a nőiessége kifejezésére nincs. Aztán egy éve szétmentek, és most Dianának fiúban és lányban is meg kell állnia a helyét, és nagyon szeret fiút táncolni, még Columbia-t is, ami az afro rumba azon műfaja, amit elsősorban fiúk táncolnak, bár az utóbbi évben néhány női táncos is elkezdett vele foglalkozni, de ez egy férfi műfaj. Ahogy azt a mi női tanárainkon és asszisztenseinken is észre szoktuk venni, mikor nekiállnak fiút táncolni, azt erőteljesen tanulni, hogy kicsit bekeményednek, én ezt most Dianán is érzékeltem.

A magánóráink nagyon jók voltak, és a szombati nap is szuper órákat tartott Diana. Azért írom csak a szombatot, mert vasárnap reggel volt egy kis balesetem, és nem tudtam részt venni az órákon. Mikor indultunk a reggeli óránkra Balázzsal, a liftajtó rám csapódott, és nagyon rossz helyen, a halántékomon talált el, amitől szédülni kezdtem, majd összeestem az utcán, és mentőt kellett hívni. Még tegnap kiengedtek a kórházból, azaz nincs nagy gond, még fájdogál egy picit a fejem, meg pihiznem kell, de már jól vagyok.

Visszatérve Dianához. Nagyon elégedett vagyok mindennel, amit láttam belőle. Az is nagyon tetszett, hogy sokat táncolt fiúkkal, válogatás nélkül a buliban, és nagyon közvetlen volt a diákokkal. Ezek fontos is fontos dolgok. Van olyan kubai tanár, aki zseniális táncos, de annyira fenn hordja az orrát, hogy nem biztos, hogy konfliktus nélkül egy hétig kibírnám vele... Dianát nagyon tisztelem, és meg is kedveltem ezen a héten. Jó választás volt, a srácoknak igazat kell, hogy adjak. :)

Remélem, hogy akik részt vettek a hétvégén, szintén jól érezték magukat, akik meg nem, azoknak lesz még lehetősége biztosan, hogy tanuljanak Dianától. :)

Mosolygós napokat!
Szeretettel:
Lili

2010. augusztus 15., vasárnap

A csajok nagy napja! :)

Nagyon kemény volt az első hét a szabi után. Egész héten rohantam, intéztem a dolgokat, és írtam és pipáltam a feladatos listáimat. Tegnap sikerült egy kicsit szusszannom, de ma megint nincs megállás, ugyanis ma lesz a csajoknak a ladies' style csoportba a válogatás. :)

Kb. 50-en jelentkeztek emailben, ebből kicsit több, mint a felét engedtük a mai személyes válogatásra, és majd akik ma bekerülnek, egyelőre próbaidősek lesznek, és csak utána dől el, hogy végül ki marad. Ez most nekem is új kihívás, izgulok is, mert ez teljesen új szerep lesz. Egy tánccsoportot vezetni nem egy könnyű dolog. Komoly munkát szeretnék, és az emberi oldal számomra a legfontosabb.

A válogatáson Balival és Tomival együtt döntünk a csajok sorsáról. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön, mind a hármunk "igen" szavazata kell. Ha bármelyikünk "nem"-mel szavaz, akkor hiába szeretném akár én őt nagyon-nagyon, akkor sem kerülhet be. Nálunk egyébként a Fuerte-ben mindig így működik a döntéshozatal. A három igen kell, azaz van valakinek vétójoga. Ennyi idő alatt ez bevált. :) De amin most meg fogtok szerintem sokan rökönyödni, nem is ez, hanem az, hogy nem kell a "nem"-mel szavazótól racionális indoklás. Elég, ha rossz érzése van egy picit.

Korábban, mikor elindítottuk a Fuerte-t, kevesebbet hallgattunk az intuíciónkra, megérzéseinkre. Ma már ez máshogy van. Ugyan elkövetjük olykor-olykor azt a hibát, hogy már érezzük, de nem lépünk, mert akarunk még egy, és még egy esélyt adni egy-egy emberkének, de azért most már így is sokkal jobban működnek a dolgok. Mi lenne erre jobb példa, mint az, hogy a Fuerte első évében gyakorlatilag minden tanár, asszisztens lecserélődött, és óriási volt a fluktuáció, pedig nem voltunk ennyien. Most, két év alatt egy emberrel kapcsolatban fordult csak elő, hogy elváltak útjaink, nem is tanárról van szó. Vele kapcsolatban sokáig halogattuk a lépést, elsősorban az empátiánk miatt, mert tudtuk, hogy sok bonyodalom van az életében, nem akartuk mi is tetőzni, de aztán végül ő döntött úgy, hogy elmegy. (Az már másik kérdés, hogy nem mindenkiben van annyi gerinc, hogy ezt őszintén felvállalja, de hát mindegy.)

Eléggé elkanyarodtam a témától, és a csajoktól. Drukkoljatok ma nekem is, meg nekik is! :)

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

2010. augusztus 4., szerda

Sabor y Tumbao :)

Nagy izgalom van bennem, mert hamarosan, jövő hét vasárnap lesz a ladies' style fellépő csoportomhoz a casting. Sokan jelentkeztek már emailben is, az alapján is volt már egy válogatás, és ez lesz a második kör, a személyes próbatétel Aztán azok, akik majd megfelelnek, még egy rövid ideig próbaidőn lesznek, és majd utána lehetnek végleges tagok. Látnom kell, hogyan lehet közösen dolgozni velük, ezért van szükség erre az időszakra.

De kezdjük egy kicsit korábbról. :) Évekig terveztem anno egy ladies' stlye workshop sorozatot, ami aztán két éve meg is valósult Sabor y tumbao, azaz íz és lüktetés (szabad fordítás) néven. A sabor és a tumbao szavak a salsa alapszókincsébe tartoznak. Sabor-ral táncolni, azt jelenti, hogy nagyon jó ízzel, érzékkel, érzéssel táncol valaki. Tumbao sok zenei és tánci fogalmat is felölel. Zenében az alapritmust, alap lüktetést jelenti, táncban a tartást, és szintén azt a lüktetést, ami hozzátartozik a belső megélés külső megjelenítéséhez.

A workshopokat nem szeretném elhagyni továbbra sem, hiszen nagyon szeretem őket, sőt, vannak vidéki terveim is ezzel kapcsolatban. :)

A mostani nyári táborunkban újra volt egy nagyobb előre lépés számomra, méghozzá az, hogy egy teljes koreográfiát taníthattam meg a lányoknak, amivel fel is léptek a zárópartyn. Nagyon jól éreztem magam a tanítás közben, és nagyon jó volt látni, ahogy a lányok napról napra fejlődnek, és egyre szebben táncolnak. Ez az érzés csúcs! :)

A ladies' style fellépő csoport már régóta motoszkál a fejemben, de eddig hiányzott az elhatározás. Talán még nem is voltam megérve rá, most viszont úgy érzem, hogy eljött az idő. :)

Nagyon-nagyon várom már! :):):)

Mosolygós napot mindenkinek!
Szeretettel:
Lili


2010. július 17., szombat

Tábor után :)

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi mindent írnék, de most még inkább egy csomó érzéssel vagyok tele, és nem vagyok képes szavakba önteni.

Tegnap érkeztünk meg a nyári tánctáborunkból, ami idén Siófokon volt. Fantacsudi volt, nagyon jól éreztem magam! :) Tábor előtt aggódtam a kondim miatt, mert már jó ideje nem vagyok edzésben, de elég jól össze tudtam kapni magam, és ahhoz képest, hogy itthon egyszer sem bírtam végigtáncolni a ladies' style koreográfiát, amit készítettem a csajoknak, mert olyan megerőltető volt, a záróparty-n kétszer egymás után is eltáncoltuk, mert visszatapsoltak minket. :):):)

A lányok fantasztikusak voltak, minden reggel tele volt az órámon a terem, képesek voltak felkelni korán, és jöttek lelkesen, csinálták, amit kérek, és figyeltek, és rengeteg energiát tettek bele. Nem beszélve arról az érzésről, amit kaptam tőlük. Leírhatatlan, amikor azt látod, hogy tele a terem, és egyre ügyesebbek a lányok. Aztán a legszuperebb, mikor az esti salsa buliban azt látom, hogy már gyakorolják, próbálgatják a díszítéseket. :) Az egy hét alatt rengeteget fejlődtek a csajok, le a kalappal. Többeknél láttam, hogy sikerült egy-egy olyan ponton átlépni, ami már egy ideje valószínűleg akadályozta a fejlődést, és még többeknél láttam, hogy bizony-bizony sikerül akár több lépcsőfokot is feljebb lépni. :) Nagyon büszke vagyok minden lányra, aki bejött az óráimra, és végigcsinálta velem ezt a hetet. :)

Tomi timba óráját is nagyon élveztem, nagyon jó anyagot rakott össze. Balinak pedig a haladó sora tetszett nagyon, mert igazán jól táncolható, és a lánynak is van benne lehetőség egy kis rumbára, egy kis díszítésre itt-ott. Sajnos csak azokra az órákra sikerült bejutnom, amiken én is tanítottam vagy asszisztáltam, mert nagyon zsúfolt volt a programom, és elég kemény volt nekem még ez a kiképzés, de úgy láttam, hogy másoknak sem volt gyalog-galopp. :)

Keményen elfáradtunk mindannyian, de ez ilyenkor boldog fáradtság, és jóleső érzés. :)

Juan J. Ortiz volt az idei vendégtanárunk. Hozta a formáját, igazán jó táncos, bár pedagógiailag azt hiszem, van még mit fejlődnie. Összességében elégedett vagyok vele, félre ne értsétek, de néha elgondolkozom azon, hogy ha Tomi és Bali kicsit barnább bőrrel születtek volna, akkor nem kellene kubai tanárt hívnunk... Bocsánat azoktól, akik ezt a kijelentésemet nagyképűségnek veszik, ez nyilván az én véleményem, és gondolatom, csak látom, amit látok, és talán sok olyat is, amit a diákjaink talán soha nem is fognak látni. Egy kedves diákunk azt mondta, hogy most, hogy már tanult Jorge-tól és Juan-tól is, azt kell, hogy mondja, hogy jobban szereti, ha mi megtanuljuk tőlük, majd megtanítjuk neki. :)

Vannak nagyon kiváló kubai táncosok, Juan és Jorge is ilyenek, akik jobbak nálunk táncilag, nem ezt kérdőjeleztem meg, de felkészültségben, tudásunk megalapozottságában, pontosságában, és nem utolsó sorban pedagógiában gyakran nálunk a pont.

Nah, abbahagyom ezt a témát, mielőtt még öntömjénezésnek bélyegzitek az írásomat. Szerencsére sok olvasóm ismer, és pontosan tudja, hogy nem ezt az oldalt erősítem, nagyon erős kritikus vagyok magunkkal szemben, és magasak az elvárásaim a táncunkkal, munkánkkal kapcsolatban, csak néha lefuttatok egy-egy ilyen gondolatot is. :)

Visszatérve a csajokhoz. :) A fellépésen a záróbuliban annyira nagyon meghatódtam, mikor láttam, hogy ennyi lány ott van, és táncol, hogy ezt az érzést nem tudom most leírni, mert nincs rá szó, most is könnybe lábad a szemem. A koreográfia táncolása közben is rá-rámosolyogtam egy-egy lánykára, hogy motiváljam őket, és csodálatos volt köztetek lenni, táncolni, veletek együtt lélegezni. :) Köszönöm nektek ezt az élményt, ilyenben még nem volt soha részem. :)

A jóga órámra is rengetegen bejöttek, pedig én még csak jóga oktató sem vagyok, mindig ezzel is kezdem a táboros egy-egy órát, amit én tartok, hogy felvilágosítom erről az embereket. Nagyon szeretem a jógát, jó ideje fontos részét képezi az életemnek, és örülök, ha ebből egy picikét évente egyszer átadhatok másoknak is.

Az egész hetet egyszerűen nem lehet leírni, mert annyira sok pozitív élmény volt, hogy most csak egy kis töredékét sikerült kiemelnem, amik éppen a fejemben jártak. :) A lényeg, hogy mindenkinek köszönöm, aki ott volt, sokat jelentett nekem ez az egy hét.

A tanárainknak és asszisztenseinknek külön köszönet, hogy segítették a munkánkat. Megint láthattam, hogy Sanya milyen csodálatos ember, kiváló tanár, és boldog és büszkevagyok nagyon, hogy a csapatunk tagja. Nem akarom felsorolni az összes tanárt és asszisztenst, de Timikére még ki kell térnem, mert nagyon odatette magát a héten, és mindenben segítette a munkámat, 100%-ig a diákokért és értünk létezett. Ritka az ilyen hozzáállás, mert gyakran az önös érdek és kényelem győzedelmeskedik, de nagyon jó, hogy ilyen ember van a csapatban, mint ő. :)

Mosolygós, pihizős hétvégét mindenkinek!
Szeretettel:
Lili



2010. június 30., szerda

Guaguanco workshop :)

Újra itthon vagyunk, gondoltam írok is, mert holnap már nagy készülődés lesz a jövő heti táborra, ki tudja, mikor lesz megint pár szabad percem. :)

Az olvasóim nagy része tudja, hogy Jorge Camaguey az egyik kubai tanárunk Barcelonában él. Mi ritkán járunk már workshopokra, néhány éve inkább a magánórákat preferáljuk, azaz megyünk valamelyik tanárunkhoz külföldre, és napi 4-5 órát dolgozunk az adott tanárral. néhány napig, vagy akár több hétig is, mikor hogy jön ki a lépés. Csak mi. Nem csoportban, mert ez a leghatékonyabb.

Jorge azonban idén egy guaguanco workshopot szervezett, és meghívott minket is, hogy menjünk tanulni. Hosszas hezitálás után, mert még aggódtunk, hogy fogom bírni, valamint nyakunkon a tábor, és még van vele teendő, mégis úgy döntöttünk, hogy megyünk Barcelonába, és részt veszünk a workshopon, aztán maradunk még pár napot és veszünk magánórákat Jorge-től, én meg külön még dolgozom Yamira Sanchez-zel is, aki egy csodálatos kubai táncosnő.

Nagyon örülök, hogy amellett döntöttünk, hogy részt veszünk ezen a workshopon, mert ilyen élményben még nem volt részem. Komolyan... Kubában sem...

Pénteken volt egy nyitóbuli, ahol a Havana d' Primera koncert is volt. Én ezen nem voltam, mert tartogattam az energiámat másnapra, ahol reggel tíztől este fél hétig összesen egy óra szünettel voltak az órák. Másnap reggel meg is érkeztünk kb. 10 perccel az órák kezdete előtt a helyszínre, ahol akkor még senki nem volt, majd tízkor befutott még pár francia, szintén nem a tanárok. Felhívtuk Jorge-t, mondta, hogy mindjárt jön. Negyed 11. Megérkezik, és kiderül, hogy ugyan erről nem küldtek tájékoztatót, nincs a weboldalukon sem, de megváltozott a helyszín. OK, akkor mentünk a másik helyszínre, jót mulatva azon, hogy jah, mi kubai rendezvényen vagyunk, nincs min csodálkozni. :) 10,30-kor az új helyszínen még mindig csak kb. 10-en voltunk, tanár sehol. Azonban ami teljesen más volt, mint itthon, hogy mindezek ellenére senki nem volt ideges... Belegondoltam azonban abba is, hogy nálunk micsoda előkészületek folynak egy-egy workshop előtt, és milyen szervezett rendben zajlik minden, hát nagy lenne a káosz, ha így állnánk hozzá, és a diákjaink sem lennének ilyen elégedettek, ha fejetlenség lenne. De szerencsére nincs. :)

Vissza a workshophoz. :) 11-kor el is kezdtük, és elképesztő volt... Kb. 80-an voltunk, talán 100-an, és ennyi emberre jutott kb. 25-30 kubai tanár és zenész. Gondoljatok bele, hogy ez milyen sok! :) Nagyon durva... Ez a rengeteg kubai olyan hangulatot csinált, hogy azt leírni nem lehet. Élő zenére táncolni pedig maga a katartikus élmény. A dobosok hihetetlen improkat nyomtak. Soha, egyetlen fesztiválon sem láttam, hogy ilyen jól együtt dolgozzanak kubaiak. Nem játszották, hogy ők micsoda sztárok, mint mondjuk a Cubamemucho-n, teszem hozzá rögtön, hogy kb. tíz tanár, aki itt volt, Cubamemucho-s tanár is... Itt a természetes viselkedés volt a jellemző. Barátságosak voltak, közvetlenek, segítőkészek, és fantasztikus táncosok. Érezhetően nem voltak egymás vetélytársai, vagy nem voltak furkálódások, mint amit már más rendezvényen észleltem. Itt Jorge összehívta a "krémet", akik ebben a témában kompetensek, és a lehető legtöbbet adták magukból.

Csak egy példa: Volt olyan női óra, ahol Orishas-t tanított két kubai tanár. Elméletileg kettő. Ugyanis a kb. 40 lányhoz beállt még 5 kubai tanárnő, azaz ez már 7 tanár, valamint a 4-6 fős dobos csapat, meg énekesek, köztük egy tipikusan kubai mamma fehér ruhában, és olyan hanggal, hogy borsózik a kezeden a bőr, ha hallod. Először előre énekelt az idős hölgy, majd mi többiek szintén énekeltük, ismételtük, amit ő énekelt, és közben táncoltuk. Nem tudom leírni, hogy ez milyen élmény, hogy hallod a dobokat, az éneket, énekelsz, és közben táncolsz... Durva, nagyon durva. :) És ez csak egy óra volt, kb. ilyen dolgokat lehetett tapasztalni a többi órán is.

Egyetlen salsa figurás óra volt, ahol szintén több kubai tanított kb. 30 embert egyszerre: Juan José Ortiz, Rafael, Emilito, Yeni Molinet stb. Jó volt ez is, bár az afro, orishas és rumba órák vitték a pálmát. :)

A workshop lényege ez a nap volt, bár minden program jó volt nagyon. :) Gondoljatok bele egy pillanatra, hogy milyen, amikor ennyi kubai együtt bulizik, együtt fiesztázik... :)

A többi nap Jorge és Yamira magánórái is nagyon jók voltak, megint sokat tanultunk, lesz mit feldolgozni és gyakorolni. :)

Utolsó este Jorge-nél vacsiztunk, kicsit jobban beleláthattunk az életébe, de ez a mi titkunk marad. :)

Már várom, hogy mikor megyünk legközelebb tanulni valahová. :) Diana is jön majd a szeptemberi workshopunkra, de már néhány nappal korábban érkezik, hogy tudjunk egy kicsit együtt dolgozni, órázni. :)

Örülök, hogy megint beindult ez a dolog, mert az utóbbi fél évemben a tánc kicsit háttérbe szorult (az egészségem miatt), de most megint érzem, hogy mennyire fontos az életemben, sőt, azt is érzem, hogy milyen gyógyító ereje van. :)

Mosolygós estét és szép álmokat!
Szeretettel:
Lili


2010. június 27., vasárnap

Barcelona :)

Nagyon szeretem ezt a várost, sok szempontból közel áll hozzám. :) Íme néhány pont, hogy miért. :) Ne várjatok mélyen szántó gondolatokat, teljesen egyszerű, mindennapi dolgok miatt kedvelem. :)

1.Először is itt van az időjárás. Télen is 10 fok felett van általában, és nyáron sem 50 fok, hanem a kellemes szellő mellett a 30 fokos meleg könnyen elviselhető.

2. Aztán itt a tenger, azaz víz, víz, víz, ami nekem megint csak nagyon fontos. Azt azért megjegyzem, hogy most júniusban is még elég hideg a víz, de majd nyár végére felmelegszik. :)

3. Az ember nagyon kedvesek, mosolygósak, segítőkészek.

4. A spanyol nyelvet is szeretem, és egyre jobban értem is. J

5. Nem olcsó hely, de közel nem Párizs vagy London…

6. Gaudí rajongó vagyok, úgyhogy a legjobb hely, ha a művészetét meg akarom csodálni. Különös kedvencem a Park Güell. :)

7. Desigual az egyik kedvenc ruhamárkám, de sajnos otthon nagyon nehezen beszerezhető, nincs külön üzlet, néha-néha lehet találni egy-egy darabot. Itt minden sarkon van boltjuk. :)

8. A pékségeikben nagyon sok finomságot lehet elmajszolni. :)

Röviden, egy nagyon élhető város. Ha más szakmám lenne, és választanom kellene, hogy hol élnék, ha itthon nem lehetne (amit egyébként én nagyon szeretek), akkor Barcelonára esne a választásom, pedig Párizsért is rajongok, de teljesen más szempontból, elsősorban művészeti szempontok miatt.

Barcelona számunkra, azaz a Fuerte-nek szakmai szempontból is fontos hely, ugyanis egyik tanárunk, Jorge Camaguey itt él. Rajta kívül is még rengeteg kubai tanárral lehet itt találkozni, és tanulni tőlük. Yamira Sanchez-nek (leendő tanáromnak) is itt van iskolája, és Juan José Ortiz is sok időt tölt itt. Misladys Gainza (szintén tanárom) ugyan Madridban él, de mivel Jorge-val sokat dolgoznak együtt, ezért ő is elő-előfordul Barcelonában is.

Ahogy érezhetitek, szeretem ezt a várost, bármikor szívesen jövök ide. :)

Hamarosan írok majd egy beszámolót a guaguanco workshopról is.

Mosolygós vasárnapot!

Szeretettel:

Lili

2010. május 30., vasárnap

Újra táncolok! :)

Közel 10 hét kihagyás után csütörtökön újra nekiláttam a táncnak. :) Na jó, nem volt ez teljesen 10 hét, mert közben volt a workshop, ahol 2xmásfél órát asszisztáltam, meg egy próbán is voltam, de a lényeg, hogy most csütörtökön kezdtem el hivatalosan is újra táncolni. Csak szép fokozatosan fogom terhelni magam. Kb. 10 percet táncoltam csütörtökön Hajnal Gyuszi óráján, majd pénteken bementem Tomihoz is, és ott már egy kicsit többet, és tegnap reggel itthon a tükör előtt táncikáltam már majdnem fél órát. :)

Tomi órája nagyon motiváló volt, több oldalt jegyzeteltem magamnak, hogy mit akarok majd gyakorolni, mert annyi ötletet adott, és úgy lelkesített. Nem új dolgok voltak, nem így értem, hanem visszaadta a lelkesedésemet a tánc iránt, ami az utóbbi hetekben inkább para volt, mert féltem, hogy milyen lesz, ha újra táncolok, fogom-e bírni, mennyire estem ki belőle stb. Hát, eltekintve attól, hogy első körben lány helyett véletlenül fiúnak álltam be a ruedába :), meg amikor fiút táncoltam, nem voltam túl pasis, és a vezetésemen is van még mit csiszolni, szóval ezeket nem számítva nem érzem úgy, hogy ne menne. Sőt, tele vagyok energiával, főleg kreatívval, és nem fizikaival még, de ez jó, nagyon jó! :)

Kislányosan örülök, és ujjongok, hogy újra táncolok. :)))

Szóval visszatértem, egyre sűrűbben fogtok látni. :) Egyelőre a pesti órákon fogok felbukkanni, de talán eljutok majd egy-egy vidéki órára is. Sajnos az utazás nagyon sok, és nekem még megterhelő, ha későn érek haza, ezért nem tudok rögtön Veszprémbe és Szegedre, vagy más városba eljutni. Idővel. :) Már hiányoztok Törpikéim! :)

Na megyek jógázni, aztán táncolok is egy kicsit, majd a napot drága Férjecskémmel töltöm. :)

Csodaszép vasárnapot!
Szeretettel:
Lili


2010. május 15., szombat

Cubanero :)

Idén újra meghívtak minket a Cubanero salsa fesztiválra Novisadba. Tavaly kértek fel minket először. Nagy megtiszteltetés, hiszen kiváló kubai tanárokkal együtt van lehetőségünk bizonyítani a tudásunkat. Rendkívül nagy szakmai elismerés ez, hiszen tavaly pl. Jorge Camaguey is tanított, aki mint tudjuk a mi tanárunk is volt. Szóval olyan emberekkel taníthattunk együtt, akiktől mi is szívesen tanulnánk bármikor.

Idén is Tomi lesz a szombati buli DJ-je, és úgy volt, hogy én tartok egy ladies' style órát, valamint Balival egy kubai salsa órát. Sajnos azonban ezen a héten be kellett látnom, hogy az egészségem nem teszi lehetővé, hogy részt vegyek ezen a rendezvényen, így bármennyire is nehezen tettem meg ezt a lépést, de lemondtam. A fiúk természetesen mennek, de én nem vagyok még alkalmas fizikailag erre a megterhelésre... Ez hétfőn eléggé elszomorított, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem. Csak néha nagyon nehéz... November óta nyűglődöm, akkor ment el 15 napra a hangom, és azóta jártam foniáterhez, most meg két hónapja küzdök, és még hosszú az út.

Na de nem nyafogni akartam, most jól vagyok, és a kedvem is jó, bár nem tagadom, hogy azért hetente egyszer még megzuhanok, főleg akkor, ha valami korlátozó tényező kerül elém, amit nem tudok megcsinálni. De mi ez már ahhoz képest, ami egy hónappal ezelőtt volt! :) Akkor minden nap sírtam, és nagyon magam alatt voltam. A klinika utolsó hete, és az itthonlét első hete telt így. De ennek már vége! :)

A fiúk csodásak! Nagyon támogatnak mindenben, és nem érdekli őket más, csak hogy jól legyek. Egy pillanatra sem éreztem az elmúlt két hónapban, hogy bármiféle szemrehányást kapnék tőlük azért, amiért ők miattam, pontosabban a hiányom miatt szinte beleszakadtak a munkába, nem aludtak hetekig normálisan, és nagyon elfáradtak az idő alatt, mikor a klinikán voltam. De hősiesen végigcsinálták, és még arra is volt energiájuk, hogy nap, mint nap erőt öntsenek belém. Tényleg csodás emberek! Köszönöm Tomi, Bali! Isten nagyon kegyes velem, hogy két ilyen embert is adott mellém erre az életemre...

Mosolygós hétvégét!
Szeretettel:
Lili