Telefonálás :)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon utálok telefonálni... Egy szükséges rossznak tartom, de nem véletlenül vagyok nehezen elérhető. Nem szeretek csacsogni, csak nagyon ritkán, amikor egy-egy régen hallott barátommal beszélek, de ez mondjuk kb. havi 1-2 alkalom. Talán még annyi sem. A telefont egy gyors és hatékony munkaeszköznek tekintem, semmi többnek. Pont ezért nem is érdekel, hogy néz ki a telefonom. Csak tudjak vele hívni, fogadni, sms-t küldeni, és kész.

Tomit, Balit és persze anyukámat mindig felveszem, de mások nagyon nehezen tudnak csak elérni telefonon. Ismeretlen szám, azaz ami nincs elmentve a telefonomban, gyakorlatilag esélytelen, hogy elérjen. Ezeket a számokat összegyűjtöm a nap folyamán, és amikor van pár szabad percem, visszahívom őket, vagy megkérem Timit, hogy hívja vissza nekem.

Az évek során fokozatosan alakult ki ez a "nem veszem fel" szokásom. Talán mentség az, hogy nagyon-nagyon sokat csörög a telefonom, és én az a típus vagyok, aki nem szeret kizökkenni a munkájából. Ezért is van az, hogy már reggel 5-6 körül a gép előtt vagyok, és míg alszik mindenki, a város, a szomszéd :), és Tomi, addig én intézem villámgyorsan a dolgokat. Nagyon jó így dolgozni, és nagyon-nagyon hatékony is. Mire 9 óra, én már rengeteg dolgon túl vagyok. Akkor azonban beindul a csörgés, és estig állandóan "kiabálna" a telefonom, ha nem lenne lehalkítva.

Szeretek egyszerre egy dolgot csinálni, és odafigyelni, koncentrálni, ezért is szeretem jobban az emailt is, mert ott én sem zavarok mást meg, hiszen akkor olvassa el, amikor számára is alkalmas.

Persze az email nem olyan személyes, mint a telefon, és több félreértésre ad lehetőséget, lassabb is, mint a telcsi, hiszen várni kell az információra, ezért vannak dolgok, amiket nem így intézek. Azonban, ha nem használnék emailt, akkor rengeteg információt kellene fejben tartanom, hiszen olyan sok városban vagyunk, ezért inkább írásban kommunikálok, amit vissza tudok olvasni, ha kell.

Nos, mint most kiderült, nem rejtély, hogy miért nem vagyok telefonon könnyen elérhető, hanem egyszerű szokás, ami eddig nekem bevált, és bízom benne, hogy nem sértődik meg senki, amiért nem biztos, hogy azonnal el tud érni.

Mosolygós napokat!
Szeretettel:
Lili

Monokini :)

Lassan vége a nyárnak, így nemsokára aktualitását veszíti ez a téma, de azért gondoltam, még írnék róla pár sort.

A téma máshogy érint más és más kultúrákat. Míg az arab országokban, például Egyiptomban, ahol a nők csadort viselnek, és tetőtől talpig beöltözve, hosszú ruhában fürdenek, nem elfogadott, sőt botrányos, ha valaki leveszi a bikini felsőjét, és láttatni engedi a melleit, addig Barcelonában például arra sem rezzent meg senki, amikor egy férfi volt teljesen pucér és ott labdázott a parton a kb. 2-3 éves kisfiával. Egy dél olasz faluban, ahol az idősebb nénik keresztet vetnek, ha túlságosan megbámulnak a szépséged miatt, nehogy a bámulással rosszat okozzanak neked, szintén nem ajánlott félig pucéran mutatkozni.

Az én teljesen szubjektív és egyáltalán nem ítélkező véleményem, hogy maradjon az a felső. Valójában azt nehezen értem meg, hogy vannak, akik elmennek külföldre, vagy bárhová, ami nem a megszokott környezetük, ergó nem valószínű, hogy ismerősökbe botlanak, majd ezen az új helyen, távol az ismerősöktől, teljesen kivetkőznek magukból. Akik itthon szerényen és visszafogottan éltek, azok taj részegre isszák magukat már délelőtt, akik távolságtartóan viselkedtek, azok minden nap mással flörtölnek, akik nem vennék le itthon a bikinit, azok gondolkodás nélkül ledobják stb. Persze nem mindenki viselkedik így, sőt, szerintem csak az emberek kis szelete, de akkor is furcsa. Én mindig azon vagyok, hogy ne változzak bizonyos dolgokban, és úgy viselkedjek társaságban, vagy ismeretlenek között is, amilyen vagyok. Ne játsszam meg magam, ne akarjak több lenni, ne csináljak olyat, amit egyébként nem tennék stb. Azaz szeretnék természetes lenni.

Persze fiatalabb koromban többször is beleestem abba a hibába az önbizalomhiányom miatt, hogy nem mertem vállalni magam. Ma már nem akarok más lenni, mint amilyen vagyok. Nyílt lapokkal szeretek játszani. Van egy csomó hibám, amin igyekszem dolgozni, de ettől még vannak. Azonban vállalom, hogy ilyen vagyok: nem tökéletes. Ez a vállalás egyébként nagyon felszabadító. Elfogadom és szeretem magam olyannak, amilyen vagyok. Megbocsátom magamnak a hibáimat, próbálok tanulni belőlük, és arra törekszem, hogy egyre jobb legyek az életem minden területén.

Aki állandóan váltogatja az álarcait, az végül már maga sem tudja, hogy melyik is a valódi. De ami még fontosabb, egy álarc nem adhat olyan boldogságot és kiegyensúlyozottságot, ami megérné hosszabb távon. Ezért csak azt tudom javasolni, hogy nézz szembe önmagaddal! Nagyon nehéz, és nagyon kemény az elején, mikor rájössz, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek képzelted magad, szinte egy álomvilágban éltél, és felépítettél magadnak egy énképet, ami illúzió csupán.

Amit azonban én gondolok: mindenki csodálatos lélek. Ki többet, ki kevesebbet tud ebből megmutatni a külvilágnak, vagy akár csak saját magának, de ami a lényeg, hogy eredendően csodás és tiszta lélekkel születünk, és mindig van lehetőségünk dönteni, hogy mit akarunk, hagyjuk-e elnyomni az eredendő jót az egónk által, vagy sem.

Eléggé elkanyarodtam, ahogy szoktam, de hát ilyen vagyok. :)

Mosolygós napot mindenkinek!
Szeretettel:
Lili

A csajok nagy napja! :)

Nagyon kemény volt az első hét a szabi után. Egész héten rohantam, intéztem a dolgokat, és írtam és pipáltam a feladatos listáimat. Tegnap sikerült egy kicsit szusszannom, de ma megint nincs megállás, ugyanis ma lesz a csajoknak a ladies' style csoportba a válogatás. :)

Kb. 50-en jelentkeztek emailben, ebből kicsit több, mint a felét engedtük a mai személyes válogatásra, és majd akik ma bekerülnek, egyelőre próbaidősek lesznek, és csak utána dől el, hogy végül ki marad. Ez most nekem is új kihívás, izgulok is, mert ez teljesen új szerep lesz. Egy tánccsoportot vezetni nem egy könnyű dolog. Komoly munkát szeretnék, és az emberi oldal számomra a legfontosabb.

A válogatáson Balival és Tomival együtt döntünk a csajok sorsáról. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön, mind a hármunk "igen" szavazata kell. Ha bármelyikünk "nem"-mel szavaz, akkor hiába szeretném akár én őt nagyon-nagyon, akkor sem kerülhet be. Nálunk egyébként a Fuerte-ben mindig így működik a döntéshozatal. A három igen kell, azaz van valakinek vétójoga. Ennyi idő alatt ez bevált. :) De amin most meg fogtok szerintem sokan rökönyödni, nem is ez, hanem az, hogy nem kell a "nem"-mel szavazótól racionális indoklás. Elég, ha rossz érzése van egy picit.

Korábban, mikor elindítottuk a Fuerte-t, kevesebbet hallgattunk az intuíciónkra, megérzéseinkre. Ma már ez máshogy van. Ugyan elkövetjük olykor-olykor azt a hibát, hogy már érezzük, de nem lépünk, mert akarunk még egy, és még egy esélyt adni egy-egy emberkének, de azért most már így is sokkal jobban működnek a dolgok. Mi lenne erre jobb példa, mint az, hogy a Fuerte első évében gyakorlatilag minden tanár, asszisztens lecserélődött, és óriási volt a fluktuáció, pedig nem voltunk ennyien. Most, két év alatt egy emberrel kapcsolatban fordult csak elő, hogy elváltak útjaink, nem is tanárról van szó. Vele kapcsolatban sokáig halogattuk a lépést, elsősorban az empátiánk miatt, mert tudtuk, hogy sok bonyodalom van az életében, nem akartuk mi is tetőzni, de aztán végül ő döntött úgy, hogy elmegy. (Az már másik kérdés, hogy nem mindenkiben van annyi gerinc, hogy ezt őszintén felvállalja, de hát mindegy.)

Eléggé elkanyarodtam a témától, és a csajoktól. Drukkoljatok ma nekem is, meg nekik is! :)

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

Komfort zóna :)

Valljuk be, nem vagyok egy hős típus, nagyon nehezen lépek ki a biztonságos, vagy inkább annak vélt kis környezetemből, dolgaimból. Azonban tisztában vagyok ezzel, és azzal is, hogy a fejlődéshez szükséges, hogy kilépjünk a komfort zónánkból.

Nekem például néhány éve problémám van az élő vizekkel (tavak, tengerek, folyók). Elég jó úszó vagyok, bár már nem edzek rendszeresen, de azért attól nem kell tartanom, hogy belefulladok a vízbe, és ha kell, akár több kilométert is le tudok úszni. A medencékkel nincs is semmi problémám. Az élő vizektől sem tudom pontosan, hogy alakult ki ez, talán félek az állatoktól, halaktól, mert elég undorító volt nekiúszni párszor egy-egy döglött tetemnek, vagy ahogy a nyálkás hal a testet érintve elsuhan melletted, az sem az én műfajom. Brrr!

A másik parám a magasság. Tériszonyom van már egészen fiatal korom óta. Nem kell azért azt hinni, hogy ez valami nagyon komoly, mert a kíváncsiságom általában legyőzi a félelmeimet, és csak azért is felmászok, kiállok, lenézek stb. Pedig aki ismer, vagy volt már órámon, tudja, hogy a színpad szélére se nagyon merészkedek ki, ami nincs több még egy méternél sem. Szóval a magasság sem a biztonságos zóna számomra, de nem csinálok belőle hisztit (többnyire), bevállalom, ha úgy adódik.

Visszatérve a komfort zónához. Számomra a fejlődés létfontosságú. Legfontosabb természetesen a lelkünk, gondolkodásunk ápolása, táplálása, fejlesztése. Azonban arra is rájöttem, nálam legalábbis nagyon jól működik, hogy ha kilépek akár bizonyos extrém sportokkal a kis kényelmes világomból, akkor az is fejleszt, erősít lelkileg is, mert segít leküzdeni a félelmeket, szembenézni velük, feldolgozni őket.

Idén nyárra a parasailing-et találtam ki "terápiának". Aki nem ismerné, ez az a sport, amikor egy motorcsónakkal felhúznak egy sárkánnyal (ernyővel), és úgy húznak a jó magasban. Alattad víz, te pedig a magasban. Hajrá víz- és tériszony! :):):) Nem mondanám, hogy nem féltem, mert nagyon-nagyon féltem, de szuper érzés, hogy megcsináltam, és most már azt is tudom, hogy újra ki akarom majd próbálni, és ki fogom azt is bírni, sőt, meg vagyok győződve arról is, hogy idővel élvezni is fogom, hiszen csodálatos a magasban lenni... :)

A félelmeink felett nem lehetünk úrrá, ha először is nem azonosítjuk, hogy egyáltalán mitől félünk, és utána nem nézünk szembe vele. Érdemes feltenni azt a kérdést, hogy mi a legrosszabb, ami történhet? Általában a legrosszabbról is kiderül, hogy nem is olyan rossz... Csak légy őszinte önmagadhoz, és ne elfojtani akard ezeket az érzéseket, hanem éld meg őket, éld át a félelmeidet is, bármennyire kellemetlen, majd engedd el! Az elfojtásból nem lesz feldolgozás, és általában, mint a vulkán, olyan hevesen fog előtörni.

Mosolygós napot!
Szeretettel:
Lili

Sabor y Tumbao :)

Nagy izgalom van bennem, mert hamarosan, jövő hét vasárnap lesz a ladies' style fellépő csoportomhoz a casting. Sokan jelentkeztek már emailben is, az alapján is volt már egy válogatás, és ez lesz a második kör, a személyes próbatétel Aztán azok, akik majd megfelelnek, még egy rövid ideig próbaidőn lesznek, és majd utána lehetnek végleges tagok. Látnom kell, hogyan lehet közösen dolgozni velük, ezért van szükség erre az időszakra.

De kezdjük egy kicsit korábbról. :) Évekig terveztem anno egy ladies' stlye workshop sorozatot, ami aztán két éve meg is valósult Sabor y tumbao, azaz íz és lüktetés (szabad fordítás) néven. A sabor és a tumbao szavak a salsa alapszókincsébe tartoznak. Sabor-ral táncolni, azt jelenti, hogy nagyon jó ízzel, érzékkel, érzéssel táncol valaki. Tumbao sok zenei és tánci fogalmat is felölel. Zenében az alapritmust, alap lüktetést jelenti, táncban a tartást, és szintén azt a lüktetést, ami hozzátartozik a belső megélés külső megjelenítéséhez.

A workshopokat nem szeretném elhagyni továbbra sem, hiszen nagyon szeretem őket, sőt, vannak vidéki terveim is ezzel kapcsolatban. :)

A mostani nyári táborunkban újra volt egy nagyobb előre lépés számomra, méghozzá az, hogy egy teljes koreográfiát taníthattam meg a lányoknak, amivel fel is léptek a zárópartyn. Nagyon jól éreztem magam a tanítás közben, és nagyon jó volt látni, ahogy a lányok napról napra fejlődnek, és egyre szebben táncolnak. Ez az érzés csúcs! :)

A ladies' style fellépő csoport már régóta motoszkál a fejemben, de eddig hiányzott az elhatározás. Talán még nem is voltam megérve rá, most viszont úgy érzem, hogy eljött az idő. :)

Nagyon-nagyon várom már! :):):)

Mosolygós napot mindenkinek!
Szeretettel:
Lili

Újra itt! :)

Kedves Olvasóim! :):):) (de vicces ez a megszólítás)

Újra itt vagyok, a tábor és a szabim miatt egy kicsit elmaradtak az írások, de ígérem, hogy hamarosan helyre áll a rend, nagyon sok mindenről szeretnék nektek írni. :)

Egy nagy ölelés mindenkinek!
Lili