Más szemszögből :)

Nem nagyon voltam elégedett az előző írásommal. Mármint nem azért, hogy fogalmazok, vagy ilyesmi, ezek nem szoktam érdekelni, de valahogy, amikor kapkodva közzétettem, mert nem volt nagyon időm elmélyülni benne, akkor hiányérzetem támadt, és napok óta érzem azt, hogy a mondandóm lényege bennem maradt. Na ez van akkor, amikor nem tudok elmélyülni valamiben. :)

Amiről most írnék, az független a Fuerte-től, megint csak leírnám, csak most teljesen az én belső megéléseim alapján az elégedettséggel kapcsolatos gondolataimat.

Úgy gondolom, akkor vagy, akkor lehetsz boldog, ha elégedett vagy. Boldog, de elégedetlen ember nincs szerintem, ugyanakkor ha valaki elégedett az életével, a mindennapjaival, önmagával, a munkájával stb., arra csak rá kell nézni, és látszik, hogy boldog. Magát a boldogság témát már boncolgattam korábban, így arra most mélyebben nem térnék ki. Maradjunk az elégedettségnél.

Gyakran bele sem gondolunk, hogy milyen mázlisták vagyunk! Bizony, azok! Van mit ennünk, van hol laknunk, van munkánk stb. Azaz az életkörülményeink biztosítottak. Néha érdemes belegondolni, hogy mennyire sokan vannak, akiknek ez sem adatik meg... Mi pedig panaszkodunk. Általában a magyarokra rá is ragadt, hogy nagyon pesszimista nép. Én remélem, hogy ez nem így van. Az emberek sokszor megütköznek azon, hogy ha kérdeznek valamit, nem kezdek el panaszkodni, hanem pozitív választ adok. Mindegy, hogy ez munka vagy sem. Nem dicsekszem, de miért ne vállalnám, ha valamivel elégedett vagyok? Meglepő, hogy nem kezdem el sajnáltatni magam? "Bírom" amikor olyan emberek nyöszörögnek, akiknek aztán tényleg mindenünk megvan, és az a legnagyobb bajuk, hogy nem annyit keresnek, mint a válság előtt. Persze, nem könnyű visszalépni egy szinttel, ezt aláírom, ha már megszoktál egy életszínvonalat, de a pénz, és az, hogy több tárgyad legyen, nem fontos.

Mi a fontos? Szerintem az, hogy békülj ki önmagaddal, és az aktuális körülményeiddel. Ne sajnálkozz, és nem sajnáltasd magad, hanem becsüld meg azt, amid van!

Sokkal, de sokkal fontosabb dolgok vannak a megvásárolható, materiális dolgoknál. Például ha szeretnek, és te is szerethetsz embereket. Vagy az egészséged, melynek jelentőségére csak akkor döbbenünk gyakran rá, ha már nincs, vagy nem teljes, hiba került a gépezetbe, és betegség formájában szenvedünk tőle.

Csodálatos dolgok vannak az életben, és két kézzel szórja a Sors felénk a lehetőségeket, hogy ezt meglássuk, de talán félünk is ezzel szembenézni, és felfedezni, mert akkor nem hibáztathatnánk az Életet a körülményeinkért, hanem felelősséget kellene vállalnunk mindazért, ami velünk történik. Mert nem véletlenül történnek a dolgok. Semmi nem véletlen, mindennek oka van. A cél pedig a tanulás, fejlődés.

Ha nem tudod megbecsülni, amid van, amit kapsz, ami jön, nem értékeled, akkor hogyan kaphatnál még többet? Nem is az a kérdés, hogyan, inkább az, hogy minek? Hiszen ha lesz egy piros autód, rövid ideig örülsz neki, majd azon töröd a fejed, hogy lehetne egy nagyobb autód. Egy idő után a piros már ciki lesz, hiszen te a nagy kékre vágysz, és lassan nemcsak nem ad örömöt a piros, hanem akár meg is utálod. Gyorsan elfelejted, hogy egykor mennyi örömet okozott neked.

Én még mindig emlékszem, amikor a Fuerte-ben az első céljaink között az szerepelt, hogy a bevétel fedezze a telefonszámlánkat. :) Nagyon szerettem azt a korszakot is, és jó érzés visszagondolni rá, a mai napig abból az időből is tudok táplálkozni, mikor nagyon beránt a mókuskerék. :)

De a legfontosabb dolog szerintem, ha munkáról van szó, hogy az emberi kapcsolatok mindig előbbre valóak az üzletnél. Nem éri meg feláldozni az üzletért/munkáért a kapcsolatainkat, barátainkat stb. A munka az csak munka. El kell végezni jól a feladataidat, és ezt sokkal könnyebb úgy, ha szereted, amit csinálsz. De ha arról van szó, hogy munka vagy barátság, nem haboznék egy pillanatig sem.

Azt hiszem, hogy akkor érhetsz el elégedettséget, és boldogságot az életedben, ha kicsit helyrerakod a fejecskédben a dolgokat. Megbecsülöd, amid van, hálát adsz a Sorsnak, Istennek érte, és folyamatosan tisztában vagy a prioritásokkal, hogy mi az igazán fontos, és mi kevésbé, vagy egyáltalán nem.

Boldog vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

Elégedettség :)

Érdekes dolog az elégedettség. Én az a típus vagyok, aki igyekszik értékelni, megbecsülni mindazt, amit az élet ad neki, és nem szoktam keseregni azokon a dolgokon, amiket nem kaptam meg, vagy még nem kaptam meg. Nem is nagyon vannak ilyen jellegű materiális vágyaim. Egy új ruha, vagy új számítógép stb., vagy bármilyen anyagi dolog nem tud motiválni. Örülök neki, ha kapok, vagy ha megveszem magamnak, de a döntéseimet az életemmel kapcsolatban nem tudják befolyásolni. Azaz nem dolgozom azért többet, hogy több dolgot vehessek. Akkor tudok dolgozni, ha úgy látom, van értelme. Ezt már írtam korábban is, hogy nekem az a fontos, hogy valamilyen jó dologban vegyek részt, amivel az emberek életét jobbá tudom varázsolni, hatni tudok rájuk, és elégedettebbé teszem a mindennapjaikat.

Rögtön itt el is időznék egy kicsit, ugyanis nem könnyű az embereket folyamatosan elégedetté tenni. Egy marketing szakember írta: „Az emberi állatot csupán pillanatokra lehet kielégíteni. Ha elégedett, máris a következő igénye kielégítésére koncentrál.”

Ez sajnos a mi szakmánkban is nagyon így van, és néha a fiúk is, és én is le tudunk törni, hogy az emberek milyen vakok, mennyire nem látják, hogy mit kapnak, és mennyire követelőzőek tudnak lenni, hogy még, még, még. Amiért pár évvel korábban nagy lelkesedés volt, ma az már természetes, sőt, elvárás. Ezt azért nagyon furi ám megélni! Egyáltalán nem jó. Néha én azt érzem, hogy beleszakadok a munkába, és úgy sem tudok mindenkinek megfelelni. Persze, tudom, nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem lehet mindenki mindennel elégedett, de azért nekem még mindig ez a célom. Sőt, nem csak az, hogy elégedett legyen, hanem legyen lenyűgözve, hogy milyen jó dolgokat kap, milyen jó az, amit csinálunk.

Persze tudom, hogy mi raktuk nagyon magasra a lécet, és ezzel meg is alapoztuk azt, hogy mennyire nehéz nekünk ennél is folyamatosan többet, és többet adnunk.

Nálunk egy vidéki falucska helyett Párizst kapják az emberek. De hogyan tudnál Párizsnál is többet adni? Aztán utána még többet?

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit agyalunk azon, hogy legyünk egyre és egyre jobbak. Pedig nagyon magas színvonalú azt gondolom az is, amit most kapnak a diákjaink. De akkor is, mi szeretnénk még jobbak lenni. Csakhogy az elején könnyű lépcsőfokokat megmászni, majd ez egyre nehezebb.

Hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Mindig jobbnak és jobbnak kell lenni, amíg csak bírja az ember energiával. De mindennek csak addig van értelme, amíg több a jó, mint a rossz. Szerencsére egyáltalán nincs ilyen helyzet, de sajnos az a rossz típus vagyok, hogy ha van 100 pozitív feadback, és 1 negatív, én hajlamos vagyok letörni amiatt az egy negatív miatt. Szerencsére most nem tapasztalok ilyen feadback-et, de volt is, és lesz is, abban biztos vagyok.

A tényleg építő szándékű, nem manipulatív kritikával egyébként semmi bajom, el szoktam rajta gondolkodni. Azok a dolgok szoktak inkább letörni, amiket nem érzek jogosnak. Amikor valaki csak követelőzik, és nem látja a másik oldalt, sőt, egyáltalán nem is érdekli. Például belegondolt már valaki abba, hogy 6 év alatt egyszer emeltük a bérlet árunkat, és az is messze elmaradt az éves inflációtól? Vagy hogy a tábor óradíjunk ma ugyanannyi, mint a 6 évvel ezelőtti első táborban?

Ezt sokáig sorolhatnám még, de nem akarlak untatni benneteket, és nyílván nem csak anyagi példákat tudnék felsorolni azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent teszünk meg a diákjainkért, mennyivel jobb "szolgáltatást" kapnak ma, mint 6 évvel ezelőtt stb.

Na de erről a témáról ennyi bőven elég is! :)

Szeretettel:

Lili

Manipuláció :)

A manipulációnak, vagy finomabban szólva a kommunikáció egy bizonyos formájának, egy nagyon egyszerű alaptechnikája, hogy mondasz valakiről valami jót, aztán utána nyugodtan elmondod, amit valóban akartál, azaz a rosszat. Ha még nagyobb nyomatékot akarsz adni a mondandódnak, akkor még a végére is teszel valami jót. Rám viccesen hatnak ezek a próbálkozások, azonnal bezárkózom, és sajnos még a jót sem fogadom be. Később pedig átgondolom, hogy mit is akart az illető, és mi volt a célja, mi az, amin változtatnom kellene stb.

Aztán ott vannak a „de emberek”, akik mindenben egyetértenek veled, amit mondasz, aztán folytatják a mondatukat, hogy „igen, igazad van, de…” Na ez megint egy manipuláció. Legalábbis elég gyakran.

Persze nem gond, ha az emberek alkalmazzák ezeket a kommunikációs praktikákat, de az nem mindegy nekem, hogy mire. Ha az a cél, hogy tűzön vízen át elérjék, amit akarnak, mindegy, hogy a másik mit, és hogy érez majd utána, mikor rájön, hogy bepalizták, akkor ez nekem nem tetszik. Ha azonban az a cél, hogy tényleg létrejöjjön a megértés, és ezért mondjuk nem rohanod le a másikat a kritikáddal, akkor jobban megértem.

Én is próbálok néha kellemetlen dolgokkal kapcsolatban finoman, óvatosan kommunikálni, de nálam mások a szabályok. Még ha rossz érzésem is van, akkor is megpróbálok uralkodni rajta, nem beszélve az indulataimon. Aztán ha ez sikerült, még tovább megyek, és megpróbálok még arra is szeretettel nézni, akit lehet, hogy két perce anyatigrisként széttéptem volna. Sőt, ezt a lépcsőt is megmászva, igyekszem megérteni az ő oldalát, és meglátni benne a jót is. Amikor sikerül az egómat, dühömet, indulatomat leküzdenem, akkor kommunikálok. Legalábbis megpróbálok idáig eljutni, és így kezelni dolgokat, de nem állítom, hogy ez mindig sikerül, a rátám azonban az utóbbi években már jelentősen jobb, mint korábban volt. J Gyakori hibám még, ahogy „tálalom a tényeket”. Azaz nem fordítok a kommunikációra elég hangsúlyt, hanem szinte leltárszerűen felsorakoztatom a tényeket, ahogyan én látom, és ezt, mint egy „csomag” odaadom az illetőnek. Nem a legjobb taktika, mivel ez nem taktika, csak az én csomagolatlan valóságom. Néha azonban csomagolni kell, most már tudom, annak érdekében, hogy megértsék, mit akarok. Ilyenkor jön az előző „módszer” nálam, azaz az önuralom, megértés, szeretet, jó meglátása.

Úgy azonban nehéz bármit is megértetni, amikor látod, hogy a másik még csak nem is figyel, hanem már gyűjti magában az ellenérveket, készül a "harcra". Lehet, hogy a szemedbe mosolyog, de valójában nem így érez. Néha azt érzem, hogy az én őszinteségemet az emberek fel sem fogják, annyira hihetetlen számukra, hogy így is lehet kommunikálni. Na jó, nem mindenki. Aki ismer, az tudja, hogy nem számíthat másra, csak amit mondok, és el is várom a másik oldalról is a korrekt, nem kamuzós, nem sunyizós hozzáállást. Például azzal nem szokott bajom lenni, ha valaki egyszer-egyszer hibázik, igyekszem a megoldásra koncentrálni, de ha valaki nem vállalja érte a felelősséget, hanem rögtön nekiáll hárítani, kamuzni, ferdíteni, na az nálam kicsapja a biztosítékot.

Sajnos néha kiderül, hogy mennyire naív vagyok, pedig igyekszem figyelni, de mivel nem akarok paranoiás lenni, ezért mindig a szépet, és a jót szeretném feltételezni. Van, akinek megéri a pillanatnyi bárminemű haszon, legyen az érzelmi, anyagi stb., hogy ne legyenek elvei, ne legyen tartása.

Párkapcsolatban is jól elő tud jönni ez, mikor az egyik fél megpróbálja minden módon manipulálni a másikat, csak hogy vele maradjon. Na ezek ám a csúnya dolgok! Hála Istennek, hogy ilyenben nincs részem, látok bőven példát rá sajnos. Csak az felfoghatatlan, hogy ha valaki egy picit is elgondolkozik, hogy mi lesz abból a kapcsolatból, amit még a manipuláció is alig tart össze, akkor mégis mire számít? Milyen jövője lehet egy ilyen kapcsolatban? Erre szoktam mondani: ha egy kapcsolat működik, akkor a két ember együtt van, ha nem működik, akkor nem véletlenül mennek szét, vagy haladnak ez irányba, tovább kell lépni.

Szóval az egész írásom lényege az akart lenni, hogy próbáljunk meg őszintébben élni, és azt mondani a másiknak, amit szeretnénk elmondani, és ne azt mondjuk, amit a másik elvár, hogy mondjunk, vagy amit hallani akar, vagy ami által mi elérjük a célunkat. Annyira felemelő úgy létezni, hogy egyenes, és korrekt életet élsz, ezért nem is értem azt, hogy miért nem tesz mindenki így?

Mosolygós vasárnapot!

Szeretettel:

Lili

Zumba képzés :)

Hétvégén Timivel részt vettünk a kétnapos zumba oktatói képzésen. Volt bennem némi előítélet, ezt meg kell, hogy mondjam, de próbáltam nyitottan állni a dolgokhoz. Az első, ami nagyon szimpatikus volt, az a tanár, és a staff. A szervezők nagyon kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, figyelmesek voltak. A tanár nagyon hasonlított a kubai tanárunkra Jorge-ra, ami nagyon vicces volt az elején Timinek meg nekem. :) Mosolyogtunk is ezen egy kicsit. :)

Kb. 50-60-an lehettünk. A csapat összetétele felülmúlta az elvárásaimat. Korábban írtam róla, hogy mennyire gáz, hogy bárki jöhet, és megcsinálhatja ezt a vizsgát. Ezt még most is fenntartom, de a mostani csoportban voltak táncosok, és fitness/aerobic edzők is. Azért nem mindenki volt a top-on, de majd erről később.

Szombaton egy kicsit hosszúra nyúlt regisztráció után részt vettünk Timivel életünk első zumba óráján, ami Master Class néven futott, gondolom nehezebb lehet, mint egy alap óra. Nekem nehéz volt, ezt beismerem. Egyrészt aerobic órára sem jártam soha, másrészt kondival is nehezen bírtam, és amikor nem láttam, hogy mit kell csinálni, mert éppen a hátsó sorban voltam, akkor nehezen is követtem néha. Bár ehhez hozzátartozik, hogy én elég lassan tanulok új dolgokat, és kell hozzá a lebontás előtte, hogy tudjam, mit csinálok, de itt erre nem volt lehetőség. Érthető módon egyébként, mivel nem tudom, hogy rajtunk kívül volt-e még olyan "elvetemült", aki eljött úgy oktató képzésre, hogy még órán sem volt soha. :D

Sok hasznos infó volt, bár ez nagyon a tánc rovására ment, én inkább gyakoroltam volna még többet. A cumbia és reggaeton táncokat összesen 1-1 számra táncoltuk le, miután átvettük a lépéseket zene nélkül. De a merengue, és salsa sem volt nagyon több, de erre már nem emlékszem nagyon. Ez nem túl kielégítő, lévén, hogy mától elméletileg már oktathatnám is., és vannak, akik meg is teszik, és a héten már órát tartanak Voltak olyan pillanatok is, amikor úgy éreztem, hogy többet ért volna hazasétálni az oktató csomaggal (munkafüzet, CD-k, DVD-k), és itthon egy nap alatt feldolgoztam volna az anyagot, most meg ráment kettő, és ugyanúgy szükségem lesz még egy napra, hogy A-Z-ig átnézzem. Azért elegendő nekünk Timivel rövidebb idő a feldolgozásra, hiszen a cumbia-t leszámítva a többi stílusban táncilag is elég otthonosan mozgunk, csak a zumba óra felépítését kell gyakorolnunk, és egy-két olyan mozdulatot, ami új, vagy máshogy van, mint ahogy mi eddig táncoltuk, hiszen ez fitness és nem tánc. Egy nap mindenképpen kell a megértéshez, és elsajátításhoz, és utána folyamatos gyakorlás ahhoz, hogy jó órákat tudjon majd Timi tartani.

Volt zenei óra is, ami nekem nem volt nehéz, kb. 5 másodpercen belül tudtam az összes szám címét, és többnyire az előadót is, nem csak azt, hogy milyen műfaj. De elképesztő volt látni, hogy többen még fél óra után sem ismerték fel a merengue-t, és a reggaeton-t sem. A mellettem ülő csaj pl. folyamatosan kérdezgette tőlem, hogy ez, és ez mi volt. De szerencsére az ő kedvükért az oktató zenei cd-n, amit az órákon használhatunk, rá van írva, hogy melyik milyen műfaj. :D

A rendszer, mind az oktatási, mind a zumba hálózaté nagyon jól ki vagy egyébként találva, és tényleg erős támogatást ad a tanároknak, hogy tudjanak tanulni, és tanítani. Azt mondom, aki akar, az fejlődni fog. Pár dologgal nem értek egyet, de ez már az én gondolatom. Többször volt hangsúlyozva, hogy a zene a lényeg, ez feledteti minden bénaságodat. Szerintem meg a zene ugyan valóban fontos, de a tanár felkészültsége szerintem ugyanúgy elengedhetetlen. Ne az órán gyakorolja be a tanár azt, amit tanít, hanem előbb tanulja meg, majd utána tartson órát. Természetes, hogy az óratartással fejlődik aztán még, és nagyobb rutint szerez, de azért jusson már el előtte egy olyan szintre, ahol már nem ciki, hogy kiáll, és prezentál.

Alfredo-n kívül Béla és Titanilla is tartottak egy-két szám erejéig órát, és az például nagyon rendben volt, mind a kettejükhöz szívesen mennék órára, ha lenne rá időm.

A hétvégéről még annyit, hogy a csapatot elnézve biztosan lesz néhány nagyon jó oktató, de lesznek sajnos olyanok is, akik nagyon távol állnak attól, hogy megtartsanak egy normális órát, de mégis meg fognak tartani. Nem arról van szó, hogy elrontották esetleg a lépéseket, hiszen én is bénáztam eleget a hétvégén, de azért rögtön lehet látni, hogy ki milyen mozgás koordinációval, ritmus érzékkel rendelkezik, mennyire képes kiállni emberek elé, milyen a kisugárzása stb.

Timivel már tegnap nekiálltunk előkészíteni a Zumba Fuerte-t, és a következő pár hét erről fog szólni, mielőtt még az első órát megtartja Timike. Utána pedig arról, hogy még jobban menjen minden. Én nem tervezem, hogy tanítani fogok, de egy-egy órára szívesen bejárnék majd táncolni, mozogni Timihez is, mert tényleg nagyon szórakoztató óra, és ki tudja kapcsolni az embert, fel tudja vidítani, el tudja lazítani. Egyelőre lesz nálunk a zumba órán: salsa, merengue, reggaeton, cumbia (ezeket tanultuk most hétvégén a workshopon), valamint tervezünk bachata-t, capoeira-t, samba-t. Nyilván azokat a műfajokat, fogjuk beletenni, amiket egyébként is ismerünk, és csinálunk már évek óta.

Remélem, hogy nektek is, és másoknak is kedvet tudunk majd csinálni a zumbához, és jól fogjátok érezni magatokat az órákon! :) Már most írom, hogy a táborban minden nap lesz zumba óra is! :) Persze csak fakultatív, így aki nem tudja addig kipróbálni, akkor majd ott! :)

Mosolygós hetet mindenkinek!
Szeretettel:
Lili

Ál-ezoterikus :)

Jó ez a szó, tetszik. J Egyszer, nagyon rég, még Tomi használta, akkor megtetszett, ma meg már tudom is, hogy mire gondolt. J

Manapság az ezoterikus gondolkodás, ahogy a jóga gyakorlás is, meg a spiritualitás divat lett. Ennek megvan a jó és rossz oldala is. Én örülök annak, hogy sokan elkezdtek érdeklődni, és szeretnék jobbá tenni az életüket, és keresgélnek, útkeresőkké válnak, jobb életet akarnak magunknak, jobb esetben a környezetüknek is. Már az fantasztikus, ha az ember nem úgy akar élni, hogy gondolkodás nélkül a következő „programot” futtatja: születés, iskola, diploma, karrier, kocsi, ház, család, gyerek, nagyobb kocsi, nagyobb ház, válás, új házasság, unoka, halál. Ez egy „alap” modell manapság. Persze leszámítva a válást, és az új házasságot, és az egyre nagyobb és nagyobb kocsit, lakást, házat, valamint a materiális javak harácsolását, van logika a programban, hiszen bizonyos dolgokat nem lehet megkerülni, de nem mindegy, hogy milyen minőségben tesszük ezt, mi vezérel minket. Anno, úgy választottam szakmát (közgazdász vagyok), ami érdekelt, és úgy gondoltam, meg tudok majd belőle élni. Mind a kettő fontos volt. Persze ma két közgáz diploma után sem ebből élek, de ez már más kérdés. J Az elhivatottság bennem a tanítás és a szolgálat iránt van. Ezért szakmát váltottam, és tánctanár lettem.

Visszatérve a címhez. Sajnos több dolgot érzékelek, és számomra az egyik rosszabb, mint a másik.

Ma már százszámra jönnek ki a mindenféle ezoterikus könyvek, melyek közül nem egy szimpla manipuláció. Ha elolvadod, még hiszel is benne, aztán megveszed lelkesen a másik könyvét is esetleg az írónak, vagy tovább olvasol, de mit valósítasz meg belőle? Szerintem, ha nem érint meg mélyen, akkor semmit. Ahhoz pedig sok könyv nagyon felszínes, inkább ezo-ködbe bújtatott menedzser könyveknek nevezném őket, mert most ennek van piaca, meg az önsegítő könyveknek. De vajon képesek ezek hosszú távon megváltoztatni az életedet? Szerintem az már szuper, ha kizökkentenek az apátiából, depresszióból, és felráznak, felállsz. Ha ezt elérik, csodálatos siker ez, mindegy, miről szól, ki írta. De ha újabb kudarc ér, mert nem hatolt mélyebbre, akkor ugyanúgy visszaesel.

A másik, ami nem tetszik, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy azért, mert elolvastak néhány könyvet, náluk van a bölcsek köve, és szinte lenézik azt, aki nem az ő útjukon jár. Nem szeretem az olyan kijelentéseket: „ő még nem tart itt”, és szinte szánakozva néznek emberekre, amiért „tudatlanok”. Szerintem az, aki képes így nézni egy másik embertársára, és nem úgy, hogy ő is járja a maga útját, ott tart, ahol tartania kell, az már az én szememben nem kap túl sok pontot. Persze ő meg ott tart, ahol tartania kell, én meg ott, hogy távolságot tartsak ezekkel az emberekkel. JJJ A lényeg szerintem a fejlődés. Aki megteszi már a legkisebb lépést erre, mert igénye van rá, hogy ne a standard programot futtassa, hanem tartalmasabb életet éljen, az már nagyon sokat tett magáért. Nem hiszek az egyetlen útban, csak az egyetlen célban. Abban hiszek, hogy mindenkinek azt kell megtalálnia, azt az utat, amivel önmaga, a környezete és a társadalom számára jobb emberré válik, és felébred benne Isten iránti szeretete.

Aztán olyan emberek is vannak, akik tudatosan erre a manipulációra hajtanak, tehát már a szándék is az, hogy a hasznukra fordítsák az emberek sebezhetőségét, befolyásolhatóságát. Elég egy kis karizma, meg egy jó kis marketing, és már meg is született az új guru.

Azok az esetek nem stimmelnek nálam, ahol a látszat megelőzi a szándékot. Ahol fontosabb az, hogy jó embernek nézzenek, mint az, hogy az is legyél. Egy illúzió teremtés, ami mögött gyakran oly kevés tartalom van.

A fenti könyveket, embereket, gurukat nevezem én néha ál-ezoterikusnak.

Szokás szerint nincs nálam a bölcsek köve, ez csak az én meglátásom. Nem szabad, hogy ne gondolkozzunk, és ne érezzünk. Ha szolgamód követjük az egyik könyv leírásait, majd a másikat is, mert ő aztán biztosan tudja a frankót, mert írt egy könyvet, az nem jó. Szerintem mindenki van annyira intelligens, hogy tudja, mi a jó neki, csak nem mindig akarjuk tudni, mert lehet, hogy a jó elérése erőfeszítést igényel, és azt, hogy beismerjük magunknak, nem is vagyunk mi mindig annyira tökéletesek... :)

Mosolygós napot!

Szeretettel:

Lili

Zumba Fuerte :)

Korábban már írtam a zumbáról pár gondolatot, pontosabban inkább a képzésről, illetve annak hiányosságairól. Elöljáróban gyorsan összefoglalnám a korábbiakat.

A Zumbát nagyon jó ötletnek tartom, hiszen nem mindenki akar párban táncolni, de sokan szeretnének mozogni, és unják az aerobic-ot, táncosabb órákra vágynak, változatosságra stb. Amivel azonban nem értek egyet, hogy egy hétvége alatt képeznek oktatókat úgy, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel a tanfolyam elvégzése. Aki már 10 éve táncol, és tanít, ugyanazt a „diplomát” kapja, mint aki aznap találkozott először a tánccal, vagy a mozgás bármilyen formájával. A papírt mindenki megkapja, aki elvégzi a képzést, és onnantól jogosult tanítani is.

Írtátok többen, hogy majd a piac dönt, és szelektál a gagyi oktatók, és a jók között. Valóban, ez bizonyos szintig így van. De ahol mondjuk vidéken egy városban van egy oktató, vagy kettő, de mind a kettő ugyanolyan béna? (már bocs) Egyáltalán ezek az emberek hogy mernek pénzt kérni azért a szolgáltatásért, amit nyújtanak? Persze itt említhetném a salsa-t is, hiszen ott is rengeteg az önjelölt tanár, akik meglátva az üzleti lehetőséget, gondolták, miért ne taníthatnának.

Szerintem nem etikus felkészületlenül, gyenge minőségben tanítani, legyen az bármi. Tánc, nyelv, közgáz, bármi. Az nem felkészültség, hogy 1-2 órával a diákod előtt jársz. Én még mindig hónapokat készülök egy-egy ladies’ style workshopomra, pedig van már annyi rutinom, hogy simán imprózva is megtarthatnám. Hogy mégis miért? Mert nekem is van bőven még hova fejlődnöm, és szeretném, ha a diákjaim a lehető legjobbat kapnák, és a lehető leghitelesebben képviselném azt, amit tanítok.

Na itt tényleg igaz lesz az, hogy a papír nem számít a minőségben. Biztos vagyok benne, hogy most is van olyan zumba oktató, akinek csak az alap papírja van meg, de kenterbe vágja táncilag, és pedagógiailag is azokat, akiknek minden megvehető papírja megvan. Szándékosan írtam a megvehető szót, hiszen erről szól. Nem kell tudnod szakmailag jól prezentálnod a dolgokat, elég, ha fizetsz. Jó kis rendszer, kár, hogy nem mi találtuk ki. :D:D:D Persze ez csak vicc. J

Hogy áll a Fuerte ehhez a kérdéshez? Nálunk is lesz zumba, mert a diákjaink diktálnak, az ő igényüket, kéréseiket kell szem előtt tartanunk. Meg persze hiszünk abban is, hogy sokkal jobban is lehet ezt csinálni, mint ami most itthon egyelőre jellemző, hogy boldog boldogtalan elvégzi ezt a képzést, és tanít. Mi ezt is olyan szinten szeretnénk képviselni, ahogy a salsa-t is. Meg akarjuk mutatni, hogy lehet ezt is jól csinálni, és szeretnénk minőségi órákat adni azoknak a lelkes emberkéknek, akik zumbázni szeretnének, mert nem elég nekik a heti egyszeri salsa óra, vagy nincs kedvük párban táncolni, vagy lemaradtak a képzésről, más fajta kikapcsolódásra vágynak stb.

Szóval hamarosan: Zumba Fuerte! J

Remélem, hogy sok örömteli pillanatot adhatunk nektek ezáltal is! :)

Szeretettel:

Lili

SyT workshop :)

Fárasztó hétvége volt, ugyanakkor mégis nagyon boldog. :) Szombaton volt a ladies' style workshop, rengetegen voltunk, nagyon jól éreztem magam a lányokkal. :)

Az első két óra alapozás volt, és főleg technikai dolgokra tértem ki. Ez mindig egy kihívás, mert mind tanítani, mind befogadni nehéz azt a sok infót, és egyszerre nem könnyű millió dologra figyelni. Sem nekem, sem a diákoknak. Nekem az a nehéz, hogy egy csoportban vannak azok, akik még csak 4-5 hónapja táncolnak, és azok, akik már akár 3-4 éve.

Igyekszem mindig megfogni, és kézben tartani a csapatot. Ilyen szempontból az első két óra volt a legnehezebb számomra. Először is, mert még mindenki félénk, nem ismerik egymást, tele vannak görcsökkel. Persze nem mindenki, de a többség. Sokan most voltak először ilyen workshopon, és kemény dolog szembesülni azzal, hogy még milyen sok dolgot kell megtanulni. Csinálhatnék mókás, szórakoztató, animációs órát is, de abban a stílusban nem tudnám ezeket az esszenciális infókat ilyen rövid idő alatt átadni, csak a töredékét. Így marad a tanárnénis alapozás, és utána már a szórakoztatóbb, vidámabb cubaton és timba. Azt hiszem, hogy sikerült az első két órában leterhelnem a fejecskéket, majd a második kettőben feloldani a feszültséget, és közelebb jutottunk az általam oly nagyon hangsúlyozott lazasághoz, ami elengedhetetlen a tánchoz.

Már többször írtam arról, hogy nem könnyű szembesülnünk a hiányosságainkkal, de ezen túl kell lépni, és örülni, hogy van hova fejlődni, és lehetnek új célok. Nem kell különösebben nagy tehetség sem hozzá, hogy valaki jól táncoljon. Egyetlen dolog kell, de az elengedhetetlen: a gyakorlás. Enélkül egy tehetséges táncos is elkallódik, ugyanakkor egy gyengébb képességű, de szorgalmas táncos tovább juthat. Én hiszem, hogy a testünk nagyon intelligens, és ha fejben is megtámogatjuk a dolgokat, teszünk bele energiát, és gyakorlunk, akkor meglesz az eredménye.

Ahogy szoktam, teljesen kiütöttem magam, az utolsó zenét is teljes erőből táncoltam, mindig addig feszítem a húrt, amíg lehet. Másnap egész nap jajgattam, mert a hajam kivételével mindenem fájt. :) Már az nehezemre esett, hogy az egyik oldalamról átforduljak a másikra. :)

Most már jól vagyok (nagyjából), ma már lesz a lányaimmal próba is, amit nagyon várok. :)

Remélem, hogy akik voltak a workshopomon, jól érezték magukat, és sok hasznos információt sikerült kapniuk. Én biztos vagyok benne, hogy mindenki jobb táncosként távozott, mint ahogy jött. :)

Mosolygós napot!
Szeretettel:
Lili