Nem nagyon voltam elégedett az előző írásommal. Mármint nem azért, hogy fogalmazok, vagy ilyesmi, ezek nem szoktam érdekelni, de valahogy, amikor kapkodva közzétettem, mert nem volt nagyon időm elmélyülni benne, akkor hiányérzetem támadt, és napok óta érzem azt, hogy a mondandóm lényege bennem maradt. Na ez van akkor, amikor nem tudok elmélyülni valamiben. :)
Amiről most írnék, az független a Fuerte-től, megint csak leírnám, csak most teljesen az én belső megéléseim alapján az elégedettséggel kapcsolatos gondolataimat.
Úgy gondolom, akkor vagy, akkor lehetsz boldog, ha elégedett vagy. Boldog, de elégedetlen ember nincs szerintem, ugyanakkor ha valaki elégedett az életével, a mindennapjaival, önmagával, a munkájával stb., arra csak rá kell nézni, és látszik, hogy boldog. Magát a boldogság témát már boncolgattam korábban, így arra most mélyebben nem térnék ki. Maradjunk az elégedettségnél.
Gyakran bele sem gondolunk, hogy milyen mázlisták vagyunk! Bizony, azok! Van mit ennünk, van hol laknunk, van munkánk stb. Azaz az életkörülményeink biztosítottak. Néha érdemes belegondolni, hogy mennyire sokan vannak, akiknek ez sem adatik meg... Mi pedig panaszkodunk. Általában a magyarokra rá is ragadt, hogy nagyon pesszimista nép. Én remélem, hogy ez nem így van. Az emberek sokszor megütköznek azon, hogy ha kérdeznek valamit, nem kezdek el panaszkodni, hanem pozitív választ adok. Mindegy, hogy ez munka vagy sem. Nem dicsekszem, de miért ne vállalnám, ha valamivel elégedett vagyok? Meglepő, hogy nem kezdem el sajnáltatni magam? "Bírom" amikor olyan emberek nyöszörögnek, akiknek aztán tényleg mindenünk megvan, és az a legnagyobb bajuk, hogy nem annyit keresnek, mint a válság előtt. Persze, nem könnyű visszalépni egy szinttel, ezt aláírom, ha már megszoktál egy életszínvonalat, de a pénz, és az, hogy több tárgyad legyen, nem fontos.
Mi a fontos? Szerintem az, hogy békülj ki önmagaddal, és az aktuális körülményeiddel. Ne sajnálkozz, és nem sajnáltasd magad, hanem becsüld meg azt, amid van!
Sokkal, de sokkal fontosabb dolgok vannak a megvásárolható, materiális dolgoknál. Például ha szeretnek, és te is szerethetsz embereket. Vagy az egészséged, melynek jelentőségére csak akkor döbbenünk gyakran rá, ha már nincs, vagy nem teljes, hiba került a gépezetbe, és betegség formájában szenvedünk tőle.
Csodálatos dolgok vannak az életben, és két kézzel szórja a Sors felénk a lehetőségeket, hogy ezt meglássuk, de talán félünk is ezzel szembenézni, és felfedezni, mert akkor nem hibáztathatnánk az Életet a körülményeinkért, hanem felelősséget kellene vállalnunk mindazért, ami velünk történik. Mert nem véletlenül történnek a dolgok. Semmi nem véletlen, mindennek oka van. A cél pedig a tanulás, fejlődés.
Ha nem tudod megbecsülni, amid van, amit kapsz, ami jön, nem értékeled, akkor hogyan kaphatnál még többet? Nem is az a kérdés, hogyan, inkább az, hogy minek? Hiszen ha lesz egy piros autód, rövid ideig örülsz neki, majd azon töröd a fejed, hogy lehetne egy nagyobb autód. Egy idő után a piros már ciki lesz, hiszen te a nagy kékre vágysz, és lassan nemcsak nem ad örömöt a piros, hanem akár meg is utálod. Gyorsan elfelejted, hogy egykor mennyi örömet okozott neked.
Én még mindig emlékszem, amikor a Fuerte-ben az első céljaink között az szerepelt, hogy a bevétel fedezze a telefonszámlánkat. :) Nagyon szerettem azt a korszakot is, és jó érzés visszagondolni rá, a mai napig abból az időből is tudok táplálkozni, mikor nagyon beránt a mókuskerék. :)
De a legfontosabb dolog szerintem, ha munkáról van szó, hogy az emberi kapcsolatok mindig előbbre valóak az üzletnél. Nem éri meg feláldozni az üzletért/munkáért a kapcsolatainkat, barátainkat stb. A munka az csak munka. El kell végezni jól a feladataidat, és ezt sokkal könnyebb úgy, ha szereted, amit csinálsz. De ha arról van szó, hogy munka vagy barátság, nem haboznék egy pillanatig sem.
Azt hiszem, hogy akkor érhetsz el elégedettséget, és boldogságot az életedben, ha kicsit helyrerakod a fejecskédben a dolgokat. Megbecsülöd, amid van, hálát adsz a Sorsnak, Istennek érte, és folyamatosan tisztában vagy a prioritásokkal, hogy mi az igazán fontos, és mi kevésbé, vagy egyáltalán nem.
Boldog vasárnapot!
Szeretettel:
Lili
Amiről most írnék, az független a Fuerte-től, megint csak leírnám, csak most teljesen az én belső megéléseim alapján az elégedettséggel kapcsolatos gondolataimat.
Úgy gondolom, akkor vagy, akkor lehetsz boldog, ha elégedett vagy. Boldog, de elégedetlen ember nincs szerintem, ugyanakkor ha valaki elégedett az életével, a mindennapjaival, önmagával, a munkájával stb., arra csak rá kell nézni, és látszik, hogy boldog. Magát a boldogság témát már boncolgattam korábban, így arra most mélyebben nem térnék ki. Maradjunk az elégedettségnél.
Gyakran bele sem gondolunk, hogy milyen mázlisták vagyunk! Bizony, azok! Van mit ennünk, van hol laknunk, van munkánk stb. Azaz az életkörülményeink biztosítottak. Néha érdemes belegondolni, hogy mennyire sokan vannak, akiknek ez sem adatik meg... Mi pedig panaszkodunk. Általában a magyarokra rá is ragadt, hogy nagyon pesszimista nép. Én remélem, hogy ez nem így van. Az emberek sokszor megütköznek azon, hogy ha kérdeznek valamit, nem kezdek el panaszkodni, hanem pozitív választ adok. Mindegy, hogy ez munka vagy sem. Nem dicsekszem, de miért ne vállalnám, ha valamivel elégedett vagyok? Meglepő, hogy nem kezdem el sajnáltatni magam? "Bírom" amikor olyan emberek nyöszörögnek, akiknek aztán tényleg mindenünk megvan, és az a legnagyobb bajuk, hogy nem annyit keresnek, mint a válság előtt. Persze, nem könnyű visszalépni egy szinttel, ezt aláírom, ha már megszoktál egy életszínvonalat, de a pénz, és az, hogy több tárgyad legyen, nem fontos.
Mi a fontos? Szerintem az, hogy békülj ki önmagaddal, és az aktuális körülményeiddel. Ne sajnálkozz, és nem sajnáltasd magad, hanem becsüld meg azt, amid van!
Sokkal, de sokkal fontosabb dolgok vannak a megvásárolható, materiális dolgoknál. Például ha szeretnek, és te is szerethetsz embereket. Vagy az egészséged, melynek jelentőségére csak akkor döbbenünk gyakran rá, ha már nincs, vagy nem teljes, hiba került a gépezetbe, és betegség formájában szenvedünk tőle.
Csodálatos dolgok vannak az életben, és két kézzel szórja a Sors felénk a lehetőségeket, hogy ezt meglássuk, de talán félünk is ezzel szembenézni, és felfedezni, mert akkor nem hibáztathatnánk az Életet a körülményeinkért, hanem felelősséget kellene vállalnunk mindazért, ami velünk történik. Mert nem véletlenül történnek a dolgok. Semmi nem véletlen, mindennek oka van. A cél pedig a tanulás, fejlődés.
Ha nem tudod megbecsülni, amid van, amit kapsz, ami jön, nem értékeled, akkor hogyan kaphatnál még többet? Nem is az a kérdés, hogyan, inkább az, hogy minek? Hiszen ha lesz egy piros autód, rövid ideig örülsz neki, majd azon töröd a fejed, hogy lehetne egy nagyobb autód. Egy idő után a piros már ciki lesz, hiszen te a nagy kékre vágysz, és lassan nemcsak nem ad örömöt a piros, hanem akár meg is utálod. Gyorsan elfelejted, hogy egykor mennyi örömet okozott neked.
Én még mindig emlékszem, amikor a Fuerte-ben az első céljaink között az szerepelt, hogy a bevétel fedezze a telefonszámlánkat. :) Nagyon szerettem azt a korszakot is, és jó érzés visszagondolni rá, a mai napig abból az időből is tudok táplálkozni, mikor nagyon beránt a mókuskerék. :)
De a legfontosabb dolog szerintem, ha munkáról van szó, hogy az emberi kapcsolatok mindig előbbre valóak az üzletnél. Nem éri meg feláldozni az üzletért/munkáért a kapcsolatainkat, barátainkat stb. A munka az csak munka. El kell végezni jól a feladataidat, és ezt sokkal könnyebb úgy, ha szereted, amit csinálsz. De ha arról van szó, hogy munka vagy barátság, nem haboznék egy pillanatig sem.
Azt hiszem, hogy akkor érhetsz el elégedettséget, és boldogságot az életedben, ha kicsit helyrerakod a fejecskédben a dolgokat. Megbecsülöd, amid van, hálát adsz a Sorsnak, Istennek érte, és folyamatosan tisztában vagy a prioritásokkal, hogy mi az igazán fontos, és mi kevésbé, vagy egyáltalán nem.
Boldog vasárnapot!
Szeretettel:
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése