Wakeboard újra :)

Tegnap volt Bali 31. szülinapja. Tomival úgy gondoltuk, hogy az ajándéka mellé egy élmény meglepit is kap tőlünk. Ő nem tudta, hogy mi lesz, nem mondtuk el neki, csak elvittük az Omszki tóra wakeboardozni. :) Nekem ma úgy fáj mind a két karom, hogy majd leszakad, annyira izomlázam van, fel sem bírom emelni a magasba, de megérte, nagyon jól szórakoztunk. :) Bali nagyon ügyes volt, azonnal fel is tudott állni, még a haladást kell gyakorolnia, de ez így első órára szuper volt! :) Tomikám a 10 hibátlan, és esés mentes körével felavatta az új boardját, amit még télen kapott. :)

Én sokat hezitáltam, hogy csússzak, vagy ne, de amikor ott voltam, azonnal menni is akartam. Vigyáznom kell nagyon a pofikámra, meg a fizikumom sem a legjobb most ehhez a sporthoz, de mindezek ellenére nagyon-nagyon szuper volt. :):):) 4-et estem, lett volna ez több is, de sokan voltak, én meg elfáradtam, és inkább foglaltam a helyet a srácoknak, így amikor kijöttek a vízből, már mehettek is újra, mert én álltam helyettük sorba.

Balinak hála megtanultam önállóan kijönni a vízből. :):):) Nekem eddig mindig magas volt a stég, hogy kinyomjam magam, és kellett segítség, hogy valaki kihúzzon. Tavaly Edike barátnőm ezen szétkacagta magát, és "kedves" módon meg is örökítette a "monkey stlye-t" kamerával... :):):) Tegnap megkértem Balit, hogy segítsen ki, húzzon fel, csakhogy ő ezt elfelejtette, és otthagyott a vízben. :):):) Kiabáltam neki, de hiába. :):):) Mivel nagyon nagy kerülő, hogy körbeússzam a stéget, és megkerülve jöjjek ki, ezért inkább a kimászással próbálkoztam. Az első két alkalommal "hála" a mentőmellényemnek visszapattantam róla, mint egy gumilabda, és újra vízben voltam. 3. alkalommal már kinyomtam magam, de amikor ki akartam rakni a lábam, akkor megint visszaestem. De a lényeg, hogy negyedszerre, ha nem is technikásan, és legkevésbé sem nőiesen, de sikerült kituszkolnom magam a vízből. :) Ez a siker nekem sokat jelentett, mert kiderült, hogy meg tudom csinálni, amiben eddig nem hittem. Ezek után már nem volt gond, nem kellett segítség. :)

Érdekes, hogy mik okoznak nekem problémát, abszurd a helyzet. Wakeboardban kezdők két rémálma a felállás és a kanyarok. Aki már feláll, az utána már tud menni is, aztán esik egyet az első kanyarban, majd megtanulja a kanyar bevételét, és tud haladni. Tavaly, miután a velencein én is felálltam 16 esés után végre, utána elmentem az első kanyarig, majd rögtön utána már körbementem. Aztán vettem egy saját boardot, de azzal még felállni sem bírtam. Így végződött a tavalyi szezonom. Thaiföldön nem volt kezdő pálya, így haladón kellett gyakorolnom nekem is. A felállás rögtön ment (haladó pályán, saját board-dal), a haladás kezdett gond lenni, azaz megfordult a normális tendencia valamiért, amit még nem sikerült megfejtenem.

Eddig kifejezetten tehetségtelen voltam ehhez a sporthoz, de idén már tudom, hogy jól fog menni. Most ésszerűbben fogom csinálni. Egyelőre kezdő pályán megyek, és tanuló deszkával, aztán majd ha nekem is lesz 10 hibátlan köröm, mint Tominak, akkor jöhet a saját boardom, és csak ez után a haladó pálya. :) Nem kell sietni, kapkodni, csak élvezni. :) Tavaly meglepett a bénaságom, és cikinek tartottam, főleg mások előtt, így ez sok energiát, de elsősorban önbizalmat vett el tőlem. Idén ez már nem érdekel. Nem akarok senkinek megfelelni, csak élvezni akarom, és ennyi. :)

Aki még nem próbálta, tegye meg, szuper kikapcsolódás! :)

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

Kitartás :)

Nem vagyok az a típus, akinek csak úgy az ölébe pottyannak a dolgok, meg kell dolgoznom a sikerekért, eredményekért, mindenért, de nekem ez jó így, nem szeretem az olyan dolgokat, amikbe nem kell energiát fektetni. Például nem csak azért nem lottózom, mert nem pártolom a szerencsejátékokat, hanem azért sem, mert nem kellene olyan pénz, amiért nem csináltam semmit.

A szorgalom, kitartás nekem két nagyon alapvető dolog, mivel nem születettem kiemelkedő tehetséggel sem tánc, sem egyéb téren. Gyermekkoromtól a szüleim szorgalomra neveltek, és én mindig bíztam abban, hogy ez előbb utóbb meghozza a gyümölcsét. Így is lett, és hiszem mind a mai napig, hogy a befektetett energia megtérül.

A salsa az első egy évben nagyon nehezen ment, és ma sem megy munka nélkül. Nem voltam tehetséges, nem volt kiemelkedően nagy érzékem hozzá, de a szorgalmam megvolt, és később az erőm is ahhoz, hogy küzdjek azért, hogy egyre jobb legyek, és a folyamatos kudarcok ellenére, amiket az elején nagyon gyakran megéltem, ne adjam fel, folytassam. Most örülök neki nagyon, hogy így tettem, mert nagyon-nagyon szeretem, és emberileg is sokat fejlődtem azáltal, hogy kitartottam az elhatározásom mellett.

Nyáron beleszerettem a wakeboardba. Már évek óta nagyon izgalmasnak találtam ezt a sportot, de nem mertem belevágni, valami mindig visszatartott. Nagyon kívül esik ez a sport az ún. komfort zónámon. Nem könnyű megint valamiből kezdőnek lenni, pláne nem túl tehetséges kezdőnek. Ugyanis nem vagyok tehetséges, sőt, kifejezetten az ügyetlen kategóriába tartozom. Thaiföldön 47-et estem… Nem fájdalommentes, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy esel, és megint esel, és újra, és mindig, mindig felállsz utána, és folytatod. Nagyon kemény, nagyon embert-próbáló, és lelkileg is rengeteget lehet tanulni, fejlődni, még jobban megismerni magam. Eszem ágában nincs feladni, továbbra is hiszem, hogy idővel jobb leszek, és amiért meg kell küzdeni, ott a sikerélmény is nagyobb számomra. :) Már azt is tudtam értékelni, ha egy napot megúsztam komolyabb esés és fájdalom nélkül. :))) Az élet apró örömei… :)

Hogy miért választok egy olyan sportot, ami ennyire távol áll attól, hogy könnyűszerrel sikereket érjek ál? Hát pont ezért. Nem kell a könnyű siker. Sosem vonzott, hogy olyan dologban sütkérezzek, amiért alig kellett tennem valamit. Ez a vakok között a félszemű a király történet nekem nem nyerő.

Másrészről azt gondolom, hogy az életben mindig kellenek új és új kihívások, teljesen új dolgok, hogy meg tudj újulni, hogy még jobban megismerd magad. Ez nem azt jelenti, hogy belekapok ebbe-abba, aztán abbahagyom. Sok dolgot szeretek kipróbálni, ez igaz, és kíváncsi természet vagyok, benne vagyok az új dolgokban, pláne, ha mókásak, de egy új hobby-t nem így választok.

Kudarcok mindig voltak, vannak és lesznek is, ha belekezdesz valamibe. A kérdés az, hogy kezeled őket. Könnyű az elején letörni, és feladni, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás, mert ha másba kezdesz, ott is lesznek nehézségek. Ez az élet minden területére igaz szerintem. Hobby. Munka. Párkapcsolat. Szerelem. Gyerekek.

A sport nagyon jó nevelő. A szorgalmat és a kitartást, a célokért való küzdés képességét rendkívül jól meg lehet tanulni általa, és ez az életünk többi területére is kihat.

Amit fontosnak tartok, hogy az út okozzon örömöt, ne csak az elért cél. Én tudom értékelni a legapróbb fejlődést is, ezért egyáltalán nem vagyok letörve 47 esés után sem, hanem örülök annak, hogy most már sikerült a saját wakeboard-ommal is mennem (nem csak tanuló deszkával), szebben állok fel stb. Ezek aprócska dolgok, de mégis örömet okoznak. Vannak céljaim, tudom, hogy mit szeretnék megtanulni, és biztosan nagyon boldog leszek, ha menni fog, de figyelek arra, hogy addig is boldog legyek, és élvezzem, amit csinálok.

Kitartásra szükségünk van nap, mint nap, de ne kezeljük ezt negatívan, inkább lássuk meg a jó oldalát. Minden egyes eséssel közelebb kerülünk a céljainkhoz, és többek leszünk általa.

Kedvenc idézeteim a témában így zárásként:

Nem számít, milyen lassan haladsz mindaddig, amíg nem állsz meg. (Confucius)
A kudarc egyszerűen egy lehetőség arra, hogy újrakezdd, de most inteligensebben. (Henry Ford)
Ami ér valamit az életben, azt mindig nehéz megcsinálni. Semmi sem könnyű, csak a zuhanás. (Frank Crane)

Wakeboard :)

Wakeboardoztam álmomban, úgy ébredtem, hogy ez járt még akkor is a fejemben, ezért most ez lesz a téma. :)

Idén nyáron, Egyiptomban próbáltam először. Hajóval. Nagy szerelem lett. :) Hogy ezek túlzó, nagy szavak? Hát lehet, de én még sport iránt nem éreztem ilyet korábban. Szeretem a salsát, sok örömöt okoz, de az még nem fordult elő, hogy napokig ne tudjak aludni miatta, mert olyan izgatottan várom a következőt, és enni sem bírok, az izgalomtól remegek az indulás előtt, és hányingerem van... Nos, a wakeboard nekem ilyen. :)

Itthon kötélpályán próbáltam, először az Omszki tavon, majd a Velencei tóra jártam. Sajnos egész napokat nem tudtam eltölteni, csak egy-egy órára szabadultam el, de az is jó volt. Azt azért hozzátenném, hogy ha Egyiptomban nem szerettem volna bele ennyire, akkor itthon biztosan elveszik a kedvem tőle... Hogy miért? Hiányzik a pedagógia, azaz az oktatás. A korrekt oktatás. Ahány "oktató", annyi félét mond. Az oktató szó itthon eddig úgy tapasztaltam, hogy azt jelenti, hogy valaki ügyes rider, és ez feljogosítja már arra, hogy ossza az észt. Tisztelet a kivételnek, persze. Bodoki Rolandot például nagyon kedvelem, mert a személyisége is, és a tudása is alkalmassá teszi arra, hogy tanítson.

Ami nekem hiányzott, az a figyelem a diákra, a módszeres tematika, a kommunikáció, az analitikus elme, a pontos, precíz tudás. Aki volt már táncórámon, tudhatja, hogy mennyire precíz vagyok, és szerintem jó pedagógiai készséggel rendelkezem. Ha egy diák nem érti meg, hogy csináljon meg egy figurát, még ezerféleképpen el tudom neki magyarázni, akár a legapróbb részletekig belemenőleg, de ami még nagyon fontos, hogy azonnal azt is meglátom, hogy miért nem megy neki.

Eddigi wakeboard tapasztalataim (amik azért még elég csekélyek) azt mutatják, hogy a kezdőknek nagyon nehéz dolga van. Pont a kezdetekben a legfontosabb a személyes odafigyelés, hiszen még nincs közös nyelv, szókincs, érzet, összhang, elgondolás stb. Ha mond nekem valamit az oktató, lehet, hogy teljesen mást értek az alatt az egy mondat alatt, amennyi nekem jut belőle. Ha már jobban értem a nyelvet, akkor lehet, hogy érteni fogok itt is félszavakból, ahogy táncnál is, de ez egy kezdőnél még nem így van. Vicces volt például, hogy küzdöttem a felállással, míg egy kedves 19 éves holland srác kb. 3 cm-rel megigazította a boardomat, és rögtön nem volt semmi gond...

Még egy "mókás" példa: az egyik srác mondogatta nekem, hogy spicceljek már, de ez annyira ésszerűtlen volt, hogy nem csináltam. Kiderült, hogy nem spicc, hanem pipa... Általános iskola, testnevelés óra...

A szezon végére már eléggé zavartak ezek a dolgok, mert én más típus vagyok, mást igénylek. Fejben meg kell, hogy legyen, és utána a testem már leköveti. Ahogy táncban is ilyen vagyok, úgy valószínűleg a wakeboard sem lesz más.

Most nevetni fognak néhányan, de felregisztráltam egy amerikai oldalra: www.learnwake.com Ahogy az oldal neve is mutatja, ez egy oktató oldal, és zseniális. :) Igaz, nem kötélpályás, hanem hajós wakeboard, de az úgyis szimpibb volt nekem eddig, másrészről pedig biztosan sok az átfedés. Vannak az oldalon oktató videók, leírások stb. Két ügyes rider csinálja, és ha kérdésed van, akkor írsz a fórumra, vagy a vezetőknek levelet, és azonnal válaszolnak. Feltöltheted a videódat is, és kielemzik, hogy mi volt a hiba stb. Nagyon durván precízek, nekem való oldal. :) Pl. csak arról, hogyan állj a deszkán, 9 oldalt írnak... A fejedtől a deszkáig mindent részletesen leírnak, és megindolják logikusan is, hogy mi miért jó, vagy nem jó. Persze videón is megmutatják, és egy komplex fejlődési tematika is van, valamint rengeteg gyakorlat, amik szükségesek a későbbi figurákhoz, ugrásokhoz stb.

Sokkal jobb szerintem tudni először az infókat, és esni párat, amíg megérzi az ember, mint esni nagyon sokat, amíg kitalálja magának, hogy mi és hogy is jó. Kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek az elméleti tanulásnak a követekző wakeboard szezonban az eredménye. :)