2010. május 30., vasárnap

Újra táncolok! :)

Közel 10 hét kihagyás után csütörtökön újra nekiláttam a táncnak. :) Na jó, nem volt ez teljesen 10 hét, mert közben volt a workshop, ahol 2xmásfél órát asszisztáltam, meg egy próbán is voltam, de a lényeg, hogy most csütörtökön kezdtem el hivatalosan is újra táncolni. Csak szép fokozatosan fogom terhelni magam. Kb. 10 percet táncoltam csütörtökön Hajnal Gyuszi óráján, majd pénteken bementem Tomihoz is, és ott már egy kicsit többet, és tegnap reggel itthon a tükör előtt táncikáltam már majdnem fél órát. :)

Tomi órája nagyon motiváló volt, több oldalt jegyzeteltem magamnak, hogy mit akarok majd gyakorolni, mert annyi ötletet adott, és úgy lelkesített. Nem új dolgok voltak, nem így értem, hanem visszaadta a lelkesedésemet a tánc iránt, ami az utóbbi hetekben inkább para volt, mert féltem, hogy milyen lesz, ha újra táncolok, fogom-e bírni, mennyire estem ki belőle stb. Hát, eltekintve attól, hogy első körben lány helyett véletlenül fiúnak álltam be a ruedába :), meg amikor fiút táncoltam, nem voltam túl pasis, és a vezetésemen is van még mit csiszolni, szóval ezeket nem számítva nem érzem úgy, hogy ne menne. Sőt, tele vagyok energiával, főleg kreatívval, és nem fizikaival még, de ez jó, nagyon jó! :)

Kislányosan örülök, és ujjongok, hogy újra táncolok. :)))

Szóval visszatértem, egyre sűrűbben fogtok látni. :) Egyelőre a pesti órákon fogok felbukkanni, de talán eljutok majd egy-egy vidéki órára is. Sajnos az utazás nagyon sok, és nekem még megterhelő, ha későn érek haza, ezért nem tudok rögtön Veszprémbe és Szegedre, vagy más városba eljutni. Idővel. :) Már hiányoztok Törpikéim! :)

Na megyek jógázni, aztán táncolok is egy kicsit, majd a napot drága Férjecskémmel töltöm. :)

Csodaszép vasárnapot!
Szeretettel:
Lili


1 megjegyzés:

  1. Drága Zsuzsi!:)

    Jó volt látni téged ismét az órákon, szuper, hogy végre elkezdhetsz táncolni!!! És az is, hogy ismét megvan a lelkesedés:)
    Milyen jó lesz majd a táborban!!!

    Puszillak:)

    VálaszTörlés