2009. november 24., kedd

Gimis évek :)

Visszatérnék a gyermekkorom utáni időszakra, a gimis éveimre. Keszthelyre jártam a Vajdába, német-olasz nyelvi tagozatos osztályba. Elég zárkózott voltam, és izgulós, legalábbis az elején biztosan. Volt két jó barátnőm, Andi és Imola, és az évek során Alizt is nagyon megszerettem. 36-an voltunk egy osztályban, ebből 6 volt fiú, csoda, hogy a 4. év végén ők még nem menstruáltak. :)

Az első évben egy külön épületben tanultunk, nem kerültünk rögtön a „nagyok” közé a főépületbe. Én minden nap ingáztam Sármellék és Keszthely között, azaz vidéki voltam a keszthelyiek szemében. Érdekes módon, aki Hévízről járt be, az nem számított vidékinek, más fogalmak voltak életben...

Akkoriban szoknyát hordtam elég gyakran, de ettől sikerült elvennie egy-két sznob tini lánynak a kedvem, és ez olyan mélyen megmaradt, hogy 25 éves koromig, azaz több, mint egy évtizedig, amíg a salsa nem hatott rám erőteljesen, fel nem vettem szoknyát…
Utólag visszagondolva érdekes, hogy mekkora kárt tudnak okozni egymásnak a gyerekek… Pedig ez már nagyon régen volt, de attól tartok, hogy a világ e szempontból sem jó irányba halad…


Andival mindig szerelmesek voltunk a felsőbb éves fiúkba, szinte minden héten másba, vagy párhuzamosan akár többe is. Jah, és mindig ugyanazokba a fiúkba, de ez nem okozott közöttünk konfliktust. :) Plátói szerelmek voltak. Azóta egy barátnőmtől azt kaptam ajándékba, hogy elvitt szülinapi ajándékként a Madách Kamarába, a darabot nem nevezném meg, lényeg, hogy kicsi darab, két szereplő, béna cím, nem is értettem, miért megyünk oda, de jó, ha ez az ajándék, akkor bizti van valami oka, érhetnek még meglepetések. Nos, ért is. Az egyik ilyen gimis plátói szerelmem volt a főszereplő. A kettőből az egyik. :) De az igazi „ajándék” az volt, hogy a darab 80%-ában teljesen meztelenül futkosott a színpadon… :) Khm. Khm. :) Lapozzunk. :)

Szerettem később a gimit, legalábbis miután az első éven túlestem. Az osztályomban több „klikk” is volt, de valahogy sehová sem tartoztam, pedig mindenhol volt 1-2 ember, akikkel kifejezetten jóban voltam. Még nagyon más voltam, mint most. Önbizalomhiány dögivel…

Az érettségi után hiányoztak az osztálytársaim, és azóta is szeretettel gondolok rájuk. Az öt éves találkozón voltam, a 10 éveset egy Fuerte-s rendezvény miatt kihagytam, bár az is igaz, hogy ha nagyon akartam volna, akkor meg tudtam volna oldani, hogy ott legyek. Nem így volt, kettős érzéseim voltak. Volt pár ember, akikkel szívesen találkoztam volna, de olyanok is, akik ennyi év után is frusztráltak, hacsak pár percig is, de ez elég volt ahhoz, hogy úgy döntsek, inkább a Fuerte. :)
Aki ismert akkoriban, mikor még Vajdás voltam, el sem tudja képzelni első hallásra, hogy táncolok, sőt táncot tanítok. Én mindig a jó tanuló, szorgalmas, abszolút humán beállítottságú kislány voltam, aztán ennek ellenére közgazdász lett belőlem, bár az osztályfőnököm szerint jogi pályára kellett volna mennem, és ugyan soha nem táncoltam, végül tánctanítással foglalkozom. Az már csak hab a tortán, el is felejtettem, hogy olyan pösze voltam általános iskolában, hogy logopédushoz kellett járnom, ennek ellenére ma már öt nyelven beszélek, pedig anno az anyanyelvem is komoly kihívást jelentett... :)
Ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy nem mindig az történik, ami evidens, vagy amit a környezet annak tart. Az élet tartogat meglepetéseket, és én nem szégyellem, hogy 25 éves koromig fogalmam nem volt, hogy mit akarokkezdeni az életemmel. Annyit tudtam, hogy szeretem a nyelveket, és nagyon-nagyon szeretek tanítani. Gyermekkori álmom volt a tánc, de az közel 25 éves koromig úgy tűnt, hogy álom is marad. Aztán jött a salsa, és alig két-három év alatt teljsen átrendezte az éltem, és most már úgy érzem, hogy jó úton vagyok. :)
Nagyon előrefutottam időben, pedig a Külkeres és Közgázos éveket kár lenne kihagyni... :):):)
Folytatás következik valamikor. :)
Szép hetet mindenkinek!
Lili

3 megjegyzés:

  1. Óóóó, azok a régi szép idők... Ha-ha!!! Sejtem, ki volt az a pucér színpadon futkosó... :)))
    Tudom, hosszú volt az utad idáig, de remélem (és kívánom), hogy az elkövetkezendő évek is hasonló sikereket hoznak!
    Hiányzol és szeri-szeri :)))

    VálaszTörlés
  2. "Az élet tartogat meglepetéseket, és én nem szégyellem, hogy 25 éves koromig fogalmam nem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Annyit tudtam, hogy szeretem a nyelveket, és nagyon-nagyon szeretek tanítani." - - - Megnyugtattál egy kicsit. Azért a következő 5 évben szeretném minél hamarabb kitalálni, mit kezdjek az életemmel... De most már nem érzem olyan nagyon cikinek... Köszönöm! :) :) :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Hát nagyon hasonlóan teltek a gimis éveim... szerencsére egyetem alatt sokminden megváltozott és a 10 éves találkozón mindenki rácsodálkozott kivé váltam. :)

    VálaszTörlés