2009. szeptember 30., szerda

Párkapcsolati matematika :)

Távol álljon tőlem, hogy nekiálljak okoskodni és tanácsokat osztogatni párkapcsolati témában, hiszen mindenki más és más, és csak mi magunk tudjuk megoldani a problémáinkat, hiába várjuk olykor mástól ezt. Amiért írok mégis erről a témáról, mert mindig is nagyon érdekelt, sokat figyelem az embereket, a megéléseiket, és persze magamat is, hogy mire hogyan reagálunk, mit hogyan értékelünk, élünk meg stb. Most is van a környezetemben több ember, aki küzd. Nem véletlenül használom ezt a szót... Csak azt ne felejtsétek, hogy békében nincs küzdelem, csak háborúban...

Néhány pont, ahogy én látom a helyzetet, de ez természetesen szubjektív.

2 fél ember nem alkothat egy egészet. Ez nem egészen az a matematika, amit az iskolában tanultunk. A párkapcsolatokban szerintem a megfelelő képlet: 1+1=1 Azaz két egész ember alkothat szerintem egy boldog kapcsolatot. Mit értek egész ember alatt? A férfi legyen férfi, a nő pedig nő. Legyen önbizalmuk, önbecsülésük, tudják magukról, hogy kicsodák, és mit várnak el maguktól, egymástól, az élettől. Ha két bizonytalan, önértékelési problémákkal küszködő egyén kerül össze, az hogy várhatja, hogy ebből valami jó fog kisülni? Dehogy kell nekem a fél karod, nekem az egész tested kell! :) :) :)

Önbizalom. Ha a siker > kudarc = jól vagyok. Ha azonban ez az arány megfordítva van, akkor az önértékelésünk eléggé megcsappan. Önbizalom nélkül nem lehetünk nők (vagy férfiak). Ha büszke vagy arra, hogy nő vagy, ha szeretsz nő lenni, ha szereted magad a hibáiddal együtt, akkor lesz szerintem egy olyan kisugárzásod, ami valóban nővé tesz. Azt látom azonban, hogy a nők többsége nem meri vállalni, hogy ő nő. A tánc során rengeteg dolgot meg lehet állapítani az emberekről csupán annyiból, hogyan mozognak, hogyan tartják magukat, milyen önkéntelen gesztusaik vannak tánc közben. A görcsösség, merevség sok lányra jellemző, de nem kevesebb fiúra is. Nem kell mindig megfelelni, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Szerelem. Mennyit keressük, hajszoljuk, vadásszuk, le- és felértékeljük a jelentősségét, elemezzük. Én nem szeretem a dolgokat címkézni, mert azzal már veszítettek az értékükből, hiszen egy-egy szó képtelen kifejezni azt a millió gondolatot, érzést, ami mögötte áll. A szerelem számomra egy csodálatos lehetőség két ember között arra, hogy fejlődjenek, kiegyensúlyozott, boldog életet éljenek együtt. Ha azonban az egyén fejlődése akadályozva van, a szerelem megszűnik. Na ilyenkor jönnek az önbecsapások, "szeretem, mint embert" kijelentések. Ugyan már! Szereted, mint férfit/nőt? Ha nem, akkor miért hitegeted magad? Egyszerű okai vannak: a megszokás, bűntudat, lelkiismeret-furdalás, ragaszkodás, kudarckerülés, társfüggőség stb. Ezen okokből inkább vegetálsz, minthogy élnél...

Felelősség. Jobb szeretni, és nagyot koppanni, mint szerelem nélkül élni. A koppanás azonban a TE felelősséged! A saját életedért, kudarcokért te vagy a felelős, senki más. Miért hagytad magad? Miért nem akartad észrevenni a jeleket magad körül, amik figyelmeztettek arra, hogy ez lesz? Ugye-ugye, nem is volt ez annyira váratlan...

Megalkuvás nem egyenlő a kompromisszummal. Azt látom, sokan keverik ezt a két fogalmat, és mondják, hogy: "tudod, erről és erről le kell mondanom, mert.." Persze, hogy kell alkalmazkondunk a másikhoz, de csak olyan mértékben, ami az egyéniségünket, és önállóságunkat nem csorbítja. Nem az a cél, hogy összegyúrjuk egymást, és két már-már megtévesztésig hasonló emberré váljuk. A cél szerintem, hogy támogassuk a másikat abban, hogy kiteljesedjen, és nem azt kellene előidéznünk, hogy beszűküljön.

Rengeteg dolog kavarog még a fejemben, amiről szívesen írnék, de egyelőre most ennyi. Szándékosan lett az írásom kicsit provokatív, remélem, nem bántok meg senkit vele.

Mosolygós napot!
Lili

1 megjegyzés: