Szívesség :)

Volt egy újabb téma kérés, és szívesen teszek eleget neki.

Valahogy úgy vagyok lelkileg kódolva, hogy ha látom, hogy valahol nehézség van, rögtön azon jár a fejecském, hogy tudnék segíteni. Probléma-megoldó típus vagyok.

Sajnos azonban nem egyszer ért pofon amiatt, hogy segítettem. Hogy mi lehetett a hiba? Először is azt kellett megtanulnom, hogy akkor segítsek, ha kérik a segítségemet. Pontosabban ezt kellett volna megtanulnom, de még van vele feladat. Ez nem azt jelenti, hogy beleavatkozom mások életébe, és rájuk kényszerítem az én javaslataimat. Nagyon nem. Pl. nem egyszer kreáltam már a Fuerte-ben munkát azért, hogy tudjak fizetést adni valakinek, mert tudtam, hogy jól jönne neki, szüksége van a támogatásra. De most már ez is kicsit kezdi elérni a határt, elég volt. Az emberek ugyanis gyakran nagyon nem értékelik, amit kapnak. Azért, mert nem írom ki nagy betűkkel, hogy figyi, te azért kaptad ezt a lehetőséget, hogy segítsünk, nem azért, mert a Fuerte-nek feltétlenül szüksége lenne rád, vagy a munkádra, attól ez még így van. Persze ideális esetben a Fuerte is jól jár, de előfordul olyan eset is, hogy nem.

Aztán olyan is előfordult már többször, hogy a lakásunkat adtuk oda ingyen, vagy rezsiért, esetleg minimális bérleti díjért ismerősnek, hogy segítsünk áthidalni nehézségeket. Hát egy olyan esetet sem tudok mondani, ami előbb utóbb ne járt volna valami kellemetlenséggel. Na jó, egyet tudok. Bali is lakott ott egy rövid ideig, vele nem volt gond. De a többi esetben végül még mi éreztük rosszul magunkat Tomival, ha szólnunk kellett ezért vagy azért, azaz kellemetlenné vált, hogy szívességet tettünk, hogy segítettünk másoknak.

De lássuk, hogy mi a helyzet a pénzbeli szívességekkel, hiszen ez egy elég gyakori eset. Ha valakit ki kell segíteni, én szívesen teszem, bár eddig ez is nagyon sok problémát okozott. A „jó adós” azon van, hogy minél előbb visszafizesse a tartozását, de sajnos 5-ből talán 1 ilyen van. Nem véletlenül mondják, hogy baráttal, családtagokkal ne pénzezz, úgy adj, ha nem várod vissza, mert egyébként elég sok problémát okozhat. Hogy miért? Először is az adósnak, és neked is nyomasztó, hogy a kapcsolatotokba bekerült a pénz. Valószínűleg az adós kényelmetlenül is érzi magát már attól, hogy kérnie kellett, és bár lehet, hogy kezdetben hálás, amiért kapott segítséget, de később ez a kellemetlenség csak fokozódik. Benne azért, mert esetleg nem tudja törleszteni, vagy visszafizetni a megbeszélt módon, vagy azért, mert egyszerűen lusta, nem érdekli, inkább másra költi. Benned azért, mert ahogy telik az idő, egyre kínosabb, hogy szóba hozd, ne hozd stb. Én pl. próbálom nem szóba hozni, de ettől még kellemetlen. Főleg, ha látom, hogy nem abban gondolkozik, hogy tudná minél előbb rendezni, nem szerepel a prioritásaiban, vagy ha igen, mindig elé kerül más dolog, ami nem biztos, hogy jogosan van előtte. Biztos, hogy nem vennék egy motort, ha tartozom 200 ezerrel valakinek, vagy fizetnék be egy wellness hétvégére, hanem inkább azt is a törlesztésre adnám oda, és majd akkor vásárolnék, vagy mennék pihenni, ha lesz miből. Aztán ha eltelik nagyon az idő, akkor jelzem, hogy mi újság van, de ez csak még kínosabb, és ami vicces, hogy nekem. Én érzem magam hülyének, és nekem kínos.

Ezek miatt az érzések miatt általában elkezdjük kerülni egymást. Az egyik fél, aki tartozik, azért, mert tudja, hogy ha kontaktusba kerülünk, mondjuk beszélünk telefonon, akkor ez is előjöhet, neki meg rossz érzés, hogy tartozik. Azt is feltételezi, hogy ha még nem is hozod szóba a dolgot, akkor is emiatt hívtad. Neked meg azért kínos, mert segítettél, és hála helyett még ezt kapod. Úgy érzed, nem érdemelte meg a másik a segítségedet, és egyre több rossz érzés kerül a kapcsolatotokba. Így barátságok, ismeretségek redukálódnak, és akár tűnnek el a süllyesztőben a pénzeddel együtt.

A családnál sem egyszerűbb, hiszen ott a családi kötelék ugyan megmarad, de a kapcsolatnak nagyon sokat árthat, sokszor úgy el is mérgesedhet, hogy a felek nem beszélnek egymással akár hosszú ideig.

Ennyit a pénzről. Rengeteg más mód is van arra, hogy szívességet tegyünk, de azért is írtam le a pénzes témát, mert ez könnyebben megfogható. A szívesség kicsit úgy működik a fejecskémben, mint egy bank. Beraksz valakinek a számlájára, majd feltételezed, hogy ha neked szükséged lenne valamire, akkor ő is segítene. De azt legalább elvárnám, hogy ne szúrjon hátba az, akinek segítettem. Nagyon szép lenne, ha ez így működne, de a valóság más. Az emberek gyorsan felejtenek.

Természetesen van bőven kivétel, és vannak olyan kapcsolatok, ahol ez jól működik. A tapasztalatom azonban azt mutatja, hogy arányaiban nagyon kevés az ilyen.

Akkor van-e értelme szívességet tenni, ha ennyire sok negatív dolog érhet minket? A válaszom nem, és igen. Nem, nem éri meg szívességet tenni nagyon sok esetben, de ha olyan lelkületű vagy, mint én, akkor nem tudod megtenni, hogy nemet mondj.

Mi a megoldás? Az önzetlen adás. Megtanulni azt, hogy úgy adj, legyen szó bármiről, hogy ne várj érte cserébe semmit. Ez nagyon nehéz, mert ha mást nem, valljuk be, hogy hálát azért várunk a cselekedetünkért. Mindig mondom, nem vagyunk altruisták. Ha konkrét dolgot nem is várunk, de mondjuk azért csináljuk, mert látjuk, hogy örül neki, és jó érzés nekünk, hogy segítettünk. De a jó érzésünk akkor lehet teljes, ha nem árnyékolja be semmi, és ez csak egyetlen módon valósulhat meg, ha nem várunk el semmit.

Aki pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy segítettek neki, az minimum köszönje meg, és értékelje, hogy valaki kihúzta a gödörből. Ha pedig pénzről van szó, igyekezzen minél előbb visszafizetni.

Sok rossz ért amiatt, mert segítettem, rengetegen kihasználták, hogy ilyen a természetem, de ettől függetlenül nem hiszem, hogy elfordulnék az emberektől, és nem segítenék, ha megkérnek. Talán a mondvacsinált Fuerte-s „állásokkal”, és a pénzzel kicsit óvatosabb leszek a jövőben, valamint a lakásunkat sem fogom "menedéknek" tekinteni.

Tehát változások lesznek az életemben. E téma rávilágított néhány dologra, de csak azokat redukálom, amik értelmetlenek, alapból kudarcra ítéltek voltak olyan szempontból, hogy hova vezethetnek. Helyettük azonban látom már, hogy más módon is lehet segíteni, és ami még fontos, akár sokkal több embernek, mint amennyienek most tudok.

Nagyon szeretném elmélyíteni az önzetlen adás képességét, amikor még hálát sem várok el, sőt, még köszönetet sem, de ez eléggé szemben áll az emberi természettel. Ha milliomos lennék, biztosan több ilyen cselekedetet tudnék úgy tenni, hogy nem várok el semmit, mert nem követelne tőlem lemondást, áldozatot az, ha segítek, hiszen fillérek lennének azok, amiket most képes vagyok nyújtani. De úgy érzem, hogy szívesen hoznék áldozatot is, sőt, vágyom is arra, hogy lemondjak dolgokról mások szolgálata érdekében, de nagyon fontosnak érzem most, hogy ezek a támogatások, segítségek jó helyre kerüljenek. Nem az a jó hely, ahol utána istenkirálynőként kezelnek, és leborulnak a lában előtt, ha meglátnak, hanem az, ahol valóban rászorulóknak tudok segíteni. Régóta álmom például egy gyermekeket segítő alapítvány, talán egyszer belevágok. :)

Nagy kedvenc idézetem: "Szeress mindentkit, szolgálj mindenkit, mindig segíts, sohase árts." Azt hiszem, ha nem is maradéktalanul, de egész jó sikerül megvalósítanom. Azonban, ha úgy érzem, kihasználtak, akkor mindig kell hozzá erő, hogy továbbmenjek ezen az úton. Szerencsére nem olyan gyakoriak ezek az esetek, de időről időre mindig felbukkannak. Talán az elszántságom próbái ezek. :)

Mosolygós nyuszis ünnepet!

Szeretettel:

Lili