2010. október 28., csütörtök

Fecsegés :)

Én elég nyitott vagyok, és távolról sem lehet szófukarnak nevezni. :) Azonban hol a határ, és mennyire engedjünk be másokat a privát zónánkba? Úgy vagyok vele, hogy ha válaszolok, akkor nincs korlát. Ha pedig úgy érzem, hogy a kérdésre nem szívesen adnék mélyebb, csak egy felszínes választ, akkor inkább lehet, hogy nem is válaszolok, megmondom, hogy ez túl személyes. Mondjuk ilyen nagyon ritkán fordul elő, most hirtelen egy esetre sem emlékszem, de biztosan volt már. J

Igen, sokat beszélek magamról. Ez így van. De miért? Mert magamat ismerem a legjobban. Ha valaki elmondja a problémáját, akkor csak a saját életemből tudok meríteni. A másik életének csak aprócska töredékét látom, ezért nem lenne túl okos osztanom az észt. A saját tapasztalatomat azonban meg tudom osztani vele. Az, hogy ő mit von le belőle, már az ő dolga. Arra is ügyelek már, hogy csak akkor avatkozzam ilyen dolgokba bele, ha kérik. Nem osztogatok tanácsokat már kéretlenül, még a diákjaimtól is elvárom, hogy ha mélyebb kritikát akarnak, mint a felületi hibák javítgatását, akkor azt jelezzék. Tudomásul kell vennem ugyanis, hogy sokan csak szórakozni jönnek az órára, azért, hogy jól érezzék magukat, és ha én darabokra szedem őket, akkor abból sírás-rívás lesz, és nem mosoly.

Volt már nem egyszer olyan érzésem, hogy nem kellett volna ennyit beszélnem, és ennyit elmondanom magamról. Aztán mindig úgy vagyok vele, hogy ha valaki ezzel vissza akar élni, akkor az vissza is fog még a kevesebb infóval is, aki meg nem ilyen, és értékeli az őszinteségemet, az úgysem fog. Érdekes persze, hogy az emberek milyen gyorsan tudnak változni, ha az érdekeik úgy kívánja. Lehet, hogy ma én vagyok a legjobb ember, másnap pedig már az ellenségének lát, ha nem egyeznek az érdekeink. Ilyenre is volt már példa, nem is egy. Ilyenkor persze a "történeteimet" kiforgatva, szételemezve, meg persze kiszínezve kapom vissza. Ma már ez sem zavar. Érdekes, hogy ami évekkel ezelőtt nagyon fel tudott dúlni, az már lepereg rólam. :) Most mondjuk már egy jó ideje nem volt erre példa az életemben, ez is igaz.

Gyakran előfordul, hogy olyan szituációkat látok, ahol az emberek hárítani próbálják a felelősséget, vagy csak önigazolást keresnek, és ezért ilyenkor bevetik az összes infójukat, akár másokat is lejáratva, vagy visszaélve mások bizalmával. Amikor ilyennel próbálkoznak a környezetemben, és próbálják áttolni másra a felelősséget, vagy elterelni a figyelmet azzal, hogy másról is mondanak ezt-azt, akkor én tudatosan stronózom a gondolataimban ezeket a mondatokat, hogy tudjak figyelni arra, akire valójában kell.

Szoktam mondani, aki dolgozik, az hibázik. Benne van a pakliban. Ezért nem harapok, hacsak nem rendszeres vagy túl sokszor tér vissza ugyanaz a probléma. Azért azonban már morgós leszek, ha valaki nem vállalja, hogy elszúrta, hanem próbál magyarázkodni, és mindent felsorol. A "fejlettebbek" úgy kezdik, hogy: Tudom, hogy az én hibám (is), DE... Aztán ezután sorolják az indokokat, hogy végül is miért nem az ő hibájuk. Ez egy túl egyszerű manipulációs trükk ahhoz, hogy bevegyem. :)

Szeretek az emberi természettel foglalkozni, nagyon érdekelnek ezek a viselkedésminták, ezek a játszmák.

Visszatérve a fecsegésre, mely alatt én a túl sok beszédet értem, azt gondolom, hogy ha úgy próbálsz élni, hogy másról csak jót mondj, vagy semmit, akkor nem kell azon aggódnod, hogy kihez mi kerül vissza, és hogyan. Így is előfordulhat, hogy félreértenek, de legalább te tudod, hogy nem szolgáltattál indokot.

Egy példa erre. Természetesen nekem is megvan a nem mindig pozitív véleményem más tánciskolákról, bár próbálom ezt is mindig a fejecskémben helyre tenni, és elfogadni, hogy nekik ez az útjuk, még akkor is, ha ezzel az én lábamra taposnak, vagy rosszabb esetben bele a lelkembe, de a diákjaimmal kizárt, hogy ezt a véleményemet megbeszéljem. Nem tartozik rájuk. A kételyeimet, aggodalmaimat, rossz érzéseimet elsősorban a férjemmel, és Balázzsal beszélem meg, valamint van még néhány közeli barátom, velük. Annak ellenére csak ilyen kevés emberrel, hogy alapvetően az a típus vagyok, akinek ki kell beszélnie magából a dolgokat.

A naplóírás kiváló módszer egyébként arra, hogy az ilyen jellegű gondolatokat, esetleges indulatokat levezessük. Ha kiírjuk magunkból, akkor ráadásul nem csak nem ártunk, de nem is terhelünk senkit sem vele. Érdemes kipróbálni! :)

Mosolygós napot!

Lili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése