2010. szeptember 20., hétfő

Twilight - Alkonyat :)

Két dolgot nem nagyon hittem. Az egyik, hogy én valaha írni fogok erről a filmről, a másik meg az, hogy egyáltalán meg fogom nézni. Most pedig itt vagyok, sőt, beleszerettem ebbe a filmbe, kb. annyira, ahogy a BBC-s Büszkeség és balítéletet szeretem. (Jane Austen) OK-OK, tudjuk, hogy romantikus alkat vagyok, de ez a film egy akkora meglepetés, hogy azt le sem tudom írni. Korábban úgy voltam vele, hogy vámpíros film? Na az kizárt! El nem lehetett volna engem vontatni erre a filmre. Nem is értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás, hiszen még ez a Robert gyerek sem az esetem (a vámpír, akiért tini lányok tízezrei vannak oda).

Aztán egyik nap, talán az HBO-n adták ezt a filmet, mikor odakapcsoltam, és bár nem az elejétől láttam, de ott ragadtam. Teljesen elbűvölt, magával ragadott, szerelmessé tett. (Persze nem úúúúgy, hiszen imádom a férjem. J ) Én eddig Jane Austen féle romantikában éltem, ilyen lenne a modernkori? Vámpírokkal és vérfarkasokkal? Persze 1-2 napon belül beszereztem DVD-n, meg a második részt is, az Újholdat, és próbálom drága Férjemet meggyőzni arról, hogy vigyen el a héten majd moziba, és nézzük meg a harmadik részt, a Napfogyatkozást, amit talán még adnak néhány helyen.

Hogy mi fogott meg ennyire? Először is az, hogy ez nem egy véres vámpír film, sőt, a vámpírok elég normális szereplők, még csak nem is a fekete bőrdzsekis sötét alakok, hanem jól öltözött, trendi fiatalok. Másodszor a szerelem a halhatatlan vámpír és a halandó lány között. Harmadszor a második részben a vérfarkas, Jacob és a vámpír Edward rivalizálása a lányért. Nehéz a döntés. Az Edward típusú fickókba könnyű beleszeretni, mert olyan elérhetetlenek, különlegesek, furik. Azonban Jacob nagyon is valóságos, kedves, helyes, lehet rá számítani, és mindehhez még gyönyörű teste is van. JJJ Negyedszer az is tetszik, hogy mindkét srác jó figura, azaz hiába „szörnyek”, mégis jók. Érdekes egy felállás, az biztos. J

Azt hiszem, hogy a könyvet is be fogom szerezni, mert olvasni jobban szeretek, mint filmet nézni, az én fantáziám sokkal színesebb. JJJ

Jó, hogy megint kaptam egy jó kis jelzést az élettől, hogy sztereotípiák alapján ne utasítsak el semmit, és ne mondjak véleményt valamiről, amit nem ismerek. Erre eléggé szoktam figyelni, de be-becsúszik azért egy-egy ilyen eset, és mint most is, meg is fosztottam magam eddig ettől az élménytől. Úgy kell nekem! J Aki teheti, nézze meg! J

Mosolygós napot!

Lili

1 megjegyzés:

  1. Szia Zsuzsi!

    Szerintem ezen sok mindenki átesik. Én is így voltam vele. Mindenkitől hallottam, hogy mennyire istenítik a Twilight-ot. El sem tudtam képzelni mi az, aztán közölték, hogy romantikus vámpír sztori. Egyből az jutott eszembe, hogy milyen beteg ötlet, és hogy ilyen nincs. Aztán annyira meg volt érte őrülve mindenki, hogy megkértem az akkori barátomat, hogy nézzük meg a filmet. Pislogás nélkül néztem végig az első részt, és borzasztó türelmetlenül vártam a másodikat. A harmadik részt pedig már premier előtt az első két résszel együtt vetített maraton keretében néztem meg. A könyveket is azonnal beszereztem. Mindegyiket elsőre két nap alatt elolvastam, majd újra és újra végigolvastam valamennyit. A filmeket kívülről fújom, mert mindegyik részt láttam jó párszor, a könyveket pedig vagy háromszor elolvastam már. Teljesen elvarázsolt ez a világ, a történet, és a szereplők. Arról nem beszélve, hogy Stephenie Meyer mennyire jól ír, nagyon tetszik a stílusa.
    Én is tartózkodó voltam, de nem bánom, mert így sokkal jobb érzés volt kellemesen csalódni. :) Úgyhogy én is csak ajánlani tudom mindenkinek. Neked pedig a könyveket, és a filmből a harmadik részt, mert szerintem az lett a legjobb. :)
    Szép napot, puszi, Dóri

    VálaszTörlés