Instabil emberek

Érdekes dolgokkal találkozom, meg is lep gyakran, hogy mennyire sok a lelkileg bizonytalan, ingatag, instabil ember. Jól érzékelem, ha valaki nem rendelkezik  lelki stabilitással, meg is találnak, mert kiválóan tudok hallgatni, és támaszt, kapaszkodót nyújtani. Igen ám, csak ezeknek a kapcsolatoknak túl gyakran az a vége, hogy én leszek a rossz. Vajon hogy lehet az, hogy hónapokig vagy akár több évig is „pátyolgatom” a lelkét valakinek, és utána köszönet vagy hála helyett kifordul magából, és jön  a sárdobálás?

Azt veszem észre, hogy ezek az emberek észre sem veszik, hogy létezem, és csak ontják és ontják a problémáikat, én meg csak hallgatom, próbálok a saját életemben hasonlókra példát keresni, és azt megosztom velük, mert tanácsokat nem szeretek adni, csak véleményt, ha kérdezik. De van, aki nem is kérdez, és hosszas monológokat olvasok, hallgatok. Persze, ez is egy kiváló módszer problémák kezelésére, hogy kiírja magából az ember, vagy kibeszélje, sőt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ossza meg a problémáit közeli barátaival. Ahogy én is. :) Vagy írjon blogot :D :D :D Ahogy én is. :)

Csakhogy ezek az emberek nekem nem a barátaim, szinte idegenek, akik a bizalmukba fogadnak, és én is őket. Aztán történik valami, amit sokszor nem is tudok, hogy mi, és hirtelen óriási változások lesznek, én meg csak nézek bambán, hogy akkor most mi van? Egy hete még szeretett, most meg gyűlöl? Hogy lehetséges ez?

Általában szépen működnek ezek a lelki támogatós kapcsolataim addig, amíg nekem nem nincs szükségem empátiára és támaszra. 12 éve nem volt ilyen nehéz időszakom, akkor vesztettem el édesapámat, most pedig a kisfiam életéért ment a harc. Szóval sz@r időszak volt, ez tény. (boccssss)

Ilyen állapotban én sem voltam jó támasz, én sem tudtam mindig stabilan ott állni, és észrevenni azokat a jeleket, amiket máskor egy pillanat alatt levettem, és tudtam segíteni. Így azok az emberek, akiknek eddig jó voltam, eldobtak, sőt, még belém is rúgtak. Nagyon meglep, hogy ki tudnak emberek magukból fordulni, mert én még arra sem voltam soha képes, hogy ha szakítottunk egy kapcsolatban, a srácra akkor sem akartam rosszat mondani, hiszen az megint csak engem minősített volna, hogy valakivel vagyok akár évekig, és utána meg mocskolom, mert tele vagyok indulattal. 

 

Persze ez megint csak egy jó dolog, ami történhetett velem, bármennyire is furcsán hangozhat, de kifejezetten örülök neki, mert nagyon sokat tanultam most, és ez engem nagyon sokat visz előre, úgyhogy ha úgy vesszük, még hálás is vagyok ezeknek az embereknek. :)

Hogy mit tanultam? Felsorolni nehéz lenne mindent, de azért néhányat, hátha másnak is hasznos lesz. :)

Figyelnem kell, mert a támogatásommal gyakran azt érem el, hogy az egójuk növekszik az embereknek, nem az önbizalmuk, pedig ez utóbbi a célom.

A tánccsoportba táncosokat kell felvennem, és nem komplexusokkal küzdő lelki roggyantakat. Nem negatívan értem, de egy tánccsoport nem lelki terápiás csoport, bár kétség kívül maga a tánc hat a lélekre is, de a jövőben, ha folytatom, figyelnem kell arra is jobban, hogy ez egy kompenzáció az önbizalomhiányára valakinek, vagy valóban a tánc érdekli, és abban fejlődne, nem csak egót növelne tánc mögé bújtatva.

Tudnom kell határt húzni, és nem pátyolgatni mindenkit, és erre ennyi energiát pazarolni. Nekem is megvan a kisfiammal, családommal, barátaimmal az életem, és bizony nem egyszer azért nem jut rájuk elég idő, mert hosszas leveleket írogatok, vagy olvasok, vagy akár éjfélkor is találkozom várandósan is valakivel, mert szüksége van rám. Valójában persze nem rám van szüksége, csak valakire, aki meghallgatja, és megerősíti. 

Észre kell vennem, hogy mikor van tényleg rám szükség, és azokhoz az emberekhez odaállni támasznak, nem azokhoz, akiknek csak kell valaki, de tök mindegy ki.

Nem szabad hinnem a szép szavaknak, mert ezeknél az embereknél könnyen átcsaphat az ellenkezőjébe a történet, ahogy írtam korábban is. 

Észre kell azt is vennem, ha csak azért keresnek meg, hogy önigazolást találjanak nálam, mert ha mégsem értek egyet, akkor megint borul a bili. Ilyenkor mókás módon képesek emberek pont akár olyanokkal „összeállni”, akikről alig 1-2 hete még negatív véleménnyel voltak. Erre írtam a facebookon: Az önigazolási kényszer azokat a "barátságokat" erősíti, ahol azt mondják, amit hallani akarsz. Ahol segítenek, hogy minél több önigazolási pontot találj, és beleláthass olyan dolgokat mindenbe, ami támogatja az elképzelésedet. A végén a "segítségükkel" képes leszel elhinni bármit, ami a te "igazadat" támogatja. De ne feledd, csak addig tart ez is, amíg egyetértetek, mert ha nem, akkor egy pillanat alatt " barátból " ellenség lesz. A bölcs ember látja a folyamatot, nem függ az egójától, és tisztában van az értékeivel, nincs szüksége ilyen érdek-kötődésekre. ( ez is megérne egy külön blogtémát)

Csalódni csak akkor lehet, ha vannak elvárások. Ha nincsenek, csalódás sincs. 

Természetesen nem minden ilyen jellegű kapcsolatom végződik így, sokszor csak simán ellaposodnak és megszűnnek ezek az ismeretségek, amikor már nincs rám szükség, és bízom benne, hogy azért többeknek sikerült valódi segítséget nyújtanom, és olyan emberek is vannak, akikkel azt hiszem, mondhatom, hogy úgy érezzük kölcsönösen, hogy valóban megszerettük egymást. 

Az, hogy nekem miért van ilyen már-már kényszeres segíteni akarásom, miért ennyire fontos nekem, hogy támogassak másokat, megint csak egy jó kérdés, válasz majd talán egy másik bejegyzésben. :)

Tiszta, őszinte, lelkileg építő kapcsolatokat kívánok mindenkinek! :)

Namaste!

Lili

P.S. Akinek nem inge, ne vegye magára... Akinek meg inge, az miért olvassa még mindig a blogomat??? :D :D :D