2012. március 17., szombat

Tanulni nem szégyen :)

Tolnai Beus ihlette ezt a bejegyzésemet. :) Ő a nemrég bezárt tánccsoportom oszlopos tagja volt, és alig 20 éves kora ellenére engem mindig sikerült megdöbbentenie az érettségével, tisztánlátásával, korrekt hozzáállásával. Ezt én nem is rejtettem soha véka alá, hogy bár ő még fiatal, és én vagyok az edző, de én nagyon tisztelem ezért, és felnézek rá. Ő ezt nem igazán tudja kezelni, mert valahogy egy kicsit vaskalaposabb edzőt várt volna el a személyemben, de ahogy egyszer mondta: "ezt már elszúrtad" :) Ez is egy érdekes dolog, hogy vajon szükséges-e a tisztelethez az, hogy az ember távolságot tartson, vagy tökéletesnek próbálja magát láttatni. Én nem vagyok a személyi kultusz híve, ha az lennék, nem írnék blogot, hiszen ez pont a tökéletlenségemet és hibáimat taglalja sokszor. :)

Szerintem nagyon fontos, hogy nem vagyunk kevesebbek attól, hogy ha valaki jó valamiben, sőt, attól sem, ha jobb. Nem szégyen tanulni, sőt! Ha elég nyitottak vagyunk, akkor tudunk nagyon sokat tanulni, és fejlődni, és ezáltal nemhogy nem kevesebbek leszünk, hanem sokkal, de sokkal többek.

A másik dolog pedig, hogy nem ciki elismerni azt, ha valakire felnézünk. Az a nagyon gáz szerintem, hogy sokan féltékenységből, egóból, irigységből inkább megpróbálják ezeket az embereket lehúzni, és nem elismerni az értéküket. Pedig attól sem leszünk ám többek, ha ócsárolunk másokat azért, hogy a magunk igazát vagy pozícióját védjük... Sőt, ez minket minősít, nem őt... 

Amikor itthon az első Cubamemucho-n voltam, kicsit feszengve érkeztem, hogy be kell állnom a saját tanítványaimmal ugyanazon órára. Na nem azért, mert ez degradáló lenne, csak tudom magamról, hogy nagyon lassan tanulok, elég bicebócán tudom néha levenni elsőre a dolgokat, legalábbis akkor ez még így volt, azóta kétségkívül javult, de még mindig kell nekem idő. Szóval kellemetlenül éreztem magam, hogy mit fognak szólni, ha béna leszek... Persze rájöttem, hogy ez csak a saját elvárásom, és sokkal nagyobb tiszteletet ébreszt az, hogy ott állok, és küzdök, ha kell. De erre később jöttem rá. A fiúknak persze ez nem okozott egyáltalán problémát. :) Ami nagyon meghatározó volt azonban számomra, ezen a workshopon Lili Garces, (Salsa la Cubana) akit mikor beléptem a teremben, már ott találtam az első sorban, és bizony nem törődve semmivel, látszott, hogy ha ilyen lehetőség van, hogy itt vannak ezek a tanárok, ő is szívesen tanul. Ezt egyébként azóta is sokszor tapasztaltam tőle. Ha egyetlen tanár állt csak be táncolni és tanulni, az biztosan Lili volt ezeken a workshopokon. Na meg mi a fiúkkal. :) Sokan csak eljöttek tanárok nézelődni, bratyizni, de nem álltak be táncolni. Jó nekik, hogy nincs rá szükségük! :D :D :D Nekem van. :)

Egyébként még egy kezdő táncostól is rengeteget lehet tanulni, csak elég nyitottnak kell lenni. Azonban az emberek többsége nem nyitott, pedig sokan ezt állítják magukról. Bezárkóznak, és elvannak a saját kis klikkjeikben. Persze, nekem is voltak/vannak kedvenc táncpartnereim, de szívesen ismertem meg mást is, pláne nem éreztem lealacsonyítónak kezdőkkel is táncolni. Azalatt fejlődtem a legtöbbet, ugyanis velük gyakoroltam ki szinte az összes ladies' style mozdulatot élőben. :) A mozdulataik ugyanis kiszámíthatók voltak, és nekem így volt elég időm, hogy megvalósítsak ezt-azt. :) OK, ez nem az az igazi felszabadult élvezet, de nagyon hasznos.

Röviden azt gondolom, hogy tanulni, fejlődni kell, és meg kell ragadnunk minden egyes alkalmat, hogy ezáltal jobb emberekké váljunk. Ehhez egyetlen dolog kell, azaz kettő: nyitottság és alázat. 

Mosolygós hétvégét!
Szeretettel:
Lili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése