2010. december 2., csütörtök

Egy kapcsolat vége :)

Hogy honnan tudjuk, hogy egy kapcsolatnak már vége van, és ideje lenne továbblépni? Jó kérdés. Gyakran látom, hogy egy-egy kapcsolatnak már rég vége szakadt, de még mindig együtt vannak a párok. Az elengedés valóban sokszor nagyon nehéz.

A férfiak sokszor kényelmesek, és konfliktuskerülők, ezért inkább benne maradnak egy nem túl jó kapcsolatban is, minthogy lépjenek. Aztán náluk a következő lépcső, hogy megcsalják a párjukat, vagy akár nem csak egy éjszakás kalandokba bocsátkoznak, hanem viszonyt kezdenek, majd ha már biztosra mehetnek, azaz „üzleti” szellemben átgondolták, hogy melyik kapcsolattal nyernek többet, akkor döntenek, és vagy elhagyják a párjukat, vagy nem.

A nők máshogy működnek. Velük kapcsolatban azt látom, hogy gyakran az a megtartás ki nem mondott indoka, hogy nincs elég önbizalmuk a továbblépéshez. Nem tartják elég értékesnek, és érdemesnek magukat arra, hogy rájuk köszöntsön egy boldogabb kapcsolat. Félnek, hogy mi lesz, ha elhagyja őket a férfi, vagy egyedül kellene maradniuk, ezért sokszor olyan kompromisszumokba is belemennek, amibe talán már nem kellene. Nem azt mondom, kellenek egy kapcsolatban a kompromisszumok, de az nem egyenlő azzal, hogy homokba dugjuk a fejünket, és úgy teszünk, mintha nem látnánk, mi folyik.

Pedig lányok, van élet egy-egy kapcsolat után is. Én is ragaszkodó típus vagyok, de ennek ellenére azt gondolom, hogy ha vége van valaminek, azt el kell fogadni. Ha nem kellünk, akkor az ellen bármit kitalálhatunk, millióképpen megpróbálhatjuk megmenteni a kapcsolatunkat, akár nevetségesen megalázva magunkat a kis taktikákkal, akkor sem fogunk kelleni. Lehet, hogy rafinált vagy ügyeskedő módon elérjük, hogy még húzzuk-halasszuk a szakítást, de az bizony az esetek többségében el fog jönni. Ha meg nem, akkor nektek tényleg kell egy olyan kapcsolat, amiben tudjátok, hogy már egyszer nem kellettetek, és csak azért vagytok együtt, mert kellő erőszakossággal rendelkeztek? Nyílván nem a fizikai erőszakra gondolok, hanem a manipulációra, érzelmi zsarolásra, taktikázásokra.

Én is voltam fiatalabb koromban olyan helyzetben, hogy mindent megtettem volna, hogy megmentsem a kapcsoltunkat, mert hittem, hogy összetartozunk. Én is ringattam magam illúziókba, úgyhogy pontosan tudom, miről beszélek. :) Ma azonban már látom, hogy jobb akkor elválni, amikor még nincs túl nagy esélye a mélyebb sebeknek, ugyanis minél tovább húzzuk a dolgot, annál jobban felerősödik az az érzés is, hogy kudarcot vallottunk. Pedig az, hogy egy kapcsolatban nincs több, az nem kudarc. Egyik oldalról sem. Egyszerűen ennyi volt benne, és kész.

Először az emberek kifejezetten tagadják, hogy bármi gond lenne, és bár érzik, hogy valami nem stimmel, próbálnak egy illúziót felépíteni, és abban élni. Aztán jön a harag, veszekedés, egymás hibáztatása dolgokért. Majd ilyenkor szokott az egyik fél mondjuk a férfi kilépni, és továbbállni, vagy legalábbis megpróbál, de a nő eljut a „mentsük meg a kapcsolatunkat” szakaszba, és nem hagyja elmenni. Ez bizonyos esetekben persze jó, mert a férfiak néha a könnyebb utat választják, nem nagyon szeretnek melózni egy kapcsolaton, pedig semmit nem adnak ingyen. Meg kell dolgozni a harmonikus kapcsolatért is. De azért van egy határ itt is, hogy a nő mennyire próbálja megmenteni. Ha a másik nem akarja, akkor nincs mit tenni. Egyedül nem oldhatja meg a nő a problémát. Partner, társ kell hozzá.

Ha már házas vagy, akkor ezzel a kötelékkel azt is vállaltad, legyél férfi vagy nő, hogy megteszel mindent azért, hogy működjön a dolog. Sajnos gyakran előfordul, hogy ez nem így van, és valamelyik fél nem érzi a különbséget az „együtt járás” és a házasság között. Ez utóbbinál én úgy gondolom, hogy egy felvállalt kötelessége is a párnak, hogy jól működtessék a kapcsolatukat. Ha pedig Isten előtt is megígérték ezt, azaz volt ilyen fogadalmuk/szertartásuk, akkor ezt sem árt figyelembe venni. Persze tudom, hogy sajnos az egyházi esküvő ma már inkább divat, mint valódi fogadalom. Nekünk Tomival védikus (indiai) szertartásunk volt, és ott Isten előtt megfogadtuk, hogy kitartunk szeretetben egymás mellett ebben az életben, és támogatjuk egymást minden téren. (Pontosabban 7 életben, azaz a következő 6-ban is, de ez mellékes most.) Nekünk ez a fogadalom jelentőséggel bír, van súlya, nem csak divat. Azaz nem szeretném, ha Istennek tett ígéretemet nem tudnám betartani.

Visszatérve hozzánk lányok. Ha a pasi el akar hagyni, mert keményen fogalmazva nem kellesz neki, akkor engedd el! Tartsd meg a méltóságodat, és ne fuss utána kiskutyaként, ne add fel a személyiségedet azért, hogy olyanná válj, amiért talán veled maradna, hanem lásd be, ha tovább kell lépni. Nekem is volt egy-két nehéz szakításom, de utána mindig jött valami csodálatos, amit kár lett volna kihagyni, és ha az első kapcsolatomban megmaradok, ami 6 évig tartott, akkor nagyon sok jó dologról mondtam volna le az életemben, és nagyon sok szenvedéssel kellett volna fizetnem a rossz döntésemért.

Szeretettel elválni nem könnyű, de nem lehetetlen. Gyűlöletben elválni sokkal rosszabb szerintem, és sokkal több fájdalmat okoz, sebet ejt. Jobb nem megvárni ezt a fázist.

Remélem, nem kavartam fel túl sok mindenkit ezzel az írásommal…

Namaste! J

Lili

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia Lili!

    Ezt a postot épp jókor olvasom. Nagyon sok erőt ad, köszönöm, hogy megosztottad.

    :))))

    Namaszté!

    Kata

    VálaszTörlés