Emlékszem, hogy megmosolyogtam az egyetemen ezt a tantárgyat, hiszen ez olyan evidens, gondoltam én. Azóta sok dolgot tapasztaltam, és sajnos úgy érzem, hogy olyan országban élünk, ahol nagyon kemény hiányosságai vannak az üzleti etikának. A mindenkin keresztülgázolás, egymás átverése, kihasználása, a szellemi tulajdon lopása nálunk elfogadott. Ugyanúgy, mint az adók be nem fizetése.
Bármilyen hihetetlen, de vannak országok, ahol azért sincs szükség a szigorú szabályokra, mert kifejezetten ciki pl. adót csalni, mert az kb. egyenértékű a bolti lopással… Nálunk meg aki nem csal, azt hülyének nézik, és elég sok hátrány éri. Elsősorban azért, mert nekünk kell megfizetnünk azt, amit mások nem fizetnek. Másodsorban azért, mert komoly tőkétől esünk el a befizetések által, ami a konkurenciának megmarad, és mondjuk hirdetésre fordíthatja.
De nem csak az adókról van szó. Az élni és élni hagyni elv is nevetségesen alacsony szinten van, legalábbis én ezt tapasztalom. Sokáig tudatosan izolálódtunk a többi iskolától, mert nem akartunk részt venni ezekben a játszmákban, a kavarásokban, rosszindulatú dolgokban. Ma is próbálunk minél inkább távol maradni. Ami azonban nehéz, az a reakció nélküliség. Amikor az elején rátapostak párszor a lábunkra, hagytuk, nem foglalkoztunk vele, mentünk tovább, a saját céljainkra, dolgunkra koncentrálva. Azonban a piac nagyon sokat változott az utóbbi években, és néhány nagyobb iskola is a túlélésért küzd, és ennek elkerülése érdekében nemcsak nem etikus, de kifejezetten mocskos dolgokra is képesek. Néha ma már azt érzem, hogy véres fejjel, betörött orral megyünk tovább az utunkon, és még mindig nem ütünk vissza.
Miért nem? Jó kérdés. 20 évesen más lelkülettel rendelkeztem, agresszívabb voltam, biztosan odacsaptam volna a szó képletes értelmében néhányszor a konkurenciának. Ma már nagyon lenyugodtam, kerülöm az agressziót mind a magánéletben, mind az üzletben. Egyszerűen nem vagyok képes belépni ezekbe a mocskos játszmákba, és ezáltal sajnos hagyom, hogy üssenek, még csak nem is védekezem. A fiúk, főleg Bali, már visszacsapott volna párszor, de én őket is visszafogom, talán túlságosan is. Bevallom, megkérdőjeleződött bennem, hogy alkalmas vagyok-e továbbra is vezetni a Fuerte-t. Belül nagyon jól működünk, szuper szervezettek vagyunk, a diákjaink igényeit maximálisan kiszolgáljuk, és egyre jobban szeretnénk ezt csinálni, de úgy érzem, nem vagyok alkalmas a piaci szereplőkkel vívni az etikus egymás mellett élésért, és pláne nem a nagyobb tortaszeletért.
20 évesen a korábbi vállalkozásunkban tűzön-vízen keresztülvittem az akaratomat, és a Fuerte alapításakor, és első éveiben is erőteljesen megvolt ez bennem, persze akkor is az etika nem csorbulhatott, de nem is hagytam magam, azaz a cégünket. Aztán ahogy a 30. évemhez közeledtem, egyre nyugodtabb lettem, és talán túlságosan is megértő és elfogadó másokkal szemben.
Még mindig hiszek abban, hogy akárhányan is vagyunk a piacon, élhetnénk békében egymással úgy, hogy mindenkinek jutna a tortából. Én nem sajnálom senkitől, sőt, örülök neki, ha valaki jót csinál, és javul a piac egyébként most nagyon alacsony minőségi színvonala. Nekünk is újra és újra meg kell újulnunk, ezzel is tisztában vagyok, de a megújulás a régi értékeket nem módosíthatja.
Amit látok, hogy két nagy csoportra osztódtunk. Vagyunk mi, és hozzánk hasonló nagyobb, illetve régóta működő iskolák, akik megéreztük a válságot, és azt is, hogy a piac nagyon felhígult, és ma már boldog boldogtalan is salsa-t tanít, holott a kereslet valamennyire visszaesett. Mi, ahogy írtam is, nem teszünk ez ellen, mert próbálunk a saját dolgunkra koncentrálni. Más iskolák sajnos nem így teszenk, van, aki még kb. a saját anyját is eladná némi profitért. Elnézést az erős sorokért, de sajnos csúnya dolgok vannak a háttérben.
Aztán van a gagyi kis iskolák piaca. Persze attól, hogy egy iskola kicsi, még nem feltétlenül gagyi, és attól, hogy egy iskola nagy, még nem feltétlenül folyik ott minőségi oktatás. De a tény, hogy sok az olyan iskola, akik szakmai hozzá nem értése nagyon sokat rontott a hazai piacon. Pl. ha én bemennék kezdőként egy-egy ilyen órára, és azt hinném, hogy valóban ez a salsa, akkor azért nem folytatnám a táncot, mert nekem ez nem tetszik, és biztosan nem néznék meg másik iskolát, vagy akár egy harmadikat, negyediket. Ehhez már fanatikusnak kell lenni, és elkötelezettnek az iránt, hogy táncot akar tanulni az ember, mégpedig salsa-t. Így a minőségi iskolák elesnek potenciális diákoktól, akiknek elvették már az elején a kedvüket azok, akiknek bárhogy szépítem, nincs keresni valójuk ebben a szakmában.
Hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Mi úgy tűnik maradunk olyanok, amilyenek voltunk, akkor is, ha ez nem kifizetődő, és nem úgy van, mint a mesékben, hogy a jó elnyeri jutalmát. Azonban a mentalitásunkat nem tudjuk, és nem is akarjuk megtagadni, megváltoztatni.
Én csak azt tanácsolom mindenkinek, hogy nem éri meg a nagyobb tortaszelet, ha az ember nem tud jól aludni, és a pénz oly kevés dolog az életben, hogy nem éri meg lemondani a lelki nyugalmunkról érte, sem a kiegyensúlyozottságunkról, sem a barátainkról stb. Látom, hogy sokan csak futnak a munkájuk, pénzük után, és eltelnek hetek, hónapok, évek, és nem is élnek, ráadásul olyan dolgokat követnek el mások ellen, ami biztosan bántja legalább jó mélyen őket. Ezek pedig felőrlik az embert, és az út végén vajon mi marad? Fel lehet majd tenni a kérdést, hogy érdemes volt így élni?
Az én életemben alapelv az AHIMSÁ, ami azt jelenti, hogy NE ÁRTS! E szerint próbálok élni, és cselekedni, a döntéseimben mindig meghatározó elv. Javaslom másnak is...
Namaste!
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése