2011. február 3., csütörtök

Zumba Fuerte :)

Korábban már írtam a zumbáról pár gondolatot, pontosabban inkább a képzésről, illetve annak hiányosságairól. Elöljáróban gyorsan összefoglalnám a korábbiakat.


A Zumbát nagyon jó ötletnek tartom, hiszen nem mindenki akar párban táncolni, de sokan szeretnének mozogni, és unják az aerobic-ot, táncosabb órákra vágynak, változatosságra stb. Amivel azonban nem értek egyet, hogy egy hétvége alatt képeznek oktatókat úgy, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel a tanfolyam elvégzése. Aki már 10 éve táncol, és tanít, ugyanazt a „diplomát” kapja, mint aki aznap találkozott először a tánccal, vagy a mozgás bármilyen formájával. A papírt mindenki megkapja, aki elvégzi a képzést, és onnantól jogosult tanítani is.


Írtátok többen, hogy majd a piac dönt, és szelektál a gagyi oktatók, és a jók között. Valóban, ez bizonyos szintig így van. De ahol mondjuk vidéken egy városban van egy oktató, vagy kettő, de mind a kettő ugyanolyan béna? (már bocs) Egyáltalán ezek az emberek hogy mernek pénzt kérni azért a szolgáltatásért, amit nyújtanak? Persze itt említhetném a salsa-t is, hiszen ott is rengeteg az önjelölt tanár, akik meglátva az üzleti lehetőséget, gondolták, miért ne taníthatnának.


Szerintem nem etikus felkészületlenül, gyenge minőségben tanítani, legyen az bármi. Tánc, nyelv, közgáz, bármi. Az nem felkészültség, hogy 1-2 órával a diákod előtt jársz. Én még mindig hónapokat készülök egy-egy ladies’ style workshopomra, pedig van már annyi rutinom, hogy simán imprózva is megtarthatnám. Hogy mégis miért? Mert nekem is van bőven még hova fejlődnöm, és szeretném, ha a diákjaim a lehető legjobbat kapnák, és a lehető leghitelesebben képviselném azt, amit tanítok.


Na itt tényleg igaz lesz az, hogy a papír nem számít a minőségben. Biztos vagyok benne, hogy most is van olyan zumba oktató, akinek csak az alap papírja van meg, de kenterbe vágja táncilag, és pedagógiailag is azokat, akiknek minden megvehető papírja megvan. Szándékosan írtam a megvehető szót, hiszen erről szól. Nem kell tudnod szakmailag jól prezentálnod a dolgokat, elég, ha fizetsz. Jó kis rendszer, kár, hogy nem mi találtuk ki. :D:D:D Persze ez csak vicc. J


Hogy áll a Fuerte ehhez a kérdéshez? Nálunk is lesz zumba, mert a diákjaink diktálnak, az ő igényüket, kéréseiket kell szem előtt tartanunk. Meg persze hiszünk abban is, hogy sokkal jobban is lehet ezt csinálni, mint ami most itthon egyelőre jellemző, hogy boldog boldogtalan elvégzi ezt a képzést, és tanít. Mi ezt is olyan szinten szeretnénk képviselni, ahogy a salsa-t is. Meg akarjuk mutatni, hogy lehet ezt is jól csinálni, és szeretnénk minőségi órákat adni azoknak a lelkes emberkéknek, akik zumbázni szeretnének, mert nem elég nekik a heti egyszeri salsa óra, vagy nincs kedvük párban táncolni, vagy lemaradtak a képzésről, más fajta kikapcsolódásra vágynak stb.


Szóval hamarosan: Zumba Fuerte! J


Remélem, hogy sok örömteli pillanatot adhatunk nektek ezáltal is! :)


Szeretettel:


Lili

3 megjegyzés:

  1. Mive ahova edzeni járok, ott tanítják "utánunk" a zumbásokat, rendszeresen látom a tanárokat tanulni. Nos én sírtam minden alkalommal. ben 50-100 ember és megagáz. Fitnesz/erőnlét/izomzat/ruganyosság/kinézet szempontjából a legalja. De ok lássuk hogy mozognak. Nos tisztelet a kivételnek de szánalmas. Szerintem ez az egész ügy bűzlik ahogy van. Ha kell valakinek erő állóképesség stb jöjjön el 1 órát edzeni ne ugrabugrálni hanem edzeni. Ha meg táncola akar erősödni ajánlok 1 óra afrót ... Zumba... szerintem gáz...

    VálaszTörlés
  2. Miért nem ltászik a megjegyzésem?
    ja és ezt eddig nem linkeltem..
    korbe.blog.hu a valódi edzés...

    VálaszTörlés
  3. Azzal én is egyetértek, hogy a tanárképzési rendszer nem működik jól, mert nem garantálja a minőségi oktatást, és sok oktató sajnos nem elég igényes, és csak a pénzre hajt.

    Szerintem egyébként, mint ötlet, nagyon jó, és ne felejtsük el, hogy ez egy fitnesz "program", amibő millió van már, ha csak az aerobic-ot nézzük, és annak válfajait, akkor is. Létjogosultsága van, hiszen rengetegen zumbáznak, és mint tudjuk, a piac diktál. Ha az embereknek tetszik, legalábbis sokaknak, akkor ott a helye a piac palettáján.

    Egy könnyed kis kikapcsolódás, ami zenével, tánccal, mozgással van összekötve. Ez a zumba. Aki táncolni akar, az elmegy majd egy tánciskolába, tánctanfolyamra. Aki meg edzeni akar, az elmegy edzőterembe, vagy aerobic órára, vagy ahová csak akar. Aki meg szeretné nem túl "munkaízűen" levezetni a stresszt, kikapcsolódni, jól érezni magát, miközben mozog, és táncol is egy kicsit, az meg majd jön zumbára. :)

    Szerintem mindenki megtalálja a magának való kikapcsolódást, edzést stb. Attól, hogy valaki nem azt érti akár edzés fogalma alatt, mint te, Gugu, még egyáltalán nem rossz ember, és pláne nem gáz, hogy azt választja, ami neki jó. Szerintem. :)

    VálaszTörlés