Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én nagyon bénán kezelem a szabadságot. Most már ötödik napja vagyok szabin, és még van vissza bőven, de eddig nagyon gáz, ahogy telt. Az első nap a tábor után alvással telt, majd az elmúlt 3 napot reggeltől estig végigdolgoztam. Ennyit arról, hogy szabin vagyok... Sajnos nálam ez nagy defekt, ez tény. Ahhoz, hogy kikapcsolódjak, el kell, hogy vegye a drága férjem a telefonom és a notebook-om, és lehetőleg jó messze kell, hogy vigyen a lakásunktól. Ebből gondolom már kiderült, hogy erősen hajlamos vagyok a munkamániára, aminél már csak az a rosszabb, hogy ezt is várom el a környezetemtől is. Persze ők azért egy szint után ellenállnak, van annyi eszük. :):):)
Nagyon-nagyon szeretem a munkámat, a Fuerte nekem olyan, mint egy gyermek. Egyre nő, gondozni kell, ápolni, szeretgetni, odafigyelni rá. Valahogy tényleg anyaként viselkedem, ráadásul olyan anyaként, aki egy pillanatra sem szereti elengedni a gyermeke kezét, vagy rábízni másra. Nincs gyerekem, de remélem, hogy majd egy igazival nem így fogok viselkedni. :):):)
Az állandó felelősségtudat a diákjaink és persze a tanáraink felé is, valamint a maximalista hozzáállásom az okai ennek a munkamániának. Nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni, hogyan tudnék gyorsabban kikapcsolódni, és a regenerációra is időt fordítani. Nem akarok minőségi romlást, és valószínűleg az a téveszmém, hogy ha nem szakadok bele, akkor nem is lehet jó. Pedig nem állt meg az élet akkor sem, míg kórházban voltam, igaz, a fiúknak és Timikének nagyon kemény időszak volt az.
Ráadásul már sokkal jobb vagyok, mint pl. egy évvel ezelőtt. Most már vannak szabad hétvégéim, kedd délelőtt is szabad vagyok, és főzök a férjecskémnek ebédet, azaz van fél napom egy héten, hogy feleség is legyek. :)
Hogy nézett ki egy évvel ezelőtt az életem? Heti 3-4 alkalommal vidékre utaztam tanítani a fiúkkal, de nem volt ritka, hogy akár ötször is. Ilyenkor éjfél után értem haza, de ugyanúgy 4 és 6 között keltem. Ezt 4 évig csináltam így. Kb. minden 6.7.hétvégém volt szabad. Most az elmúlt egy évben már nagyon keveset utaztam, persze ennek más oka is volt, de a jövőben is heti 1-2 alkalomra fogom redukálni, és legalább havonta 1 szabad hétvégét is be fogok iktatni.
Mielőtt valaki még panaszkodásnak venné, meg kell jegyeznem, hogy én nagyon boldog vagyok így, ezért sem veszem észre, hogy mennyire a normális határon felül van, amit csinálok. Néha kicsit jobban odafigyelek, aztán, ahogy most is, elszalad velem a ló.
Például napi 23-szor kellene gyógyszert szednem a betegségem miatt. Még mindig kellene, de a tábor előtt két héttel leálltam teljesen velük, hogy részt tudjak venni a táborban. A gyógyszerek mellékhatásai, vagy csak rám tett hatásai ugyanis nem tették volna lehetővé, hogy aktív részese legyek a tábornak, és tanítsak stb. Az egyik ilyen mellékhatás a hányinger. Most majd azért vissza kell térnem szép lassan, de önhatalmúlag jelentősen csökkenteni fogom az adagot, majd szabi után úgyis megyek dokikhoz, addig kicsit élvezni szeretném, hogy nem a fürdőben töltöm a reggeleimet a wc kagylót ölelve...
Azt hiszem, hogy valami kontroll módszert ki kell dolgoznom saját magam részére, és aszerint szót fogadni saját magamnak. Nah, ez vicces lesz! :)
Aki magára ismert az írásomban, vagy sok párhuzamot lát, az sürgősen változtasson, ha nem akar néhány évente kórházban kikötni, mint én, mert a szervezet egy darabig tolerál, aztán nagyot csak az asztalra, és kikényszeríti a pihenést ilyen-olyan formában...
Mosolygós, pihenős, nyaralós napokat!
Szeretettel:
Lili
Nagyon-nagyon szeretem a munkámat, a Fuerte nekem olyan, mint egy gyermek. Egyre nő, gondozni kell, ápolni, szeretgetni, odafigyelni rá. Valahogy tényleg anyaként viselkedem, ráadásul olyan anyaként, aki egy pillanatra sem szereti elengedni a gyermeke kezét, vagy rábízni másra. Nincs gyerekem, de remélem, hogy majd egy igazival nem így fogok viselkedni. :):):)
Az állandó felelősségtudat a diákjaink és persze a tanáraink felé is, valamint a maximalista hozzáállásom az okai ennek a munkamániának. Nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni, hogyan tudnék gyorsabban kikapcsolódni, és a regenerációra is időt fordítani. Nem akarok minőségi romlást, és valószínűleg az a téveszmém, hogy ha nem szakadok bele, akkor nem is lehet jó. Pedig nem állt meg az élet akkor sem, míg kórházban voltam, igaz, a fiúknak és Timikének nagyon kemény időszak volt az.
Ráadásul már sokkal jobb vagyok, mint pl. egy évvel ezelőtt. Most már vannak szabad hétvégéim, kedd délelőtt is szabad vagyok, és főzök a férjecskémnek ebédet, azaz van fél napom egy héten, hogy feleség is legyek. :)
Hogy nézett ki egy évvel ezelőtt az életem? Heti 3-4 alkalommal vidékre utaztam tanítani a fiúkkal, de nem volt ritka, hogy akár ötször is. Ilyenkor éjfél után értem haza, de ugyanúgy 4 és 6 között keltem. Ezt 4 évig csináltam így. Kb. minden 6.7.hétvégém volt szabad. Most az elmúlt egy évben már nagyon keveset utaztam, persze ennek más oka is volt, de a jövőben is heti 1-2 alkalomra fogom redukálni, és legalább havonta 1 szabad hétvégét is be fogok iktatni.
Mielőtt valaki még panaszkodásnak venné, meg kell jegyeznem, hogy én nagyon boldog vagyok így, ezért sem veszem észre, hogy mennyire a normális határon felül van, amit csinálok. Néha kicsit jobban odafigyelek, aztán, ahogy most is, elszalad velem a ló.
Például napi 23-szor kellene gyógyszert szednem a betegségem miatt. Még mindig kellene, de a tábor előtt két héttel leálltam teljesen velük, hogy részt tudjak venni a táborban. A gyógyszerek mellékhatásai, vagy csak rám tett hatásai ugyanis nem tették volna lehetővé, hogy aktív részese legyek a tábornak, és tanítsak stb. Az egyik ilyen mellékhatás a hányinger. Most majd azért vissza kell térnem szép lassan, de önhatalmúlag jelentősen csökkenteni fogom az adagot, majd szabi után úgyis megyek dokikhoz, addig kicsit élvezni szeretném, hogy nem a fürdőben töltöm a reggeleimet a wc kagylót ölelve...
Azt hiszem, hogy valami kontroll módszert ki kell dolgoznom saját magam részére, és aszerint szót fogadni saját magamnak. Nah, ez vicces lesz! :)
Aki magára ismert az írásomban, vagy sok párhuzamot lát, az sürgősen változtasson, ha nem akar néhány évente kórházban kikötni, mint én, mert a szervezet egy darabig tolerál, aztán nagyot csak az asztalra, és kikényszeríti a pihenést ilyen-olyan formában...
Mosolygós, pihenős, nyaralós napokat!
Szeretettel:
Lili
Erre sajnos az első dolog ami eszembe jut, hogy bár nekem is lenne egy ilyen munkám, amit ekkora örömmel és lelkesedéssel tudok végezni... Nagyon szeretek dolgozni én is, ha azt csinálhatom, amit élvezek, de mióta nem járok főiskolára és nem vagyok HÖKös, a pörgéssel együtt a szívesen végzett munka is eltűnt... Kéne már valami ilyen :( Ha a szervezetnek nem is, de nálam a léleknek jót tett, hogy sosem álltam meg...
VálaszTörlésHú de ismerős... Én is ezt csináltam az elmúlt években aztán nekem általában egy jókora esés volt a jelzés, hogy le kéne állni kicsit. (Talán páran emlékeztek is a legutóbbira, amikor a keresztcsontomat sikerült eltörnöm.)
VálaszTörlésPont ezért most, hogy egy ideje nincs munkám, teljesen ki vagyok fordulva magamból. Nem tudom hova irányítsam az energiáimat, a maximalizmusomat és hát nem mindig sikerül jó irányba.
Viszont holnap indulok a Bátor Táborba, ahol beteg gyerkőcöket fogok lovagoltatni és végre jó helye lesz a munkamániámnak és a pörgésnek :-)
Óóóó... oda én is szerettem volna menni, sajnos lemaradtam a jelentkezésről. Még a segítésben is korlát a jelentkezési határidő :( De nem bánkódom, majd megyek jövőre! ;)
VálaszTörlés