2010. február 6., szombat

Nyüzsi :)

Az elmúlt napok nagyon gyorsan rohantak, voltak pillanatok, amikor már a pánik szélén álltam, hogy fogom én mindezt megcsinálni, leszervezni, elvégezni. A Fuerte-ben évente kétszer van ilyen időszak. Hát ez a mostani az egyik. Máskor is van munka bőven, de hála a két asszisztensemnek, sokat könnyítenek a helyzetemen.
Megnyitottunk már 7 új kezdő tanfolyamot idén, és a következő hónapban még 8 új kezdő kubai salsa csoportot indítunk. Ha minden jól megy, legkésőbb szeptemberben már 18 városban leszünk. Ez most megint egy jelentős növekedés, hiszen rendszeres óráink a tavalyi évben 13 városunkban voltak, és ez most 18-ra fog növekedni. Bali izgulhat, mert anno volt egy fogadalma, hogy ha 20 városban lesznek rendszeres óráink, akkor ő is vegetáriánus lesz, mint mi Tomival és Sanyával. Innen üzenem neki, hogy ez már csak picinyke idő kérdése. :)
Van pár hete egy új tanárunk. Hajnal Gyuszi. 6 évig tanított egy másik salsa iskolában, majd mikor ott vége szakadt az együttműködésüknek, és lezártak minden pontot egymással, akkor megkeresett minket, és néhány hét után kölcsönösen úgy döntöttünk, hogy megpróbálnánk együtt. Már több megkeresés érkezett hozzánk, hogy szeretnének nálunk tanítani más iskolák tanárai, de eddig senkit nem tartottunk alkalmasnak. Nem csak a táncról van itt szó, hanem a mi csapatunk egy nagyon bensőséges, szeretettel-teli csapat, szinte tényleg egy nagy család vagyunk, szeretjük egymást, és fontosak vagyunk egymásnak. Ebbe azért nagyon nehéz bevonni egy "külsőst". Mi még soha nem kerestünk egyébként meg senkit, hogy tanítson nálunk, de mi valahogy nagyon vonzók lettünk az utóbbi két évben más iskolák tanárainak, mert folyamatosan érkeznek a megkeresések. Mindig azt válaszoljuk, hogy amíg nincsenek rendezve, tisztázva, lezárva a másik iskolával a dolgok, addig nekünk nincs miről beszélgetnünk. Nem szeretnénk még véletlenül sem belecsöppenni olyan dolgokba, amik nem ránk tartoznak. Gyuszi sem volt könnyű döntés, hiszen alig ismerjük egymást, de bizalmat szavaztunk neki, és befogadtuk a családba. :) Részemről, ami megfogott vele kapcsolatban: az őszintesége, és az alázata a tánc iránt, valamint az érezhető szakmai tisztelete irányunkban.
Na megyek, mert még dolgoznom kell, este pedig már a szegedi Fuerte party-ban leszek. :)
Mosolygós hétvégét!
Lili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése