Mély pontok kezelése :)

Nemrég kérdezték tőlem, hogy mit tanácsolok, hogy lehet kimászni egy nehezbb időszakból, amikor az ember úgy érzi, hogy padlóra került. Hála Istennek, a Sorsomnak, Karmámnak, nekem nem volt túl sok komolyabb mélypont az életemben. Vagy az is lehet, hogy volt, csak máshogy kezelem őket? Persze, engem is megviselnek dolgok, de igyekszem gyorsan továbblépni, minél előbb összeszedni magam, ha valami olyan dolog ér, ami mélyen megbánt, lehúz, negatívan hat rám, vagy egyszerűen csak olyan időszak köszönt be az életembe, amikor minden sokkal, de sokkal nehezebbnek tűnik.

Először is hiszek abban, hogy a problémáink nagy részét saját magunk okozzuk. Hiszek abban is, hogy megérdemeljük, amit kapunk, és nem érdemes árral szemben úszni, el kell fogadni, hogy ez van, és elgondolkodni, hogy vajon mivel érdemeltük ki. Mert nem csak a jót, a rosszat is "kiérdemeljük", azaz inkább megérdemeljük, ahogy már írtam is. Harmadszor pedig nagyon fontos az előbbiek nyomán elfogadni, hogy az életünkért, és a benne zajló dolgokért mi vagyunk a felelősek. Nem a szomszéd, nem a párunk, nem a családunk, barátaink, ellenségeink stb., hanem mi.

Hogy kell kezelni az ilyen mély pontokat? Azt nem tudom, hogy kell, csak azt tudom, én hogy szoktam, ami persze nem biztos, hogy jó, de nem akarok úgy okoskodni, hogy én mást csinálok.

Az első sokknak engedni szoktam, mert nem lehet elfojtani, ezt is meg kell élni szerintem. Azaz kiakadok, és sajnálom egy kicsit magam. De nagyon fontos, hogy ezt is tudatosan csinálom, ami nagyon mókás így leírva, de tényleg így van. Ismerem a határaimat, és nem akarom átlépni őket. Amikor megzuhanok, jön ez az érzés, azonnal adok egy határidőt magamnak, mondjuk ha ez délelőtt 10-kor van, akkor beállítom az órát 14 órára, és addig elengedem magam. Sírok, panaszkodom, nyüszítek, vagy fuck everybody és elvonulok egy könyvvel, nem ritkán pedig ilyenkor egy jó bőgés után alszom egyet.

Aztán kettőkor, bármilyen nehéz, megmosom az arcom, vagy beállok a zuhany alá, és elképzelem, hogy minden rosszat lemosok magamról, erős vagyok, ez is csak egy feladat, bármi is az, legyen szó egészségről, annak hiányáról, munkáról, vagy bármiről, és feltuningolom magam. Ez átmeneti megoldás, csak arra jó, hogy ne ragadjak ebben a rossz energiában benne napokig, mert sajnos minél több időt adok magamnak, hogy szomorkodjak, kiboruljak, annál nehezebb kijönni belőle, és annál könnyebb visszacsúszni.

Aztán eltelik így 1-2 nap, hogy nem engedem magam bele újból, de nem is azt jelenti, hogy megfeledkezem róla, csak addig nem mélyülök el benne, amíg kicsit stabilabb nem leszek. Ha már érzem, hogy stabilabb vagyok, akkor apránként elkezdek foglalkozni a problémámmal. Készítek A, B, C stb. tervet. Felteszem a Mi a legrosszabb, ami történhet kérdést, és általában megnyugszom, hogy az sem akkora gond, pedig gyakran a válasz elsőre elég rémisztő is lehet.

Nagyon fontos, hogy át tudom feladatnak, kihívásnak konvertálni a legrosszabb dolgokat is, mert hiszem, hogy nem véletlenül kapom őket, megérdemlem, bármilyen rossz is, és azért van, hogy tanuljak belőle, és mert bocsánat, de olyan hülye vagyok, hogy másból úgy tűnik nem fogok, csak ha kapok néha nagyobb pofont is. Ha egyszerre jön sok dolog, vagy egymás után többször hasonló, akkor pláne nagyon fontos kérdés, hogy mi a fenét nem látok már megint, mit akar nekem az élet tanítani? A fizikai dolgoknak nem is olyan nehéz utána nézni, érdemes ráguglizni, hogy mi van X betegség lelki hátterében, és azt átgondolni, hogy vajon nálam ez igaz-e.

Szóval nekem konkrét „protokollom” van a mély pontok kezelésére, és nagyon igyekszem ehhez tartani magam. Ahogy írtam az elején, nekem is vannak rossz napjaim, de a tudatos kezeléssel nem lesznek belőlük rossz hetek, hónapok. Mindig meggyőződöm arról, az élet igazolja ezt számomra, hogy a tudatosság mennyire fontos. Persze az önsajnálat, panaszkodás sokkal egyszerűbb, és könnyebb mások szeretetét íly módon kicsikarni, sajnálatot, szánalmat ébreszteni, és begyűjteni azt a figyelmet, amire szükségünk van, de ezt nem tartom jó megoldásnak. Ezzel ugyanis a probléma nem oldódik meg, és vissza-visszaesik az ember, ráadásul még mélyebbre, mint volt. El kell engedni, aminek nincs már helye az életünkben, és tovább kell lépni. Vagy ha amellett döntünk, hogy legyen helye, akkor meg nem hezitálni kell tovább, hanem valóban megtartani.

Mosolygós, mélypontoktól mentes hétvégét kívánok!

Szeretettel:

Lili