2011. július 2., szombat

Jó érzések :)

Egy gyors kis bejegyzés, ez most nem egy mélyen szántó téma, bár erre nem is szoktam törekedni, csak ami jön, arról írok, hát most erről. :)

Tegnap beugrottunk Tomival pár percre az éppen zajló nyári intenzív tanfolyamunkra. :) Sanya és Timike tartják, meg persze a többi asszisztens is besegít nekik, ahogy szokták. :) Csak be akartunk kukkantani, aztán sikerült egy picit megakasztanunk az órát, úgyhogy bocsi a diákoktól. Hogy miért állt le az óra? Mert a jelen lévő tanáraink, és asszisztenseink olyan szeretettel fogadtak minket, mikor megláttak, hogy egyesével kifutkostak a körből, és adtak egy-egy puszit, ölelést stb. A diákok meg csak néztek, hogy mi folyik itt. Aztán Sanya mondta, hogy kik is vagyunk, azaz az iskola vezető tanárai.

Nagyon-nagyon jó érzés volt, és büszke vagyok erre, hogy ilyen csapatunk van, ahol ekkora a szeretet, és ezt nem is félnek kimutatni. Gondoljatok csak bele, hány munkahelyen van olyan, hogy a nyakába ugranak a főnöknek, ha megérkezik??? Persze nehéz a Fuerte-t munkahelynek, magamat meg főnöknek nevezni, valószínűleg itt is a kulcsa a dolognak, hogy szívvel-lélekkel, és szeretettel csináljuk a dolgunkat, nem törődve címkékkel, pozíciókkal, státuszokkal stb. Baráti szeretet, és mély tisztelet, megbecsülés van közöttünk, ez tart össze minket, ettől olyan jó a csapat, amilyen.

Szóval nagyon jó érzés volt ezt megtapasztalni, kicsit meg is hatódtam, és szeretném ezt az érzést is megőrizni az emlékeimben, mert az ilyen dolgok segítik át az embert a nehézségeken, az ilyen élmények után érzi, hogy igen, van értelme annak, amit csinál, és jó helyen van. :)

Az ilyen spontán szeretet megnyilvánulásokra szükségünk van az életünkben, és biztos vagyok abban is, hogy ha mi adjuk, az is nagyon jó érzés, úgyhogy ne féljetek szeretni, és ezt kimutatni, mert ez az a dolog, amiből minél többet adunk, annál több lesz belőle. Megfigyelted már, hogy ha te adsz szeretetet, te is mennyire jól érzed magad tőle? Ha még nem, akkor próbáld ki nagyon gyorsan! Ha pedig igen, akkor ne feledkezz meg erről a jó érzésről, és gyakorold! :)

Namaste!
Lili


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése