Csak ma :)

Ha a fogadalmaimmal nem stresszelem magam hosszú távra, mint pl. "3 hónapig nem eszem csokit" típusúakkal, akkor egész jól működnek, mert a jelenre koncentrálok, és nem félek a jövőbeli kudarctól. Hiszen egy napig bármit ki lehet bírni. Egy napig nem nehéz lemondani a fehér lisztről, cukorról. Egy napig nem nehéz türelmesnek, kedvesnek lenni. Egy napig nem nehéz mindent megtenni, hogy jól működjön ez vagy az. Sokáig sorolhatnám, de szerintem mindenkinek úgyis a maga feladata jut eszébe, és mindenkinek az a fontos, nem az én kis életem. Ez így normális. A "majd holnap" típusú embereknek is menne ez, próbáljátok ki, ha olyanok vagytok! Én mondjuk nem ez a típus vagyok, szeretek azonnal belevágni abba, amit eldöntöttem, de az is igaz, hogy a döntés néha sokáig érik. De ha megvan, akkor nem lehet letéríteni az útról. :)

Ezt az idézetet most találtam a facebook-on:

"Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani."

Mintha nekem írták volna. :) Szerintem nem én érzem ezt így egyedül. Pont azokat a dolgokat képviseli, ha nem is olyan sorrendben, amik nekem is fontosak, és fontos, hogy tudatosan is figyeljek rájuk. Főleg a bírálok, dícsérek, megjavítok, megrendszabályozok részre gondolok magamnál.

Igyekszem nem bírálni az embereket, de néha, ha nem is lesznek a gondolatokból szavak, azért átsuhan egy-két bosszús gondolatfoszlány a fejecskémben. Próbálok azonban ezen is változtatni, és örülök, hogy csak ritkán csúszik ki a számon bírálat.

Dícséret. Ha valami tetszik, én dícsérem meg először, az biztos. Azonnal kimutatom, megfogalmazom, mert fontosnak tartom. Néha azonban pont a szűk környezetemben feledkezem meg erről, mert náluk a hibákra koncentrálok. Például Timikénél és Gyuszinál, talán néha Sanyánál is, annyira a fejlődésükre koncentrálunk, és ennek érdekében folyamatosan javítjuk a hibákat, hogy elfelejtjük megdícsérni őket, ahogy apránként haladnak előre. Ez hiba, elismerem, jobban kell erre is figyelnünk. Szó sincs arról, hogy ne értékelnénk, sőt, nagyon is értékeljük őket. Csodás emberkék mind a hárman. Én személy szerint nagyra értékelem bennük a fejlődést, kitartást, akaratot, megbízhatóságot, lojalitást, tudásvágyat, és nem utolsó sorban az alázatot.

Megjavítás, rendszabályozás. Természetemnél fogva, ha problémát látok, feladatként közelítem meg, és azonnal meg akarom oldani. De vannak problémák, vagy feladatok, amiket nem nekem kell megoldani. A különbségtétel még nem mindig megy, és ezért néha kirántom a lehetőséget is a másik kezéből, mondván, hogy én úgyis gyorsabban megcsinálom... Ha pedig mégis engedek teret, akkor jajj annak, aki nem úgy végzi el a feladatot, ahogy azt kell... Már nem vagyok bunkó, pedig pár éve még az voltam, de sokat fejlődtem. :))) Azonban tény, hogy nagyon határozottan, és keményen kérek számon dolgokat. Főleg, ha a rémült alany próbálja áttolni a felelősséget. Ez nálam rossz taktika. Az, aki felvállalja, hogy elszúrta, kb. két percig kell, hogy hallgasson. Azonban az, aki nem elég tökös hozzá, és csúsztatgat, azt évekig megjegyzem...

Az apró kis fejlődési céljaink hosszú távon rengeteget tesznek hozzá az életünkhöz, és nem kerül nagy erőfeszítésbe. Én jobb ember akarok lenni, napról napra jobb, és ennek érdekében a tudatosság számomra nagyon fontos.

Ha teszel érte, bármi is legyen az, az eredmény nem marad el. :)

Szeretettel:

Lili