Guaguanco workshop :)

Újra itthon vagyunk, gondoltam írok is, mert holnap már nagy készülődés lesz a jövő heti táborra, ki tudja, mikor lesz megint pár szabad percem. :)

Az olvasóim nagy része tudja, hogy Jorge Camaguey az egyik kubai tanárunk Barcelonában él. Mi ritkán járunk már workshopokra, néhány éve inkább a magánórákat preferáljuk, azaz megyünk valamelyik tanárunkhoz külföldre, és napi 4-5 órát dolgozunk az adott tanárral. néhány napig, vagy akár több hétig is, mikor hogy jön ki a lépés. Csak mi. Nem csoportban, mert ez a leghatékonyabb.

Jorge azonban idén egy guaguanco workshopot szervezett, és meghívott minket is, hogy menjünk tanulni. Hosszas hezitálás után, mert még aggódtunk, hogy fogom bírni, valamint nyakunkon a tábor, és még van vele teendő, mégis úgy döntöttünk, hogy megyünk Barcelonába, és részt veszünk a workshopon, aztán maradunk még pár napot és veszünk magánórákat Jorge-től, én meg külön még dolgozom Yamira Sanchez-zel is, aki egy csodálatos kubai táncosnő.

Nagyon örülök, hogy amellett döntöttünk, hogy részt veszünk ezen a workshopon, mert ilyen élményben még nem volt részem. Komolyan... Kubában sem...

Pénteken volt egy nyitóbuli, ahol a Havana d' Primera koncert is volt. Én ezen nem voltam, mert tartogattam az energiámat másnapra, ahol reggel tíztől este fél hétig összesen egy óra szünettel voltak az órák. Másnap reggel meg is érkeztünk kb. 10 perccel az órák kezdete előtt a helyszínre, ahol akkor még senki nem volt, majd tízkor befutott még pár francia, szintén nem a tanárok. Felhívtuk Jorge-t, mondta, hogy mindjárt jön. Negyed 11. Megérkezik, és kiderül, hogy ugyan erről nem küldtek tájékoztatót, nincs a weboldalukon sem, de megváltozott a helyszín. OK, akkor mentünk a másik helyszínre, jót mulatva azon, hogy jah, mi kubai rendezvényen vagyunk, nincs min csodálkozni. :) 10,30-kor az új helyszínen még mindig csak kb. 10-en voltunk, tanár sehol. Azonban ami teljesen más volt, mint itthon, hogy mindezek ellenére senki nem volt ideges... Belegondoltam azonban abba is, hogy nálunk micsoda előkészületek folynak egy-egy workshop előtt, és milyen szervezett rendben zajlik minden, hát nagy lenne a káosz, ha így állnánk hozzá, és a diákjaink sem lennének ilyen elégedettek, ha fejetlenség lenne. De szerencsére nincs. :)

Vissza a workshophoz. :) 11-kor el is kezdtük, és elképesztő volt... Kb. 80-an voltunk, talán 100-an, és ennyi emberre jutott kb. 25-30 kubai tanár és zenész. Gondoljatok bele, hogy ez milyen sok! :) Nagyon durva... Ez a rengeteg kubai olyan hangulatot csinált, hogy azt leírni nem lehet. Élő zenére táncolni pedig maga a katartikus élmény. A dobosok hihetetlen improkat nyomtak. Soha, egyetlen fesztiválon sem láttam, hogy ilyen jól együtt dolgozzanak kubaiak. Nem játszották, hogy ők micsoda sztárok, mint mondjuk a Cubamemucho-n, teszem hozzá rögtön, hogy kb. tíz tanár, aki itt volt, Cubamemucho-s tanár is... Itt a természetes viselkedés volt a jellemző. Barátságosak voltak, közvetlenek, segítőkészek, és fantasztikus táncosok. Érezhetően nem voltak egymás vetélytársai, vagy nem voltak furkálódások, mint amit már más rendezvényen észleltem. Itt Jorge összehívta a "krémet", akik ebben a témában kompetensek, és a lehető legtöbbet adták magukból.

Csak egy példa: Volt olyan női óra, ahol Orishas-t tanított két kubai tanár. Elméletileg kettő. Ugyanis a kb. 40 lányhoz beállt még 5 kubai tanárnő, azaz ez már 7 tanár, valamint a 4-6 fős dobos csapat, meg énekesek, köztük egy tipikusan kubai mamma fehér ruhában, és olyan hanggal, hogy borsózik a kezeden a bőr, ha hallod. Először előre énekelt az idős hölgy, majd mi többiek szintén énekeltük, ismételtük, amit ő énekelt, és közben táncoltuk. Nem tudom leírni, hogy ez milyen élmény, hogy hallod a dobokat, az éneket, énekelsz, és közben táncolsz... Durva, nagyon durva. :) És ez csak egy óra volt, kb. ilyen dolgokat lehetett tapasztalni a többi órán is.

Egyetlen salsa figurás óra volt, ahol szintén több kubai tanított kb. 30 embert egyszerre: Juan José Ortiz, Rafael, Emilito, Yeni Molinet stb. Jó volt ez is, bár az afro, orishas és rumba órák vitték a pálmát. :)

A workshop lényege ez a nap volt, bár minden program jó volt nagyon. :) Gondoljatok bele egy pillanatra, hogy milyen, amikor ennyi kubai együtt bulizik, együtt fiesztázik... :)

A többi nap Jorge és Yamira magánórái is nagyon jók voltak, megint sokat tanultunk, lesz mit feldolgozni és gyakorolni. :)

Utolsó este Jorge-nél vacsiztunk, kicsit jobban beleláthattunk az életébe, de ez a mi titkunk marad. :)

Már várom, hogy mikor megyünk legközelebb tanulni valahová. :) Diana is jön majd a szeptemberi workshopunkra, de már néhány nappal korábban érkezik, hogy tudjunk egy kicsit együtt dolgozni, órázni. :)

Örülök, hogy megint beindult ez a dolog, mert az utóbbi fél évemben a tánc kicsit háttérbe szorult (az egészségem miatt), de most megint érzem, hogy mennyire fontos az életemben, sőt, azt is érzem, hogy milyen gyógyító ereje van. :)

Mosolygós estét és szép álmokat!
Szeretettel:
Lili

Barcelona :)

Nagyon szeretem ezt a várost, sok szempontból közel áll hozzám. :) Íme néhány pont, hogy miért. :) Ne várjatok mélyen szántó gondolatokat, teljesen egyszerű, mindennapi dolgok miatt kedvelem. :)

1.Először is itt van az időjárás. Télen is 10 fok felett van általában, és nyáron sem 50 fok, hanem a kellemes szellő mellett a 30 fokos meleg könnyen elviselhető.

2. Aztán itt a tenger, azaz víz, víz, víz, ami nekem megint csak nagyon fontos. Azt azért megjegyzem, hogy most júniusban is még elég hideg a víz, de majd nyár végére felmelegszik. :)

3. Az ember nagyon kedvesek, mosolygósak, segítőkészek.

4. A spanyol nyelvet is szeretem, és egyre jobban értem is. J

5. Nem olcsó hely, de közel nem Párizs vagy London…

6. Gaudí rajongó vagyok, úgyhogy a legjobb hely, ha a művészetét meg akarom csodálni. Különös kedvencem a Park Güell. :)

7. Desigual az egyik kedvenc ruhamárkám, de sajnos otthon nagyon nehezen beszerezhető, nincs külön üzlet, néha-néha lehet találni egy-egy darabot. Itt minden sarkon van boltjuk. :)

8. A pékségeikben nagyon sok finomságot lehet elmajszolni. :)

Röviden, egy nagyon élhető város. Ha más szakmám lenne, és választanom kellene, hogy hol élnék, ha itthon nem lehetne (amit egyébként én nagyon szeretek), akkor Barcelonára esne a választásom, pedig Párizsért is rajongok, de teljesen más szempontból, elsősorban művészeti szempontok miatt.

Barcelona számunkra, azaz a Fuerte-nek szakmai szempontból is fontos hely, ugyanis egyik tanárunk, Jorge Camaguey itt él. Rajta kívül is még rengeteg kubai tanárral lehet itt találkozni, és tanulni tőlük. Yamira Sanchez-nek (leendő tanáromnak) is itt van iskolája, és Juan José Ortiz is sok időt tölt itt. Misladys Gainza (szintén tanárom) ugyan Madridban él, de mivel Jorge-val sokat dolgoznak együtt, ezért ő is elő-előfordul Barcelonában is.

Ahogy érezhetitek, szeretem ezt a várost, bármikor szívesen jövök ide. :)

Hamarosan írok majd egy beszámolót a guaguanco workshopról is.

Mosolygós vasárnapot!

Szeretettel:

Lili

Bocsánat :)

A megbocsátás témáról eszembe jutott egy másik, ami szorosan kapcsolódik hozzá: a bocsánat kérés. Vannak emberek, akik nagyon nehezen ejtik ki ezt a szót: bocsánat. Pedig ez egy ugyanolyan egyszerű szó, mint bármelyik másik. Jó-jó, tudom én, vannak, akik nehezen ismerik el, ha hibáztak. Ezzel azonban maguknak tesznek elsősorban rosszat. Valahol, a lelked mélyén ugyanis megmarad a rossz érzés, még akkor is, ha nem foglalkozol vele. A konfliktusokat fel kell oldani, legalábbis én ebben hiszek. Ha valakivel nem vagy igazságos, megszületik benned a megbánás akár csak egy aprócska szikrája, vagy csak egy pillanatnyi rossz érzés fut át rajtad, hogy ezt nem így kellett volna, akkor jobb, ha kinyitod a szád, és kiejted ezt az egyszerű szót. Nekem ez nagyon fontos, és alkalmazom is, azonnal, amint az egóm, dühöm, vagy akár haragom egy másodpercre alábbhagy.

Ez a szó "varázserővel" bír, higgyetek nekem! :) Azonnal feloldja a rossz érzéseket, és kisimítja, mosolygóssá teszi a lelked. Ha a dühtől nem látsz, és képtelen vagy rá, legalábbis úgy érzed, mert ragaszkodsz az igazadhoz, akkor is gondolkodj el azon, hogy legalább magadért tedd meg, és próbáld elengedni ezeket a negatív energiákat. A dühnek, haragnak semmi értelme. Nem leszel tőle több, jobb, és a problémát sem tudod ebben az állapotban megoldani, azaz jobb, ha minél előbb kikerülsz belőle.

Gyermekkorunkban volt egy mondás: Okos enged, szamár szenved. :) Ha ezt gyerekként tudtad már, miért nem alkalmazod felnőttként?

Ismét egy idézet a végére: "Aki viszonozza a gyűlöletet, az legyőzetett."

Mosolygós, dühtől, haragtól mentes napot kívánok!

Namaste! :)
Lili

Táplálkozás :)

Engem nagyon érdekel ez a téma, hiszen lakto-vegetáriánusként oda is kell figyelnem, hogy mit eszem. A lakto-vegetáriánus azt jelenti, hogy tejterméket eszem, de semmilyen állatot és tojást nem.

Luciennel a múltkori randinkon pont arról beszélgettünk, hogy az internet amennyire jó, hogy sok információt gyorsan megkapsz, akár a helyes táplálkozásról is, de annyira rossz is, mert biztosan mindennek megtalálod a 100%-osan az ellentétét is. De a durva az, hogy sokszor így is, úgy is használ! :):):) Persze az nem mindegy, hogy milyen mértékben, és miért. A hit miatt, vagy azért, mert jobban figyelsz magadra?

Említettem már korábban, hogy nekem bejött a testkontroll, ami azon alapul, hogy délelőtt gyümölcs, később meg fehérjét és szénhidrátot nem lehet együtt enni, egyébként ehetsz, amit akarsz, de lehetőleg sok zöldség is legyen, és nyersen. Aztán a klinikán az ayurvédikus táplálkozás is jó volt, ami pont arra épül, hogy semmit ne nyersen, hanem főtt ételként elkészítve, és a gyümölcsökkel csak óvatosan, zöldsalátát meg felejtsd el nyersen. Szóval két ellentét, mégis jó volt, amikor csináltam. Most az ayurvédikus táplálkozást kellene követnem, de már nem bírom nyers ételek nélkül, így váltani fogok.

A lúgosítás téma ugyanez. Vannak érvek, ellenérvek. Én is kipróbáltam, és ittam a zöld lötyit egy rövid ideig, de túl sok változást akartam egyszerre, így nem működött, nem tudtam tartani. Alapvetően is azt gondolom, hogy ezekkel a diétákkal (nem fogyókúrára gondolok, hanem egészséges életmódra) az a baj, hogy amíg tartod, addig nagyon jók, aztán utána, amint abbahagyod, nemcsak hogy felborulnak dolgok, de hízol is. Én csak szeretnék egészségesen táplálkozni, hogy egészségesen tartsam ezt a testet, amit erre az életre "megnyertem." Sajnos, mint látjátok, nem vagyok túl sikeres ebben...

A probléma az, ahogy azt korábban is írtam, hogy melyiket válasszuk, kinek higgyünk, milyen "kutatási eredményeket" fogadjunk el?

Én leginkább a személyes tapasztalataimban hiszek. Látom, hogy rengeteg MLM épül erre a témára, és sok azért működik, mert az emberek hisznek a termékekben, és a hit nagyon erős gyógyító erővel bír, ha csak a placebó hatásra gondolunk, így olyan termékek is működhetnek, amik gyengébb hatásfokkal rendelkeznek. Persze biztosan sok a jó termék is, és már az használ, hogy az ember jobban odafigyel magára, és arra, hogy mit ad a testének.

Visszatérve a lúgosításra. Eddig ezt is a testkontroll és társai kategóriába soroltam. Azaz működik, de nehéz hosszú távon tartani. Azonban történt most valami, ami ledöbbentett. Lucien barátja, Szilvi "történetéről" van szó. Másfél évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nála, és azóta mindent kipróbált, hogy meggyógyuljon. Idén áprilisban Amerikába utazott, hogy segítséget kérjen Robert O' Young-tól, aki a lúgosítás "nagymestere". Ő a zöld lötyi feltalálója. Egy hónapos programot végigcsinált, és május elején az eredményei negatívak lettek. Azaz nem rákos. Már nem...

Én mindig nagyon szkeptikus vagyok a sikersztorikkal kapcsolatban, főleg, ha üzleti érdek van mögötte, hogy minél több sikersztori legyen, de az, hogy a közvetlen környezetemben ilyet tapasztaltam, ledöbbentett. Most is azért írok róla, mert úgy érzem, ki kell írnom magamból, mert még mindig nem tudom felfogni, hogy ilyen van. Leginkább azt nem tudom felfogni, hogy ilyen egyszerűen meg lehet gyógyulni egy ilyen komoly, halálos betegségből???

Úgy döntöttem ennek hatására, hogy én is teszek egy próbát. Csak szép lassan, fokozatosan. Jelenleg újra elkezdtem inni a zöld lötyit pár napja, és hétről hétre fokozatosan át fogok állni erre a lúgosító táplálkozásra. Azért ilyen lassan, hogy ne kelljen mindent felforgatnom az életemben, és egy-egy új lépést könnyebb tartani, mintha egyszerre 15-öt kellene. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, és bízom benne, hogy én is meggyógyulok, mert már nagyon utálok beteg lenni... Fél éve küzdök, gondolhatjátok, mennyire elegem van...

Drukkoljatok! :)
Szeretettel:
Lili

Megbocsátás :)

Azt hiszem, ez egy elég kemény téma. Hiszek abban, hogy nem szabad hosszasan hordoznunk a sérelmeinket, de valóban nagyon nehéz elengedni őket. Szinte ragaszkodunk hozzá, kapaszkodunk belé. Mindezt miért? Hogy igazunk legyen. De kérdezem én, mi a jobb, ha igazad van, vagy ha boldog vagy? Az igazság mit sem ér, ha boldogtalanná tesz, és súlyos teherként nehezedik rád, felzaklat, kiborít, kiábrándít.

Van egy barátom, akivel tavaly nyáron megszakadt a kapcsolatom. Erről írtam valamikor decemberben már egy bejegyzést. Nemrég összefutottunk, mert van egy közös barátunk, és így alakult, de nagyon rosszul sült el. Én nem gondoltam, hogy ekkora még mindig benne a feszültség, pláne, hogy úgy vélem, nekem lenne okom haragudni azok után a sértések után, amiket a fejemhez vágott, és engem meg sem hallgatott. Nem beszélve arról, hogy az esküvőmre sem jött el két évvel ezelőtt, és nagyon rosszul kezelte azt a helyzetet is. Valójában a kapcsolatunkban ott lett egy nagyon komoly törés, mert egy szűk családi esemény volt Tomival az esküvőnk, összesen 30-an voltunk, és a családon kívül csak a legközelebbi 4-5 barátunkat hívtuk meg. Ráadásul egy nappal az esküvőnk előtt szólt, hogy nem jön, és ez Tominak is, nekem is nagyon rosszul esett... Tavaly nyáron egy röhejes vitánk volt, nem is értem, hogy fújhatta fel ennyire, és hogy ragaszkodhat egy évvel később még mindig ezekhez az érzésekhez.

Erről jutott eszembe, hogy milyen makacsok az emberek, és mennyire maguknak okoznak kárt ezzel. Elsősorban maguknak. Bennem nem volt sem harag, sem gyűlölet irányába. Csalódottság az volt, de legfőképpen szomorúság. Azonban a negatív érzelmeket igyekeztem minél előbb lepakolni, mert tudom, hogy ez nekem árt, nincs semmi értelme.

Gondoljatok csak bele, hogy ha haragszotok valakire, az vajon kinek rossz? Biztos, hogy nem annak, aki a "tárgya" a rossz érzéseteknek, hanem nektek rossz. Tőletek szívja el az energiát, és titeket rombolnak ezek az érzések, mert bennetek vannak ezek, és nem benne.

Bánt, ahogy a barátom viselkedett, utána fél órát sírtam, meg még másnap is el-elpityeredtem, mert én ilyen érzékeny vagyok, és igazságtalannak tartottam ezt a viselkedést, mert én egy vadidegen emberrel nem tudnék így viselkedni, nemhogy olyannal, aki egykor állítólag fontos volt nekem, és szerettem. De magamnak is tükröt mutatva rá kellett jönnöm, hogy nem fontos, kinek van igaza, nem cipelhetem ezeket az érzéseket.

Az egész pont azért esett rosszul, mert én már oly régen leraktam ezeket a rossz érzéseket, és csak szeretet maradt a szívemben irányában, és nagyon rossz volt szembesülni, hogy a másik nagyon messze van még ettől, de egy normális emberi kommunikációtól is.

Félre ne értsétek, nem azt gondolom, hogy ha valaki árt neked, akkor azzal bratyizzál. Nem, szó sincs erről, de meg kell tanulni elengedni a haragot, dühöt, és nem kell önigazolást keresni magunknak, ami alátámasztja az igazunkat. Ha ő hülye, miért te vagy dühös? Miért okozol kárt magadnak? Bár még nem tökéletes nálam sem ez, de rengeteget fejlődtem az évek során ebben, aminek nagyon örülök. Hagyom, hogy az érzés jöjjön, de hagyom menni is. Igyekszem elengedni, amint lehet. Ez kisebb konfliktusoknál jobban működik nálam, de a nagyobbakat, amik szerencsére elég ritkák, is jobban kezelem már. Ha ő nem szeret, hát nem szeret. Ehhez joga van, ahogy nekem is jogom van ahhoz, hogy továbbra se utáljam, hanem szeretetet érezzek iránta. Persze az ember megtanulja néhány pofon után, hogy ha valakinek nem kell a szereteted, akkor azt hagyni kell, így teszek én is.

Egy idézettel zárom ezt az írást:
Ne kívánd senki szeretetét, ne utasítsd el senki szeretetét!

Mosolygós napot!
Lili

Hétvégi program :)

Vasárnap főzőtanfolyamon voltam. Akit érdekel, hogy milyen volt: www.gastrokedd.blogspot.com

Mosolygós napot! :)
Szeretettel:
Lili

Wakeboard újra :)

Tegnap volt Bali 31. szülinapja. Tomival úgy gondoltuk, hogy az ajándéka mellé egy élmény meglepit is kap tőlünk. Ő nem tudta, hogy mi lesz, nem mondtuk el neki, csak elvittük az Omszki tóra wakeboardozni. :) Nekem ma úgy fáj mind a két karom, hogy majd leszakad, annyira izomlázam van, fel sem bírom emelni a magasba, de megérte, nagyon jól szórakoztunk. :) Bali nagyon ügyes volt, azonnal fel is tudott állni, még a haladást kell gyakorolnia, de ez így első órára szuper volt! :) Tomikám a 10 hibátlan, és esés mentes körével felavatta az új boardját, amit még télen kapott. :)

Én sokat hezitáltam, hogy csússzak, vagy ne, de amikor ott voltam, azonnal menni is akartam. Vigyáznom kell nagyon a pofikámra, meg a fizikumom sem a legjobb most ehhez a sporthoz, de mindezek ellenére nagyon-nagyon szuper volt. :):):) 4-et estem, lett volna ez több is, de sokan voltak, én meg elfáradtam, és inkább foglaltam a helyet a srácoknak, így amikor kijöttek a vízből, már mehettek is újra, mert én álltam helyettük sorba.

Balinak hála megtanultam önállóan kijönni a vízből. :):):) Nekem eddig mindig magas volt a stég, hogy kinyomjam magam, és kellett segítség, hogy valaki kihúzzon. Tavaly Edike barátnőm ezen szétkacagta magát, és "kedves" módon meg is örökítette a "monkey stlye-t" kamerával... :):):) Tegnap megkértem Balit, hogy segítsen ki, húzzon fel, csakhogy ő ezt elfelejtette, és otthagyott a vízben. :):):) Kiabáltam neki, de hiába. :):):) Mivel nagyon nagy kerülő, hogy körbeússzam a stéget, és megkerülve jöjjek ki, ezért inkább a kimászással próbálkoztam. Az első két alkalommal "hála" a mentőmellényemnek visszapattantam róla, mint egy gumilabda, és újra vízben voltam. 3. alkalommal már kinyomtam magam, de amikor ki akartam rakni a lábam, akkor megint visszaestem. De a lényeg, hogy negyedszerre, ha nem is technikásan, és legkevésbé sem nőiesen, de sikerült kituszkolnom magam a vízből. :) Ez a siker nekem sokat jelentett, mert kiderült, hogy meg tudom csinálni, amiben eddig nem hittem. Ezek után már nem volt gond, nem kellett segítség. :)

Érdekes, hogy mik okoznak nekem problémát, abszurd a helyzet. Wakeboardban kezdők két rémálma a felállás és a kanyarok. Aki már feláll, az utána már tud menni is, aztán esik egyet az első kanyarban, majd megtanulja a kanyar bevételét, és tud haladni. Tavaly, miután a velencein én is felálltam 16 esés után végre, utána elmentem az első kanyarig, majd rögtön utána már körbementem. Aztán vettem egy saját boardot, de azzal még felállni sem bírtam. Így végződött a tavalyi szezonom. Thaiföldön nem volt kezdő pálya, így haladón kellett gyakorolnom nekem is. A felállás rögtön ment (haladó pályán, saját board-dal), a haladás kezdett gond lenni, azaz megfordult a normális tendencia valamiért, amit még nem sikerült megfejtenem.

Eddig kifejezetten tehetségtelen voltam ehhez a sporthoz, de idén már tudom, hogy jól fog menni. Most ésszerűbben fogom csinálni. Egyelőre kezdő pályán megyek, és tanuló deszkával, aztán majd ha nekem is lesz 10 hibátlan köröm, mint Tominak, akkor jöhet a saját boardom, és csak ez után a haladó pálya. :) Nem kell sietni, kapkodni, csak élvezni. :) Tavaly meglepett a bénaságom, és cikinek tartottam, főleg mások előtt, így ez sok energiát, de elsősorban önbizalmat vett el tőlem. Idén ez már nem érdekel. Nem akarok senkinek megfelelni, csak élvezni akarom, és ennyi. :)

Aki még nem próbálta, tegye meg, szuper kikapcsolódás! :)

Mosolygós vasárnapot!
Szeretettel:
Lili

Motiváció és kitartás :)

Tegnap délután találkoztam Lucien barátommal, és ez a találkozás, mint mindig, most is nagyon jó volt. Nagyon szeretem, egy tiszta, igaz embernek tartom, aki olyan dolgokat volt képes megvalósítani az életében, amiket én csak kapirgálok. Hogy mi lenne az az egy szó, ami a legtalálóbb rá? Boldog. Mindig boldog. Kb. 8 éve ismerem, és ez idő alatt egyetlen egyszer volt rossz passzban pár óra erejéig. Nem azt mondom, hogy nincsenek problémái, bár ő nem is így tekint rájuk, hagyja, hogy jöjjenek a dolgok, aztán menjen, aminek mennie kell, maradjon, aminek maradnia. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember, számomra nagyon felvidító humorral. :) Írtam már róla korábban is Lucien del Mar címmel, ha érdekel benneteket, megtalálhatjátok itt a blogomban, vagy a www.luciendelmar.com weboldalon.

Tegnap elgondolkoztatott, amiről többek között beszélgettünk, a kitartásról. Én kitartónak tartom magam, legalábbis a munkámban mindenképpen, és mint korábban írtam a wakeboard-ról, abban is az voltam, vagyok, hiszen 47 egymás utáni esés után még mindig hajlandó vagyok folytatni, amint az egészségem engedi. Vannak azonban olyan területek sajnos, ahol még sokat kell fejlődnöm. Ilyen az egészségem, amivel sokáig nem foglalkoztam, most meg a testem gúnyt űz belőlem, és kikényszeríti, hogy odafigyeljek dolgokra. Huszonévesen azt hisszük, hogy mindent bírunk, aztán 30 évesen a szervezet "megköszöni" a korábbi kizsákmányoló életmódunkat. Én köztudottan munkamániás vagyok, mert nagyon szeretem, amit csinálok, és ezért hajlamos vagyok túlvállalni magam, de ami rosszabb, hogy nincs igényem pihenésre, regenerációra. Fejben nem volt igényem, mert a testemnek szüksége volt rá, mint most kiderült. Nagyon elkanyarodtam a témától, ideje visszatérni. :)

Nálam 3 dolog kell, hogy valamit megvalósítsak az életemben: hit, motiváció és kitartás.

Az elsővel, azaz a hittel általában nem szokott baj lenni, mert az önértékelésem a helyén van, nem becsülöm alá magam, bár túl sem, legalábbis remélem. :) Maradjunk annyiban, hogy nagyjából a reális képet látom magammal kapcsolatban. :) Sokan azonban már itt elvéreznek, mert nem értékelik magukat, lebecsülik a képességeiket, és már előre determinálják a kudarcot.

A második a motiváció, ami kéz a kézben jár szerintem a kitartással. Nem tudok úgy kitartó lenni, hogy ne legyen motivációm. Azaz szerintem ez a második "elem" elengedhetetlen. A legnehezebb is az én életemben. Magamnál ezt nem olyan könnyen találom meg, mert általában megfoghatatlan dolgok tudnak motiválni. Egy jó példa erre, hogy a pénz engem nem motivál. Egy szükséges dolognak tartom az életben, de pl. nem dolgozom azért többet, mert többet akarok keresni. Akkor mi motivál? Például az, ha tudok tenni valamit az emberekért, amitől jobban érzik magukat. Ha pozitív hatással tudok rájuk lenni, ha segíteni tudok nekik, és boldogabbá tudom tenni az életüket. Na most már látjátok, hogy miért nehéz konkrét motiváló célt találnom, mert ez egy kicsit megfoghatatlan. Nem lehet, hogy mondjuk azt mondom magamban, hogy idén 1000 embernek örömöt okozok, mert hogy mérem? Odamegyek, és megkérdezem: Figyi, boldogabb vagy? Persze, hogy nem.

Ha nincs olyan motiváló cél, ami a pozitív energiáidat folyamatosan mozgásban tartja, akkor nehéz kitartónak lenni. A motiváció nem csak a célt jelenti, hanem a folyamatos megerősítéseket, a kisebb dolgokat, amikből erőt meríthetsz a mindennapokhoz.

Kitartás ahhoz kell, hogy végigcsináld mindezt. Észrevedd, hogy közeledik a pillanat, hogy abbahagyod, feladod, és még előtte lépsz. Elfogadod, hogy az élet nem lineáris, hanem ciklikus. Azaz az eredmény nem úgy jön, hogy ma berakok 1 egység munkát, holnap meglesz az ehhez tartozó 1 egység eredmény. Sokáig raksz és raksz, és csak nagyon kevés jön. Aztán jön egy áttörés, és hirtelen nagyobb szintre ugrasz. Aztán ezen a szinten megint csak dolgozol keményen, és majd egyszer eljön a következő ugrás. Én ezt a dinamikát az életem számos területén tapasztaltam. Pl. a Fuerte, a tánc, egészség, sőt, lehet ilyen akár a párkapcsolatod is.

Persze tudom, hogy milyen nehezek ezek a periódusok, hogy csak vársz arra, hogy megjön az eredmény. Hogy mi a tanácsom? Ne várj, hanem élvezd! Okozzon minden pillanat örömöt, ne vessz el a jövőben, és ne a várokozásról szóljon az életed! Tartsd szem előtt a céljaidat, de közben az utat élvezd, és örülj, hogy ma is tehettél valamit, hogy közelebb kerülj hozzá!

Megyek is, hogy közelebb kerüljek néhány célomhoz! :)

Namaste! :)
Lili

Sex és New York 2. :)

Nemrég voltam moziban a férjecskémmel. Mostanában nem nagyon találtam olyan filmet, amit megnéztem volna. Előfordult az is, hogy elmentünk, és annyira nem tetszett a választék, hogy hazajöttünk. Az utolsó jó film, amit moziban láttam az Avatar volt.

Hát a Sex és New York 2. sem ütötte meg a szintet, amit én egy szórakoztató filmtől elvárnék. Ami tetszett benne, az egzotikus táj, de egyébként indulhatna az üres filmek versenyén. Persze kell ilyen film is. Elgondolkoztatott azonban a közönség, ami főleg lányokból állt, akik Sex és New York-os öltözetben (persze nem a nagy márkákban, mint a filmben) ültek be megnézni ezt a filmet. Kicsit számomra kiábrándító volt ez a felszínesség. Szó se róla, én is szeretem a szép ruhákat, melyik nő ne szeretné, de nem akarom magamat többnek mutatni, mint ami vagyok. Itt nem ezt tapasztaltam a közönséget elnézve. Természetesen nem szeretnék általánosítani, inkább azt mondanám, hogy volt a közönségnek, amikor én voltam, egy ilyen csoportja is.

Összességében a film nézhető egyszer, nem akarok senkit lebeszélni róla, csak ne úgy üljetek be rá, hogy nagy mondandókat vártok, mert ahhoz nagyon mélyre kell nyúlni benne. :)))

Magát a Sex és New York sorozatot könnyed esti kikapcsolódásnak néztem korábban, és ha nem is minden részben, de voltak olyanok, amiben kifejezetten találtam elgondolkodtató részeket, mondatokat, és a kikapcsolódás mellett még ezt a pici pluszt is megadta nekem. Röviden, szerettem. Nem úgy, hogy többször is megnézném, mint a Friends vagy a Gilmore Girls sorozatokat, de azért jó volt.

Kicsit rosszul érzem most magam, hogy így lehúztam ezt a filmet, de aki ismer, úgyis tudja, hogy nincs mögötte rossz szándék, van ilyen, hogy az embernek nem tetszik valami. :)

Ha van olyan film, amit ajánlanátok nekem, ne habozzatok, írjátok meg légyszí! :)

Köszönöm, és mosolygós napot!

Szeretettel:

Lili

100. bejegyzés - Namaste :)

Ez a blogom 100. bejegyzése. :) Nem a mennyiségre hajtok, nem írok azért többet, hogy nagy számokat produkáljak, ez a 100 is eléggé meglepett most. Bár lehetne valami különlegeset kitalálni a 100. írásomnak, de hűen magamhoz most sem tervezek, csak írok, ami éppen a fejecskémben motoszkál.

Ebben a pillanatban azon tűnődöm, hogy az indiaiaknál a köszöntés milyen csodálatos dolog. Namaszté mondják ők (Északon azt hiszem, Namaszkár), ami nem mást jelent, mint: Leborulok előtted, mert tisztelem benned Istent.

Egy szimpla hazai Jó reggelt! -hez képest ez mekkora különbség! Gondoljunk csak bele, hogy a tisztelet hogy áthatja ezt az egyetlen szót: Namaszté. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de rám hat. Nagyon erősen hat. A tisztelet, alázat, szolgálat mind benne van ebben az egyetlen szóban.

Nem voltam még Indiában, és nem is érzek egyelőre óriási késztetést arra, hogy menjek, bár maga az indiai kultúra, a lelkiség, a jóga nagyon közel áll hozzám. Valahogy mégsem éreztem eddig késztetést, hogy menjek. Talán Kuba miatt, amit először nagyon nagy kultúrsokk-ként éltem meg. Tartok Indiától, mégis vágyom oda a lelkem legmélyén.

Nem gondolom azonban, hogy az embernek máshol kellene élnie, mint ahová született. Ezt is a karmánk egy részének tartom, azaz nem véletlenül születtem én itt Magyarországon, és nem Indiában. Itt van feladatom. Tanulni lehet máshol, vagy erőt, inspirációt gyűjteni, az más kérdés, de a feladat itt van. Amúgy is azt gondolom, hogy minden országban megvannak a jó és rossz dolgok is, az csak egy illúzió, hogy máshol minden szép és jó. Persze, lehet, hogy egy másik országban könnyebben boldogul pl. anyagi szempontból az ember, de nem mindig a könnyebb út a jobb.

Nagyon szeretem Terentius ezen mondatát: Csak égboltot vált, és nem lelket, aki áthajózik a tengeren.

Visszatérve a Namaszté gondolatához. Milyen jó lenne, ha minden emberre így tudnék tekinteni! Milyen jó lenne, ha minden pillanatban így tudnám tisztelni a másikat! Ismét kiderült, van még mit tanulnom. :)

Namaste! :)
Lili

Zizi hét :)

Eléggé besűrűsödtek a dolgok ezen a héten, nagyon úgy fest, hogy hétvégén is dolgozni fogok most, bár ez nem olyan nagy ritkaság. :) A tábor már csak egy hónap, és már tervezzünk a nyári programokat, na meg már most az őszt. Sokakat meg szokta lepni, hogy június elején már látom nagyjából november végéig, hogy mi hogy lesz a Fuerte életében. Persze csak nagyjából, mert még sok részletet ki kell dolgozni, de rajta vagyok. :) Ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, és olyan minőséget tudjunk szervezettségben is adni a diákjainknak, bizony-bizony jó pár hónappal előtte kell már nekilátnunk. A tábort például minden évben már január végén elkezdjük szervezni.

Jó hír a csajoknak, hogy lesz a táborban ladies' style minden nap, és akinek vannak ilyen ambíciói, az fel is léphet a hét során megtanult koreográfiával majd a záróparty-n. :) Ezen kívül is lesz sok fakultatív óra, lehet bőven táncolni. :)

Mosolygós hétvégét!
Szeretettel:
Lili