Korábban már írtam erről a témáról, jó nagy port is kavart, persze inkább pozitív oldalról, sokan örültek, hogy leírtam ezeket a gondolataimat. Voltak, akik magukra véltek ismerni, persze ennek a töredéke volt valódi gondolatindító, hiszen én nem konkrét személyekről írok, kivéve, ha rólam van szó, hanem ők csak az ihletet adják, hogy írjak erről a témáról. Aztán a gondolataim úgy elkalandoznak, hogy maga a gondolat-indító már hangyányi a nagy hegyhez képest, mindenesetre felismerhetetlen. De ami a lényeg, és üzenem most mindenkinek, aki magára vél ismerni a következő sorokban: nem biztos, hogy engem kell utálni azért, mert rájössz, hogy milyen gáz, ahogy viselkedsz! Ha pedig nem így viselkedsz, akkor miért vagy ideges?
Az előző írásom arról szólt, hogyan hitegetjük magunkat, hogy kellünk a másiknak, mikor valójában nem, de ezt nehéz felfognunk, elfogadnunk, mert fájdalmas lenne a szembenézés. Fájdalmas belátni, ha egy kapcsolatnak vége van, mert úgy érezzük, kudarcot vallottunk, és foggal-körömmel ragaszkodunk olyan dologhoz, aminek semmi értelme, és ami a legjobb, ha két pillanatra megállnánk, és belegondolnánk, mi is tisztában lennénk vele, de a makacsságunk, konokságunk, és önzőségünk nem hagyja, hogy ezt megtegyük.
Csak egy kis rövid összefoglaló még mindig a korábbi írásomból:
1. Ha tetszel a srácnak, akkor el fog hívni randira, fel fog hívni utána, de a lényeg, hogy fog tenni lépéseket. Vannak olyan pipogya pasik, akik képtelenek erre, de azért ez elég ritka. Ha valóban kellesz, jelentkezni fog.
2. Ha a kapcsolatotok komoly, és ezt ő is így gondolja, akkor el fog venni feleségül. Ha azonban csak elvan, mert kényelmes neki, meg amúgy sincs más, akkor hiába vársz erre.
3. Ha vége egy kapcsolatnak, fogadd el, és lépj tovább. Ne alkalmazz mindenféle trükköt, hogy minél tovább benne maradhass egy olyan dologban, ami megaláz téged, elveszíted a tartásod, mert olyan dolgokat teszel meg, hogy ne veszítsd el, ami már túllép a normális keretin belül. Ha nem kellesz, ne fuss utána. Mégis mi jó sülhet ki belőle?
Mindhárom ponthoz írnék most némi kiegészítést.
Hogyan indul egy kapcsolat? Megismerkedtek, vonzódtok egymáshoz, és kialakul. Ha azonban már kételyekkel indul, akkor vajon milyen hosszú távra lehet tervezni? Ha már a legelején sem vagy biztos benne, hogy jó dolog belemenni, vagy érezhetően ő hezitál, vagy akár el is mondja neked, hogy milyen aggályai vannak, akkor mire számítasz a jövőben? Ha most nem tudja, hogy kellesz-e neki, vagy sem, akkor hogyan tovább? Lehet, hogy lesz olyan kegyes, és ad egy esélyt a dolognak? Huhh, de megalázó. Már bocsánat. Ennyire értékeled magad? Ennyit érsz? Majd meglátjuk mi lesz kategória vagy? Nem érdemled meg, hogy egy férfi igazán akarjon téged? Csak téged, senki mást? Hogy te legyél az, akire várt, aki boldoggá tudja tenni, és akit ő is boldoggá tud és akar tenni? Szerintem megérdemled, és ne is érd be kevesebbel!
Házasság. Már 5 éve együtt vagytok, de ő még mindig nem tudja, hogy veled akarja-e leélni az életét? Nem volt elég ideje átgondolni? Nem volt elég idő, hogy megismerjétek egymást? Persze, hogy volt, és persze, hogy el tudja dönteni, csakhogy nem akarja, mert minek, jól elvan. Annyira nem szerelmes már beléd, hogy ezt meglépje, lehet, hogy már csak a megszokás miatt vagytok együtt, lehet, hogy belesodródik ugyan a házasságba, mert kihisztized, de annak sincs sok értelme. Egyszer, évek múlva, ha erre rájön, lépni fog. Félre vagy le. De ami még ennél is rosszabb, ha benne marad mégis a kapcsolatban, és a közöny veszi át az uralmat, vagy akár a napi csaták, és mind a két felet lelkileg megnyomorítják, az jó?
Az pedig, hogy ma már nem divat a házasság azért van, mert annyit mondogatjátok, hogy önigazolást keressetek, amiért nem jött össze. Az a férfi, aki szeret, veled képzeli az életét, az meg fogja kérni a kezed. Nem a papír számít, sokan mondják ezt is, de az szerintem számít, hogy a szerelemetek ezen megünneplését kihagyjátok-e vagy sem. Hogy el mertek-e köteleződni, felelősséget tudtok-e vállalni egymás iránt, vagy sem. Minden kapcsolatnak megvan a dinamikája, de amint megakad egy szinten, és nincs tovább fejlődés, akkor jön a stagnálás, majd a hanyatlás.
A harmadik ponthoz pedig: ne áltasd magad! Ha nem kellesz, elhagyott, akkor miről beszélünk? Miért jó az, ha koslatsz utána, ha addig mesterkedsz, míg végül beadja egy újabb körre a derekát? Tényleg kell neked az a férfi, aki már annyi csalódást, fájdalmat okozott? Ráadásul továbbra sem tudja, hogy mit akar? Van értelme felmelegíteni azt, ami már rég kihűlt? Aztán újra melegíteni? Majd megint csak újra?
Ne áltassuk magunkat, hogy létezik se veled, se nélküled kapcsolat, mert ez nagy félrevezetése önmagatoknak. Ha nem tudod, hogy vele akarsz-e lenni, akkor egyértelmű, hogy nem, csak ezt nem mered vállalni. Talán hezitálsz, hogy mi van, ha nincs jobb, vagy már csalódtál eleget, hogy azt gondolod, nem akarsz már ismerkedni, inkább beéred ezzel. De ez nemhogy a nincs ló a szamár is jó esete, hanem ha nincs ló, akkor bármi más jó esete. Itt újra feltenném a kérdést: ennyire értékeled magad? Szerinted ezt érdemled?
Az egész témához: Neked megfelel az olyan kapcsolat, ami már úgy indul, hogy bizonytalan vagy ugyan, de elég önző is ahhoz, hogy kihasználd az alkalmat? Ha férfi vagy, a válaszod biztosan igen. J Már bocs. De ha nő? Egy nőnek kell olyan kapcsolat, ahol azt látja, hogy a férfi nem igazán akarja őt?
Ha nem kellesz eléggé, tehetsz bármit, lehet, hogy hosszabb-rövidebb ideig eléred, amit akarsz, de a boldogságod esélye a nullához konvergál. Olyan társat keress, aki valóban a társad lehet, akit valóban akarsz, és ő is akar téged!
Remélem, nem kavartam fel senkit túlságosan, nem ez volt a cél.
További szép hetet!
Lili
Kedves Lili!
VálaszTörlésEzt most én nagyon köszönöm főleg az első pontot, bár a másik oldalról nézve. Mert én is ezt mondogatom mikor valaki megkérdez, hogy de miért nem adok neki vagy neki egy esélyt - azért mert nem érzem azt a pluszt. Lehet valaki nagyon helyes, kedves, vicces...stb srác, ha már az elején bizonytalan vagyok és úgy érzem annak az esélye, hogy ebből bármi legyen is igen csekély nem fogom sem őt, sem magamat áltatni vagy hitegetni. Egyszer hallgattam az "okosokra" és szembe mentem a megérzéseimmel, és utána nesze nekem tanuló pénz, a randik alakalmával csak még inkább kiderült, hogy mennyire nem illek hozzá. Na ilyet többet nem, mert sajnos ez ráadásul csak bennem alakult akkor így, és szegény srácnak meg egy pofára esés volt, hogy mégsem jön össze, az amit ő szeretett volna.
Én akkor nagyon megtanultam, hogy ha bizonytalan vagyok, akkor nincs hitegetés, ámítás sem, attól még elkezdhetünk barátkozni és megismerhetjük egymást, és lehet két három hónap múlva még rájöhetek, hogy húúú hát mégis meg van az a plusz, de ha már az elején ellőjük a hitegető rakétát, abból utána már nem lesz semmi, mert a bizalomnak oda. Szerintem ez így tisztességes, mert ha a barátnője nem is, a barátja, ismerőse lehetek.
És ugyanígy gondolkodom a kapcsolatokról is, csak azért, hogy legyen valakim nem jövök össze senkivel, mert annak semmi értelme. És ha a kapcsolatnak vége, mert már mindketten érezzük, hogy nem fog ez működni a jövőben, mert hiába próbáltunk meg mindent, akkor sem tudjuk az életünket, a nézeteinket a másikéval összecsiszolni, akkor ki kell ezt mondani. Hiszen lehet húzni mindent, mint a rétestésztát, de minek? Csak annál szarabb lesz, mert akkor bejön majd idővel a képbe a féltékenykedés, a kisajátítás, a veszekedések, esetleg a megcsalás és ezerszer fájdalmasabban ér véget, mintha akkor ott annál a pontnál őszinték lettek volna az emberek egymással. Egy kapcsolatot le lehet úgyis zárni, hogy bár fáj és szomorú vagy, de nem marad benned tüske, meg le lehet úgyis, hogy utána még jó ideig megy a vagdalkozás meg kerülés...stb.
Kicsit hosszúra sikeredett, elnézést, de most ez így bumm kibuggyant a bejegyzésed elolvasása után. :)