Degas-tól Picassóig :)

Ma csodás élményben volt részem. :) A Szépművészeti Múzeumban van egy új kiállítás: Degas-tól Picassóig. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert fantasztikus, legalábbis számomra az volt. Szeretem a festészetet, különösen ezt a korszakot, ezen belül is az impresszionistákat.

A kiállítás Daubigny, Corot, Diaz de la Pena, Courbet képeivel indul, majd látható egy balerina Degas-tól, a mi nekem nagyon tetszett, bár szakmai szemmel sem a mozdulat, sem az anatómia nem túl pontos. :):):) Na de viccet félretéve, ez az egyik eddig látott kedvenc képen Degas-tól.

Volt egy szép Renoir is, aminek az volt számomra a plusz érdekessége, hogy ha jól sejtem, akkor Monet volt az egyik férfi a képen.

Sisley, Pissarro, Monet szokás szerint lenyűgöztek, csodálatosak a képeik, nagy rajongójuk vagyok. :):):) Ők azok, akiktől egy képért is képes lennék belépőt venni egy kiállításra... Itt most két Monet kép is látható volt, az egyiket különösen szeretem: Fehér vizililiomok.

Ami azonban új hatással volt rám: Cézanne és Raffaelli. Élőben (korábban) még nem láttam egyikőjüktől sem semmit, vagy legalábbis nem emlékszem, nem fogott meg ennyire, mint most. De ezen a kiállításon csak ámultam tátott szájjal, lenyűgözött mindkét festő.

Van Gogh-tól egy képet láttam most, a Börtönudvart. Ez nem tartozik a kedvenceim közé. Elmegyógyintézetben festette, érezhető is a tébolyultság a képen. Emlékszem, mikor Amszterdamban voltam életem első Van Gogh kiállításán, teljesen sokkolva voltam. Nagyon hatnak rám az impresszionisták, és mivel Van Gogh életútját mutatta be a kiállítás, a végén nagyon zizinek éreztem magam, teljesen felborult a lelki egyensúlyom, és zavart feszültség lett úrrá rajtam.

Gauguin-t is nagyon szeretem, mert a tahiti táj színei és az emberek ábrázolása, valamint az a maori mítosz, ami körüllengi a képeit, nagyon izgalmasak, főleg élőben. ( Oro Isten és Vairaumati szerelmének a története )

Vuillard-nak volt még egy érdekes képe, a Szobabelső. Nagyon színes, mégis harmonikus a kép. Tetszett ez is. :)

Matisse-szal kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Vagy nagyon tetszik egy-egy képe, vagy nagyon nem. Még értelmezés alatt van a fejecskémben pár dolog vele kapcsolatban. :)

A kubizmus már nem az én stílusom, ezért most önző módon erről nem is írnék. :)

Aki tudja, nézze meg ezt a kiállítást, és hagyja, hogy hassanak a képek, hogy kikapcsoljanak, feltöltsenek szépséggel.

Szép estét!

Lili

Betegség :)

Nem hiszek a véletlenekben, abban, hogy valami ok nélkül történne velünk, ezért abban sem hiszek, hogy a betegség is mindenféle ok nélkül köszönt ránk időről időre. A szervezetünk szerintem nagyon intelligens, és rengeteg dolgot jelez számunkra, ha figyelünk rá, de ezt gyakran nem tesszük.

Egy kicsit elkanyarodnék, mert eszembe jutotott erről valami. Milyen érdekes, hogy egy csomó dolgot tudunk, hiszünk benne, és időről időre újra és újra elfelejtjük, majd újra és újra felfedezzük. Például tudom, hogy adott helyzetet mondjuk "A" módon kellene kezelnem, és ezt meg is teszem egy ideig, majd észrevétlenül visszatérek a "B" módszerre, pont arra, amin korábban változtatni akartam, merthogy az "A" módszert jobbnak ítéltem. Észre sem veszem, eltelik egy kis idő, vagy nem is olyan kicsi, és beugrik, hogy ajjajj, nekem nem ez a jó viselkedési minta, hanem amaz, és megint megpróbálom követni. Persze lehet, hogy az eredeti, megváltoztandó viselkedésem már nem olyan drasztikus, és finomodott a másik módszer hatására, de még akkor is visszatér.

A betegség sok dologra figyelmeztet. Tapasztaltátok már, hogy amíg munka van, addig talpon vagytok, majd jön egy karácsonyi szünet, vagy egy hosszú hétvége, és rögtön betegek lesztek? Ez rám nagyon jellemző, mert borzasztó nagy a kötelességtudatom, és nem engedem meg magamnak azt a "luxust", hogy akkor legyek beteg, ha dolgozni kell. Aztán amint van alkalmam pihenni, a betegség rögtön ágyba is kényszerít, mondván, na most már elég a sok hajtásból, ideje regenerálódni. Erre amúgy is hajlamos vagyok, mármint arra, hogy nem veszem észre, mennyi a sok, és csak akkor gondolkozom el rajta, amikor kényszerpályára kerülök, azaz szobafogságba, mert náthás leszek, vagy arcüreggyulladásom lesz stb.

A másik dolog, ami nálam elő szokott fordulni, és emiatt járok foniátriára, az a hangom. Egy-egy napra néma leszek, nem jön ki hang a torkomon. Ez nem mindig egy nap, van, hogy 3-4, az eddigi rekord 15 nap volt. Ennek szerintem több lelki oka is lehet, megfigyeltem már, hogy mikre reagál így a szervezetem. Van, hogy nagyon karakánul, túlságosan is határozottan nyílvánítok véleményt, akkor is, amikor jobb lenne, ha befognám a számat... Ebben már sokat fejlődtem, legalábbis bízom benne. :) Aztán az is előfordul, hogy nehezemre esik kimondanom érzéseket, gondolatokat, nem akarok konfrontálódni számomra kedves emberekkel. A harmadik ok pedig általában az, ha vissza akarok vonulni a külvilágtól, kicsit be akarok fordulni, mert sok a pörgés, sok a kommunikáció, nyugalomra vágyom.

Gyakorlatilag ilyen-olyan módon megteremtjük magunknak, amire lelkileg szükségünk van, csak néha ehhez a testünk szolgáltatja az "alibit". Miért írom, hogy alibi? Mert nem vagyunk elég tökösek, figyelmesek magunkkal szemben, és nem merjük azt felvállalni, hogy valami kell nekünk, ami esetleg nem egyezik a környezetünk elvárásaival, vagy igényeivel.

Persze egy-egy betegségnek millió oka lehet, lelki oldalról is, én a saját tapasztalataimat tudom csak leírni ezzel kapcsolatban. Az ajurvéda szerint, ha jól emlékszem, akkor a testi tünet egy betegségnél már az utolsó, talán 6. vagy 7. szakasz. Ez elég elgondolkodtató szerintem. Lehet, hogy évek óta cipelünk dolgokat, amik közben emésztenek minket, és csak akkor vesszük észre, ha egyáltalán észrevesszük, ha már lebetegedtünk.

Még egy érdekes gondolat jutott eszembe, az, hogy a férfiak hogy kezelik a betegséget. Kétféle férfi típust ismerek. Az egyik, aki figyelmet és szeretetet próbál provokálni ezáltal is, és ha tüsszent kettőt, már nagyon betegnek érzi magát. A másik típus az, aki bagatellizálja a betegségét, mert úgy érzi, hogy ezáltal nem férfias, hanem gyenge. Ez utóbbi hülye, már bocsánat, mert egyáltalán nem ciki egy férfi számára sem, hogyha beteg. Nem ettől férfias valaki, és nem ettől erős. Mi nők pedig igenis szeretünk gondoskodni, sőt, talán a gondoskodás által sokkal jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, mint bármi más által. Azaz, ha a szervezeted jelez, hogy beteg vagy, akkor ez ne legyen kínos számodra, hanem hagyd, hogy törődjenek veled, hogy kipihend magad stb.

Most gondolatindítónak erről ennyi, de ahogy minden más írásommal kapcsolatban, itt is szívesen olvasom a hozzászólásaitokat, leveleiteket.

Mosolygós, egészséges napokat!

Szeretettel:

Lili

Mi kell a nőnek? :)

Kedves Uraim, gondolom most ti kaptátok fel a fejeteket. :) Beszélgettem a héten egy nagyon kedves tanítványunkkal, és innen az ihlet az új témához. :)

Sok férfi teljesen meg van arról győződve, hogy minél elérhetetlenebb, annál jobban kell a nőnek. Valóban igaz, hogy a "kész", tálcán kínált dolgokat sajnos kevésbé értékeljük, becsüljük, de a fenti állítás szerintem erős túlzás, legalábbis akkor, ha a nő kiegyensúlyozott.

Persze megint csak a magam véleményét tudom leírni e témával kapcsolatban, mert nincsenek empirikus adataim, de mivel ez az én blogom, és nem a nemzetközi nőegyleté, ezért miért ne írnám le. :)

Ahogy a férfiak is, mi is szeretünk vadászni. Egy kicsit. Ez utóbbi mondatom a hangsúlyos. Vannak persze olyan nők, és gimis éveimben én is ilyen voltam, hogy kifejezetten szerettem a plátói szerelmeket. Minél elérhetetlenebb volt, annál jobb. Erről ma már azt gondolom, hogy az a jó benne, hogy biztonságos, nem érhet csalódás, de egy felnőtt nőnél nem hiszem, hogy az ilyen "szerelem" tartós boldogsággal kecsegtetne. Nekünk már hús-vér férfi kell... :) Persze a plátói és a "vadászat" nem ugyanaz, mégis van hasonlóság.

Szerintem fontos egymás megismerése, talán a mai világhoz már kicsit konzervatív ez a nézet, de én ilyen vagyok. A komoly kapcsolataimat hosszas ismerkedés előzte meg. Akár több hónap. Természetesen már az elején vonzódtam hozzájuk, de idő kellett. Soha nem bántam meg! Nem arról volt szó, hogy kérettem magam és hülyítettem a fiút hónapokig. Szó sincs erről!

Na de ennyi bevezető után megpróbálom összefoglalni, hogy nekem mi fontos, ha egy férfi udvarol nekem:

1. Legyen domináns, érezzem, hogy ő a férfi, és nem én hordom a gatyát. Szeretek, sőt, hajlamos vagyok kézbe venni a dolgokat, de ez egy alakuló párkapcsolatnál nagyon rossz. Fel kell néznem rá ahhoz, hogy vonzódjam hozzá. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenféle iskola bizonyítványt, fizetési csekket, autót kell bemutatnia. Ezek soha nem érdekeltek.

A legegyszerűbb dolgok: tudja eldönteni, hova menjünk, legyen ötlete a randira. Ha megkérem, válasszon nekem valami ételt, akkor válasszon. Ha kikérem a véleményét bármiről, akkor legyen véleménye, és ne azt kérdezze: "te mit gondolsz?", hiszen azt tudom, hogy mit gondolok, de arra lennék kíváncsi, hogy ő hogy látja ezt és ezt. Nagyon finom, apróságok ezek, amiket nehéz is leírni.

2. Legyen udvarias. Én hiszek az udvariassági gesztusokban, ahogy korábban is írtam, szerintem jobban nőnek érezzük magunkat, ha a férfi alkalmazza ezeket. Ha pedig én nőnek érzem magam, akkor a férfit is "férfibbnak" látom. Alap dolgok ezek is: nyisd ki az ajtót, segítsd le és fel a kabátját stb. Van egy új is nálam! :) Ha lépcsőn lefelé megyek, nekem fontos, hogy a férfi nyújtsa a karját, mert nem szeretem a lépcsőket, pláne magassarkú cipellőben nem. Nagyon figyelmesnek tartom, ha ilyenkor a korlát, vagy fal helyett a férfi a kezét nyújtja, és segít. Uraim, ahol korlát van, ott az nem véletlen, és ha a nő a korlát felé nyúl, akkor szüksége van segítségre. De ha nincs, akkor is mindig jobbak az ilyen "látszat ürügyek" is, mint az önállóság. :)

3. Bók. Nekem ez fontos. Szeretem a bókokat. :) Ez általában nem erőssége a férfiaknak, bár nekem egy szavam nem lehet e téren. Nem kell tömjénezni, de egy-egy kedves megjegyzés sokat számít. Elég ennyi, mikor találkozunk: "csinos vagy".

4. Flört. Egy-egy játékosan elejtett megjegyzés, cívódás, viccelődés jó érzéseket indít el mindkét félben, de ennek is vannak határai szerintem az ismerkedési fázisban. Egy tekintet, vagy "véletlen" éritnés is lehet sokatmondó, érti a másik, nem hülye, nem kell mindig túl sok oldalról megerősíteni, hogy tetszik nekünk. Visszajelzés kell, de nem kell nyomulni, érezni kell, hogy mennyi az elég. Ennek legegyszerűbb módja, ha figyelünk a másikra, arra, hogy reagál a gesztusainkra.

5. Figyelj rá! Sok férfi annyira el tud lenni azzal, hogy csak mesél és mesél, és ezzel próbálja bebizonyítani a nőnek, hogy ő az igazi, hogy észre sem veszi, hogy talán a nőnek is lenne mit mondania. Nem kell lenyűgözni minket történetekkel, nyűgözz le azzal, hogy tudsz figyelni, és meghallgatni mást is.

6. Tapintat, odafigyelés. Érezd, hogy bizonyos témák tabuk még. Tudd, mik azok. Ez megint csak figyelem kérdése. Ha odafigyelsz a lányra, akkor nem követhetsz el nagy hibákat.

Milyen fura, hogy amit leírtam, az annyira egyszerű, olyan kevés, mégis úgy hiányzik sok pasiból...

Visszatérve az elejére. Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a kiegyensúlyozott nőknél gondolom, hogy ez így van, mert ha valaki nem biztos magában, akkor hajlamos máshogy viselkedni. Erről azonban még mindig azt gondolom, amit a Párkapcsolati matematika című írásomban megfogalmaztam: két fél emberből nem lesz egy egész. Két felnőtt, kiegyensúlyozott ember egymásra találása teljesen más szint, mint két többé kevésbé önbizalomhiányos, akár kicsit sérült, zakkant ember egymásra akaszkodása, függősége. Persze ki milyen kapcsolatra vágyik...

Most már ideje dolgoznom, de szerintem még vissszatérek ehhez a témához. Lányok, írjátok meg, hogy még mit gondoltok, mit vegyünk bele az "útmutatónkba"! :)

Mosolygós pénteket! :)

Lili

Olvasás :)

Nagyon-nagyon szeretek olvasni, és próbálok erre minden nap időt is szakítani. Persze azt nagyon ritkán tehetem meg, hogy ha olvasni akarok, fogom a könyvet, és órákra belefeledkezem, de lefekvés előtt gyakran ez ringat álomba. Kell, hogy valami kikapcsoljon mielőtt lefekszem, mert hajlamos vagyok a napi dolgokon pörögni még álmomban is.

Nem szerettem mindig olvasni. Volt gimiben egy elég rossz élményem, egy irodalom óra, ami után dacból gyakran csak a rövidített változatát olvastam el a kötelező olvasmányoknak... Mennyire számít a tanár! Így utólag nem adok magamnak igazat, nekem nem sikerült akkor őt megértenem, és a tanítási módszerét, de úgy gondolom, hogy jó ember, és jót akart. Na de az akkori önmagam más volt, és ha nem is vette el a kedvemet teljesen, mert az ajánlott irodalmat elolvastam, csak a kötelezőt nem. Aztán érettségi után nyáron elkezdtem falni a könyveket, és mivel kezdtem, hát persze, hogy a kötelező olvasmányokkal. :) Sok közülük nagyon tetszik, de persze olyan is volt, ami nem nagyon nyerte el az akkori ízlésem. Azért írom itt is, hogy az akkori ízlésem, mert lehet, hogy most már tetszene, vagy máshogy értékelném. Biztosan volt veletek is már ilyen, hogy ami tíz éve tetszett nagyon, például egy film, azt ha most megnézed, lehet, hogy nem is érted, miért voltál úgy oda érte régen.

Szóval gimi után rákaptam az olvasásra. Apukámat kértem meg mindig, hogy ajánljon könyveket. Lenyűgöztek azok, amiket adott, és nagyon megszerettette velem az olvasást. Hemingway, Dreiser, Steinbeck, Maupassant, Jókai, csak hogy a sor elejét, a kezdeteket idézzem.

Ma is nagy Jókai rajongó vagyok. A magyar irodalomból ő a kedvencem. :)

Általában 3-4 könyvet olvasok egyszerre, ha nem többet, mert mindig a hangulatomtól függ, hogy melyikhez nyúlok. Többnyire van egy szép, klasszikus mű, egy szórakoztató irodalom, valami ezoterikus, motiváló, esetleg egy életrajzi regény stb. Jelenleg Fejős Évától olvasom a Bangkok, tranzit című könyvet, és a Mahabharata új magyar kiadását, valamint néha belenézek a Motiváció minden reggelre című könyvecskébe, vagy a Mars és Vénusz abba a példányába, amit Csilikétől kaptam nemrég. Klasszikus irodalom most nincs a repertoárban, de talán majd ma, vagy a héten bővül a sor. :)

Hogy mit ajánlanék? Nagyon szeretem a Jane Austen, Brontee könyveket, de ha azt akarom, hogy izgalmas, fordulatokkal teli szórakozás legyen, és ne romantikus, mint az előbb említettek, akkor Dan Brown-hoz nyúlok, vagy megkérdezem Balit, hogy mit ajánl, mert ő is rengeteget olvas. Tomi most Popper Péter Indiáról szóló könyvét ajánlotta nekem, azt is kíváncsian várom már, hogy elolvassam. Természetesen ajánlom Jókait, tőle bármit. Dreisertől az Amerikai tragédiát, Steinbecktől az Édentől Keletre című könyvet, és nagyon szeretem még Balzac-ot is. Nem mindig van hangulatom hozzá, de Zolát is érdemes olvasni, de még nagyon sokáig sorolhatnám az irodalmi műveket.

Amit még kiemelnék, az két könyv, ami az én életemben meghatározó volt jó pár évvel ezelőtt. Az egyik, James Redfield: Mennyei Prófécia, a másik Paulo Coelho: Az alkimista. Mindkettő formálta a gondolkodásom, és elindítottak egy kicsit más világnézet felé.

Nagyon jó dolog olvasni, és egy kicsit kizökkenni a mi világunkból, és belecsöppenni egy másikba.

Mosolygós napot!

Szeretettel:

Lili

Bowling :)

Tegnap este, egy heti szobafogság után, (mivel arcüreggyulladásom van/volt) elmentem egy barátommal bowlingozni. Szuper játék ez a bowling! :) Remek kikapcsolódás. Ma persze sajog mindenem, olyan izomlázam van, amire nem is számítottam, pedig már ott is éreztem, hogy ez bizony nekem kifejezetten fizikai sport. Azt hiszem, elég lett volna 3 játék 6 helyett... Csúnyán kikaptam. Az első játszmában kb. fele annyi pontom volt, a másodikban már kevesebb volt a különbség, a harmadikat pedig megnyertem :))), de utána egyre bénább lettem, és még háromszor kikaptam... Sebaj, így is mókás volt! :) Dobtam, azaz gurítottam összesen 4 strike-ot is, ami azt jelenti, hogy minden bábut egyszerre letarolsz. :))) Mivel a kitűzött tervem az estére egy ilyen gurítás volt összesen, ezért nagyon örül a fejem. :)))

Legalább egyszer édemes kipróbálni, ha már unod a mozi, vacsi, séta stb. standard programokat. Én már várom a következőt! :)

Mosolygós napot!

Lili

Őszinteség :)

Néha döbbenten nézem, hogy nők mire nem képesek egy-egy férfiért. Néha ezt testközelből is figyelhetem, hiszen egy jó pasi a szomszédom... :):):)

Miért van az, hogy sokan azonnal eldobják az identitásukat, ha egy férfibe szerelmesek lesznek, vagy annak vélik magukat, és olyanná akarnak alakulni, amilyen a férfi számára az álomnő? Néha úgy érzem, hogy nincs elég tartás sok nőben.

Én is más voltam... Bennem sem volt tartás... Nagyon fiatalon, 14 évesen lettem először szerelmes, és az a kapcsolat hat évig tartott. Addig kiegyensúlyozott voltam, miért ne lettem volna az, hiszen szép gyermekkorom volt, a szüleim szerettek, foglalkoztak velem, és nagyon nyitottak is voltak, lehetett velük bármiről beszélgetni. Szeretetben, odafigyelésben nőttem fel. Aztán az élet változott egy nagyot. 20 évesen szakítottunk, és még abban az évben elvesztettem édesapámat is. A bátyámmal akkoriban nem volt annyira szoros a kapcsolatom, bár nagyon szerettem akkor is, így mondhatom, hogy a két legfontosabb férfit az életemben elvesztettem egy év alatt. Ez engem nagyon padlóra küldött. A kapcsolatom megszakadása után az önbizalmam a nulla szintje alá süllyedt, és édesapám halálával az életkedvem is icurka-picurkára töpörödött. Nem tudtam elképzelni, hogy engem lehet szeretni, és hogy érdemes vagyok egy férfi szerelmére.

Aztán megismertem valakit, akibe szerelmes lettem, de nem hittem el, hogy ő ezt viszonozni fogja, hiszen semmire nem értékeltem magam. Próbáltam más lenni, mint ami vagyok, és olyanná válni, amilyennek azt gondoltam, hogy válnom kellene ahhoz, hogy az ő ideálját megteremtsem. Sokáig nem is volt köztünk semmi, majd összejöttünk, és egy idő után fel kellett vállalnom, hogy ki is vagyok én, és mi nem vagyok. Nagyon nehéz volt, de meg kellett tennem. Kiderült, hogy a srác nagyon gáznak tartotta a korábbi megjátszós viselkedésemet, és azért sem jött velem egy jó ideig össze... Azt a nőt szerette meg, akit meglátott emögött a viselkedés mögött...

Azt hinné az ember, hogy tanulunk dolgokból, de nem. Én legalábbis nem tettem. Annak a kapcsolatnak később vége lett, az önbizalmam ismét elpárolgott, és megint úgy éreztem, hogy egy senki vagyok. Megint megismerkedtem valakivel, és ha nem is olyan durván, mint az előző kapcsolatomban, de itt is próbáltam többet mutatni, mint ami voltam. Értelme nem volt megint... Csak csalódást okoztam azzal, hogy hazudtam... Ő sem azokért a mesékért szeretett...

Azt hozzáteszem, hogy soha nem voltam rosszindulatú, vagy nem akartam megbántani senkit, csak abból adódtak a problémáim, hogy értéktelennek tartottam magam. Nagyon szélsőségesen nullának, senkinek.

Ez utóbbi történet akkora tanulság volt számomra, hogy rájöttem, meg kell változnom. Önállóan kell jól éreznem magam, nem szabad egy másik ember jelenlététől vagy távollététől függővé tennem a hangulataimat. De ami a legfontosabb: az őszinteség. Kínosan ügyelni kezdtem arra, hogy még a legapróbb füllentést is elkerüljem. Borzasztóan nehéz volt. Évekbe telt. Meg kellett tanulnom becsülni magam, elfogadni a hibáimat, és szeretni magam. Ma már aki ismer, tudja, hogy a legkisebb dolgokban sem simlizek, füllentek, hazudok. Már-már kegyetlenül őszinte vagyok bizonyos helyzetekben, és bár sokkal nehezebb út az őszinteség, mégis nagyon örülök, hogy emelett döntöttem, és nem manipulálok embereket.

Ma már el sem tudom képzelni, hogy máshogy legyen. Az őszinteség, már már mániákus nálam. Szinte kényszeres néha. Oda kellett figyelnem arra például, hogy csak akkor mondjak véleményt valamiről, ha azt kérik. Ugyanis úgy belejöttem az őszinteségbe, hogy jól meg is mondtam mindenkinek a véleményemet mindenről. Hát ez megint nem volt egy jó időszak...

A legfontosabb dolog, amit elvárok a környezetemtől ma már az őszinteség. Csináljon bárki bármekkora butaságot, ha azt őszintén, egyenesen felvállalja, azt nagyon tisztelem, és rögtön máshogy állok hozzá.

A döbbenet azonban számomra, hogy a mostani viselkedésem, azaz az egyenességem a ritkaság. A nők nagyon sokat változnak, ha feltűnik egy férfi a képben. Kiszínezik a történeteiket, feltupírozzák a dolgaikat, és próbálnak nagyon-nagyon megfelelni a férfinak. Én már nem akarok megfelelni. Ez vagyok, ez van. Kell, vagy nem, eldöntheted. Azt kapod, amit látsz. Évekbe telt, de annyira nagyon felszabadító így élni!

Nem könnyebb út azt választani, hogy az ember korrekten, őszintén éljen, és sokan nem is szeretik az ilyen embereket, mert nem azt mondják, amit ők hallani akarnak. Mégis azt gondolom, hogy megéri, mert azok az emberek, akik ezt értékelik, és tisztelik, sokkal, de sokkal többet adnak, mint azok adnának, akik csak a látszatkapcsolatokat tartják fent. Hogy miért hívom látszatkapcsolatnak? Azért, mert hogy lehetne valódi egy kapcsolat, amiben mindig "viselkedni" kell? Csak ismételni tudom: felemelő érzés önmagadnak lenni, és nem valaki másnak.

Valahogy ez most kikívánkozott belőlem... :)

Szép estét!

Lili

Új blog :)

A gasztro kedd már második hete tart, és ezen felbuzdúlva el is indítottam egy új blogot is, ahová a főzéssel kapcsolatos élményeimet, recepteimet fogom megosztani az olvasókkal.

Íme a cím: http://gastrokedd.blogspot.com/

Természetesen a naplómat továbbra is itt vezetem ezen a blogon, csak nem akarom a receptjeimmel és főzési mániámmal untatni azokat, akiket ez az oldalam nem érdekel. :)

Mosolygós estét!

Lili

Kritika :)

Kedves Olvasóim!

Elég sok emailt kapok az írásaimmal kapcsolatban, amiket nagyon köszönök, sok gondolatot ti indítatok el bennem, és a témáim is a környezetemből, valamint természetesen a magam tapasztalataiból indulnak ki.

Ma kaptam egy olyan levelet (ez az első negatív kritika), ami elgondolkodtatott egy kicsit. Arról szól, hogy nem tetszik, amilyen irányba megy a blogom, mert olyan, mintha tinilányoknak adnék praktikákat, ahelyett, hogy felnőtt hangnemben írnék, felnőtt emberekhez. Azt is írja, hogy az írásaim már-már öntömjénezőek, és tartalommentesek. (csak azért nem idézem szó szerint az illetőt, mert nem tudom, hogy ki írta, egyébként bemásoltam volna ide a levelet)

Ezt a blogot azért kezdtem el írni, mert szeretek írni. Gyermekkorom óta naplót vezetek, gondoltam, most ezen formában folytatom, hogy akit érdekel, hogy ki is vagyok, az többet megtudjon rólam. Az utolsó szón van a hangsúly: rólam. Nem arról a nőről, aki szeretnék lenni, vagy arról a feleségről, vagy arról a táncosról, akivé válni szeretnék. Nem számít, hogy hányan és kik olvassák a blogomat, az éppen aktuális gondolataimat "vetem papírra", pontosabban ragadok billentyűzetet és írok. Ami jön. Ne törekszem sem irodalmi stílusra, nem böngészem a szinoníma szótárat, hogy cizelláltabb legyek, és nem töröm órákig a fejem, hogy miről írjak, és legkevésbé sem szeretnék megfelelni mások elvásárainak, mert akkor már nem lennének őszinték az írásaim. Egyszerűen jön az érzés, és ha van éppen akkor időm, akkor gépelek.

Természetes, hogy vannak, akiknek tetszenek az írásaim, és biztosan vannak olyanok is, akiknek nem tetszik, vagy egyszerűen nem kíváncsiak rám. Ez így teljesen normális. A szabad választás jogával bárki élhet, hiszen nem vagyok kötelező olvasmány sem a Fuerte-seknek, sem másoknak. :)

Nem törekszem arra sem, hogy minden írásom mély tartalommal bírjon, sőt, ha néha az írásaim kicsit lököttek, akár kislányosak, vagy felszínesek, az is azért van, mert az aktuális állapotom éppen arról szól.

Valóban írtam néhány "praktikás" írást, amire az olvasóim motiváltak, és volt, aki kérte is, hogy foglaljam össze amire gondolok. Változó, hogy ki miről olvasna. De ami a fő motivációm volt, hogy megírjam ezeket az írásokat, mint pl. az Illem és etikett, vagy azt, amiben segítséget, mankókat szeretnék nyújtani ahhoz, hogy több önbizalmatok legyen, mert látom, hogy mennyire, de mennyire szüksége van a mai nőknek arra, hogy jobban becsüljék őket. Nem arról írok, hogyan csábítsátok el a pasikat, és hogyan manipuláljátok az embereket, hanem arról, hogyan láthatjátok meg magatokban a jót, a szépet, és hogyan meríthettek erőt és kitartást a mindennapokhoz. Sajnos azt látom, hogy a nőiesség, és annak felvállalása nem csak a tinilányok problémája, hanem akár a már tinilányokkal rendelkező 40-50 éves anyukáké is. Azaz kb. 15-65 éves korig mindenkinek szól az írásom. Érdekes, hogy sok fiútól is kapok leveleket, az egyik ilyen nemrég ennyi volt: "az a baj, hogy a nők legalább harmada meg sem érti, miről írsz, nemhogy nem viselkedik nőként"

Lehet, hogy Cosmo-ba illőek az írásaim, de én nem vagyok sem író, sem újságíró, pláne nem egy nagy nemzetközi lapnál, ezért a szint, amit én meg szeretnék ütni, ahogy korábban is írtam, nem egy irodalmi folyóirat szintje, hanem az én kis hétköznapi életem szintje. Ahogy a környezetemmel kommunikálok, úgy juttatom itt is kifejezésre a gondolataimat. Nem tudom, hányan olvassák a blogomat, mert a számlálót még mindig nem kapcsoltam be szeptember óta, annyira nem érdekel ez a része. Vagyok, aki vagyok, az összes hibámmal együtt, azonban ezt őszintén vállalom.

Szeretettel:

Lili

Magazinok :)

Ritkán van időm magazinokat olvasni, pontosabban ritkán szánok erre időt, de amikor elutazunk valahová hosszabb időre, akkor Tomival mindig bevásárolunk egy jó adagot, és "kiművelődünk". :) Most sem volt ez másképp a karácsonyi időszakban. Vettünk egy halom női magazint (Marie Claire, Elle, Cosmo), természetesen férfit is (FHM, Playboy, autós újságok), és azért néhány egyéb lapot is, mint a GEO, IPM stb.

Jómagam a Marie Claire-t és az Elle-t szoktam évközben is olvasgatni, bár nem rendszeresen ez is igaz. A kettő nekem stílusban nagyjából hasonló, néha az egyik hoz érdekesebb, színvonalasabb cikkeket, néha a másik, de olyan is előfordul, hogy egyik sem köti le a figyelmemet. Na de a Cosmo nyaraláskor kihagyhatatlan, mert rendkívül szórakoztató. :))) Szórakoztató, mivel annyira mókásak a cikkek felnőtt fejjel. Emlékszem még a gimis éveimre, akkori önmagam biztosan nagy lendülettel olvasta volna a férfifogó praktikákat, szextippeket és a sztárpletykákat, de a mostani énem már csak mosolyog, és jól szórakozik rajtuk, hiszen annyira nem ezen múlik egy kapcsolat. Ráadásul megnézném, hogy kik írják ezeket a cikkeket, és vajon van-e egyáltalán barátjuk, szerelmük, férjük, mert nagyon, de nagyon felszínesek gyakran a tanácsaik. A legelgondolkodtatóbb, hogy arra buzdítanak, legyél másmilyen, mint amilyen vagy, vess be mindenféle eszközt, hogy megszerezd a kiszemelt "áldozatot". Lehet, hogy idős vagyok már ezekhez a játszmákhoz, de távol áll tőlem, hogy megjátsszam magam, hiszen az nem én vagyok, és nem akarom, hogy valaki azért szeressen, mert másnak lát. Tőlem azt kapja mindenki, amit lát. Csomagolatlanul, hogy finoman fogalmazzak. Persze látom, hogy ez még barátságban sem szokás, nemhogy párkeresés során, de tartós kapcsolatot nem is tudok elképzelni, csak úgy, hogy önmagam lehetek benne.

Átugorva a férfi magazinokra. Az FHM számomra nagyon sekélyes és unalmas. Kb. Cosmo kategória férfiaknak, csak raknak még bele néhány cicit meg kocsit, és kész is a lap. Ami nagyon gáz volt számomra az a cikkek stílusa. Hol marad a kultúra? De hagyjuk a kultúrát, hol marad a stilisztika? Jah, és talán nem lenne baj, ha úgy írnának filmkritikát, hogy látták is a filmet. Bocsánat, hogy keményen fogalmazok, de aki az Avatar-ról írt kritikát, az vagy nem látta, vagy nem sikerült megértenie a filmet. Nem tudom melyik a rosszabb...

Playboy. Nekem semmi gondom azzal, hogy a férfiakban van egy természetes kíváncsiság az ilyen újságok iránt. Nem veszünk havonta Playboy-t, talán eddig 3-szor vettünk, de engem legalább annyira érdekelt, mint Tomit, ha nem jobban. Én vettem az elsőt a nászútunkon, nem egy szokványos hozzáállás azt hiszem. :))) Hogy miért érdekel? Hát hogyne érdekelne, hogy mivel "hülyítik" mostanában a férfiakat, mi a divat, a trend ezen a fronton, és hogyan is látnak a férfiak bizonyos dolgokat. Naná, hogy érdekel! :) Attól, hogy elutasítunk ezt-azt, attól az még létezik. Egyáltalán nem vagyok féltékeny a lapban szerepelt nőkre, nem is értem, hogy miért kellene annak lennem, vagy sok nő miért féltékeny egy képre, fotóra. Kíváncsi is vagyok a férjem ízlésére, és átlalában egyezik az enyémmel. Ami feltűnt a mostani számban, bár Tomi szerint ezt csak én látom így, hogy szinte minden modellnek egyforma melle van. Nekem annyira szembetűnő a plasztikai műtét, és abból bizony sokféle nincs, csak méretkülönbség, hogy azon kezdtem el gondokozni, hogy néhány évtized múlva minden nőnek egyforma melle lesz? Az miért lesz jó? Mi lesz abban az izgalmas? Nincs problémám a plasztikai műtétekkel, akinek arra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, hát csinálja. Azt sem mondom, hogy nekem nem lesz soha semmilyen műtétem, mert ki tudja. Azt nehezen képzelem el, hogy a mellembe egy idegen anyagot tegyenek, de az élet még sok mindent hozhat, ezért kategórikusan nem utasítom el a lehetőségét. Ami azonban nekem fontos, hogy én maradjak, és ne akarjak más lenni, mit aki vagyok.

Ma már sajnos nem kapható magyarul a Men's Health. Ez az újság kifejezetten tetszett nekem, leszámítva a néha nagyon brutális címlapjait. Az általam ismert férfimagazinok között számomra ez volt érdekes. Biztos nem volt benne elég cici, így nem vették a férfiak, és ezért már nem érte meg kiadni... :)

A magazinok jók, ha egy kis kikapcsolódásra vágysz, és nem akarsz belekezdeni egy könyvbe, de azért én mégis inkább a könyvekkel tudok igazán kikapcsolódni, mert nagyon szeretek olvasni.

Szép vasárnapot!

Lili

Kitartás :)

Nem vagyok az a típus, akinek csak úgy az ölébe pottyannak a dolgok, meg kell dolgoznom a sikerekért, eredményekért, mindenért, de nekem ez jó így, nem szeretem az olyan dolgokat, amikbe nem kell energiát fektetni. Például nem csak azért nem lottózom, mert nem pártolom a szerencsejátékokat, hanem azért sem, mert nem kellene olyan pénz, amiért nem csináltam semmit.

A szorgalom, kitartás nekem két nagyon alapvető dolog, mivel nem születettem kiemelkedő tehetséggel sem tánc, sem egyéb téren. Gyermekkoromtól a szüleim szorgalomra neveltek, és én mindig bíztam abban, hogy ez előbb utóbb meghozza a gyümölcsét. Így is lett, és hiszem mind a mai napig, hogy a befektetett energia megtérül.

A salsa az első egy évben nagyon nehezen ment, és ma sem megy munka nélkül. Nem voltam tehetséges, nem volt kiemelkedően nagy érzékem hozzá, de a szorgalmam megvolt, és később az erőm is ahhoz, hogy küzdjek azért, hogy egyre jobb legyek, és a folyamatos kudarcok ellenére, amiket az elején nagyon gyakran megéltem, ne adjam fel, folytassam. Most örülök neki nagyon, hogy így tettem, mert nagyon-nagyon szeretem, és emberileg is sokat fejlődtem azáltal, hogy kitartottam az elhatározásom mellett.

Nyáron beleszerettem a wakeboardba. Már évek óta nagyon izgalmasnak találtam ezt a sportot, de nem mertem belevágni, valami mindig visszatartott. Nagyon kívül esik ez a sport az ún. komfort zónámon. Nem könnyű megint valamiből kezdőnek lenni, pláne nem túl tehetséges kezdőnek. Ugyanis nem vagyok tehetséges, sőt, kifejezetten az ügyetlen kategóriába tartozom. Thaiföldön 47-et estem… Nem fájdalommentes, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy esel, és megint esel, és újra, és mindig, mindig felállsz utána, és folytatod. Nagyon kemény, nagyon embert-próbáló, és lelkileg is rengeteget lehet tanulni, fejlődni, még jobban megismerni magam. Eszem ágában nincs feladni, továbbra is hiszem, hogy idővel jobb leszek, és amiért meg kell küzdeni, ott a sikerélmény is nagyobb számomra. :) Már azt is tudtam értékelni, ha egy napot megúsztam komolyabb esés és fájdalom nélkül. :))) Az élet apró örömei… :)

Hogy miért választok egy olyan sportot, ami ennyire távol áll attól, hogy könnyűszerrel sikereket érjek ál? Hát pont ezért. Nem kell a könnyű siker. Sosem vonzott, hogy olyan dologban sütkérezzek, amiért alig kellett tennem valamit. Ez a vakok között a félszemű a király történet nekem nem nyerő.

Másrészről azt gondolom, hogy az életben mindig kellenek új és új kihívások, teljesen új dolgok, hogy meg tudj újulni, hogy még jobban megismerd magad. Ez nem azt jelenti, hogy belekapok ebbe-abba, aztán abbahagyom. Sok dolgot szeretek kipróbálni, ez igaz, és kíváncsi természet vagyok, benne vagyok az új dolgokban, pláne, ha mókásak, de egy új hobby-t nem így választok.

Kudarcok mindig voltak, vannak és lesznek is, ha belekezdesz valamibe. A kérdés az, hogy kezeled őket. Könnyű az elején letörni, és feladni, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás, mert ha másba kezdesz, ott is lesznek nehézségek. Ez az élet minden területére igaz szerintem. Hobby. Munka. Párkapcsolat. Szerelem. Gyerekek.

A sport nagyon jó nevelő. A szorgalmat és a kitartást, a célokért való küzdés képességét rendkívül jól meg lehet tanulni általa, és ez az életünk többi területére is kihat.

Amit fontosnak tartok, hogy az út okozzon örömöt, ne csak az elért cél. Én tudom értékelni a legapróbb fejlődést is, ezért egyáltalán nem vagyok letörve 47 esés után sem, hanem örülök annak, hogy most már sikerült a saját wakeboard-ommal is mennem (nem csak tanuló deszkával), szebben állok fel stb. Ezek aprócska dolgok, de mégis örömet okoznak. Vannak céljaim, tudom, hogy mit szeretnék megtanulni, és biztosan nagyon boldog leszek, ha menni fog, de figyelek arra, hogy addig is boldog legyek, és élvezzem, amit csinálok.

Kitartásra szükségünk van nap, mint nap, de ne kezeljük ezt negatívan, inkább lássuk meg a jó oldalát. Minden egyes eséssel közelebb kerülünk a céljainkhoz, és többek leszünk általa.

Kedvenc idézeteim a témában így zárásként:

Nem számít, milyen lassan haladsz mindaddig, amíg nem állsz meg. (Confucius)
A kudarc egyszerűen egy lehetőség arra, hogy újrakezdd, de most inteligensebben. (Henry Ford)
Ami ér valamit az életben, azt mindig nehéz megcsinálni. Semmi sem könnyű, csak a zuhanás. (Frank Crane)

Fogadalmak :)

Az újévi fogadalmakkal szerintem nincs semmi gond, ha olyat fogad meg az ember, amit be is tart. Pontosan ezért én mindig csínján bánok ezekkel a fogadalmakkal, nem vállalok fel dolgokat csak azért, mert lelkes vagyok. Most még. Aztán pár hét, és már nem leszek az, vagy el is felejtem. Évek óta nem várom meg az új évet, ha valamit változtatni akarok az életemben, akkor azt megteszem akkor, amikor ez felmerül. A nagy változásokban nem hiszek hosszú távon, én nem tudom őket tartani, csak apránként tudom beépíteni az új dolgokat az életembe.

Most két dolgot vezetek be az életembe. Az egyik, hogy készítettem színes kártyákat, amiből minden nap húzok kettőt. Egy-egy kártyak tartalmaz 15 perces "feladatot", azaz napi fél órát el fogok tölteni a kártyák alapján valamivel. Ez lehet spanyol tanulás, vagy hasizomerősítés. Teljesen változó, sokszínű dolgok, azonban olyanok, amik mindig háttérbe szorulnak a napi programomban. Most nem fognak. :) A mai napra pont a spanyol és az erősítés jutott. A spanyol már megvolt, este meg nyomok pár fekvőtámaszt, és a bordásfalon húzódzkodom majd. :) A gravitációs csizmát "felügyelet" nélkül nem használom, mert egyszer már fennt-ragadtam, és lógtam fejjel lefelé, mert a röhögéstől nem tudtam felhúzni magam, hogy leakasszam a lábam... :)

A másik dolog, amit be szeretnék vezetni, az egy kis magánélet a férjemmel. :) Kedd délelőttökre szabadságolom magam, no telefon, no internet, és ebédet fogok főzni a kedvesemnek. :) Nagyon szeretek főzni, van is hozzá érzékem, csak időm nincs. Most lesz. Hetente egy délelőtt feleséggé változom, és ebédet készítek. :) Jah, hogy másfél éve már férjnél vagyok? Ez igaz, azonban az ilyen jellegű gondoskodásban sajnos elég gyenge voltam. Eddig. :) Tomi nagyon szereti a főztöm, mert sok "szeretet-fűszert" használok. :) Nagyon jó dolog a gondoskodás a szeretteinkről, csak könnyedén megfeledkezünk róla, pláne arról, hogy ez milyen fontos a mindennapokban is.

Na megyek foniátriára. Nem gyakoroltam... Bizti ki fogok kapni a doktornénitől... (ez még mindig a hangképzési terápia)

Nagy ölelés!

Lili

Thaiföld :)

Nagyon szeretem ezt az országot, eddig kétszer voltam, és mind a két utam nagyon jól sikerült. Ami miatt nagyon közel áll hozzám, az nem a szex turizmus :))), hanem az emberek „hangulata”. Sokkal nyugisabbak, kedvesebbek, mosolygósabbak, mint azt ahogy az európai kultúrákban érzékelem, bár nem lehet így általánosítani, mert pl. az olaszok és a spanyolok szintén nagyon vidámak, bár egyáltalán nem nyugisak, az angolok között pedig nagyon frusztrálva éreztem magam, hogy én szoktam mosolyogni, ők nem.

Nos, Thaiföld az az ország, ahol nyugodtan mosolyoghatok, nem néznek hülyének, sőt! Ott az a természetes, hogy az emberek mosolyognak. Az udvariasság, a tisztelet, a mosolygás, a nyugalom az alapértékek közé tartozik. Kifejezetten udvariatlan, ha ingerült vagy ideges vagy, és ezt mások elé tárod. Például ha valami gondod van egy szolgáltatással, vagy áruval, ha kedvesen közlöd, közben mosolyogsz, kéred, hogy változás legyen, szinte biztosan sikerrel jársz, míg ha pl. egy szálloda recepcióján vered a pultot, hogy ez és ez a gondod, akkor előfordulhat, hogy egyszerűen otthagy a recepciós egy szó nélkül, de ami biztos, nem lesz olyan segítőkész, mintha szépen kérted volna. Ez azért nagyon más, mint itthon.

Sajnos itthon többször tapasztalom, hogy ha én kedvesen, nyugodtan kérek valamit a munkámban például az iskoláktól, ahol vagyunk, akkor egyszerűen magasról tesznek a fejemre, és a kisujjukat sem mozdítják. Ha azonban egy erélyes, határozott hangnemben, ellentmondást nem tűrően, akár picit emeltebb hangon kommunikálok, sajnos, akkor könnyebben elérem, amit akarok. Ez azért nagyon szomorú… Az elmúlt két-három évben, én egyre nehezebben vállalom már ezt az asztalra-csapós hangulatot, és ez kifejezetten hátrány a munkámban. Az emberek kihasználják, hogy kedves vagyok, és jobban keresem a közös megoldást, ők pedig kevésbé hajlamosak a kompromisszumokra, ha kedvesen kérik tőlük, mintha keményen megkövetelik.

Visszatérve Thaiföldre, most már kicsit talán jobban értitek, hogy miért szeretem annyira. Ebben az országban mindent meg lehet oldani, ha a két fél egyaránt nyitott. Az ő oldalukról ez nem probléma.

Eddig voltam Bangkokban, Koh Samuin, és legutóbb Phuketen. Mind a három hely teljesen más, de a fent említett értékek ugyanazok. Bangkok nyüzsgő főváros, csodás Királyi Palotával, rengeteg látnivalóval. Samui egy nyugodtabb turista mesesziget (bár itt is vannak pörgősebb öblök), Phuket pedig már egy intenzíven pezsgő turista központja Thaiföldnek.

Ami még érdekes volt nekem nagyon, azok a rendőrök. Ahogy Kubában is, itt is ez a foglalkozás nagyon tiszteletre méltó, az emberek felnéznek rájuk. Nagyon komoly, hogy minden egyes kubai és thai rendőr nagyon jó kötésű fickó. Izmos felsőtest, sportos alkat, és olyan határozott megjelenés, hogy biztosan nem mernél nekik visszabeszélni… Nemhogy nem pocakosak, hanem tényleg nagyon férfias a megjelenésük, mintha kétlábon járó tesztoszteron bombákkal találkoznál. Ne a túlzottan kigyúrt nagydarab kopasz testépítőkre gondoljatok, mert nem erről van szó, de nagyon arányos a testfelépítésük, és nem csak egy-egy ilyen „példány” van, hanem tényleg csak ilyen megjelenésű rendőrökkel találkoztam eddig. A tekintetük is nagyon fegyelmezett, határozott, el tudnám ezt itthon is viselni, valószínűleg nagyobb rend is lenne, ha ilyenek lennének nálunk is a rendőrök, és a rendőrviccek sem lennének ennyire központi viccek. Természetesen nem bántani szeretném a hazai rendőröket, de nálunk ennek a foglalkozásnak közel nincs olyan kultúrája, mint Kubában és Thaiföldön.

A szexturizmus mindenkinek eszébe jut Thaiföld kapcsán, és nem véletlen. Nagyon érdekes ez is. A thai lányok egyébként nem öltöznek hivalkodóan, sőt. Többnyire zárt felsőruházat, és hosszú szoknya vagy nadrág az általános viselet náluk. Természetesen, aki a szexturizmusból él, azaz árulja a testét, az már feltűnőbben öltözik, de még az is a normális és nem kurvás kategória. Akik kurvásan öltözködnek, azok a pasik, bocsánad lady boy-ok. Sokan vannak, egyesek szerint jól néznek ki, szerintem mondjuk azonnal látszik, hogy eredetileg férfiak voltak, bár tény, hogy testileg jól meg vannak "csinálva". Érdekes, hogy egy buddhista országban mennyire elfogadott a prostiság és a másság is. Nagyon gyakran látsz idősebb európai, ausztrál vagy amcsi pasit fiatal szép thai lánnyal, de ez kint olyan természetes, hogy csak te bámészkodsz, te ütközöl meg, a helyiek nem, és nem is érzékelhető egy-egy elítélő pillantás sem. Egyébként egyáltalán nem zaklatnak úton útfélen, ezért aki attól tart, hogy emiatt nem lehet egy jót nyaralni, mert mondjuk a pasiját állandóan le akarják csapni a kezéről, azok megnyugodhatnak, ilyenről szó sincs. Azért megjegyzem, hogy a latinok már sokkal inkább feltűnően provokatívak, mint a thaiok. A férfiakról szerintem ez köztudott, de a nők is ilyenek. :)

Mosolygós vasárnapot! :)

Lili

Ki a jó nő?

„A szépség az, ami megragadja a figyelmet, de a személyiség az, ami rabul ejti a szívedet.”

Nem véletlenül kezdem ezzel az idézettel, mert az én gondolataimat ezzel a témával kapcsolatban nagyon jól tükrözi.

Szerintem a kisugárzásától jó nő valaki, és nem a súlyától, ruhájától, korától, magasságától stb. Már hallom is a gondolataitokat, hogy: persze, persze, de nekem nincs olyan sugárzó egyéniségem, mint Gizikének, és Borika is sokkal szebb nálam, és Fédra sokkal okosabb is. Hát igen, mindenkinél van szebb, jobb, okosabb stb. De így szép a világ, mások vagyunk. Azonban ahhoz, hogy jó nők legyünk, nem elég szépnek, okosnak, kedvesnek lennünk. Kell az a bizonyos plusz dolog.

Nincs nálam a bölcsek köve még mindig, de ebben a témában azért van tapasztalatom, ha szabad így mondanom, mert hiába múltam már 30, az utóbbi években sokkal jobb nőnek tartom magam, mint 20 évesen, és a környezetem ezt folyamatosan vissza is igazolja nap, mint nap. Mielőtt valaki azt hinné, hogy na persze, biztosan 20 évesen egy dagi kamaszlány voltam, hát nem. 20 évesen kb. 8-10 kilóval voltam kevesebb, mint most, és megjártam Milánót is modellként. Minden testi adottsággal rendelkeztem, ami a „jó nő” címkéhez szükséges. Biztosan sokak szerint az is voltam, de inkább a szép jelző volt rám alkalmasabb, mint a jó nő.

Ma miért tartom magam jó nőnek? Először is azért, mert van akkora önbizalmam, hogy ezt így le is írom, és kijelentem magamról. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nagyképű ribi, elég nagy adag öniróniával is rendelkezem, de szeretem, és elfogadom magam, és ettől nagyon erős kisugárzásom lett. Bizony: lett, azaz nem volt így 10 évvel ezelőtt. A tekintetemben sok bizonytalanság tükröződött, ami mára már eltűnt, és az önbizalmam is a helyére került. Soha nem küzdöttem annyira az önbizalom-hiánnyal, mint mikor a legszebb fizikai testtel rendelkeztem… Ez azért elég érdekes, nem?

Mi kell a kisugárzáshoz?

Önbizalom. Ez a legfontosabb belső tulajdonság, ami kell hozzá. Fogadd el magad, és szeresd magad! Ha ez megvan, sok dolog fog változni az életedben. Például a kényszerevők, jojó hízók-fogyók leadják fogyókúra nélkül is a kilókat, úgy, hogy észre sem veszik, mert kaja nélkül is boldogok lesznek…

Tartás. Egy rossz tartás éveket öregíthet, és a legharmonikusabb külsőt is egy pillanat alatt tönkreteszi. Egyszerűen kell az összképhez. Persze, ha nincs önbizalmad, akkor görnyedtebb vagy, de ha lesz egy kicsi, a tartásod is javulni fog. Figyelj a tartásodra, és az önbizalmad is erősödni fog, mert ez a kettő hat egymásra. Ha kihúzott felsőtesttel, emelt fejjel jársz, nagyon más érzeteket fogsz megélni, próbáld csak ki!

Járás. A csoszogó, csámpás, kacsázó járás nem túl vonzó egy férfi számára sem. A járásod legyen ruganyos, dinamikus, határozott. Nem kell modellként vonulnod az utcán, és ringatnod a csípődet, mert könnyen nevetségessé válhatsz, de nagyon nem mindegy, hogy lépkedsz. Nem elég az egyiket a másik után megközelítés. Még egy tanács: Magas-sarkút csak akkor vegyél fel, ha tudsz is benne járni.

Test karbantartása. Hozd ki magadból, amit lehet. Nincs kifogás, nincs de! Egy esztétikus testet bárki elérhet, aki igényes, és ad magára, és természetesen nincs hormonális vagy egyéb olyan betegsége, ami ebben megakadályozza. Az én ilyen és ilyen alkat vagyok, meg a ránézek a kajára és hízok kifogások nevetségesek. Ha sokat eszel, hízni fogsz. Ha megnézed mit eszel, és figyelsz arra, hogy mennyit, akkor a tested megkap mindent, amire szüksége van, és esztétikus lesz. Nem hiszek az egysíkú diétákban, és nem támogatom a villámdiétákat, mert nincs értelmük, visszahízod, sőt, lehet, hogy többet is. Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok, és hiszek abban, hogy a szervezet olyan intelligens, hogy jelzi, mire van szüksége.

Ápoltság. Az ápoltság nagyon fontos. Figyelj oda magadra, ne hagyd el magad! Egy koszos köröm, piszkos haj borzasztó kiábrándító tud lenni…

Trendek. A trendekkel vigyázz, mert nem biztos, hogy neked jól állnak! Én nem akarok úgy kinézni, mint mindenki más… Az a baj szerintem, hogy nagyon sok nő nem a saját alkatának, korának megfelelően öltözik, hanem meglát valamit máson, az megtetszik neki, és megveszi, ahelyett, hogy gondolkozna egy percet, hogy vajon neki jól állna-e ez és ez. Írtam már korábban is, hogy ha jó lábad van, hordj miniszoknyát bátran, de ha csak Gizikén tetszett meg, akkor gondold át, hogy neked is olyan jó lábaid vannak-e, mint neki. Ugyanez a helyzet a bokacsizmával, ha minihez veszed fel (bár nekem alapból nem tetszik ez az összeállítás), és a most divatos térd felett érő csizmákkal is vigyázz, mert ha nem vagy magas, vékony, formás combokkal, akkor ez nem neked való… Ezt még sokáig sorolhatnám, de gondolatindítónak most elég lesz ennyi. Lényeg, magadhoz öltözködj, ne mást majmolj!

Összhang. Az önbizalom után ez a második legfontosabb szerintem. A részletekben van a siker. Ha a ruhád, sminked, tartásod, járásod stb. harmonizál egymással, akkor a megjelenésed kellemes összhangot sugároz. Nem azt mondom, hogy órákig gondolkozz, hogy mit vegyél fel, de nem árt belenézni a tükörbe, mielőtt elmész otthonról egy buliba, hogy vajon tényleg passzol-e egymáshoz minden.

Üzenet a ruhával. Erre sokszor szerintem nem is gondolnak a nők, pedig mindennel üzenünk a külvilágnak. Konzervatív, visszafogott az öltözékünk, vagy mindent kipakoltunk? Ha ezt a két végletet veszem, akkor mi ezeknek az üzenete? A konzervatív kiskosztüm, blúz stb. kellő önbizalommal szerintem azt üzeni, hogy jól nézek ki, de azt akarom, hogy ismerj meg, és ne csak a testemet akard. A „kipakolósnak” pedig az számomra az üzenete, hogy itt van minden, nincs zsákbamacska, vigyed, ha akarod. Nos, ez utóbbinál nem hiszem, hogy a férfi tud másra is koncentrálni, mint a külső. A titokzatosság sokkal közelebb áll hozzám, bár magam sem öltözködöm nagyon konzervatívan, inkább a letisztult formákat szeretem, némi egyediséggel megfűszerezve. Nem szoktam mindent kipakolni sem, valahol a két véglet között vagyok, megtalálva szerintem azt, ami nekem jól áll, és én is jól érzem magam benne. Ez egyébként nálam több stílust is ötvöz, hiszen van, hogy sportosan csinosan járok, van, hogy „nőnek” öltözöm. Az előbbi a táncórákra jellemző, az utóbbi a party-kra. Hétköznapokra most nekem egy jó farmer, nőies felső, egy csípőcsontig érő, karcsúsított blézer, egy nőies csizma a nyerő. Smink csak spirál és szájfény. Ékszer semmi, vagy minimális.

Csak még egy példa még az üzenetre, és hatására: ha nagy melled van, és ehhez még mélyen dekoltált felsőt is veszel fel, akkor ne panaszkodj, hogy mindenki a melleidet bámulja...

Méltóság. Tartás. Leírtam ezt már párszor, de nem győzöm hangsúlyozni. Nem futunk a fiú után, nem üldözzük, mert nem mi vagyunk a férfi, hanem ő az!

Röviden még egyszer összefoglalva a lényeget: a külső és a belső harmóniát kell megteremtenünk ahhoz, hogy a kisugárzásunk, a nőiességünk olyan legyen, amilyenre vágytunk. Mindkettőre szükség van, nem elég az egyik. Lehetsz csodálatos összhangban magaddal, biztosan nagyon jó érzés lesz rád nézni, de egy férfi fantáziája a barátságban fog ki fog merülni. Ha pedig a külsődet sikerül nagyon szépen "összeraknod", de a tekinteted már nem tükrözi ugyanazt a harmóniát, akkor azt a férfi is megérzi, és ha nem is érti rögtön, hogy mi a gond, előbb utóbb rájön, és továbbáll. (hacsak nem egy üres "tekintetű" cicára vágyik...)

Azért, hogy jó nők legyünk, minden nap dolgoznunk kell. Ez nem egy olyan dolog, hogy na ma elértem a 100 pontot a jó nő skálán, most már pihenhetek. A testi-lelki harmónia megteremtése fontos része az életünknek, legalábbis az kellene, hogy legyen. Szánjatok magatokra minden nap egy kis időt, hogy felfedezzétek, megismerjétek magatokat, és vegyétek észre, hogy milyen csodálatos lények vagytok ti: NŐK.

Újra itthon :)

Ahogy ez a címből is kiderült, újra itthon vagyok, megérkeztünk Tomival jó két hét távollét után. Már nagyon hiányzott az írás, de most csak röviden jelentkezem be, mert kb. 36 órája vagyok talpon, én ugyanis nem bírok repülőn aludni, ellentétben Tomival. Korábban már nagyjából megírtam egy másik témát, a "Ki a jó nő?" címmel, azt mindjárt felteszem, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül. Na, 36 óra utazás után legyen valaki jó nő! :)

Mosolygós napot!

Lili