2011. június 23., csütörtök

Véletlenek :)

Talán nem fogok nagy meglepetést okozni, ha azt mondom, hogy nem hiszek a véletlenekben, úgy gondolom, hogy mindennek oka, sőt, értelme van. Amit kapunk, azt mind-mind meg kell kapnunk, legyen az jó vagy rossz. Rajtunk múlik azonban, hogy mihez kezdünk ezekkel a lehetőségekkel, vagy megpróbáltatásokkal.

Azt szokták mondani, hogy az okos ember tanul más hibáiból. Hát ahhoz tényleg nagyon okosnak kell lenni szerintem, hiszen még gyakran a saját hibáinkból sem tanulunk. A tapasztalat igenis fontos! Sajnos az a legjobb tanító, ha a saját életünkben tapasztalunk meg dolgokat. Lehet persze tanulni mások hozzáállásából, probléma-kezeléséből, ha mást nem, azt biztos, hogy mit ne tegyünk, de amikor minket állít az élet egy-egy feladat elé, akkor csak az számít, mi hogy döntünk.

A jó dolgokra ugyanez vonatkozik. Ha folyamatosan kapod az élettől a lehetőségeket, de te nem élsz velük, akkor nem haladsz semerre, egy idő után elapadnak a források ezen a téren is, hiszen nem ragadtad meg azt, amit az élet felkínált.

Vigyázni kell azonban azzal, hogy az adott dolog vajon lehetőség, vagy próbatétel. Gyakran összekeverik ezt az emberek, pedig nem ugyanaz a kettő. Pl. lehetőség lehet, hogy egy jobbnak tűnő állást kínálnak neked. Dönthetsz úgy, hogy a mostanit, amiben egyébként jól érzed magad, lecseréled egy kecsegtetőbbre, mert mondjuk többet fizet, és lehet, hogy be is jön, ott is jól fogod érezni magad. De mi van akkor, ha ez csak egy csábítás, egy olyan próbatétel, ami arra irányul, hogy mennyire vagy lojális a jelenlegi munkáltatód felé? Lehet, hogy váltasz, majd kiderül, hogy nem is olyan szép és jó minden a másik helyen...

De egy másik példát is említenék, ez talán még gyakoribb. Párkapcsolat. Jön valaki, te úgy érzed, hogy szerelmes leszel, és mindent jobbnak látsz, mint a mostani kapcsolatod. Talán hezitálsz egy kicsit, majd lépsz, pontosabban lelépsz. Aztán kiderül, hogy az a másik sem tökéletes, pedig neked annak tűnt, és lehet, hogy megbánod, hogy elhagytad a korábbi kedvesed.
De ha ellenállsz a kísértésnek, rájöhetsz, hogy mennyivel értékesebb a társad, és meg is erősítheti a kapcsolatotokat.

Ezekre a szitukra szokták mondani, hogy nem mind arany, ami fénylik...

Csak azért írtam le őket, mert a szabad akarat, azaz a döntés lehetősége mindig a mi kezünkben van, és rajtunk múlik, mit választunk, mihez kezdünk az élet ajándékaival. Bizony, én próbálom a nehézségeket is ajándéknak felfogni, hiszen a problémák, vagy inkább, ahogy én nevezem, megoldandó feladatok előre vihetnek, ha jól kezeljük őket, míg a folyamatos sikerek ugyan nagyon jók, de néha elkényelmesedik tőle az ember, és kell egy újabb nehézség, hogy lendítsen rajta, a fejlődésén stb.

Szerintem az élet úgy tökéletes, ahogy van, de hogy így lássuk, ahhoz olyan szemlélet kell, amiben központi helye van a hálának, és az elégedettségnek. Hálás vagyok mindenért, és nem érzek elégedetlenséget, pedig nem vagyok milliomos. Ne külső dolgoktól függjetek! Egy szerényebb körülmények között élő család gyakran boldogabb, mint egy jómódú. Vajon miért? Mert az utóbbinak egyre több kell, és ez leköti az energiáit, nem tud már megélni dolgokat, lelassítani, egyszerűen élni, míg az előbbinek pont ez marad, azaz az élet, és mindennek örül, ha valamit sikerül elérnie.

Becsüld meg amid van, és ne abból álljon az életed, hogy kergeted a légvárakat, hanem legyél jelen az életedben, értékeld, szeresd és éld meg!

Namaste! :)
Lili

2011. június 17., péntek

Büszkeség

Sokan, sok mindent értünk alatta, én most leírom, hogy számomra mit jelent ez a szó.


Nemrég megkérdezték tőlem, hogy mennyi idő után láttam úgy a táncom, hogy „nézhető”. Azok a kérdések, melyekre nem tudok azonnal válaszolni, elgondolkodtatnak. A nézhető szó nyílván azt takarta, hogy elégedett vagyok azzal, amit látok mondjuk egy rólam készült videón, és büszke vagyok magamra. Ez azonban nálam nem így működik. Én ha látok magamról felvételt, azonnal nekiállok elemezni, és gyakran hosszú listát írok arról, hogy még min kell javítanom. Azaz önfeledten örülni, és büszkének lenni arra, amit látok, nem tudok sajnos, vagy csak egy-egy pillanatra tölt el egy kis elégedettség, de a kettő nyílván nem ugyanaz.


Félre ne értsétek, nem értékelem alul magam, és figyelek arra is, hogy túl se értékeljem, keresem a nagyjából racionális, objektív képet arról, hogy hol tartok jelenleg. Elégedett vagyok azzal, amit eddig letettem az asztalra, de azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sok lehetőségem van még a fejlődésre is.


Ahogy egyre többet tudok, úgy látok még több és több utat, amit be szeretnék majd járni. Most a baba miatt nyílván egy kis idő ki fog esni ennek az útnak a megtapasztalásában, de utána ott szeretném folytatni, ameddig eljutottam már. Szóval szó sincs itt most sem álszerénységről, sem egoista öntömjénezésről. Az alázat számomra rendkívül fontos. Szerintem enélkül nem lehet valaki igazán jó táncos. Sokan hangoztatják, de kevesen élik, vagy csak mást értünk alázaton. Azonban az, hogy alázattal állok a tánchoz, (és remélem, hogy ez az élet más területén is így van) nem jelenti azt, hogy leértékelem magam, vagy úgy csinálok, mintha leértékelném, és ezáltal kiprovokálom, hogy megdicsérjenek.


De mi köze mindennek a büszkeséghez? Nekem ez a szó negatív és pozitív érzetet is jelent, attól függően, hogy használják. Magamra nem szoktam ezt a szót használni, mert az alázatos hozzáállásomat zavarná, de másra, ha nem is gyakran, de használom. Pl. nagyon büszke vagyok a férjemre, valamint Balira, és a Sabor y Tumbao-s lányaimra. Büszke vagyok arra, hogy a Fuerte mindig is ember, és nem üzletközpontú iskola volt, és soha nem kurvultunk el (bocsánat). Szóval vannak dolgok, amikre büszke vagyok, és ezt a szót pozitívan értelmezem.


Mikor értelmezem negatívan? Akkor, ha büszkeség álcája mögé bújtatják a nagyképűséget, vagy éppen a makacsságot. Szintén negatív számomra, ha valakiből hiányzik a „büszkeség”, bár inkább én tartásnak nevezném. Vagy amikor az alázatot összekeverik a megalázkodással.


Azt látom, hogy olykor mindenféle magyarázatot találunk a viselkedésünkre, és a tetteinkre. Például a makacs és csökönyös viselkedésünket ahelyett, hogy bevallanánk magunknak, inkább úgy értelmezzük, hogy ez csak a tartásunk, a büszkeségünk. Pedig óriási a különbség. Még azt is megkockáztatom, hogy döntéseinket is előre már meghozzuk, majd utána úgy alakítjuk a tényeket és körülményeket, hogy azt igazolják, amit szerettünk volna. A hangsúlyok nagyon fontosak, és az objektivitás gyorsan kicsúszik a kezeink közül, és elbillen erre vagy arra.


Nem lehet, és nem is kell mindig mindent elemezni, mert a spontaneitás is nagyon fontos az életünkben, de azért nem árt néha magunkba néznünk, és feltennünk néhány kérdést, hogy vajon saját magunkat megvezetjük-e mindenféle általunk gyártott illúzióval, ideológiával, vagy sem. Lesznek dolgok, amikkel szembe kell néznünk, ami nehéz, de jobb nem álomvilágban élni, mert abból egyre nehezebb kilépnünk.


Egy egészséges önértékelés, önbizalom, tartás, és ehhez társítva az alázatot, nagyon fontos alapkövei az életünknek. Az alap értékeinkről, valamint elveinkről soha ne feledkezzünk meg, ha boldog, teljes életet akarunk élni, mert minden más változik az életünkben.


A baj szerintem akkor van, ha a körülményeknek rendeljük alá magunkat, és azok határoznak meg minket. Azaz attól függ, hogy jól vagyok-e, "büszke" vagyok-e magamra, ha mások ezt visszaigazolják, és túlságosan függeni kezdünk tőlük, mások által definiáljuk önmagunkat. Valójában nem olyanok vagyunk, amilyennek mások látnak, az csak egy oldalunk, a gyakran sokkal felszínesebb oldalunk, vagy akár hamis oldalunk is, hiszen megfelelni akarunk, ezért esetleg máshogy viselkedünk, mint ahogy ezt tennénk. Főleg azoknak van sok problémája, akik megfelelési kényszerben szenvednek. Bennem is van egy jó adag megfelelési vágy, de nagyon figyelek arra, hogy ezért ne viselkedjek máshogy. Emellett már dolgozom jó ideje azon, hogy elég legyen az, hogy a tőlem telhetőt megteszem, és tényleg beleadok apait, anyait, szívet, lelket.


Namaste!


Lili


2011. június 13., hétfő

Változások :)

A mi drága kicsi fiúnk már most nagyon sok mindent tanít nekem. :) Úgy tűnik, bőven van még mit. :)))

Arról már írtam, hogy volt nekem egy szépen felépített kiegyensúlyozott életem, amit ő az első hetekben úgy ahogy van, felrúgott, ugyanis a hormonok hatása elég kiszámíthatatlanná tett. Hol aggódtam, hol sírtam, hol extázis, de ami a lényeg, hogy nem nagyon tudtam befolyásolni ezt az elején, uralni meg pláne nem. Az első 8-10 hét így telt, azóta azonban fokozatosan visszanyertem önmagam, legalábbis így érzem. Persze, vannak még "kilengések", például türelmetlenebb vagyok még mindig, vagy könnyebben meghatódom egy-egy filmen, de a szélsőséges érzelmeim többnyire lecsengtek.

Azonban érzem, hogy változom, változnak bennem a dolgok, a prioritások, sok minden. A picikénk újabb és újabb dolgokat tár elém, érzem, hogy meg kell tanulnom ezt vagy azt.

Az első ilyen dolog az elejétől fogva az, hogy nem irányíthatok mindent, nem tarthatok kézben mindent, az élet bizony ad olyan kártyalapokat, amiket nem láthatok előre, nem tervezhetem meg stb. Itt két nagyon fontos dolgot kell megtanulnom, és ez nem kis feladat a kocka gondolkodásomhoz. Egyik a rugalmasság. Gyorsan, rugalmasan kell alkalmazkodnom a kihívásokhoz, nem szabad ezekben az esetekben kockának maradnom, mert akkor nem lesz megoldás.

A másik az aggodalom. Most, hogy már nem csak magamért vagyok felelős, néha pánik-szerű aggodalom fogott el az elmúlt hónapokban. Nem gyakori, de volt rá példa, és egy alap aggodalom szint mintha szinte mindig be lenne mostanában kapcsolva nálam. A felelősségvállalás egy kis emberkéért nem is olyan egyszerű, mint gondoltam volna, hiszen ő tényleg rám van utalva, tőlem függ egy csomó minden, ami vele van, és lesz. A várandósság nem csak arról szól, hogy de jó, nő a pocakom, és az anyaság sem csak az újra kislány vagyok és babázok időszak, hanem már a kezdetektől sok a felelősség, rengeteg döntést kell meghozni, ráadásul olyan témában, amiben nem vagyok jártas így nyilván nem is tudok 100%-ig biztos lenni a döntéseim helyességében. Folyamatosan tanulok, gondolkodom, mérlegelek, megbeszélem másokkal stb.

A rugalmasságon és az aggodalmon kívül van még bőven más tanulnivalóm, valami új dolog mindig akad. Ezen a kettőn már dolgozom egy ideje, egész jól is alakul most már, a legújabb azonban még nagy falat, új kihívás. Ez pedig nem más, mint változások az emberi kapcsolataimban.

Vannak olyan kapcsolataim (közelebbi-távolabbi egyaránt), ahol akár évek óta ugyanazok a játszmák zajlanak. Azonban most, ezeket a köröket már nem tudom kezelni, vagy inkább úgy mondanám, hogy belefáradtam. A megoldás persze az lenne, ha tudnám lazán kezelni, nem magamra venni ennyire az ilyen játszmákat, de be kell látnom, hogy ez nem megy. Mint ahogy az sem, hogy évek óta a nagy hajtás mellett küzdök azért, hogy mindenkinek, aki találkozni akar velem, rendelkezésére tudjak állni. Van nagyon sok jó ismerősöm, és néhány nagyon jó barátom, de még az utóbbiakra sem sikerül időt szakítanom, olyan tempót kell megélnem nap, mint nap.

Visszatérve a játszmákra. Mivel nem tudom kezelni, most legalábbis úgy érzem, nem vagyok alkalmas erre, egyetlen megoldást látok, ha kiszállok. Azaz eltávolodom ezektől az emberektől, és szituációktól, hogy a lehető legkevesebb ütközési felület legyen. Érzékeny vagyok, sokkal könnyebben sebezhető, mint korábban, így sajnos tényleg nem látok most más utat. Idővel majd talán ez is változik.

A találkozókról meg annyit, hogy itt is meghúztam egy határt most. Évek óta próbálok megfelelni, szinte beleszakadni abba, hogy tudjak találkozni emberekkel, és ápolni a kapcsolataimat. Gyakran én szoktam lépéseket tenni, nekem van lelkiismeret furdalásom, ha valakiről nem érdeklődöm néhány hétig stb. Most ezt elengedem. Akinek fontos vagyok, az megtalál. Ha meg nem vagyok, vagy a lustasága, kényelme fontosabb, akkor ez van, ezt is el kell fogadni, majd talán lesz olyan időszak, amikor ez változik, vagy újra fontos leszek.

Most a rengeteg munkám mellett járok a vizsgálatokra, kismama tornára, próbáljuk eladni a lakásunkat, keresünk új házat, amit megvehetnénk, készülünk a kisfiúnk érzekésére. stb. Aki nem érti meg, hogy most ennyi minden van, és ebbe még a legközelebbi barátaim is csak jó előre szervezés árán férnek bele, akkor sorry, annak nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy sajnálom, nem megoldható. Néha én is vágyom egy szabad estére, egy kis kikapcsolódásra emberek nélkül, és erre minimális a lehetőségem.
Egyetlen kivétel van, ha valakinek szüksége van rám. Akkor azonnal ott vagyok, ha gond van, ha kellek, de ha nincs vészhelyzet, akkor nem akarok tovább sakkozni ezekkel a találkozókkal. Alakul, ahogy alakul, és ha valakit emiatt elveszítek, vagy eltávolodik, akkor ez most így van, nem tudok vele mit csinálni. Majd a pici megérkezése után úgyis ki fog derülni, hogy ki az, aki tényleg barát, mert akkor aztán végképp nem fogok tudni alkalmazkodni, még kevesebb időm lesz stb.

Szóval az emberi kapcsolataim is alakulnak, változnak. Amikor szingli voltam, a szingli barátaim álltak hozzám közelebb, most a várandósság alatt jobb és közelebbi a kapcsolatom néhány várandós vagy "friss anyuka" ismerősömmel. Persze vannak "mozdíthatatlan" emberek is az életemben, ezek a barátaim tényleg a barátaim, nem csak jó ismerőseim, évek óta mellettem vannak, vagy Bali pl. már lassan 12 éve, és tudom, hogy mindig számíthatok rájuk.

A változások az életünk velejárói. Nem állhatunk ellen neki, hiszen minden változik, semmi nem állandó. Lehet negatívan is felfogni, meg úgy is, hogy újabb lehetőség a fejlődésre, hogy jobban megismerjük önmagunkat, hogy újabb tanulnivalót kapjunk, és ez szerintem nagyon-nagyon jó. Nekem most a következő lépés kétségkívül az anyává válás, és ez hihetetlenül csodálatos érzés. :) Bár külső szemlélőnek áldozatnak tűnhet néhány dolog, én nem élem így meg. Pl. nem táncolhatok, de egy pillanatig sem bánkódtam emiatt. Nem számít. Majd táncolok, ha már kibújt a pici. Persze, nem azt mondom, hogy nem érdekel már a tánc, és szívesen is táncolnék, de tudom, hogy nem lehet, és ezt nem volt nehéz elfogadnom, még csak nem is mérlegeltem. Ez van, és kész, nincs értelme rajta rágódni. Sok dolgot kezelek így, ezért nem élem meg lemondásként.

Fizikai változások. Ez nem sok. Az első trimeszter kicsit nehezebb volt, de a fizikai dolgokat sokkal jobban viselem, és kezelem, mint a lelkieket. Így nem okozott, és nem is okoz problémát. A pocim nő, de szerencsére csak az. :):):) Pontosabban ez nem szerencse kérdése, oda kell figyelni, nem elhagyni magunkat, és akkor nem leszünk bálnák még nagy pocival sem. Pedig nekem látható, hogy nagyon nagy pocim lesz, hiszen most vagyok a félidőben, és már jó nagy, mégsem gondolom, hogy ennek indokán fel kelne falnom a hűtőt, és a popsimat is növeszteni. Sok kismama a várandósság indokával meghízik, utána meg a szültem már egy gyereket indokkal nem fogy le, elhanyagolja magát. Pedig nem a várandósság jelei maradnak, hanem a junk food-é, nem minőségi ételek felfalásáé... Erre pedig sem a babának, sem a mamának nincs szüksége. A szervezet egyébként hihetetlen módon képes regenerálódni. Itt most a súlytöbbletről beszélek csak, mert persze bizonyos változások előfordulhatnak, de általában a hízást a nők a szülésre, gyerekre fogják. Önigazolás mindig kell ezeknek az embereknek, meg jó kifogás, de szerintem ez megint csak az egyén felelőssége.

Csodálatos utat kaptam, hogy tanulhassak, fejlődhessek, jobb emberré váljak, ennél jobb utat, mint az anyává válás, el sem tudok képzelni erre. :)))

Mosolygós Pünkösd hétfőt! :)
Lili


2011. június 4., szombat

Vidéki bulik

Valaki világosítson már fel 1 kicsit. Tényleg csak kicsit. Régebben.... faszt.. pár éve 1,5-2 havonta voltak Fuertés bulik itt mellettem Miskolcon. Ebben az idényben volt 1. Tehát 1 azaz 1. leírva egy. Naezmiabúbánatértvan? Kegyvesztettek lettünk, vagy csak messze vagyunk. Amúgy múlt héten a Hősökön kerestem Fuertés pólót..... nemvót. Összefüggés van vagy csak összeesküvéselméletezek?
Gellén Sándor Debrecenben évekig nem volt, most viszont rászerveztek a debreceni 3 éve állandó bulira ..mindenki gondoljon azt amit akar..no comment . :-), de semmi baj :-)

Az ok egyszerű, legalábbis ahogy én látom: Miskolcon a salsa élet már vagy 1,5 éve (ha nem 2) meg van halva szinte. A részvételi arány 1-1 buliba néha már elszomorító. Amikor a virágzását élte úgymond a salsa Miskolcon, amikor Balázsék idej...öttek Akkor még újdonságnak számított, nagy szám volt. Ez tartott cirka 3 évig. Sokan emlékeznek még a régi szerdai Deep-es salsa bulikra. Az volt a csúcspont, ami a részvételi arányokat illeti. Onnantól kezdve, hogy az megszűnt, a részvétel is csökkeni kezdett minden ilyen jellegű buliban. Akkoriban még voltak kisebb salsa-s magánpartik is, kerti partik, azóta már az se nagyon (vagy csak engem nem hívnak meg:) Az ok talán a csapatszellemben keresendő. Azok közül, akik szinte a kezdetektől jártak, már alig-alig vannak. Az újak meg v.hogy nem produkálják u.azt amit mi anno... Régebben 1-1 Fuerte-s workshopon, táborban, buliban szinte mindíg a miskolciak voltak a legtöbben - most már nem. Szal amilyen alacsony részvételi arányok vannak, nem csodálom, hogy nem nagyon rendeznek bulit... És eme végbéleményemmel nem vagyok egyedül :S


Szóval kedves Olvasóim, ma reggel ezzel a szép facebook-os párbeszéddel indult a reggelem. Mivel ott a terjedelem elég rövid, ezért gondoltam itt reagálok.

Kedves Tibor!

Talán az alpári stílusú irományod helyett, amit közzétettél egy közösségi oldalon, megkérdezhetted volna kulturáltan a tanárodat, vagy írhattál volna nekünk, a szervezőknek, bár a célodat kétségkívül elérted így is, hiszen reagálok rá. Az már egy másik kérdés, hogy vajon mennyire jó szándék vezérelt egy ilyen provokatív, rossz hangulat-keltő bejegyzéssel...

Akkor kezdjük a kezdetektől, de csak röviden, mert ha belemennék a részletekbe, hosszabb lenne, mint egy Tolsztoj mű. :D

6 éve mikor elindult a Fuerte, összesen 5 városban voltunk, jelenleg ennek majdnem a négyszerese a városok száma. Több, mint 4 éven keresztül csináltuk azt a fiúkkal, hogy heti 5 napot utaztunk, minden este órák voltak, általában 3-4,5 órát tanítottunk egyhuzamban (azaz a fiúk, én csak asszisztáltam), és minden 6. hétvégénk volt szabad, mert hétvégente salsa bulikat szerveztünk, valamint workshopokat, tanári képzéseink voltak nekünk, vagy mi képeztük a tanárainkat. Nagyon durván feszített tempó volt ez a négy év, sajnos ezt sem fizikailag, sem lelkileg nem lehet bírni, mert nem volt magánéletünk, nem volt ideje a srácoknak a regenerációra stb. Láttuk, hogy ha még évekig ezzel akarunk foglalkozni, akkor így nem mehet tovább, és egy icipici magánérdek is bekerült az elmúlt két évben, persze csak fokozatosan. Két év alatt mindössze annyi változás történt, hogy jelenleg a srácok 4 napot tanítanak (Bali januártól, azaz alig pár hónapja, Tomi szeptembertől), és minden hónapban van 1, igen, egy darab szabad hétvégénk. Azaz a másik 3 hétvége havi szinten a Fuerte "oltárán" továbbra is fel van áldozva... Ilyenkor, mikor ilyen "kedves és támogató " hozzászólásokat kapunk, bevallom, szívesen kihúznám azt a 3 hétvégét is, mert úgy tűnik, ha beleszakadunk, sem lehet jót tenni, hát akkor minek erőlködünk ennyit?

A következő városokban voltak először party-k: Miskolc, Székesfehérvár, Szeged, Veszprém. Ez a négy buli volt az alap, de voltunk Szombathelyen, Zalaegerszegen is, és két éve elindultak a budapesti rendszeres party-k is. Mivel a városaink száma egyre nőtt, a hétvégéink száma azonban nem, ezért úgy próbáltuk szervezni, hogy regionálisan legyenek bulik. Volt, hogy Fehérváron volt egyik alkalommal, máskor Veszprémben, vagy Miskolcot Debrecennel igyekeztünk váltogatni. Sajnos egy DJ-vel, és korlátozott idővel nem tudjuk megtenni, hogy minden városban, minden hónapban, vagy akár kéthavonta legyenek bulik.

Szerencsére sok helyen vannak gyakorló bulik, több városban már nagyobb salsa élet van, így ha nem is SF party, de lehetőség van táncolásra órákon kívül is.

A hétvégéink úgy néznek ki, hogy van a tanári képzésünk havonta, az asszisztensi szintén, a saját képzésünk miatt is utazunk, van buli vagy rendezvény, workshop stb. Ezért van az, hogy havonta jelenleg egy hétvégénk szabad. Ezért nem tudjuk megtenni, hogy többször menjünk vidékre bulit tartani, ezért kell jobban átgondolnunk, hogy mikor és hova megyünk.

Sándornak is reagálnék az írására. Köszönjük tőled is a "kedves" hozzászólást. Komolyan, én nem is értem, hogy lehet emberekben ilyen rosszindulat, hogy egyáltalán megfordul az a fejében valakinek, hogy mi szándékosan teszünk keresztbe... Lehet, hogy a buli, amit említettél, és ugye te szervezel 3 éve működik, mi azonban csak most értesültünk róla, miután már kihirdettük a mai SF party-t, és megszerveztük a helyszínnel stb. Sajnos a helyi viszonyokat nem tudjuk naprakészen követni, mivel nem vagyunk ott, egy központi helyről irányítjuk ezeket az eseményeket, konkrétan én készítem a Fuerte-s timing-ot. Ráadásul nem úgy készül ez a beosztás, hogy gondolok egyet, és legyen itt és itt buli, hanem hónapokra előre látom, hogy mi fog történni. Már most látom az őszi eseményeinket, és szeptemberre már jövő év februárig fogom látni, hogy mikor mi lesz a Fuerte-ben. Amikor felmerült, hogy lesz a bulid, akkor megkérdeztük a debreceni diákjainkat, hogy mi legyen, és ők egyértelműen úgy vélekedtek, hogy tartsuk meg, szuper, hogy megyünk, valamint kértünk téged, hogy ha lehet, legyen másik hétvégén a te bulid. Sajnálom, hogy ez így alakult, mi sem szeretjük, ha egyszerre két ilyen party zajlik, de mi nem tudtuk volna áttenni már másik hétre sem a szorított programjaink miatt, talán lehettél volna egy kicsit te rugalmasabb ebben a kérdésben... Két dolog között kellett döntenünk: lemondjuk, vagy megtartjuk. Ha lemondjuk, akkor a debreceni diákjainknak csalódást okoztunk volna, hiszen ők nagyon szerették volna ezt a bulit. A régióban található többi diákunk, a miskolciak, nyíregyháziak, hajdúszoboszlóiak stb. pedig elestek volna egy SF party-tól, pedig nagy számmal szoktak ők is részt venni, sőt, még most is Budapestről is mennek, és más távolabbi városból. Ha belegondolsz, te is beláthatod, hogy nem lett volna ésszerű lemondanunk a bulit, átrakni másik hétvégére pedig nem tudtuk, mert már nincs szeptemberig (!) szabad hétvégénk.

Gyorsan még Zsoltinak is reagálnék. Köszönöm a megértésed, bár azt kell, hogy mondjam, hogy a pénz nem motiváció ezeknél a buliknál, így nem függ a létszámtól sem. Jó, ez nem teljesen így igaz, annyi ember kell, hogy ne legyen veszteséges a dolog, ergó a benzin költség és ilyen apróbb dolgokat fedezni kell egy bulinak. Soha nem ez volt a bevételi forrása a Fuerte-nek, ezért ugyanúgy tartottunk 80 embernek, mint 200-nak bulit. Szempont azonban, hogy lehető legtöbb diákunknak biztosítsunk ilyen lehetőséget, ezért tartunk regionális bulikat. Ha belegondoltok, és a pénz lenne a motiváció, akkor a ti régiótokban csak Debrecenben tartanánk bulit, hiszen Miskolcon mindig kb. fele annyian vannak...

Még egy dolog Miskolccal kapcsolatban. Helyszín probléma. Az E/2-vel is voltak gondok, a kidobó személyzet elég udvariatlan volt, emlékezhettek, hogy volt, hogy ránk kapcsolták a villanyt, taszigálták ki a diákokat, mert "lejárt az időnk"... Kerestünk másik helyszínt, volt, aminek az akusztikája volt borzalmas, ti is mondtátok, hogy nem hallani a zenét, hiába vittünk oda több ezer Watt-ot... Volt, hogy kicsi volt, volt, hogy nem volt hangulata a helynek, vagy egyszerűen csak nem volt szabad azon a hétvégén, amikor nekünk kellett volna. Ideális helyszínünk a mai napig nincs Miskolcon, pedig valóban évek óta viszünk oda bulit. Ebben kértük a diákok segítségét is, de sajnos nem találtunk megfelelő, jobb helyet.

Egy dolgot azonban nem értek. Nem az első eset, hogy ilyen reakciók vannak miskolciak részéről, ha debreceni party-t tartunk. Mégis miért? Mi bajotok van nektek? Már bocsánat, de engem felháborít az ilyen, mégpedig azért, mert ott van nektek Balázs, aki mindig mindent megtesz, hogy jó legyen nektek, múltkor a bachata workshopot négyszer raktuk át másik időpontra, hogy megfeleljen nektek az időpont, és mert szerettetek volna bachata-t. Csak egy kérés kellett, és már szerveztük nektek, Balázs abban a hónapban lemondott inkább arról az egy szabad hétvégéjéről is... Ez hát a köszönet?

Nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt 6 évet teljes mértékben a Fuerte-nek szenteltük, mindent alárendelve ennek, elsősorban az egészségünket, és a magánéletünket. Én nem is tudom, mi lenne velem, ha nem Tomi lenne a társam, nem vele dolgoznék. Biztosan nem tudnék egy kapcsolatot kialakítani, mert az életvitelem nem olyan, amibe beleférne. Gondoljatok kicsit bele, mennyit látom most várandósan is a férjemet? Kb. 11-12-kor kel, hiszen éjjel ér haza a vidéki órákról, kb. 3-4 között fekszik. Felkel, zuhanyzik, összekészül, megebédel, és 2-3 között indul órát tartani.
Havonta egy hétvégét tudunk együtt tölteni, ezt is több év után, de azt többnyire átalussza, vagy az egyik napot biztosan, mert annyira kimerült a hajtástól. Hamarosan szülők leszünk, és Tomi jelen felállás szerint még a "hétvégi apuka" címre sem pályázhat, mert még az sem a miénk. Mondhatjátok, hogy önző viselkedés ez, hogy szeretnénk mi is időt magunkra, és ezért változtatunk dolgokon. Én kérek elnézést, hogy mi is emberek vagyunk, korlátokkal, érzésekkel, vágyakkal, és nem egy robot automata, ami kiszolgálja a közönséget. Bennünk nem lehet elemet cserélni... Én egy évig betegeskedtem, nem véletlen...

Zárásképpen: mivel a mostani állapot is még láthatjátok, hogy tarthatatlan, hiszen én szeretnék apát a gyermekünknek, és féltem Balit is, hogy széthajtja magát, ezért lesznek még változások hosszú távon az biztos. Sajnálom, ha valakik ezt nem tudják megérteni, de nekünk is szükségünk van arra, hogy legyen életünk. Nem fogom hagyni, hogy a fiúk is eljussanak fizikai szinten oda, ahová én egy másfél évvel ezelőtt... Bocsánat, de egyik diák, város sem ér ennyit. Elnézést a kemény szavakért.

Annyit még, hogy a mi üzemanyagunk a "túlélésre" eddig is az volt, hogy láttuk, hogy boldogok a diákok, kaptunk sok pozitív visszajelzést, éreztük, hogy érdemes csinálni, érdemes testünket, lelkünket odaadni, és 24 órában a Fuerte-t szolgálni. Azonban amikor ilyen hozzászólásokat kapunk, az eléggé romboló hatású. Tomi jól kezeli ezeket, de Balit és engem is eléggé megvisel. Nekünk lehet 100 pozitív levél, ha van egy ilyen, akkor sajnos hajlamosak vagyunk ezt látni. Biztos vagyok abban is, hogy Balinak ez most rosszul esik, hogy Miskolcról így álltak a dolgokhoz, de továbblép, mert ő mindig továbblép. Ha két olyan ember van már a csoportban, akiért tud tenni, és jót tenni természetesen, akkor már nem érdekli akár a másik 10, aki meg balhézik, mert ő ilyen.

Elnézést kérek minden miskolcitól, mert nem akarok általánosítani, de sajnos van néhány "nagyhangú" ember, aki állandóan veri az asztalt. Én nekik szánom ezt az írást, és természetesen nem a többi diákunknak. A többieknek csak javasolni tudom, hogy ha van módjuk, hassanak ezekre az emberekre egy kicsit, mert nem hiszem, hogy ez a megfelelő módja annak, hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat, felmerülő kérdéseket. Kulturált, építő dolgok előtt mindig nyitva volt az ajtónk, továbbra is így lesz.

Szép hétvégét!
Lili