10. nap :)

A mai volt a 10. napom a klinikán, és még kb. ugyanennyit itt kell töltenem, aztán majd meglátjuk, hogy lesz tovább. Ha hazaengednek, utána egy hétig még otthon leszek, és szép fokozatosan állok majd vissza a mindennapokba. Nem is nagyon tudom, hogy mi zajlik otthon, mert infó zárlat van felém, hogy ne ezen agyaljak, hanem a gyógyulásra koncentráljak. Átadtam a fontosabb feladataimat, a nem fontosakat meg majd akkor intézem, ha hazamentem. Nagyon jó a csapatunk, bízom bennük, ezért nem is aggódom, pedig nagyon hirtelen kellett eljönnöm, és gyorsan kellett összeraknom a feladatos listát, hogy tudják, mit kell intézni.

Hogy telt ez a 10 nap? Néha úgy érzem, hogy gyorsan, máskor meg úgy, hogy soha nem lesz vége. Az első pár nap bele kellett rázódnom a rendszerbe, és megszoknom, hogy reggel fél héttől este fél hétig folyamatosan programom van. Mindenféle kezelés, vizit, étkezések stb. Van olyan kezelés, ami fájdalmas, és volt olyan nap is, hogy kb. 20x hánytam, vagy annyira nem voltam jól, hogy nem tudtam enni, de kibírom, csak használjon. Ma jól vagyok, elég sima nap volt. Sajnos ma két kedves új ismerős is elhagyja a klinikát, és nélkülük picit magányosabb leszek.

A Húsvét nagyon furi lesz itt. A klinikán minden a megszokott rendben fog menni, azaz a napi "kiképzéstől" nem térnek el, nem nagyon lesz ünnepi hangulat. Sajnos ajándékot sem tudtam beszerezni senkinek, itt erre nincs lehetőség. Ez kicsit nyomaszt, mert mindig szeretek már hetekkel korábban készülni ezekre az ünnepekre, és kitalálni, beszerezni azokat a dolgokat, amivel örömöt okozhatok a környezetemnek. Most sajnos erre esélyem sem volt.

A hangulatom néha picit ingadozó, de azért csak néhány naponta inog meg a jókedvem. :) Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz, kezelések közben azon meditálok, hogy használjon, és minden pillanattal egészségesebb legyek.

A gasztro blogomba http://www.gastrokedd.blogspot.com/ írok pár receptet, hogy addig is legyen mit főzni, míg nem vagyok. :)

Hamarosan jelentkezem majd már más témával is, nem csak magamról nyafogok. :)

Mosolygós napokat!

Lili

Kedvesség :)

Vannak kedves emberek, vannak, akiknek az a dolguk, hogy kedvesek legyenek, ezért úgy tesznek, mintha azok lennének, és vannak nem kedves emberek. Rám sokan "biggyesztik" azt a jelzőt, hogy kedves vagyok, és ennek nagyon örülök, mert jó érzés kedvesnek lenni, és jó, ha ez az "üzenet" át is megy. A kedves, figyelmes, udvarias viselkedés szerintem egyáltalán nem megerőltető. Hála megint a szüleimnek, erre neveltek. :)

Én sem vagyok mindig türelmes. Van, hogy a hátamon lehet a fát vágni, máskor betelik a pohár, és olyan dolgokon is fennakadok, amit máskor talán észre sem vennék. Én nagyon szeretem az embereket, ezért nem esik nehezemre odafigyelni rájuk, meghallgatni őket, érdeklődni felőlük. Az esetek nagy részében, ha nem is mindig, azt hiszem, hogy így viselkedem.

Aztán vannak azok az emberek, akiknek tényleg ki van adva a munkájuk miatt, hogy legyen kedves, és barátságos, segítőkész, de ez nem belőle fakad, hanem csak látszat-kedvesség. A szemedbe szinte már gügyög, de a valóság teljesen más. A szolgálatató "iparban" gyakran találkozunk ilyennel. A tavalyi tábor szervezésnél is ilyen volt a szitu. Nem nevezem meg, hogy ki volt a partner, de a lényeg, hogy: Kicsikém, drága csillagom mindent megoldunk, minden el lesz intézve, nem kell aggódni.

Aztán amikor ott volt, hogy meg kellett volna oldani a dolgokat, akkor hirtelen minden megoldhatatlan lett. Persze az is kedvesen, másra tolva a felelősséget. ( Volt, hogy felhívtam azt a felet, aki miatt állítólag ez és az nem lehet, és kiderült, hogy még nem is hallott erről... )

Diákjaink között is van olyan, aki nekünk nyal (bocsi), másnak meg mondja a magáét. Néhány ilyen példát már megéltünk. Az azért érdekes, hogy ezek az emberek mégis mindig ott vannak minden Fuerte workshopon, rendezvényen...

A klinikán, ahol vagyok, érezhető, hogy mennyire fontos pont a "házirendben", hogy kedvesek legyenek a betegekkel. Mindig, mindenki kedves, persze vannak, akiknek ez a mosoly nem mindig őszinte, de alapvetően jó a hangulat, szimpatikusak az orvosok, terapeuták, nővérek. Persze jajjgathatok, ha fájdalmas a kezelés, de abban nincs kompromisszum. Olyankor egyáltalán nem látom őket kedvesnek... :))))

Egy-egy kedves szó, apró figyelmesség rengeteget adhat a másiknak, ragadjatok meg minél több ilyen lehetőséget, és aranyozzátok be a környezetetek napjait! :)

Kedves napokat! :))

Lili

Jól vagyok :)

Nem akarom nagy dobra verni, de eltitkolni sem, hogy voltam már jobban is. Fizikailag. Pontosabban én úgy gondoltam, hogy szuperjól voltam az utóbbi időszakban, néha kicsit furin van a fejem, legalábbis az érzés ott van, hogy valami nem stimmel, de nem foglalkoztam vele, mert nem okozott olyan fájdalmat semmim, amire már odafigyeltem volna. Aztán pár napja kiderült, hogy valóban nem stimmel valami, és hogy az nagyon nem stimmel. Most egy magánklinikán "vendégeskedem" várhatóan 3 hétig, aztán még egy ideig eltart majd a kezelés, de akkor már nem kell bent feküdnöm, max. havonta egy napot, a többit majd gyógyszeresen.

A Fuerte-ben 4 hét múlva vagyok újból.

Nem kell aggódni, nagyon jó kezekben vagyok. Jah, és a találgatások elkerülése végett, ez nem fogyitábor :))), és nem is a gyogyóba adtak be a fiúk. :)))

Konkrétabban nem szeretnék írni a betegségemről, mert ennyi magánszféra nekem is kell. :) Drukkoljatok nekem, és küldjetek sok szeretetet, mert az biztosan eljut hozzám. :)

Mosolygós napokat!

Lili

Becsüld meg, amid van! :)

Valamelyik nap volt egy bejegyzésem a facebook-on arról, hogy milyen érdekesen állunk az egészségünkhöz. Amikor minden rendben, akkor természetesnek vesszük, és oda sem figyelünk rá, vagy csak alig. Aztán amikor meg nincs minden rendben, vagy akár komolyabb probléma is adódik, akkor meg másra sem tudunk gondolni.

De hát ilyen az emberi természet. Amink van, azt nem értékeljük eléggé, amink meg nincs, az állandóan a figyelmünk középpontjába tolakszik. Szerencsére én egy elég elégedett ember vagyok, nem szokott frusztrálni, hogy ez vagy az nincs meg, és mindig örülök annak, amim van. Nem is tudok visszaemlékezni, hogy mikor volt bennem legutóbb elégedetlen érzés, és mivel kapcsolatban. Ez persze nem azt jelenti, hogy el vagyok telve magammal, és az "eredményeimmel", és ülök a babérjaimon. Közel sem. Ha elérsz egy célt, mindig jön a következő, de tudni kell örülni annak, amit elértél.

Becsüld meg most, amid van, és legyél hálás mindenért, amit az élet neked ajándékozott!

Szeretettel:

Lili

Csak ma :)

Ha a fogadalmaimmal nem stresszelem magam hosszú távra, mint pl. "3 hónapig nem eszem csokit" típusúakkal, akkor egész jól működnek, mert a jelenre koncentrálok, és nem félek a jövőbeli kudarctól. Hiszen egy napig bármit ki lehet bírni. Egy napig nem nehéz lemondani a fehér lisztről, cukorról. Egy napig nem nehéz türelmesnek, kedvesnek lenni. Egy napig nem nehéz mindent megtenni, hogy jól működjön ez vagy az. Sokáig sorolhatnám, de szerintem mindenkinek úgyis a maga feladata jut eszébe, és mindenkinek az a fontos, nem az én kis életem. Ez így normális. A "majd holnap" típusú embereknek is menne ez, próbáljátok ki, ha olyanok vagytok! Én mondjuk nem ez a típus vagyok, szeretek azonnal belevágni abba, amit eldöntöttem, de az is igaz, hogy a döntés néha sokáig érik. De ha megvan, akkor nem lehet letéríteni az útról. :)

Ezt az idézetet most találtam a facebook-on:

"Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani."

Mintha nekem írták volna. :) Szerintem nem én érzem ezt így egyedül. Pont azokat a dolgokat képviseli, ha nem is olyan sorrendben, amik nekem is fontosak, és fontos, hogy tudatosan is figyeljek rájuk. Főleg a bírálok, dícsérek, megjavítok, megrendszabályozok részre gondolok magamnál.

Igyekszem nem bírálni az embereket, de néha, ha nem is lesznek a gondolatokból szavak, azért átsuhan egy-két bosszús gondolatfoszlány a fejecskémben. Próbálok azonban ezen is változtatni, és örülök, hogy csak ritkán csúszik ki a számon bírálat.

Dícséret. Ha valami tetszik, én dícsérem meg először, az biztos. Azonnal kimutatom, megfogalmazom, mert fontosnak tartom. Néha azonban pont a szűk környezetemben feledkezem meg erről, mert náluk a hibákra koncentrálok. Például Timikénél és Gyuszinál, talán néha Sanyánál is, annyira a fejlődésükre koncentrálunk, és ennek érdekében folyamatosan javítjuk a hibákat, hogy elfelejtjük megdícsérni őket, ahogy apránként haladnak előre. Ez hiba, elismerem, jobban kell erre is figyelnünk. Szó sincs arról, hogy ne értékelnénk, sőt, nagyon is értékeljük őket. Csodás emberkék mind a hárman. Én személy szerint nagyra értékelem bennük a fejlődést, kitartást, akaratot, megbízhatóságot, lojalitást, tudásvágyat, és nem utolsó sorban az alázatot.

Megjavítás, rendszabályozás. Természetemnél fogva, ha problémát látok, feladatként közelítem meg, és azonnal meg akarom oldani. De vannak problémák, vagy feladatok, amiket nem nekem kell megoldani. A különbségtétel még nem mindig megy, és ezért néha kirántom a lehetőséget is a másik kezéből, mondván, hogy én úgyis gyorsabban megcsinálom... Ha pedig mégis engedek teret, akkor jajj annak, aki nem úgy végzi el a feladatot, ahogy azt kell... Már nem vagyok bunkó, pedig pár éve még az voltam, de sokat fejlődtem. :))) Azonban tény, hogy nagyon határozottan, és keményen kérek számon dolgokat. Főleg, ha a rémült alany próbálja áttolni a felelősséget. Ez nálam rossz taktika. Az, aki felvállalja, hogy elszúrta, kb. két percig kell, hogy hallgasson. Azonban az, aki nem elég tökös hozzá, és csúsztatgat, azt évekig megjegyzem...

Az apró kis fejlődési céljaink hosszú távon rengeteget tesznek hozzá az életünkhöz, és nem kerül nagy erőfeszítésbe. Én jobb ember akarok lenni, napról napra jobb, és ennek érdekében a tudatosság számomra nagyon fontos.

Ha teszel érte, bármi is legyen az, az eredmény nem marad el. :)

Szeretettel:

Lili

Főzés :)

Írtam a másik blogomba egy pár sort arról, hogy miért tartom fontosnak azt, hogy főzzünk. Ha érdekel, elolvashatod itt: http://gastrokedd.blogspot.com/
Mosolygós napot!
Lili

Napjaink :)

Már hajnali háromkor kidobott az ágy, mert eszembe jutott, hogy még el kell küldenem egy körlevelet. Jah, hogy vasárnap van? Ugyan, ez nem számít! :) Mosolyogni szoktam mindig azokon az aranyos kérdéseken, amikor megkérdezik, hogy mit csinálok egyébként. Mármint Fuerte mellett??? Többnyire alszom. :):):) Sokan gondolják, hogy ez csak másodállás, és eltáncolgatunk, tanítgatunk a fiúkkal, de ennél azért jelentősen többről van szó. Leírom, hogy néz ki Balinak, Tominak és nekem egy átlagos hetem.

Hétfő:

Bali: délelőtt bankot intéz, meg egyéb Fuerte-s dolgokat, aztán koradélután indul Szombathelyre, majd onnan tovább az esti óráira Zalaegerszegre. Az órák után kb. 11-kor ér haza Szombathelyre a szüleihez, vagy még később.

Tomi: 10 órakor egy jó két órás táncpróba velem, majd ebéd, majd háromkor irány Győr, 4 óra tanítás, majd érkezés haza fél 12 körül.

Én: 6-kor kelés, van, hogy akár 4-kor is felkelek, de 7-nél tovább biztosan nem vagyok az ágyban. Egy kis reggeli zöld tea, meg pár perc jóga, és indul a nap. 10-kor próba Tomival, de előtte én már nagyon sok mindent elintézek, hogy menjenek a Fuerte-s dolgok addig is. Próba után ebéd, majd munka ezerrel. Hogy mi? A Fuerte menedzsmentje. Tanfolyam-szervezés, hirdetések, webfrissítés, ügyintézés, timing, elszámolások, könyvelés, rendezvényeink szervezése és koordinálása stb. Utána irány a foniáter, este pedig vagy táncóra (próba, salsa, felnőtt balett, jazz balett stb.), vagy vissza a notebook elé kb. 22 óráig.

Kedd:

Bali: alszik egy nagyot, ha tud, és válaszol a felmerülő kérdéseimre, intézi, amit megbeszélünk, egy kicsit a családdal is tud lenni, majd este megtartja a szombathelyi órákat, és kb. 11-kor beül a kocsiba, és irány Pest.

Tomi: próbál időben felkelni, és még délelőtt elintézni pár dolgot: bank, posta, telefonok stb. Délben együtt ebédelünk, majd kettőkor indul Szegedre tanítani, és éjfél körül ér haza, ha köd van, akkor akár később is.

Én: korán kelek, bevásárlás, és a délelőttöt főzéssel töltöm, én készítem az ebédet. Közben azért elküldök pár körlevelet, vagy elolvasom az emailjeimet, de azért igyekszem amennyire lehet a főzésre koncentrálni. Ez sikerülni is szokott, és el tudom egész jól különíteni a kettőt. Aztán ebéd, majd munka ameddig bírom, általában 22-23 óráig ülök a gép előtt. Ha nagyon nem bírok már egy helyben ülni, akkor jóga vagy tánc este, vagy találkozom valamelyik barátommal munka után.

Ennyire nem részletezném, de a szerda, csütörtök, péntek is hasonlóan telik. A fiúk felkelnek, elintézik, amit kell, próbálunk, mennek órára, későn jönnek haza. Csütörtököt még tarkítja a Szecskakertes party is. Nekem pedig a próbák, órák, menedzsment jut. Az órák mennyisége attól függ, azaz az, hogy megyek-e egy városba, vagy sem, hogy mennyire vagyok leterhelve. Persze mindig eléggé le vagyok, most például 6 hét után először tudtam a héten találkozni egy barátommal, mert nem volt rá időm, mindig későn végeztem, és néhány hetente azért szeretek eljutni egy-egy városba is az órákra. Most még tarkították a dolgot a folyamatos bemutató órák is, és az is, hogy több, mint egy hónapja nem volt szabad hétvégénk sem. A szabad hétvégék amúgy is nagyon ritkák, kb. 4-6 hetente van egy. Ez a mostani pont egy szabad hétvége, de most is felkeltem dolgozni, hogy amíg Tomi alszik, addig is haladjanak a dolgok, és ne ezen agyaljak már, amikor a drágám is felkel.

Félre ne értsétek, egy pici panasz sincs ebben az írásban, nem vagyok az a típus, ez csak egy bepillantás az életünkbe. Valóban feszített a tempó, és ha nem szeretnénk annyira, amit csinálunk, nem is lehetne ezt bírni sem fizikálisan, sem mentálisan, de szerencsére szeretjük, nagyon-nagyon szeretjük, és a diákjaink szeretete, támogatása rengeteg energiát ad nekünk. :)))

Már nagyon jól hozzá vagyunk edződve ehhez az életformához. :) Azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire más energia az, ha az ember szeretettel végzi a munkáját, a hobbijából él, és élevezi a mindennapjait. Így sokszor fel sem tűnik nekem sem, hogy mennyi órát is dolgoztam. Nagyon csodás az is, hogy nagyon jó emberekkel dolgozunk együtt. Nem könnyű megtalálni az alkalmas emberkéket, de igyekszünk. Értek már csalódások, de ezeken felül kell emelkedni, és tovább kell menni.

Na jó, eleget írtam, megyek vissza a munkához. :)

Mosolygós vasárnapot!

Szeretettel:

Lili

Ráncpara :)

A "korombeli" nőket már biztos vagyok benne, hogy foglalkoztatja a ráncosodás kérdése. Sőt! A férfiakat is! 30 felett már megjelennek az apróbb szarkalábak, van, akinél nem is olyan aprók már ebben a korban sem.

Vannak dolgok, amik ellen lehet tenni, és vannak, amik nem rajtunk múlnak. Az öregedést lehet késleltetni, vagy Botox-szal kivasaltatni a ráncainkat, a kérdés csupán az, hogy van-e értelme. Én annak a híve vagyok, hogy el kell fogadni, ami jön, de meg kell tenni, amit lehet, hogy egészséges, szép arcbőrünk maradjon. Nem akarom átszabatni az arcom, persze ez most még nem is aktuális, majd 10-20 év múlva újragondolom a kérdést. :) Ami biztos, hogy a természetesség híve vagyok, különböző idegmérgeket nem fecskendeztetnék az arcomba, bármennyire is divat, hogy 40 évesen az ember 20-nak nézzen ki... Legalábbis nagyon bízom abban, hogy nem hülyülök meg majd annyira, hogy ezt tegyem.

Korábban is írtam, hogy nem vagyok a plasztikai sebészet ellen, ha valóban indokolt dologról van szó, ezért ne értse senki félre a soraimat most sem.

Szerintem vannak kifejezetten szép ráncok. Például az anyukám 62 éves, nagyon szép a bőre még mindig, és kedves ráncai vannak, ami kifejezetten jól áll neki, látszik, hogy nagyon jó ember, és a ráncai is pozitívak, kellemes, szép keretet adnak az arcának.

Az arcra sok minden kiül. Már fiatal korban is meglátszik az ember személyisége is az arcán. A tekintet pedig még többet elárul. Ha kedves, mosolygós vagy, és szeretettel állsz a világhoz, a környezetedhez, ugyan kit fog zavarni a szarkalábad? Észre sem fogják venni! Ha azonban tele vagy rosszindulattal, aggodalommal, negatív gondolatokkal, akkor kivasaltathatod az arcod, nem leszel vonzóbb már első ránézésre sem.

Fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, de a mániákus ránctalanítás már más kategória. Az egészséges egyensúlyt kell ebben is megtalálni, ahogy mindenben. Alvás, helyes táplálkozás, hidratálás kívül-belül stb.

Ha a lelked tiszta, becsületesen élsz, türelemmel odafigyelsz másokra, szeretettel tele van az életed, boldog és kiegyensúlyozott vagy, akkor ez meg fog látszódni az arcodon is. Inkább azon dolgozz, hogy ezeket a lelki folyamatokat megvalósítsd az életedben, és jobb ember legyél, minden nap jobb és jobb, és akkor nem olyen problémáid lesznek, hogy van-e mimikai ráncod, mert sokat nevetsz...

Mosolyogj sokat, még akkor is, ha ez "ráncosítja" a bőröd! :)

Szeretettel:

Lili

Mitől férfi? 2.

Ahogy korábban ígértem, folytatom ezt a témát, és szerintem nem ez lesz az utolsó bejegyzésem ezzel kapcsolatban. :)

Nagyon mókás válaszok is voltak, mikor feltettem a következő kérdést: "Mitől vagy férfi?"

Elsőre nem is értették sokan, hogy mit akarok, sőt, elég furin is néztek rám. Volt, aki zavarba jött, volt, aki meg sem tudott szólalni, és akadt olyan is, aki gondolkodás nélkül rávágta: a f...kától. (bocsánat) Szóval érdekes reakciók jöttek a kérdésemre. Ami igazán meglepő számomra, hogy ennyire megfoghatatlan lenne a kérdés? Ha én jó nő akarok lenni, márpedig melyik nő nem akarna, hogy lehetnék az, ha nem tudom, hogy mitől vagyok jó nő? Ez fordítva nem így működik? Hogy lehetne egy pasi jó pasi, férfias, vonzó, ha nem tudja, hogy mitől érzi annak magát? Nem lehetünk úgy valamik, nem érhetünk el úgy valamit, ha fogalmunk sincs arról, hogy mit is akarunk pontosan.

Egy másik érdekes vonulata volt a témának, hogy férfinak kell-e lennie. Ez először meglepett, mert én minden pillanatban nő akarok lenni. Távol álljon tőlem, hogy semleges nemű legyek, és még távolabb, hogy férfi. Azért elgondolkodtam ezen a kérdésen. A srác azt mondta, hogy szerinte nem kell az életünk minden pillanatában bizonyos neműeknek lennünk, mert sok dolgot nemtelenül végzünk a mindennapokban. Aztán ott vannak azok a pillanatok, amikor férfinak kell lenni, és ő akkor férfi.

Érdekes megközelítés, és azt hiszem, hogy sokan így élik az életüket nap, mint nap, és nem tulajdonítanak akkora jelentősséget a férfi-női szerepeknek, mint én. Megvan ennek is az előnye. Én azonban annak a híve vagyok, hogy legyünk azok, amilyen testet erre az életre kaptunk. Hogy miért fogalmazok így? Azért, mert alapvetően a hitem szerint a lélek nemtelen. Az, hogy most éppen női testben vagyok jelen ebben az életemben, csak egy körülmény, biztosan voltam már pasi is. :) Azonban abban is hiszek, hogy nem véletlenül kaptam ezt a nemet, sőt, ezt a testet, sőt, a szüleimet stb.

Az is elég elgondolkoztató, hogy nem egy pasi fogta fel a kérdésemet úgy, hogy a férfi - női szerepek miatt azonnal alá és fölérendeltségre gondoltak, és lelkesen, nagy hévvel kezdték el hangoztatni, hogy az egyenjogúság a fontos. Nekem eszembe nem jut ilyen, de érdekes, hogy a tradíció mennyire mégis megmarad egy olyan társadalomban, ahol már nagyon nem aktuális pár dolog. Jane Austen korában más szerepek tartoztak a férfi-női szerepek közé, és valóban, akkor volt létjogosultsága az alá-fölé rendeltségről beszélni. De az 200 évvel ezelőtt volt. Bizonyos értékek nem változnak, mások azonban igen. Ma már a nők is dolgoznak, szavaznak, önállóak stb.

Én nem gondolom, hogy azért, mert fontosak számomra a tradicionális szerepek, és energiák, amiket a modern korunkhoz igazítok, alá lennék rendelve a férjemnek. Én úgy gondolom, hogy társak vagyunk, egyenrangúak, de mégis férfi és nő. Én főzök, ő meg leviszi a szemetet, és kihívja a szerelőt, ha elromllik a mosogatógép. :)))

Folyt. köv. valamikor. :)

Addig is mosolygós napokat kedves Férfiak és drága Nők! :)

Lili

Változás :)

Mindannyian változunk. Van, aki szép lassan, van, aki hirtelen, van, aki azt gondolja, hogy szeretne, de mégsem tesz érte. Amikor azt érzed, hogy nem haladsz semerre, azt rosszul érzékeled, hiszen ez is haladás, mert lehet, hogy pont ez kellett ahhoz, hogy később nagyobbat lépj előre.

Egy példa erre: táncban néha úgy érzem akár hetekig, hónapokig, hogy hiába gyakorlok rengeteget, nem fejlődök, vagy nem annyit, mint szeretnék. Az elején, amikor elkezdtem táncolni, csak úgy repültem felfelé a lépcsőfokokon, ma pedig már egyre nehezebb egy-egy újabb lépcsőfok meghódítása a hétköznapokban. Aztán jön valami, ami megadja azt a plusz lökést, és ugrásszerűen előre lépek, akár egyszerre 2-3 lépcsővel is magasabbra. Ezért is írtam, hogy ha úgy is érzed, hogy hiába teszel érte, semerre nem haladsz, egy helyben toporogsz, valójában az is hozzáad valamit az életedhez. Ha nem gyakorolnék nap, mint nap, akkor nem tudnék fejlődni, hiába jönne az a "lökés".

Tegyél a dolgokért, és változni fognak. Ha csak vársz tétlenül, akkor is változnak, de vajon abba az irányba, amelyikbe te szeretnéd?

"Semmi sem állandó ebben a komisz világban - még a problémáink sem." (Charlie Chaplin)

Chaplinnek igaza van, még a problémáink is mások, és nem csak arra gondolok, hogy 20 évesen más problémáim voltak, mint 30 évesen, hanem akár a mindennapokra is ki lehet ezt terjeszteni.

Alapvetően a változást jó dolognak értékelem. A tudatosság az életünkben nagyon fontos, és segít, hogy haladjunk az utunkon, és fejlődjünk nap, mint nap.

Vannak olyan esetek is, amikor a változás nem kellemes. Az iskolánkban időről-időre előfordul, hogy egy-egy diákunk nagy, inkább úgy fogalmaznék, hogy túlzott lelkesedéssel fordul felénk. Addig, amíg ez "normális" szinten van, nem is baj, örülünk, ha tetszik neki, amit csinálunk stb. Vannak azonban olyanok, akik ezt túlzásba viszik. Nehezen fogalmazom meg, mert nyílván nehéz belőni a határt, hogy mi a sok, vagy akár sokk :) , de szerintem mindenki találkozott már ilyen "túlbuzgó" emberkével.

Itt most azokról írok, akik valójában nem irántunk érdeklődnek, hanem egy erőteljes kompenzáció vagyunk számukra. Valami nagyon hiányzik az életükből, és azt velünk próbálják pótolni. Ezzel sem lenne semmi gond, hiszen a tánc rajtam is sokat változtatott, sőt formált, én is sokat kompenzáltam vele, míg helyre került a lelki egyensúlyom. De! Ezek az emberek 1-2 alkalmom után már mély barátságokat feltételeznek közöttünk, és eszerint viselkednek, próbálnak nekünk minden jót megtenni, napi kapcsolatot ápolni, gyakran tényleg mindenben segíteni, támogatni minket, és szinte már fanatikus rajongókká válnak.

A probléma ott kezdődik, hogy mi nem tudjuk ezt viszonozni oly mértékben, amit ők elvárnának. Idővel egyre többet és többet akarnak, és hiába próbálod finoman terelgetni, és értésére adni, hogy kicsit gyors a tempó, megfojt téged, nem veszi a lapot. Aztán elérkezik az a pont, amikor akár egy mondatod, vagy hogy nem válaszoltál elég gyorsan az email-jére, vagy nem vetted fel este tízkor a telefont, szóval bármi, aminek nincs igazán fajsúlya, és jelentőssége, ha valódi barátság lenne, és ekkor megszületik a döntés a másik félben: te vagy a leggonoszabb ember a világon. Vagy ha nem is ilyen drasztikusan, de sokszor sajnos igen, teljesen átcsap a másik irányba a dolog. A korábbi véleményének a tökéletes ellentétét kezdi kommunikálni, és keresi az önigazolást. Egykor mi voltunk a legjobb iskola, a zseniális tanárok, táncosok, most pedig hirtelen változik a szemlélet, és megkapjuk a legkülönbözőbb, legrosszindulatúbb jelzőket is.

Az elején, mikor megalakult az iskolánk, többször belefutottunk ilyen helyzetekbe. Talán több bizonytalanság volt még bennünk, és így az egónknak jól esett ez a különös figyelem, rajongás. Persze ki ne szeretné, ha dícsérik... Ma már máshogy állunk ezekhez a dolgokhoz, és az ilyen nagyon gyors tempóra igyekszünk odafigyelni, és távolságot tartani jobban, mint azt korábban tettük. Sajnos így is akadnak emberek, akik ezt nem veszik észre, és ahogy egy reménytelen szerelemes, minden tettében a másiknak a jeleket véli felfedezni, és nem a valóságot látja, szóval így is vannak olyan emberek, akik megdöbbentő dolgokban tudják magukat ringatni. Le sem írom, hogy Balázst hány ilyen kellemetlen történet érinti a lányokkal kapcsolatban, de velem is nem egy és nem kettő fordult elő azért, mert kedves és közvetlen vagyok.

Bár tudom az okát, mégis rossz, mikor egykori diák, aki szerint mi voltunk a top, később nagyon rosszindulatúan nyilatkozik rólunk. Persze ezt úgy is felfoghatnám, hogy nem minket minősít ez a viselkedés, és ezt egy értelmes, ember, ha ilyet mondanak neki, így is látja. Amiért néha mégis zavar, az az, hogy az emberek nem a realitást, hanem a pletykákat szeretik, és nem a jóról pletykálnak, az sajnos a mai világban nem olyan "hír érték". Izgalmasabb a rosszindulat.

Ez kb. olyan, mint amikor egy pár szakít, és az egyik fél utána mindenféle rosszat mond arról az emberről, akit egykor nagyon is szeretett. Az ilyet sem szeretem. Ha én valakit szerettem, akkor biztosan azért volt, mert volt sok olyan pozitív tulajdonsága, ami számomra vonzó volt.

Mivel az iskolánk nagy, ezért a nagy számok törvénye alapján volt, van és lesz is ilyen eset biztosan. Azért annak örülök, hogy a 99%-a a diákjainknak nem ilyen. :)

Mosolygós hétvégét!

Lili

Workshopok után :)

Nagyon mosolygós vagyok most, mert ugyan minden porcikám fáj a hétvége miatt, de nagyon jól éreztem magam. :)

Szombaton volt a son workshop. Tomikám kitett magáért, nagyon jó órákat tartott szerintem. Sokat készültünk rá, ez szerintem látszott is. Összeszedett volt, jól felépített, és követhető is, ugyanakkor voltak azért kihívások, és lesz mit gyakorolni. :) Én nagyon jól éreztem magam, nekem nagy szerelemem a son, nagyon-nagyon szeretem mind zeneileg, mind táncilag. Tominak sokat köszönhetek, mert ebben a műfajban tőle tanultam a legtöbbet, pedig tanultam Mario Charon-tól és Jorge Camaguey-től, sőt, Madeline Rodriguez-től és Misladys Gainza-tól is son-t, mégis azt gondololom, hogy nem lebecsülve az említett táncosok tudását, és azt a hatást, amit rám tettek, és amivel segítették a fejlődésemet, szóval mégis Tomi az, aki szépen rendszerezetten összerakta a fejecskémben a dolgokat, és gyakorolt velem, javította a hibáimat stb. Köszönöm Édesem, sokat jelent ez nekem.

A vasárnapi ladies' style is jól sikerült szerintem. Én nagyon jól éreztem magam, mert a társaság nagyon támogató volt, és lelkesen követték az óráimat. Ez rengeteget jelent. Eddig a hét ladies' stlye workshopom közül egynél fordult az elő, hogy a csapat nem volt túl pozitív, és energikus, inkább az "ez úgy sem megy nekem" hozzáállás volt, és ezt nagy kihívás volt kezelni. Nem is állítom, hogy a legjobban kezeltem, ma már sok dolgot máshogy csinálnék, de legalább ebből is tanul az ember.

Azt is nagyon jó volt látni vasárnap, hogy aki már volt korábban is, az mennyit fejlődött, mennyire látszik a lányokon, ha foglalkoznak egy kicsit a női stílussal. Sokan voltak a lányok közül a son workshopon is, ezért duplán le a kalappal, hogy végigtáncoltak nyolc és fél órát két nap alatt... Nekem is elég kemény, pedig én valamilyen szintem már hozzá vagyok szokva, sőt, az ilyen workshopok előtt készülök is kondival, hogy bírjam, mégis nagyon el tudok én is fáradni, mert minden energiámat beleadom, ameddig csak bírom. :) Aztán még utána is. :):):)

Nagyon jó volt nekem az is, hogy Tomikám bent volt velem végig, és Bali is bejött, és sokáig ott volt. Ez azért fontos nekem, mert lelkileg sokat jelent a támogatásuk a jelenlétükkel, másik oldalról pedig tudom, hogy el fognak látni jó tanácsokkal, építő kritikákkal, amitől még jobb, és jobb lehetek. Ilyenkor egyszerre vannak magánemberként, és "szakmai kritikusként" is jelen. Nem is tudjátok elképzelni, hogy tudok örülni, mikor ők megdícsérnek, ugyanis ez elég ritka, nem osztogatják ezt könnyen. Tegnap azonban mind a ketten megdícsértek, és ez nagyon jól esett. :)))

Pozitív élmények vannak bennem, kellemesen (bár kicsit fájósan) fáradt és nagyon boldog vagyok. :)

Mosolygós hetet mindenkinek!

Lili