Büszkeség

Sokan, sok mindent értünk alatta, én most leírom, hogy számomra mit jelent ez a szó.

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy mennyi idő után láttam úgy a táncom, hogy „nézhető”. Azok a kérdések, melyekre nem tudok azonnal válaszolni, elgondolkodtatnak. A nézhető szó nyílván azt takarta, hogy elégedett vagyok azzal, amit látok mondjuk egy rólam készült videón, és büszke vagyok magamra. Ez azonban nálam nem így működik. Én ha látok magamról felvételt, azonnal nekiállok elemezni, és gyakran hosszú listát írok arról, hogy még min kell javítanom. Azaz önfeledten örülni, és büszkének lenni arra, amit látok, nem tudok sajnos, vagy csak egy-egy pillanatra tölt el egy kis elégedettség, de a kettő nyílván nem ugyanaz.

Félre ne értsétek, nem értékelem alul magam, és figyelek arra is, hogy túl se értékeljem, keresem a nagyjából racionális, objektív képet arról, hogy hol tartok jelenleg. Elégedett vagyok azzal, amit eddig letettem az asztalra, de azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sok lehetőségem van még a fejlődésre is.

Ahogy egyre többet tudok, úgy látok még több és több utat, amit be szeretnék majd járni. Most a baba miatt nyílván egy kis idő ki fog esni ennek az útnak a megtapasztalásában, de utána ott szeretném folytatni, ameddig eljutottam már. Szóval szó sincs itt most sem álszerénységről, sem egoista öntömjénezésről. Az alázat számomra rendkívül fontos. Szerintem enélkül nem lehet valaki igazán jó táncos. Sokan hangoztatják, de kevesen élik, vagy csak mást értünk alázaton. Azonban az, hogy alázattal állok a tánchoz, (és remélem, hogy ez az élet más területén is így van) nem jelenti azt, hogy leértékelem magam, vagy úgy csinálok, mintha leértékelném, és ezáltal kiprovokálom, hogy megdicsérjenek.

De mi köze mindennek a büszkeséghez? Nekem ez a szó negatív és pozitív érzetet is jelent, attól függően, hogy használják. Magamra nem szoktam ezt a szót használni, mert az alázatos hozzáállásomat zavarná, de másra, ha nem is gyakran, de használom. Pl. nagyon büszke vagyok a férjemre, valamint Balira, és a Sabor y Tumbao-s lányaimra. Büszke vagyok arra, hogy a Fuerte mindig is ember, és nem üzletközpontú iskola volt, és soha nem kurvultunk el (bocsánat). Szóval vannak dolgok, amikre büszke vagyok, és ezt a szót pozitívan értelmezem.

Mikor értelmezem negatívan? Akkor, ha büszkeség álcája mögé bújtatják a nagyképűséget, vagy éppen a makacsságot. Szintén negatív számomra, ha valakiből hiányzik a „büszkeség”, bár inkább én tartásnak nevezném. Vagy amikor az alázatot összekeverik a megalázkodással.

Azt látom, hogy olykor mindenféle magyarázatot találunk a viselkedésünkre, és a tetteinkre. Például a makacs és csökönyös viselkedésünket ahelyett, hogy bevallanánk magunknak, inkább úgy értelmezzük, hogy ez csak a tartásunk, a büszkeségünk. Pedig óriási a különbség. Még azt is megkockáztatom, hogy döntéseinket is előre már meghozzuk, majd utána úgy alakítjuk a tényeket és körülményeket, hogy azt igazolják, amit szerettünk volna. A hangsúlyok nagyon fontosak, és az objektivitás gyorsan kicsúszik a kezeink közül, és elbillen erre vagy arra.

Nem lehet, és nem is kell mindig mindent elemezni, mert a spontaneitás is nagyon fontos az életünkben, de azért nem árt néha magunkba néznünk, és feltennünk néhány kérdést, hogy vajon saját magunkat megvezetjük-e mindenféle általunk gyártott illúzióval, ideológiával, vagy sem. Lesznek dolgok, amikkel szembe kell néznünk, ami nehéz, de jobb nem álomvilágban élni, mert abból egyre nehezebb kilépnünk.

Egy egészséges önértékelés, önbizalom, tartás, és ehhez társítva az alázatot, nagyon fontos alapkövei az életünknek. Az alap értékeinkről, valamint elveinkről soha ne feledkezzünk meg, ha boldog, teljes életet akarunk élni, mert minden más változik az életünkben.

A baj szerintem akkor van, ha a körülményeknek rendeljük alá magunkat, és azok határoznak meg minket. Azaz attól függ, hogy jól vagyok-e, "büszke" vagyok-e magamra, ha mások ezt visszaigazolják, és túlságosan függeni kezdünk tőlük, mások által definiáljuk önmagunkat. Valójában nem olyanok vagyunk, amilyennek mások látnak, az csak egy oldalunk, a gyakran sokkal felszínesebb oldalunk, vagy akár hamis oldalunk is, hiszen megfelelni akarunk, ezért esetleg máshogy viselkedünk, mint ahogy ezt tennénk. Főleg azoknak van sok problémája, akik megfelelési kényszerben szenvednek. Bennem is van egy jó adag megfelelési vágy, de nagyon figyelek arra, hogy ezért ne viselkedjek máshogy. Emellett már dolgozom jó ideje azon, hogy elég legyen az, hogy a tőlem telhetőt megteszem, és tényleg beleadok apait, anyait, szívet, lelket.

Namaste!

Lili