Betegség :)

Nem hiszek a véletlenekben, abban, hogy valami ok nélkül történne velünk, ezért abban sem hiszek, hogy a betegség is mindenféle ok nélkül köszönt ránk időről időre. A szervezetünk szerintem nagyon intelligens, és rengeteg dolgot jelez számunkra, ha figyelünk rá, de ezt gyakran nem tesszük.

Egy kicsit elkanyarodnék, mert eszembe jutotott erről valami. Milyen érdekes, hogy egy csomó dolgot tudunk, hiszünk benne, és időről időre újra és újra elfelejtjük, majd újra és újra felfedezzük. Például tudom, hogy adott helyzetet mondjuk "A" módon kellene kezelnem, és ezt meg is teszem egy ideig, majd észrevétlenül visszatérek a "B" módszerre, pont arra, amin korábban változtatni akartam, merthogy az "A" módszert jobbnak ítéltem. Észre sem veszem, eltelik egy kis idő, vagy nem is olyan kicsi, és beugrik, hogy ajjajj, nekem nem ez a jó viselkedési minta, hanem amaz, és megint megpróbálom követni. Persze lehet, hogy az eredeti, megváltoztandó viselkedésem már nem olyan drasztikus, és finomodott a másik módszer hatására, de még akkor is visszatér.

A betegség sok dologra figyelmeztet. Tapasztaltátok már, hogy amíg munka van, addig talpon vagytok, majd jön egy karácsonyi szünet, vagy egy hosszú hétvége, és rögtön betegek lesztek? Ez rám nagyon jellemző, mert borzasztó nagy a kötelességtudatom, és nem engedem meg magamnak azt a "luxust", hogy akkor legyek beteg, ha dolgozni kell. Aztán amint van alkalmam pihenni, a betegség rögtön ágyba is kényszerít, mondván, na most már elég a sok hajtásból, ideje regenerálódni. Erre amúgy is hajlamos vagyok, mármint arra, hogy nem veszem észre, mennyi a sok, és csak akkor gondolkozom el rajta, amikor kényszerpályára kerülök, azaz szobafogságba, mert náthás leszek, vagy arcüreggyulladásom lesz stb.

A másik dolog, ami nálam elő szokott fordulni, és emiatt járok foniátriára, az a hangom. Egy-egy napra néma leszek, nem jön ki hang a torkomon. Ez nem mindig egy nap, van, hogy 3-4, az eddigi rekord 15 nap volt. Ennek szerintem több lelki oka is lehet, megfigyeltem már, hogy mikre reagál így a szervezetem. Van, hogy nagyon karakánul, túlságosan is határozottan nyílvánítok véleményt, akkor is, amikor jobb lenne, ha befognám a számat... Ebben már sokat fejlődtem, legalábbis bízom benne. :) Aztán az is előfordul, hogy nehezemre esik kimondanom érzéseket, gondolatokat, nem akarok konfrontálódni számomra kedves emberekkel. A harmadik ok pedig általában az, ha vissza akarok vonulni a külvilágtól, kicsit be akarok fordulni, mert sok a pörgés, sok a kommunikáció, nyugalomra vágyom.

Gyakorlatilag ilyen-olyan módon megteremtjük magunknak, amire lelkileg szükségünk van, csak néha ehhez a testünk szolgáltatja az "alibit". Miért írom, hogy alibi? Mert nem vagyunk elég tökösek, figyelmesek magunkkal szemben, és nem merjük azt felvállalni, hogy valami kell nekünk, ami esetleg nem egyezik a környezetünk elvárásaival, vagy igényeivel.

Persze egy-egy betegségnek millió oka lehet, lelki oldalról is, én a saját tapasztalataimat tudom csak leírni ezzel kapcsolatban. Az ajurvéda szerint, ha jól emlékszem, akkor a testi tünet egy betegségnél már az utolsó, talán 6. vagy 7. szakasz. Ez elég elgondolkodtató szerintem. Lehet, hogy évek óta cipelünk dolgokat, amik közben emésztenek minket, és csak akkor vesszük észre, ha egyáltalán észrevesszük, ha már lebetegedtünk.

Még egy érdekes gondolat jutott eszembe, az, hogy a férfiak hogy kezelik a betegséget. Kétféle férfi típust ismerek. Az egyik, aki figyelmet és szeretetet próbál provokálni ezáltal is, és ha tüsszent kettőt, már nagyon betegnek érzi magát. A másik típus az, aki bagatellizálja a betegségét, mert úgy érzi, hogy ezáltal nem férfias, hanem gyenge. Ez utóbbi hülye, már bocsánat, mert egyáltalán nem ciki egy férfi számára sem, hogyha beteg. Nem ettől férfias valaki, és nem ettől erős. Mi nők pedig igenis szeretünk gondoskodni, sőt, talán a gondoskodás által sokkal jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, mint bármi más által. Azaz, ha a szervezeted jelez, hogy beteg vagy, akkor ez ne legyen kínos számodra, hanem hagyd, hogy törődjenek veled, hogy kipihend magad stb.

Most gondolatindítónak erről ennyi, de ahogy minden más írásommal kapcsolatban, itt is szívesen olvasom a hozzászólásaitokat, leveleiteket.

Mosolygós, egészséges napokat!

Szeretettel:

Lili