Nem vagyok az a típus, akinek csak úgy az ölébe pottyannak a dolgok, meg kell dolgoznom a sikerekért, eredményekért, mindenért, de nekem ez jó így, nem szeretem az olyan dolgokat, amikbe nem kell energiát fektetni. Például nem csak azért nem lottózom, mert nem pártolom a szerencsejátékokat, hanem azért sem, mert nem kellene olyan pénz, amiért nem csináltam semmit.
A szorgalom, kitartás nekem két nagyon alapvető dolog, mivel nem születettem kiemelkedő tehetséggel sem tánc, sem egyéb téren. Gyermekkoromtól a szüleim szorgalomra neveltek, és én mindig bíztam abban, hogy ez előbb utóbb meghozza a gyümölcsét. Így is lett, és hiszem mind a mai napig, hogy a befektetett energia megtérül.
A salsa az első egy évben nagyon nehezen ment, és ma sem megy munka nélkül. Nem voltam tehetséges, nem volt kiemelkedően nagy érzékem hozzá, de a szorgalmam megvolt, és később az erőm is ahhoz, hogy küzdjek azért, hogy egyre jobb legyek, és a folyamatos kudarcok ellenére, amiket az elején nagyon gyakran megéltem, ne adjam fel, folytassam. Most örülök neki nagyon, hogy így tettem, mert nagyon-nagyon szeretem, és emberileg is sokat fejlődtem azáltal, hogy kitartottam az elhatározásom mellett.
Nyáron beleszerettem a wakeboardba. Már évek óta nagyon izgalmasnak találtam ezt a sportot, de nem mertem belevágni, valami mindig visszatartott. Nagyon kívül esik ez a sport az ún. komfort zónámon. Nem könnyű megint valamiből kezdőnek lenni, pláne nem túl tehetséges kezdőnek. Ugyanis nem vagyok tehetséges, sőt, kifejezetten az ügyetlen kategóriába tartozom. Thaiföldön 47-et estem… Nem fájdalommentes, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy esel, és megint esel, és újra, és mindig, mindig felállsz utána, és folytatod. Nagyon kemény, nagyon embert-próbáló, és lelkileg is rengeteget lehet tanulni, fejlődni, még jobban megismerni magam. Eszem ágában nincs feladni, továbbra is hiszem, hogy idővel jobb leszek, és amiért meg kell küzdeni, ott a sikerélmény is nagyobb számomra. :) Már azt is tudtam értékelni, ha egy napot megúsztam komolyabb esés és fájdalom nélkül. :))) Az élet apró örömei… :)
Hogy miért választok egy olyan sportot, ami ennyire távol áll attól, hogy könnyűszerrel sikereket érjek ál? Hát pont ezért. Nem kell a könnyű siker. Sosem vonzott, hogy olyan dologban sütkérezzek, amiért alig kellett tennem valamit. Ez a vakok között a félszemű a király történet nekem nem nyerő.
Másrészről azt gondolom, hogy az életben mindig kellenek új és új kihívások, teljesen új dolgok, hogy meg tudj újulni, hogy még jobban megismerd magad. Ez nem azt jelenti, hogy belekapok ebbe-abba, aztán abbahagyom. Sok dolgot szeretek kipróbálni, ez igaz, és kíváncsi természet vagyok, benne vagyok az új dolgokban, pláne, ha mókásak, de egy új hobby-t nem így választok.
Kudarcok mindig voltak, vannak és lesznek is, ha belekezdesz valamibe. A kérdés az, hogy kezeled őket. Könnyű az elején letörni, és feladni, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás, mert ha másba kezdesz, ott is lesznek nehézségek. Ez az élet minden területére igaz szerintem. Hobby. Munka. Párkapcsolat. Szerelem. Gyerekek.
A sport nagyon jó nevelő. A szorgalmat és a kitartást, a célokért való küzdés képességét rendkívül jól meg lehet tanulni általa, és ez az életünk többi területére is kihat.
A szorgalom, kitartás nekem két nagyon alapvető dolog, mivel nem születettem kiemelkedő tehetséggel sem tánc, sem egyéb téren. Gyermekkoromtól a szüleim szorgalomra neveltek, és én mindig bíztam abban, hogy ez előbb utóbb meghozza a gyümölcsét. Így is lett, és hiszem mind a mai napig, hogy a befektetett energia megtérül.
A salsa az első egy évben nagyon nehezen ment, és ma sem megy munka nélkül. Nem voltam tehetséges, nem volt kiemelkedően nagy érzékem hozzá, de a szorgalmam megvolt, és később az erőm is ahhoz, hogy küzdjek azért, hogy egyre jobb legyek, és a folyamatos kudarcok ellenére, amiket az elején nagyon gyakran megéltem, ne adjam fel, folytassam. Most örülök neki nagyon, hogy így tettem, mert nagyon-nagyon szeretem, és emberileg is sokat fejlődtem azáltal, hogy kitartottam az elhatározásom mellett.
Nyáron beleszerettem a wakeboardba. Már évek óta nagyon izgalmasnak találtam ezt a sportot, de nem mertem belevágni, valami mindig visszatartott. Nagyon kívül esik ez a sport az ún. komfort zónámon. Nem könnyű megint valamiből kezdőnek lenni, pláne nem túl tehetséges kezdőnek. Ugyanis nem vagyok tehetséges, sőt, kifejezetten az ügyetlen kategóriába tartozom. Thaiföldön 47-et estem… Nem fájdalommentes, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy esel, és megint esel, és újra, és mindig, mindig felállsz utána, és folytatod. Nagyon kemény, nagyon embert-próbáló, és lelkileg is rengeteget lehet tanulni, fejlődni, még jobban megismerni magam. Eszem ágában nincs feladni, továbbra is hiszem, hogy idővel jobb leszek, és amiért meg kell küzdeni, ott a sikerélmény is nagyobb számomra. :) Már azt is tudtam értékelni, ha egy napot megúsztam komolyabb esés és fájdalom nélkül. :))) Az élet apró örömei… :)
Hogy miért választok egy olyan sportot, ami ennyire távol áll attól, hogy könnyűszerrel sikereket érjek ál? Hát pont ezért. Nem kell a könnyű siker. Sosem vonzott, hogy olyan dologban sütkérezzek, amiért alig kellett tennem valamit. Ez a vakok között a félszemű a király történet nekem nem nyerő.
Másrészről azt gondolom, hogy az életben mindig kellenek új és új kihívások, teljesen új dolgok, hogy meg tudj újulni, hogy még jobban megismerd magad. Ez nem azt jelenti, hogy belekapok ebbe-abba, aztán abbahagyom. Sok dolgot szeretek kipróbálni, ez igaz, és kíváncsi természet vagyok, benne vagyok az új dolgokban, pláne, ha mókásak, de egy új hobby-t nem így választok.
Kudarcok mindig voltak, vannak és lesznek is, ha belekezdesz valamibe. A kérdés az, hogy kezeled őket. Könnyű az elején letörni, és feladni, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás, mert ha másba kezdesz, ott is lesznek nehézségek. Ez az élet minden területére igaz szerintem. Hobby. Munka. Párkapcsolat. Szerelem. Gyerekek.
A sport nagyon jó nevelő. A szorgalmat és a kitartást, a célokért való küzdés képességét rendkívül jól meg lehet tanulni általa, és ez az életünk többi területére is kihat.
Amit fontosnak tartok, hogy az út okozzon örömöt, ne csak az elért cél. Én tudom értékelni a legapróbb fejlődést is, ezért egyáltalán nem vagyok letörve 47 esés után sem, hanem örülök annak, hogy most már sikerült a saját wakeboard-ommal is mennem (nem csak tanuló deszkával), szebben állok fel stb. Ezek aprócska dolgok, de mégis örömet okoznak. Vannak céljaim, tudom, hogy mit szeretnék megtanulni, és biztosan nagyon boldog leszek, ha menni fog, de figyelek arra, hogy addig is boldog legyek, és élvezzem, amit csinálok.
Kitartásra szükségünk van nap, mint nap, de ne kezeljük ezt negatívan, inkább lássuk meg a jó oldalát. Minden egyes eséssel közelebb kerülünk a céljainkhoz, és többek leszünk általa.
Kedvenc idézeteim a témában így zárásként:
Nem számít, milyen lassan haladsz mindaddig, amíg nem állsz meg. (Confucius)
A kudarc egyszerűen egy lehetőség arra, hogy újrakezdd, de most inteligensebben. (Henry Ford)
Ami ér valamit az életben, azt mindig nehéz megcsinálni. Semmi sem könnyű, csak a zuhanás. (Frank Crane)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése