Felkavaró érzelmek :)

A hétvégén workshopunk volt, és persze én sem maradhattam távol. :) Ugyan tanítani nem tudtam a pocaklakó miatt, de teljesen nyugodt voltam ilyen téren, mert Timike vette át a haladó óráimat, és szuper volt, nagyon-nagyon büszke voltam rá. Az első nap meg is hatódtam, és úgy drukkoltam neki, hogy egyszer-egyszer könnybe is lábadt a szemem. Hiába, ezek a hormonok! :D :D :D

Balira és Tomira is nagyon büszke voltam, és vagyok, ott is éreztem néha lepkéket a gyomromban. :))) Mindent nagyon intenzíven élek meg most, mióta babát várok. :)
A többi tanárunk óráján nem voltam, így is nagyon kifárasztott ez a két nap, de biztosan ők is nagyon jól megállták a helyüket. :) A buli meg egyszerűen fantacsudi volt! :):):) Két órát voltam, persze nem táncoltam, de nagyon jó érzés volt olyan igazi Fuerte-s bulit látni, ahol ilyen sok jó ember van, ennyire jó energiája a közösségnek, és a bulinak. Nagyon nehéz volt tánc nélkül megállnom.

Az a sok szeretet, amit a két nap alatt a diákjainktól is kaptam, meg persze a csapatunktól, leírhatatlan. A gratulációk, kedves szavak, de leginkább az érezhető szeretet nagyon jó érzés volt.

Tegnap délutánra már nagyon elfáradtam. Testileg, lelkileg is. Előbbi nyilván azért, mert az utóbbi 7-8 hétben nem nagyon voltam fent ennyit. Az utóbbi pedig a sok pozitív élmény miatt. Érzelmileg telítődtem, túl is csordultam, persze ez mind a pozitív értelemben értendő, és már nem tudtam hova pakolni a szívemben azt a sok jót, amit kaptam. Jártam már így egyszer, mikor az esküvői party-nk volt Tomival Fehérváron a diájainkkal. Ott eljött az a pont, amikor a sok szeretettől úgy meg voltam már hatva, hogy elbújtam a DJ pult alá (szó szerint), és ott pityeregtem egy keveset, majd össze kellett szednem magam, hogy újból ki tudjak menni az emberek elé. Na akkor a mostani hétvégét képzeljétek el, ahol még az érzelmeim a szervezetem "hormontámadása" miatt enyhén fogalmazva is túlzottak. :))))

A workshop végén ért egy kisebb lelki megrázkódtatás. Meséltem már itt a blogomban, hogy volt egy barátom, akivel sajnos 3 éve megromlott, majd 2 éve megszakadt a kapcsolatom. Nem tudtuk rendezni a dolgainkat azóta sem. Nos, most ő megkoronázta a workshopos érzelmi kavalkádomat, ugyanis a rendezvény végén odajött hozzám, és gratulált a babához. Hát ott tört el a mécses, elpityeredtem, és ezt még utána órákig nem tudtam itthon abbahagyni, és ahogy most írok róla, megint jönnek a könnyeim, annyira felkavar. Abban maradtunk, hogy továbblépünk, és bár nem beszéltük meg a dolgainkat, amire szerintem azért előbb-utóbb sort kellene keríteni, mert én a mai napig nem tudom, hogy miért is haragudott rám meg konkrétan, csak tippjeim vannak azok alapján, amiket mástól hallottam, de valahogy a kép soha nem állt össze, hogy mi volt az, ami miatt így kitaszított az életéből egyik pillanatról a másikra, és ami miatt a kezdeti közeledésemet nem fogadta. Később pedig már én is elzárkóztam egy jó időre a probléma rendezése felé, főleg sértődöttségből, majd amikor megint próbálkoztam, akkor elutasításra találtam. Itt tartott a mi történetünk egészen tegnap estig, amikor odajött hozzám. Persze, lehet, hogy csak simán tovább kell tényleg lépni, de szerintem amíg kérdések vannak, vagy rossz érzések, tisztázatlan dolgok maradnak benne, addig ez bennem bizonytalanságot fog okozni, és nem lehet teljes a kapcsolatunk, pedig én nagyon szeretném, ha visszatérne az a barátság köztünk, ami volt.

Kicsit össze vagyok zavarodva, mert féltem magam még egy picit, és csak bízni tudok benne, hogy szépen fog alakulni, rendeződni a kapcsolatunk. Nem akarom erőltetni, siettetni, hagynék neki teret, de jó lenne, ha nem kellene tovább az érzéseimmel ellentétesen viselkednem. Hogy mire gondolok? Nagyon szeretem őt, mindig is szerettem, ugyan próbáltam utálni is, és sértődöttségem miatt is voltak bennem negatív érzések, de ezek mindig hirtelen feltóduló érzelmek voltak, soha még annyira sem tartósak, hogy napokig kitartsanak. Ezért aztán amikor megláttam, mindig rögtön nagy vigyor terült szét az arcomon, és nagy lelkesen köszöntem, indultam, léptem felé, majd hirtelen jött mindig a hideg zuhany, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyunk már ilyen viszonyban, és vissza kell fognom magam. Azaz el kellett a természetes, valós érzéseimet fojtanom, felvenni egy visszafogott maszkot, és ez borzasztó volt, hiszen a spontán reakcióm miatt mindig hülyén, sőt, megalázva éreztem magam, mivel annál borzasztóbb érzés szerintem nincs, mikor tudod, hogy nem fogadják, elutasítják a szeretetedet.

Szóval nem mondom, hogy ma reggel a kiegyensúlyozottság lenne a legjellemzőbb rám, mert még mindig fel vagyok kavarva az egész hétvégétől, a sok élménytől, szeretettől, ettől a fordulattól a végén, de azt sem mondanám, hogy rosszul lennék, sőt, ellenkezőleg, jól vagyok, csak érzelmileg kissé felkavart, megbolygatott.

Vicces, pont tegnap meséltem egyik kedves diákunknak, hogy a hosszú évek alatt felépített kiegyensúlyozottságomat a várandósság jól átírta. :) Az érzelmeim tombolnak, és ez az intenzitás néha kizökkent a lelki egyensúlyomból. Szerencsére azért gyorsan visszatalálok, néhány pillanat elég hozzá, a mostani azért kicsit nagyobb adag volt, így kell egy kis idő, míg feldolgozom ezt a sok élményt. :)

A lényeg, hogy jól vagyunk Minikével, és köszönjük ezt a rengeteg szeretetet, amit tőletek kapunk! :)

Már nagyon várom a pénteket, mert akkor lesz a következő vizsgálat, és reményeim szerint lesz ultrahang is, azaz újra láthatom. :)

Mosolygós hetet mindenkinek!
Szeretettel:
Lili