Januárban két dolog is történt az SyT életében. Egyrészt nekiálltunk az új koreográfiánknak, ami reggaeton lesz. :) Eddig 26 másodperc van meg, nem haladunk túl gyorsan, mert a zene is gyors, és a koreo is nehéz. A lányok persze ügyesek, és jól veszik az akadályokat, meg nagyon tetszik, hogy mindenki nagyon lelkes, és ez engem is motivál. :) Nem akartam egyszerű, nem technikás, csak tekerünk, rázzuk magunkat, és lötyögünk koreográfiát, mert abban nem sok kihívás lett volna. Így lett a mostani, ami persze még alakul folyamatosan, de eddig nekem is tetszik, és a fiúk (Tomi, Bali) is láttak hétvégén, nekik is tetszett nagyon. Nekem az ő dicséretük nagyon fontos, nem gyakran van benne részem, tényleg ki kell érdemelnem. :)
A másik esemény ebben a hónapban, hogy nagyjából lezajlott az új válogatás is. Hogy miért nagyjából? Hát, most teljesen más volt, mint augusztusban. Akkor sokan még nem tudták, mire vállalkoznak azzal, hogy jelentkeznek a csoportba, most meg már sokan nem mertek jelentkezni, úgy elment az önbizalmuk. Aztán a kiválasztottak kb. fele meg sem érkezett a válogatásra, volt, aki nem is jelezte a távolmaradását. Pánik, elbizonytalanodás, meghátrálás volt a jellemző. Érdekes élmény ez is, pedig a lányaim nem harapnak. De sikerült egy olyan emberkét találni, aki beillik minden szinten a csapatba, ezért ő továbbjutott a próbahónapra, jövő héten már jön is órára. Még egy lány fog felvételizni, mert ő külföldön töltötte az elmúlt fél évet, és neki még van lehetősége bekerülni, ha úgy teljesít majd a "pótfelvételin". :)
Most szombaton pedig Veszprémben tartok ladies' style workshopot. Telt házas lesz, minden hely elkelt, ha jól tudom, 8 városból is érkeznek az óráimra. Elképesztő, és persze nagyon megtisztelő ez a bizalom, mindjárt megyek is, és még gyakorolok egy kicsit. :)
Bármekkora rutinom is van már a tanításban, és ezekben a workshopokban, mégis izgulok mindig egy kicsit. Nehéz magamnak megfelelnem. Általában már aznap, vagy rögtön másnap elemzem is a videóimat, és írom a javítandó listát magamnak. Mindig jobb és jobb szeretnék lenni, mert szeretnék minél többet adni a diákoknak, akik eljönnek, és velem töltik ezt a napot.
Nagyon fontos eszköz számomra a tánc ahhoz, hogy kifejezzem, amit gondolok, hogy formáljam az embereket, és nem csak a mozdulataikat, hanem akár az egész életüket. Szeretném, ha a nőiességüket minél intenzívebben tudnám fejleszteni a lányoknak, és aki bejön az órámra, az úgy távozzon, hogy jobb nőt faragtam belőle, elindítottam egy úton, amely folyamatnak remélhetőleg hosszú távon még több haszna lesz.
Sokan küzdenek önértékelési problémákkal, és nekem erre oda kell figyelnem, és át kell segítenem őket egy nagy akadályon, amit saját maguk építenek fel. A tánc segítségével igyekszem ledöntögetni a falakat, amiket felépítettek a lányok maguk köré, ami miatt nem merik vállalni a nőiességüket, a női energiáikat, ami miatt nem tudnak nők lenni.
A kezdőknek, azaz akik még nem voltak workshopomon, és csak pár hónapja táncolnak, mindig nehéz dolguk van, többen meg is szoktak zuhanni egy kicsit, vagy nagyon. Ez természetes. Amikor az ember először szembesül a korlátaival, az nagyon kemény tud lenni, nem könnyű feldolgozni. Évente 2-3 alkalmam van összesen az egész iskolánkat nézve, hogy ilyen "lökést" adjak a nőiesség fejlesztése érdekében, ezért ilyenkor nem bánhatok kesztyűs kézzel velük. Azaz fontos, hogy nagyon sokat kapjanak tőlem.
Én ilyenkor teljesen KO-ra teszem magam. Legutóbb Debrecenben már kétségeim voltak afelől, hogy végig bírom-e táncolni az egyik órát, és egy pillanatra meg is kellett állítanom a csapatot, mert rosszul lettem, majd egy kis szőlőcukor segített. Mindent kiadok magamból, testileg-lelkileg is átadom magam a diákjaimnak, és minden energiámmal azon vagyok, hogy a lehető legjobbat adjam.
Érdekesen dolgozom fel ezeket a workshopokat. Nagyon sokat kapok a diákoktól, ezt nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen érzés. Felkavaró nagyon. Testileg, lelkileg olyan fáradt vagyok egy workshop után, hogy volt, hogy felállni nem bírtam még percekig, és csigalassúsággal sikerült csak felöltöznöm. Olyan is volt, persze ezt csak utólag vallom most be nektek, hogy sírógörcsöt kaptam a kimerültségtől, és a rengeteg szeretettől, amit a diákok adtak. Nagyon megható tud lenni az, hogy végigtáncolnak velem egy napot figyelve, küzdve, fáradtan, mégis lelkesen, és utána megtapsolnak, megölelnek, megköszönik a napot, írnak nekem emailt, bejegyzést a fórumon, a facebook-on, küldenek sms-t stb. Ezt érzelmileg nehéz feldolgozni, hiszen én csak teszem a dolgom, értük vagyok, és szeretnék nekik jót adni, velük jót tenni, szolgálni őket.
Nem, nem vagyok altruista, bár néha szeretném azt hinni magamról. :) De az is igaz, hogy a pénz nem tud motiválni. Ami motiválni tud, az pontosan a fent említett érzés, az, hogy szeretetet kapok a munkámért cserébe. Ez a legfontosabb motiváló tényező számomra. Ha az órámon a csapat jó, és támogató energiákkal van jelen, szárnyakat kapok én is, és sokkal többet tudok kihozni magamból. Félreértés ne essék, nem arra vágyom, hogy az egómat növeljék a diákok, és tömjénezzenek. Szó sincs róla. A tiszta szeretet az, ami csodálatos ajándék tud lenni, és igyekszem kiérdemelni.
Nem azt mondom persze, hogy nem esik jól a dicséret, hiszen kinek ne lenne fontos az ilyen jellegű feadback. Nem akarok ál-szerénynek tűnni, jól esik valóban, és ösztönző a folytatáshoz.
De visszatérve a csoportenergiára. Eddig egyetlen egyszer volt olyan csoportom, akikkel küzdenem kellett, és tudatosan arra figyelnem, hogy ne húzzon le engem is a passzivitásuk. Nagyon nehéz volt. Nem is mondom, hogy sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom. Az is egy tanulságos történet volt, és bár remélem, hogy nem lesz több ilyen, most már tudom, hogy máshogy kezelném a helyzetet, és többet ki tudnék hozni belőle, mint akkor.
A legutóbbi októberi (debreceni) workshop csodás volt, kiemelkedően jó emberek jöttek, és olyan figyelemmel, és lelkesedéssel vettek részt az óráimon, hogy ennél jobbat egy tanár nem is kívánhat. :) Nagyon jól éreztem magam velük, és már várom a veszprémi workshopot, mert ott még az is jó, hogy szinte mindenkit ismerek is a résztvevők közül. :)
Drukkoljatok nekem! :)
Előre is köszönöm! :)
Na most már tényleg ideje még egy kicsit gyakorolni! :)
Szép estét!
Szeretettel:
Lili
A másik esemény ebben a hónapban, hogy nagyjából lezajlott az új válogatás is. Hogy miért nagyjából? Hát, most teljesen más volt, mint augusztusban. Akkor sokan még nem tudták, mire vállalkoznak azzal, hogy jelentkeznek a csoportba, most meg már sokan nem mertek jelentkezni, úgy elment az önbizalmuk. Aztán a kiválasztottak kb. fele meg sem érkezett a válogatásra, volt, aki nem is jelezte a távolmaradását. Pánik, elbizonytalanodás, meghátrálás volt a jellemző. Érdekes élmény ez is, pedig a lányaim nem harapnak. De sikerült egy olyan emberkét találni, aki beillik minden szinten a csapatba, ezért ő továbbjutott a próbahónapra, jövő héten már jön is órára. Még egy lány fog felvételizni, mert ő külföldön töltötte az elmúlt fél évet, és neki még van lehetősége bekerülni, ha úgy teljesít majd a "pótfelvételin". :)
Most szombaton pedig Veszprémben tartok ladies' style workshopot. Telt házas lesz, minden hely elkelt, ha jól tudom, 8 városból is érkeznek az óráimra. Elképesztő, és persze nagyon megtisztelő ez a bizalom, mindjárt megyek is, és még gyakorolok egy kicsit. :)
Bármekkora rutinom is van már a tanításban, és ezekben a workshopokban, mégis izgulok mindig egy kicsit. Nehéz magamnak megfelelnem. Általában már aznap, vagy rögtön másnap elemzem is a videóimat, és írom a javítandó listát magamnak. Mindig jobb és jobb szeretnék lenni, mert szeretnék minél többet adni a diákoknak, akik eljönnek, és velem töltik ezt a napot.
Nagyon fontos eszköz számomra a tánc ahhoz, hogy kifejezzem, amit gondolok, hogy formáljam az embereket, és nem csak a mozdulataikat, hanem akár az egész életüket. Szeretném, ha a nőiességüket minél intenzívebben tudnám fejleszteni a lányoknak, és aki bejön az órámra, az úgy távozzon, hogy jobb nőt faragtam belőle, elindítottam egy úton, amely folyamatnak remélhetőleg hosszú távon még több haszna lesz.
Sokan küzdenek önértékelési problémákkal, és nekem erre oda kell figyelnem, és át kell segítenem őket egy nagy akadályon, amit saját maguk építenek fel. A tánc segítségével igyekszem ledöntögetni a falakat, amiket felépítettek a lányok maguk köré, ami miatt nem merik vállalni a nőiességüket, a női energiáikat, ami miatt nem tudnak nők lenni.
A kezdőknek, azaz akik még nem voltak workshopomon, és csak pár hónapja táncolnak, mindig nehéz dolguk van, többen meg is szoktak zuhanni egy kicsit, vagy nagyon. Ez természetes. Amikor az ember először szembesül a korlátaival, az nagyon kemény tud lenni, nem könnyű feldolgozni. Évente 2-3 alkalmam van összesen az egész iskolánkat nézve, hogy ilyen "lökést" adjak a nőiesség fejlesztése érdekében, ezért ilyenkor nem bánhatok kesztyűs kézzel velük. Azaz fontos, hogy nagyon sokat kapjanak tőlem.
Én ilyenkor teljesen KO-ra teszem magam. Legutóbb Debrecenben már kétségeim voltak afelől, hogy végig bírom-e táncolni az egyik órát, és egy pillanatra meg is kellett állítanom a csapatot, mert rosszul lettem, majd egy kis szőlőcukor segített. Mindent kiadok magamból, testileg-lelkileg is átadom magam a diákjaimnak, és minden energiámmal azon vagyok, hogy a lehető legjobbat adjam.
Érdekesen dolgozom fel ezeket a workshopokat. Nagyon sokat kapok a diákoktól, ezt nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen érzés. Felkavaró nagyon. Testileg, lelkileg olyan fáradt vagyok egy workshop után, hogy volt, hogy felállni nem bírtam még percekig, és csigalassúsággal sikerült csak felöltöznöm. Olyan is volt, persze ezt csak utólag vallom most be nektek, hogy sírógörcsöt kaptam a kimerültségtől, és a rengeteg szeretettől, amit a diákok adtak. Nagyon megható tud lenni az, hogy végigtáncolnak velem egy napot figyelve, küzdve, fáradtan, mégis lelkesen, és utána megtapsolnak, megölelnek, megköszönik a napot, írnak nekem emailt, bejegyzést a fórumon, a facebook-on, küldenek sms-t stb. Ezt érzelmileg nehéz feldolgozni, hiszen én csak teszem a dolgom, értük vagyok, és szeretnék nekik jót adni, velük jót tenni, szolgálni őket.
Nem, nem vagyok altruista, bár néha szeretném azt hinni magamról. :) De az is igaz, hogy a pénz nem tud motiválni. Ami motiválni tud, az pontosan a fent említett érzés, az, hogy szeretetet kapok a munkámért cserébe. Ez a legfontosabb motiváló tényező számomra. Ha az órámon a csapat jó, és támogató energiákkal van jelen, szárnyakat kapok én is, és sokkal többet tudok kihozni magamból. Félreértés ne essék, nem arra vágyom, hogy az egómat növeljék a diákok, és tömjénezzenek. Szó sincs róla. A tiszta szeretet az, ami csodálatos ajándék tud lenni, és igyekszem kiérdemelni.
Nem azt mondom persze, hogy nem esik jól a dicséret, hiszen kinek ne lenne fontos az ilyen jellegű feadback. Nem akarok ál-szerénynek tűnni, jól esik valóban, és ösztönző a folytatáshoz.
De visszatérve a csoportenergiára. Eddig egyetlen egyszer volt olyan csoportom, akikkel küzdenem kellett, és tudatosan arra figyelnem, hogy ne húzzon le engem is a passzivitásuk. Nagyon nehéz volt. Nem is mondom, hogy sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom. Az is egy tanulságos történet volt, és bár remélem, hogy nem lesz több ilyen, most már tudom, hogy máshogy kezelném a helyzetet, és többet ki tudnék hozni belőle, mint akkor.
A legutóbbi októberi (debreceni) workshop csodás volt, kiemelkedően jó emberek jöttek, és olyan figyelemmel, és lelkesedéssel vettek részt az óráimon, hogy ennél jobbat egy tanár nem is kívánhat. :) Nagyon jól éreztem magam velük, és már várom a veszprémi workshopot, mert ott még az is jó, hogy szinte mindenkit ismerek is a résztvevők közül. :)
Drukkoljatok nekem! :)
Előre is köszönöm! :)
Na most már tényleg ideje még egy kicsit gyakorolni! :)
Szép estét!
Szeretettel:
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése