Bármennyire közhely is, de a bizalom valóban egy törékeny dolog. Ha egyszer eltört, nagyon nehéz helyreállítani, és már soha nem lesz ugyanaz. A megbocsátás az más ilyen szempontból, de sajnos nem állítja helyre tökéletesen a bizalmat. Hiába érted meg a másikat, hiába nem haragszol rá, hiába tiszta szívből még jót is kívánsz neki, nem elég. Valami apró kis heg marad, ami idővel nem lesz már olyan kicsi, és ha hasonló helyzet jön, akkor robban.
Azért vannak ebben is számomra kategóriák, és eddig a bizalmam csak egy embernek sikerült "eljátszania". Sajnálatos módon ez az ember nagyon közel állt hozzám, ezért ez eléggé meg is viselt. Nem kell rögtön túlkombinálni, nem történt semmi extra, mint cselekvés. Csak hittem , pontosabban bíztam valamiben, hogy bizonyos dologban mennyire egy hullámhosszon vagyunk, majd kiderült, hogy nem, és ez a teljes képet megváltoztatta bennem az adott emberkéről. Hirtelen más színben kezdtem el látni, és mivel ez a szín az enyémhez nem illett, így a kapcsolatunk is nagyon megváltozott. Szerettem volna összetársítani a két színt, de nem ment. Nem volt azonos az út, amin járnunk kellett, és mire ezt észrevettem, már nagyon közel került hozzám, fontossá vált, így nehéz volt elengedni.
Persze az sokszor előfordult már velem, hogy megingott a bizalmam valakiben, vagy visszaéltek vele, de a kettő nem ugyanaz. A megingáson túl lehet lépni, de ha eltörik, ha valamit összetör benned, azon nekem nem sikerült, de bízom azért még mindig abban, hogy talán egyszer így lesz, és én tévedek. :)
Egy picit sem haragudtam az illetőre. Bosszúságot éreztem inkább, és csalódást, hogy nem úgy alakult a mi kapcsolatunk, ahogy én azt terveztem. A mai napig nagyon szeretem, mint embert, és jó embernek, sőt csodás embernek tartom, de engem zavar még mindig az, hogy tudom, nem tudnék benne megbízni 100%-ig, mert egy automatikus védelmi reakció kapcsolna be nálam, így csak egy szeletet tudnék magamból adni, nem az egészet.
Egy kapcsolatnál (mindegy, hogy barátság, vagy szerelem) egyébként pont azt érzem fontosnak, attól lesz tartós szerintem, ha az alapértékek megingathatatlanul egyeznek. Minden más változik. Minden nappal más emberek leszünk. Ezért is van, hogy ha két kiforratlan, fiatal személyiség kerül össze, ők pár év múlva már két teljesen különböző felnőtté "cseperednek". Lehet, hogy szeretik egymást, de érzik, hogy ez kevés, nagyon megváltoztak. A fiú már nem az a fiú, akibe beleszeretett a lány, és a lány sem ugyanaz már.
Az nagyon ritka barátságban, és szerelemben is, hogy az ember 100%-ig önmaga lehet, mert annyira bízik a másikban, hogy nincsenek kérdések, feltétel nélküli szeretet és elfogadás van csak. Lucien mondta nekem egyszer: "Ha sorozatgyilkos lennél, nem érteném a motivációdat, és nem értenék egyet vele, de akkor is szeretnélek." Ez bennem nagyon megragadt, és valahogy így jellemezném a feltétel nélküli szeretetet. Semmi nem számít, a szeretet és elfogadás mégis megvan.
Sajnos ez ritka, ahogy már írtam is, és néha van, hogy azt hiszed, mindent el tudsz fogadni a másiknak, és tényleg feltétel nélküli ez a szeretet, majd kiderül, hogy mégsem, és összeomlik az elképzelésed, eltörik a bizalmad. Utána ez még lehet egy nagyon jó barátság, vagy akár párkapcsolat is, de nem lesz ugyanaz, és mindig arra az állapotra fogsz vágyni, ami már nem tud visszaállni. Hiba lett a mátrixban. :)
Én persze kicsit kocka vagyok, ez is igaz. :)
Kívánom, hogy mindenkinek legyen egy olyan barátja, akit feltétel nélkül szeret és elfogad, és persze egy ugyanilyen társa is. Én szerencsés vagyok, mert nekem mind a kettő megadatott, és még van néhány nagyon jó barátom is, akik közel járnak ehhez. :)
Namaste!
Lili
Azért vannak ebben is számomra kategóriák, és eddig a bizalmam csak egy embernek sikerült "eljátszania". Sajnálatos módon ez az ember nagyon közel állt hozzám, ezért ez eléggé meg is viselt. Nem kell rögtön túlkombinálni, nem történt semmi extra, mint cselekvés. Csak hittem , pontosabban bíztam valamiben, hogy bizonyos dologban mennyire egy hullámhosszon vagyunk, majd kiderült, hogy nem, és ez a teljes képet megváltoztatta bennem az adott emberkéről. Hirtelen más színben kezdtem el látni, és mivel ez a szín az enyémhez nem illett, így a kapcsolatunk is nagyon megváltozott. Szerettem volna összetársítani a két színt, de nem ment. Nem volt azonos az út, amin járnunk kellett, és mire ezt észrevettem, már nagyon közel került hozzám, fontossá vált, így nehéz volt elengedni.
Persze az sokszor előfordult már velem, hogy megingott a bizalmam valakiben, vagy visszaéltek vele, de a kettő nem ugyanaz. A megingáson túl lehet lépni, de ha eltörik, ha valamit összetör benned, azon nekem nem sikerült, de bízom azért még mindig abban, hogy talán egyszer így lesz, és én tévedek. :)
Egy picit sem haragudtam az illetőre. Bosszúságot éreztem inkább, és csalódást, hogy nem úgy alakult a mi kapcsolatunk, ahogy én azt terveztem. A mai napig nagyon szeretem, mint embert, és jó embernek, sőt csodás embernek tartom, de engem zavar még mindig az, hogy tudom, nem tudnék benne megbízni 100%-ig, mert egy automatikus védelmi reakció kapcsolna be nálam, így csak egy szeletet tudnék magamból adni, nem az egészet.
Egy kapcsolatnál (mindegy, hogy barátság, vagy szerelem) egyébként pont azt érzem fontosnak, attól lesz tartós szerintem, ha az alapértékek megingathatatlanul egyeznek. Minden más változik. Minden nappal más emberek leszünk. Ezért is van, hogy ha két kiforratlan, fiatal személyiség kerül össze, ők pár év múlva már két teljesen különböző felnőtté "cseperednek". Lehet, hogy szeretik egymást, de érzik, hogy ez kevés, nagyon megváltoztak. A fiú már nem az a fiú, akibe beleszeretett a lány, és a lány sem ugyanaz már.
Az nagyon ritka barátságban, és szerelemben is, hogy az ember 100%-ig önmaga lehet, mert annyira bízik a másikban, hogy nincsenek kérdések, feltétel nélküli szeretet és elfogadás van csak. Lucien mondta nekem egyszer: "Ha sorozatgyilkos lennél, nem érteném a motivációdat, és nem értenék egyet vele, de akkor is szeretnélek." Ez bennem nagyon megragadt, és valahogy így jellemezném a feltétel nélküli szeretetet. Semmi nem számít, a szeretet és elfogadás mégis megvan.
Sajnos ez ritka, ahogy már írtam is, és néha van, hogy azt hiszed, mindent el tudsz fogadni a másiknak, és tényleg feltétel nélküli ez a szeretet, majd kiderül, hogy mégsem, és összeomlik az elképzelésed, eltörik a bizalmad. Utána ez még lehet egy nagyon jó barátság, vagy akár párkapcsolat is, de nem lesz ugyanaz, és mindig arra az állapotra fogsz vágyni, ami már nem tud visszaállni. Hiba lett a mátrixban. :)
Én persze kicsit kocka vagyok, ez is igaz. :)
Kívánom, hogy mindenkinek legyen egy olyan barátja, akit feltétel nélkül szeret és elfogad, és persze egy ugyanilyen társa is. Én szerencsés vagyok, mert nekem mind a kettő megadatott, és még van néhány nagyon jó barátom is, akik közel járnak ehhez. :)
Namaste!
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése