Itt az ideje, hogy a salsáról is írjak, de kezdjük kicsit korábbról. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit a szülei beírattak művészi tornára 4 évesen. Pár év művészi torna után jött a ritmikus sportgimnasztika, majd 11 évvel később abbahagytam, némi szünet következett, majd jött a jazz balett, és már el is telt nagyon-nagyon sok év, pontosabban két évtized. Mindeközben én nagyon gátlásos voltam, a 180 centim és vékony, nyurga alakom nem adott túl nagy önbizalmat, így hiába a sok mozgás, táncolni nem táncoltam, a szó hagyományos értelmében. El-elmentem egy-egy buliba, de senki nem tudott rávenni, hogy megmozduljak akár két lépést is.
24-25 évesen, egy elég rossz időszakomat éltem. Balázs után, Tomi előtt korszak. Nem találtam a helyem, és egy kedves barátommal, Szabival megbeszéltük, hogy elmegyünk egy salsa órára. Bali akkor már egy ideje salsázott egy másik suliban, ahol közben a tanár nénivel össze is jött. :) Szabit gyermekkoromtól ismerem, ha jól emlékszem, 20 éves volt, mikor megismerkedtünk, én kb. 14 lehettem. (Nem vagyok egy matekzseni közgazdász létemre, nézzétek el nekem. :) )
Szóval Szabival elmentünk az Aranytízbe salsa órára, amit Lili, José és Antonio tartottak. Nagyon jól éreztem magam, Lili egyénisége, lazasága, nőiessége nagyon megtetszett. Egy hónapot töltöttem itt, aztán másra vágytam, és közben megismertem Tomit is az Aranytízben egy szombat esti buliban, ő ajánlotta a SalsaViva tánciskolát az Oktogon Tánccentrumban. Andi és Endre Los Angeles-i salsát tanítottak, azaz nem kubait. Nagyon megtetszett, és Balival be is iratkoztunk.
Én abba is hagytam a kubai salsát, csak bulikban táncoltam, és eléggé el is szálltam attól, hogy a vonalas mennyire jobb, milyen béna a kubai, nincs benne semmi nőiesség, csak futkos a lány a fiú körül… Nem szégyellem bevallani, hogy így gondoltam akkoriban. Mentségemre szóljon, hogy nagyon keveset tudtam a témáról, és a környezetem (inkább nem mondanék neveket, de nem Tomi és Bali) is így kommunikált, így gondolkodott, azaz folyamatosan erősítve volt a vonalas salsa felsőbbrendűsége.
Így utólag rá kell jönnöm, hogy mekkora ostobaság volt ez, és mennyire gáz azt gondolni, hogy az egyik stílus jobb, mint a másik. Miért kell egyáltalán rangsorolni? Annyira más a kubai és a vonalas, ugyanakkor annyira hasonlít is, de lényeg, hogy más mindkét stílus. Ki ebben, ki abban találja meg magának az örömöt, és ez a lényeg, nem az, hogy ki mennyire nagyképű.
Sajnos egyébként azóta is tapasztaltam többször, hogy vonalas salsa táncosoknál ez az érzet olykor nagyon erős… Gyakran az látszik a táncukon, hogy nem az örömért, a zenéért, a partnerért táncolnak, hanem azért, hogy megmutassák, hogy ők mennyire k-va jók. Tudjátok, az az érdekes, hogy azok a tanáraim, akiktől az elmúlt pár évben tanulok külföldön, egyáltalán nem ilyenek. Alázattal állnak a tánc iránt, és ma úgy érzem, hogy enélkül nem is lehet magas szintre eljutni.
Kb. egy fél éve táncolhattam vonalas salsát, mikor egy nyári táborban kicsit újra ismerkedni kezdtem a kubaival. Csak egy napot voltam a táborban, mert csak látogatóba mentem, de elég sokat sikerült megtanulni, és addig is kubait táncoltam főleg a bulikban, így nem volt teljesen ismeretlen a dolog. Ekkor már Bali elég sokat tanult kubait is, és ő is, és Tomi is foglalkoztak velem. Még mindig a vonalas volt a favorit, de már barátkoztam a kubaival is.
Folyt. köv. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése