Manipuláció :)

A manipulációnak, vagy finomabban szólva a kommunikáció egy bizonyos formájának, egy nagyon egyszerű alaptechnikája, hogy mondasz valakiről valami jót, aztán utána nyugodtan elmondod, amit valóban akartál, azaz a rosszat. Ha még nagyobb nyomatékot akarsz adni a mondandódnak, akkor még a végére is teszel valami jót. Rám viccesen hatnak ezek a próbálkozások, azonnal bezárkózom, és sajnos még a jót sem fogadom be. Később pedig átgondolom, hogy mit is akart az illető, és mi volt a célja, mi az, amin változtatnom kellene stb.

Aztán ott vannak a „de emberek”, akik mindenben egyetértenek veled, amit mondasz, aztán folytatják a mondatukat, hogy „igen, igazad van, de…” Na ez megint egy manipuláció. Legalábbis elég gyakran.

Persze nem gond, ha az emberek alkalmazzák ezeket a kommunikációs praktikákat, de az nem mindegy nekem, hogy mire. Ha az a cél, hogy tűzön vízen át elérjék, amit akarnak, mindegy, hogy a másik mit, és hogy érez majd utána, mikor rájön, hogy bepalizták, akkor ez nekem nem tetszik. Ha azonban az a cél, hogy tényleg létrejöjjön a megértés, és ezért mondjuk nem rohanod le a másikat a kritikáddal, akkor jobban megértem.

Én is próbálok néha kellemetlen dolgokkal kapcsolatban finoman, óvatosan kommunikálni, de nálam mások a szabályok. Még ha rossz érzésem is van, akkor is megpróbálok uralkodni rajta, nem beszélve az indulataimon. Aztán ha ez sikerült, még tovább megyek, és megpróbálok még arra is szeretettel nézni, akit lehet, hogy két perce anyatigrisként széttéptem volna. Sőt, ezt a lépcsőt is megmászva, igyekszem megérteni az ő oldalát, és meglátni benne a jót is. Amikor sikerül az egómat, dühömet, indulatomat leküzdenem, akkor kommunikálok. Legalábbis megpróbálok idáig eljutni, és így kezelni dolgokat, de nem állítom, hogy ez mindig sikerül, a rátám azonban az utóbbi években már jelentősen jobb, mint korábban volt. J Gyakori hibám még, ahogy „tálalom a tényeket”. Azaz nem fordítok a kommunikációra elég hangsúlyt, hanem szinte leltárszerűen felsorakoztatom a tényeket, ahogyan én látom, és ezt, mint egy „csomag” odaadom az illetőnek. Nem a legjobb taktika, mivel ez nem taktika, csak az én csomagolatlan valóságom. Néha azonban csomagolni kell, most már tudom, annak érdekében, hogy megértsék, mit akarok. Ilyenkor jön az előző „módszer” nálam, azaz az önuralom, megértés, szeretet, jó meglátása.

Úgy azonban nehéz bármit is megértetni, amikor látod, hogy a másik még csak nem is figyel, hanem már gyűjti magában az ellenérveket, készül a "harcra". Lehet, hogy a szemedbe mosolyog, de valójában nem így érez. Néha azt érzem, hogy az én őszinteségemet az emberek fel sem fogják, annyira hihetetlen számukra, hogy így is lehet kommunikálni. Na jó, nem mindenki. Aki ismer, az tudja, hogy nem számíthat másra, csak amit mondok, és el is várom a másik oldalról is a korrekt, nem kamuzós, nem sunyizós hozzáállást. Például azzal nem szokott bajom lenni, ha valaki egyszer-egyszer hibázik, igyekszem a megoldásra koncentrálni, de ha valaki nem vállalja érte a felelősséget, hanem rögtön nekiáll hárítani, kamuzni, ferdíteni, na az nálam kicsapja a biztosítékot.

Sajnos néha kiderül, hogy mennyire naív vagyok, pedig igyekszem figyelni, de mivel nem akarok paranoiás lenni, ezért mindig a szépet, és a jót szeretném feltételezni. Van, akinek megéri a pillanatnyi bárminemű haszon, legyen az érzelmi, anyagi stb., hogy ne legyenek elvei, ne legyen tartása.

Párkapcsolatban is jól elő tud jönni ez, mikor az egyik fél megpróbálja minden módon manipulálni a másikat, csak hogy vele maradjon. Na ezek ám a csúnya dolgok! Hála Istennek, hogy ilyenben nincs részem, látok bőven példát rá sajnos. Csak az felfoghatatlan, hogy ha valaki egy picit is elgondolkozik, hogy mi lesz abból a kapcsolatból, amit még a manipuláció is alig tart össze, akkor mégis mire számít? Milyen jövője lehet egy ilyen kapcsolatban? Erre szoktam mondani: ha egy kapcsolat működik, akkor a két ember együtt van, ha nem működik, akkor nem véletlenül mennek szét, vagy haladnak ez irányba, tovább kell lépni.

Szóval az egész írásom lényege az akart lenni, hogy próbáljunk meg őszintébben élni, és azt mondani a másiknak, amit szeretnénk elmondani, és ne azt mondjuk, amit a másik elvár, hogy mondjunk, vagy amit hallani akar, vagy ami által mi elérjük a célunkat. Annyira felemelő úgy létezni, hogy egyenes, és korrekt életet élsz, ezért nem is értem azt, hogy miért nem tesz mindenki így?

Mosolygós vasárnapot!

Szeretettel:

Lili