Elégedettség :)

Érdekes dolog az elégedettség. Én az a típus vagyok, aki igyekszik értékelni, megbecsülni mindazt, amit az élet ad neki, és nem szoktam keseregni azokon a dolgokon, amiket nem kaptam meg, vagy még nem kaptam meg. Nem is nagyon vannak ilyen jellegű materiális vágyaim. Egy új ruha, vagy új számítógép stb., vagy bármilyen anyagi dolog nem tud motiválni. Örülök neki, ha kapok, vagy ha megveszem magamnak, de a döntéseimet az életemmel kapcsolatban nem tudják befolyásolni. Azaz nem dolgozom azért többet, hogy több dolgot vehessek. Akkor tudok dolgozni, ha úgy látom, van értelme. Ezt már írtam korábban is, hogy nekem az a fontos, hogy valamilyen jó dologban vegyek részt, amivel az emberek életét jobbá tudom varázsolni, hatni tudok rájuk, és elégedettebbé teszem a mindennapjaikat.

Rögtön itt el is időznék egy kicsit, ugyanis nem könnyű az embereket folyamatosan elégedetté tenni. Egy marketing szakember írta: „Az emberi állatot csupán pillanatokra lehet kielégíteni. Ha elégedett, máris a következő igénye kielégítésére koncentrál.”

Ez sajnos a mi szakmánkban is nagyon így van, és néha a fiúk is, és én is le tudunk törni, hogy az emberek milyen vakok, mennyire nem látják, hogy mit kapnak, és mennyire követelőzőek tudnak lenni, hogy még, még, még. Amiért pár évvel korábban nagy lelkesedés volt, ma az már természetes, sőt, elvárás. Ezt azért nagyon furi ám megélni! Egyáltalán nem jó. Néha én azt érzem, hogy beleszakadok a munkába, és úgy sem tudok mindenkinek megfelelni. Persze, tudom, nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem lehet mindenki mindennel elégedett, de azért nekem még mindig ez a célom. Sőt, nem csak az, hogy elégedett legyen, hanem legyen lenyűgözve, hogy milyen jó dolgokat kap, milyen jó az, amit csinálunk.

Persze tudom, hogy mi raktuk nagyon magasra a lécet, és ezzel meg is alapoztuk azt, hogy mennyire nehéz nekünk ennél is folyamatosan többet, és többet adnunk.

Nálunk egy vidéki falucska helyett Párizst kapják az emberek. De hogyan tudnál Párizsnál is többet adni? Aztán utána még többet?

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit agyalunk azon, hogy legyünk egyre és egyre jobbak. Pedig nagyon magas színvonalú azt gondolom az is, amit most kapnak a diákjaink. De akkor is, mi szeretnénk még jobbak lenni. Csakhogy az elején könnyű lépcsőfokokat megmászni, majd ez egyre nehezebb.

Hogy mi a megoldás? Fogalmam sincs. Mindig jobbnak és jobbnak kell lenni, amíg csak bírja az ember energiával. De mindennek csak addig van értelme, amíg több a jó, mint a rossz. Szerencsére egyáltalán nincs ilyen helyzet, de sajnos az a rossz típus vagyok, hogy ha van 100 pozitív feadback, és 1 negatív, én hajlamos vagyok letörni amiatt az egy negatív miatt. Szerencsére most nem tapasztalok ilyen feadback-et, de volt is, és lesz is, abban biztos vagyok.

A tényleg építő szándékű, nem manipulatív kritikával egyébként semmi bajom, el szoktam rajta gondolkodni. Azok a dolgok szoktak inkább letörni, amiket nem érzek jogosnak. Amikor valaki csak követelőzik, és nem látja a másik oldalt, sőt, egyáltalán nem is érdekli. Például belegondolt már valaki abba, hogy 6 év alatt egyszer emeltük a bérlet árunkat, és az is messze elmaradt az éves inflációtól? Vagy hogy a tábor óradíjunk ma ugyanannyi, mint a 6 évvel ezelőtti első táborban?

Ezt sokáig sorolhatnám még, de nem akarlak untatni benneteket, és nyílván nem csak anyagi példákat tudnék felsorolni azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent teszünk meg a diákjainkért, mennyivel jobb "szolgáltatást" kapnak ma, mint 6 évvel ezelőtt stb.

Na de erről a témáról ennyi bőven elég is! :)

Szeretettel:

Lili