Jónak lenni rossz? :)

Tegnap volt egy beszélgetésem Balival, amit gondoltam, most írással feldolgozok. Mielőtt félreértés lenne, rögtön az elején tisztáznám, hogy nem gondolom, hogy egy jóságos tündérke lennék, aki mindig csupa csupa jó döntéseket hoz, mindig úgy viselkedik, ahogy kell, és mindig tiszta gondolkodású, nem borítja el némi indulat, harag. Nem vagyok tündér, bár rossz embernek sem tartom magam. Egyszerűen olyan ember vagyok, akinek az őszinteség nagyon fontos, és ezt nyíltan fel is vállalom.

Felvállalom, hogy nem vagyok tökéletes, hogy vannak hibáim, bizonyos szituációkban, emberi kapcsolatokban követek el hibákat, és még sokáig sorolhatnám. Azonban az is biztos, hogy arra törekszem, hogy egyre jobb legyek. Minden nap ez a célom: jobb emberré válni, másokat segíteni, nem ártani senkinek.

Sokat változtam az elmúlt években, és én úgy érzem, hogy jó úton haladok, nem is szeretnék letérni róla.

Bali azt mondta, hogy az embereknek már-már kezdem a furi kategóriát súrolni, mert annyira hihetetlen, hogy én ilyen jó vagyok. Azt mondta, hogy ő tudja, hogy én ilyen jó ember vagyok, és nagyon nagyra becsüli, hogy képes vagyok megvalósítani ezt, és fejlődni, túllépni a saját korlátaimon, olykor makacsságomon, büszkeségemen, önfejűségemen, de szerinte az emberek számára ez már a hihetetlen kategória, és pont ellenkezőleg sülhet el.

Hogy megint csak őszinte legyen, engem nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek rólam. Pontosabban ezzel kapcsolatban nem. Vannak dolgok, amivel kapcsolatban túlzottan is, de már ezen is dolgozom. :) Aki rosszindulatú, az bármit teszek, mondok, írok, úgy fog hozzám állni, mert ő így akar látni. Nem szándékozom változtatni a nyitottságomon, és egyenességemen azért, mert lehet, hogy vannak, akik szerint ez nem normális. Szomorú, ha ma az az értékrend az elfogadott, hogy abnormalitás az őszinteség, a szeretet, és ezeknek a kimutatása, kifejezése, normális és elfogadott viszont a manipuláció, önzőség, makacsság, irigység és a rosszindulat.

Nekem nagyon jó dolgom van, ugyanis én úgy gondolom, hogy nagyon jó emberekkel vagyok körülvéve. A férjem, Bali, anyukám, Sanya, Timi, a tanáraink és asszisztenseink, a Sabor y Tumbao-s lányaim, Lucien és Gábor barátaim, Andika, Csilike és Edike barátnőim, rengeteg tanítványunk, hogy csak néhányukat soroljam, mert hirtelen annyira sok jó ember jut eszembe, hogy az egész írásom lehetne egy jó hosszú lista, és még akkor sem érnék a végére. A lényeg, hogy én úgy látom, hogy mind-mind csodálatos emberek.

Persze, vannak emberek, akikben csalódtam, mert mást vártam el tőlük, bár ez is lehet, hogy az én hibám, de róluk sem gondolom, hogy rossz emberek lennének. Biztosan vannak olyan emberek is, akiknek nem vagyok szimpatikus, nem kedvelnek, de ők sem rossz emberek ettől, egyáltalán nem is haragszom rájuk ezért, hiszen nem lehet, és hála Istennek ma már nem is akarok mindenkinek megfelelni.

Nem tagadom, erőteljes bennem néha a megfelelési kényszer, de ez inkább a táncomra vonatkozik, ott megy el könnyedén az önbizalmam, ott kell jobban odafigyelnem magamra, hogy ne essek át néha bizonyos határokon. De ez valamilyen szinten érthető is. A tánchoz érzékenység kell, legalábbis én így gondolom. Aki pedig érzékeny, az vagy nem nyílik meg, vagy könnyen sebezhető. Én az utóbbi kategóriába sorolom magam. Ráadásul fenemód maximalista vagyok, így saját magammal vívom a csatáimat, nem is a külső környezettel.

Az írás nekem rengeteget ad. Úgy érzem, hogy ilyenkor fedezem fel még jobban magam. Nem változtatok az őszinteségemen, nem fogom továbbra sem cenzúrázni a mondandómat, sem átfogalmazni azért, hogy jobban megfeleljen az elvárásoknak. Akinek nem tetszik, annak nem kötelező olvasnia a soraimat. :)

A mai tanácsom a következő: Ne próbálj meg jó lenni, egyszerűen csak legyél az!

Namaste!
Lili