Karácsonyi őrület :)

Itt a Karácsony, és ahelyett, hogy az emberek szeretettől átüdvözült arccal, békésen, nyugodtan készülődnének az ünnepekre, azt látom, hogy tébolyult, frusztrált, ideges, szétrobbanó feszültséggel küzdő emberek futkosnak az utcákon. Az üzletházakban kb. úgy érzem magam, mintha egy sípszóra mindenkinek lenne 10 perce, hogy bevásároljon, mert ennyire rohannak az emberek, simán arrébb lökik a másikat, beállnak elé a sorba, káromkodnak, morognak stb. Hú, hát ez aztán igen, így kell ráhangolódni az ünnepekre! Csak arra gondoltam, hogy ezek az emberek majd szent este átkapcsolnak egy gombot a fejecskéjükben, és hirtelen kijön a gőz, majd mosoly ül az orcára? Szerintem soha nincs év közben ennyi veszekedés, mint ilyenkor a családokban, de miért van ez? Annyira meg akarunk felelni a másiknak, hogy tökéletes legyen az ajándék, hogy ettől ennyire frusztráljuk magunkat? De hát nem az a lényeg, hogy vagyunk egymásnak?

Én már megtanultam, hogy ilyenkor energetikailag jobban odafigyelek arra, hogy izolálódjam a környezetemtől. Ha be kell mennem egy plázába, nem hagyom, hogy hassanak rám ezek az energiák. Szép békésen, mosolyogva intézem a dolgomat, és ha valaki morcos fejet vág, arra még rá is mosolygok egy jó nagyot.

Voltam egy könyvesboltban tegnap, és a pénztáros pasin látszott, hogy mennyire unja az egészet, és "már húzna az összes vásárló a ...-ba" felirat villogott a homlokán. Na én erre a típusra kihívásként tekintek. :) Mivel nem veszem át ezt a hangulatot, sőt, az ellenkezőjét sugárzom extra adagban, ezért teljesen megzavarom az illetőt, és kizökkentettem őt is, és végül elmosolyodott, mikor elköszöntem tőle. Ez kb. 1 perc alatt zajlott, míg lehúzta a könyvet, én kifizettem, ő zacsiba tette és viszlát. Semmi óriási trükköm nincs, egyszerűen kedves és udvarias voltam. Először is: köszöntem. Az előttem álló 3 ember nem is köszönt neki, ezt megfigyeltem. Hozzáteszem, hogy ő sem. A köszönésemre verbálisan nem reagált, de rám nézett, amit meg ő nem tett meg eddig egyik vevővel sem. Elkaptam a pillantását, és rámosolyogtam, erre ő lehajtotta a fejét, majd mikor elvette a pénzt, megint csak rám nézett, én megint mosolyogtam kedvesen. A végeredményt már írtam: egy aprócska mosoly megjelent az arcán, és kellemes ünnepeket is kívánt. :)

Az előbbi történetet azért írtam le ilyen részletesen, mert köze van a folytatáshoz, amiről írni szeretnék. Nem kell nekünk belemennünk ezekbe az emberi játszmákba. Ha mi nem játsszunk, nincs játék sem. Felfoghattam volna úgy is ezt az egészet, hogy basszus, milyen bunkó ez a pasi, milyen udvariatlan stb. Elronthatta volna a kedvem, moroghattam volna még rajta egy ideig, aztán elmesélhettem volna itthon, hogy mekkora bunkóval találkoztam a könyvesboltban, hogy még jobban benneragadjak ebben az energiában. De mi értelme lett volna? Miért csinálják sokan ezt? Nem jobb a negatív élményeken gyorsan átlépni, vagy ahogy én is tettem, megelőzni, és átalakítani? Higgyétek el, a kedvessség, udvariasság, és a mosoly csodákra képes. Nincs az az ember, aki nem veszi észre magát, ha te kizökkenthetetlen nyugalommal sugárzod ezt a három dolgot. A poén az egészben, hogy sokkal könnyebb ezt megvalósítani, mint gondolnád. Egy kis tudatosság, és kész is, és nem húz le, hanem feltölt ez a szemlélet.

Most aztán dögivel van lehetőség ennek gyakorlására, próbáljátok ki! :)

Jó készülődést, vásárlást, és sok mosolyt! :)))

Szeretettel:

Lili