Barátság férfi és nő között :)

Nekem nagyon sok fiú ismerősöm van, akiket kedvelek, sőt, szeretem is őket, de a barátság számomra egy nagyon mély, intim, különleges kapcsolat, ezért lassan alakul ki bennem, és csak néhány embert nevezek barátomnak.

A legjobb barátom szerintem nem kérdés, hogy kicsoda: Balázs. Ő már 10 éve mellettem van, és annyi mindenen átmentünk már együtt, hogy elképzelhetetlen, hogy bármi is megtörje, összezúzza ezt a barátságot közöttünk. Már százféleképpen bizonyítottuk egymásnak, hogy milyen fontos részei vagyunk a másik életének, és bízom benne, hogy majd 70 évesen is együtt áztatjuk a lottyad fenekünket a Széchenyi Fürdőben. :):):)

Engem egy barát elvesztése szinte úgy megvisel, mint egy komoly párkapcsolat véget érte. Nyáron sajnos elvesztettem egy barátomat, nagyon komolyan összevesztünk, és azóta sem tudtuk rendezni ezt a konfliktust. Sajnos rá nem igaz, amit arról írtam, hogy azért szeretem a fiú barátokat, mert nem tesznek lapátra, ha jön egy új lány/barátnő. (A lányok hajlamosak mindent az új srác alá rendelni, és ebbe a barátok is beletartoznak.) A barátnője úgy érzem, nem nagyon kedvel engem, talán féltékeny is rám, és a barátom természetes módon gyakran elvakult vele kapcsolatban. Az elmúlt egy év alatt két nagy vitánk is volt, mélyen bántott mind a kettő, és a második után, bár nagyon szeretem a mai napig, most nem tudunk sajnos ezen továbblépni. Úgy érzem, ha megint túllépnék a dolgon, akkor sem változna meg az alap probléma: amíg ők együtt vannak, addig bármikor lehetnek ilyen mértékű vitáink.

Érdekes dolog, hogy a nők (talán a férfiak is, ezt nem tudom) mennyire rosszul viselik, ha a kedvesüknek nő barátja van, pláne, ha az a nő nem csúnya... A legtöbben féltékenyek, de nem is akármennyire. Vajon van alapjuk? Lehet férfi és nő között „szimpla” barátság? Ezen sokat gondolkoztam már én is. Minden férfi –női kapcsolatban szerintem benne van A Férfi és A Nő is, nem két nemtelen ember találkozásáról van szó. Azaz, ha így van, akkor a kapcsolatban van férfi-női energia is, talán egy kis flört is, függetlenül attól, hogy a barátok nem akarnak egymással párkapcsolatot, hiszen akkor nem barátok lennének.

Egy haverság, jó ismeretség (de utálom a címkéket!) inkább felszínes kapcsolat. A mély barátságoknál azért van valami plusz, de ez baj lenne? Hogy mi ez a plusz? Talán az intimitás. Ha egy barátság elmélyül, akkor a szeretetünket a másik iránt sokféleképpen ki tudjuk fejezni, ilyen lehet az érintés, ölelés, vagy érzelmi szinten a ragaszkodás, gondoskodás stb. Volt már az életemben rá példa, hogy a „barátság” címkémbe a csókolózás is belefért, de akkor nem volt egyikünknek sem párkapcsolata. Érdekes, különleges élmény volt, amit egyáltalán nem bánok. A barátságunk, szeretetünk egymás iránt eljutott arra a szintre, hogy e módon, csókokkal is szeretgetni akartuk egymást. Nem volt mögötte semmi olyan tartalom, hogy párkapcsolatot akarunk, de nagyon intim és bensőséges volt, és boldoggá tett mindkettőnket. Nem voltak elvárások, nem voltak kötöttségek, csak mi voltunk egymásnak és a szeretetünk egymás iránt. Nagyon természetes volt, és utána sem okozott kínos perceket, pillanatokat.

Az is igaz, hogy többször láttam olyan férfi-nő barátságot, ahol az egyik többet akart, de beérte egy ideig barátsággal is, csak azért, hogy a másik közelében lehessen. Ezek a kapcsolatok vagy megszakadnak, vagy tényleg átlépnek egy másik szintre. Nekem minden komolyabb kapcsolatom barátsággal kezdődött. Balázzsal és Tomival is 4-6 hónapig „csak” barátok voltunk, hosszan ismerkedtünk egymással, mielőtt kapcsolat lett volna belőle.
Balázzsal a mi kapcsolatunk valószínűleg azért is működik a mai napig ilyen jól, mert mi már túlvagyunk az intimitás azon szintjén, ami zavart okozhatna, azaz „már megvolt”, és ezért ez nem tud bekavarni nekünk.

Egy barátságba valóban bekerülhet a fizikai vonzalom egymás iránt, vagy egy kis flört, de nem hiszem, hogy ez akkora gond lenne, hiszen ez továbbra is barátság, azaz nem arról szól, hogy legyen párkapcsolati jövőnk, hanem arról, hogy jó együtt, szeretjük egymást. Határok természetesen vannak, ha az ember nem független. Ha pedig úgy érezzük, hogy a barátunk jóval többet érez, mint mi, akkor jobb, ha mielőbb tisztázzuk a dolgokat.

Visszatérve a féltékenységre. Azt hiszem, hogy azért féltékenyek az emberek ezekre a barátságokra, mert azt érzik, hogy valami olyat kap meg a másik a barátjától, amit ő nem tud esetleg megadni. Ha ez így is van, az miért probléma? Ugye nem gondoljuk, hogy egy ember képes nekünk mindent megadni? Sőt, ugye nem gondoljuk, hogy neki KELL mindent megadnia? Nagyon-nagyon nem jó szerintem, ha egy kapcsolat annyira beszűkül, hogy csak ketten léteznek, és mindenki más kívülálló. Nincsenek barátok, akár azonos, akár ellentétes neműek, kevés a jó ismerős is. Ez nagyon gyorsan izolálja a párt, és egy idő után azt veszik észre, hogy egyedül maradtak, csak ketten vannak, a világ valahol nagyon távol van tőlük. Élik a megszokott hétköznapjaikat, de nem érik őket olyan impulzusok, amik a fejlődésüket is előbbre mozdítaná.

Hoppá! Fejlődés. Nekem evidens, de nyílván nem mindenkinek az. Én hiszem, hogy senkit nem véletlenül ismerünk meg, és tanulnunk kell egymástól, valamint támogatnunk egymás fejlődését. Ezt elsősorban lelki értelemben gondolom, vagy nevezhetjük személyiség-fejlődésnek is.

Ha egy párkapcsolat nagyon beszűkül, az azért is van, mert megáll a fejlődés. Ha azonban a két fél nem rabláncon tartja egymást, hanem a kapcsolatukon belül is megmarad a szabadságuk, akkor szerintem sokkal tartósabb is ez a kapcsolat, hiszen a plusz szükséges impulzusok megérkeznek a külvilágtól.

Azt, hogy ki iránt vonzódunk, kibe szeretünk bele, nem tudjuk irányítani, azonban azt igen, hogy mit kezdünk ezekkel az érzésekkel. Lehet féltékenykedni, és érzelmi zsarolásokat folytatni, hogy a másikban rossz érzéseket keltsünk, de értelme nem sok van. Aki akar, ahogy korábban is írtam már, az el fog menni, ez ellen nem tudunk mit tenni.