Mennyi problémát okoz, ha túl sokat beszélünk, vagy nem tudjuk, hogy mikor kellene inkább befogni a szánk, ahelyett, hogy a saját igazunkat bizonygatnánk, vagy beleavatkoznánk mások életébe! Sokszor határozott véleményünk van a dolgokról, vagy éppen nincs, csak impulzusszerűen adunk válaszokat, vagy osztogatjuk a tanácsokat. Mindkettővel szerintem csínján kell bánni.
Nekem sem volt könnyű megtanulni, hogy csak akkor mondjak véleményt, ha kérdezik. Néha nem is tudom betartani, ez is igaz, de túlnyomó részben figyelek rá, és mióta így teszek, sokkal nyugodtabb az életem. Nehéz persze, de be kellett látnom, hogy nem kell megváltanom mindenkit, nem tudok segíteni mindenkin, és ami fontos, nem láthatok mindig jól mindent, és nem tudhatom, hogy mi a jó a másiknak. Ezért pár éve elhatároztam, hogy még táncban sem mondok addig véleményt, amíg nem kérdezik, pedig ez a szakmám. Javítok hibákat, persze, de mélyebb elemzést csak kérésre végzek, mert vannak, akik azonnal megsértődnének, és többet nem jönnének órára, ha mondjuk egy haladó táncosnak azt mondanám, hogy ugyan a csoport elnevezése haladó, de ha a tánctudást nézzük, ez még a kezdő szint.
Itt egy kis kitérő. Pár évvel ezelőtt tanultam Pedro Gomez-től. Nála kb. 3-4 év alatt voltak középhaladók a diákok, és úgy táncoltak, hogy leesett az állam, itthon a tanárok nem táncolnak ilyen szinten... Azt hiszem, hogy írtam már korábban a címkézésről, hogy az embereknek mennyire fontos, hogy magukra ragasszák, hogy kezdő 3-as vagy középhaladó 2-es stb. csoportba járnak, pedig egyáltalán nem ez a fontos, hanem a tudás, és a tanulás.
Visszakanyarodva a bölcs hallgatáshoz. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, és figyelnünk kell rá, meg kell tanulnunk tartani a szánkat. Itt nem csak az illendőségről beszélek, mint pl. nem illik csúnyának nevezni a menyasszony ruháját, vagy őt magát, kövérnek nevezni egy kismamát, vagy esetleg az újszülött kisbabára azt mondani, hogy ronda stb. Persze vannak, akik még az ilyen alap dolgokkal sincsenek tisztában... Ezek udvariassági kérdések, és kell hozzá egy alap érzelmi intelligencia. Szerintem, de persze nem kell velem egyetérteni. :)
A lényeg, hogy nem kell mindig okosnak lennünk, és ezt fitogtatnunk. Sokszor elég, ha meghallgatjuk a másikat, mert ez nagyobb segítség lehet, mint ha mi osztjuk az észt. Nem oldhatjuk meg mások életét, csak támaszt nyújthatunk, és biztosíthatjuk, hogy bárhogy is dönt, számíthat ránk. A lépést nem nekünk kell megtennünk, hanem annak, akinek a változásra szüksége van. Sokszor könnyebb persze kívülről látni a dolgokat, de mi hiába erőszakoskodunk akár, ha a másikban nem született meg bizonyos döntés, akkor nem fogja megtenni. Ami pedig nehéz, hogy hagynunk kell elszenvedni az esetleges rossz döntések következményét, mert lehet, hogy neki azt az utat kell bejárnia.
Természetesen nem arról írok, hogy közömbösen nézzük végig, ahogy valaki besétál az oroszlán barlangjába, és várhatóan széttépi az oroszlán. Csak annyit mondok, hogy nagyon kell tudni, hogy hol húzzuk meg a határt, mennyire avatkozunk bele mások életébe.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy ha a saját lelkünk, életünk rendben van, akkor tudunk segíteni másoknak is, de ha a segítség leple alatt próbálunk magunkról, és a mi problémáinkról megfeledkezni, akkor abból túl sok jó nem sülhet ki. Sem nekünk, sem a másiknak.
Aki nem akarja, hogy megmentsék, vagy hogy könnyítsenek a terhein, azzal nem lehet mit tenni, ezt nekünk el kell fogadnunk.
Röviden, érdemes a hallgatást néha gyakorolni, ami nem egyenlő persze sem a titkolózással, sem a hazugsággal.
Mosolygós hétvégét!
Szeretettel:
Lili
Nekem sem volt könnyű megtanulni, hogy csak akkor mondjak véleményt, ha kérdezik. Néha nem is tudom betartani, ez is igaz, de túlnyomó részben figyelek rá, és mióta így teszek, sokkal nyugodtabb az életem. Nehéz persze, de be kellett látnom, hogy nem kell megváltanom mindenkit, nem tudok segíteni mindenkin, és ami fontos, nem láthatok mindig jól mindent, és nem tudhatom, hogy mi a jó a másiknak. Ezért pár éve elhatároztam, hogy még táncban sem mondok addig véleményt, amíg nem kérdezik, pedig ez a szakmám. Javítok hibákat, persze, de mélyebb elemzést csak kérésre végzek, mert vannak, akik azonnal megsértődnének, és többet nem jönnének órára, ha mondjuk egy haladó táncosnak azt mondanám, hogy ugyan a csoport elnevezése haladó, de ha a tánctudást nézzük, ez még a kezdő szint.
Itt egy kis kitérő. Pár évvel ezelőtt tanultam Pedro Gomez-től. Nála kb. 3-4 év alatt voltak középhaladók a diákok, és úgy táncoltak, hogy leesett az állam, itthon a tanárok nem táncolnak ilyen szinten... Azt hiszem, hogy írtam már korábban a címkézésről, hogy az embereknek mennyire fontos, hogy magukra ragasszák, hogy kezdő 3-as vagy középhaladó 2-es stb. csoportba járnak, pedig egyáltalán nem ez a fontos, hanem a tudás, és a tanulás.
Visszakanyarodva a bölcs hallgatáshoz. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, és figyelnünk kell rá, meg kell tanulnunk tartani a szánkat. Itt nem csak az illendőségről beszélek, mint pl. nem illik csúnyának nevezni a menyasszony ruháját, vagy őt magát, kövérnek nevezni egy kismamát, vagy esetleg az újszülött kisbabára azt mondani, hogy ronda stb. Persze vannak, akik még az ilyen alap dolgokkal sincsenek tisztában... Ezek udvariassági kérdések, és kell hozzá egy alap érzelmi intelligencia. Szerintem, de persze nem kell velem egyetérteni. :)
A lényeg, hogy nem kell mindig okosnak lennünk, és ezt fitogtatnunk. Sokszor elég, ha meghallgatjuk a másikat, mert ez nagyobb segítség lehet, mint ha mi osztjuk az észt. Nem oldhatjuk meg mások életét, csak támaszt nyújthatunk, és biztosíthatjuk, hogy bárhogy is dönt, számíthat ránk. A lépést nem nekünk kell megtennünk, hanem annak, akinek a változásra szüksége van. Sokszor könnyebb persze kívülről látni a dolgokat, de mi hiába erőszakoskodunk akár, ha a másikban nem született meg bizonyos döntés, akkor nem fogja megtenni. Ami pedig nehéz, hogy hagynunk kell elszenvedni az esetleges rossz döntések következményét, mert lehet, hogy neki azt az utat kell bejárnia.
Természetesen nem arról írok, hogy közömbösen nézzük végig, ahogy valaki besétál az oroszlán barlangjába, és várhatóan széttépi az oroszlán. Csak annyit mondok, hogy nagyon kell tudni, hogy hol húzzuk meg a határt, mennyire avatkozunk bele mások életébe.
Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy ha a saját lelkünk, életünk rendben van, akkor tudunk segíteni másoknak is, de ha a segítség leple alatt próbálunk magunkról, és a mi problémáinkról megfeledkezni, akkor abból túl sok jó nem sülhet ki. Sem nekünk, sem a másiknak.
Aki nem akarja, hogy megmentsék, vagy hogy könnyítsenek a terhein, azzal nem lehet mit tenni, ezt nekünk el kell fogadnunk.
Röviden, érdemes a hallgatást néha gyakorolni, ami nem egyenlő persze sem a titkolózással, sem a hazugsággal.
Mosolygós hétvégét!
Szeretettel:
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése