"Ne a szavaknak higgy, hanem a tetteknek!" Ezt írtam ki tegnap a facebook oldalamra, de gondoltam, írok róla bővebben is.
Sajnos a szavak szerintem sokkal jobban befolyásolnak minket, mintha végiggondolnánk, hogy vajon van-e tartalom mögötte, lehet-e számítani arra, hogy a szavakból cselekedet lesz. Szeretjük azt hinni, amit hinni akarunk, és ezért engedékenyen, vagy mondjuk néha naivan, esetleg elnézően "bedőlni" a szavaknak. Nem is könnyű ellenállni, hiszen vannak, akik ezt tökélyre fejlesztették, és levesznek minket a lábunkról. Van, aki körbehízeleg, van, aki szánalmat, részvétet akar kelteni, és ezzel manipulál, van, aki a szeretetedre apellál, a skála nagyon sokszínű, de a lényeg ugyanaz: sajnos kevés esetben hihetünk ezeknek az embereknek.
Volt, hogy 4 hónapot dolgoztam ingyen egy cégnek, mert hittem abban, hogy jó az, amit csinálok, és bíztam a munkáltatóban is 3 hónapig, hogy majd megkapom a pénzt. Aztán a 4. hónapot már azért dolgoztam végig, mert arra gondoltam, hogy elveszítem az előző 3-at, ha most kilépek. Végül 4 hónap nem lett kifizetve, de ez is egy tanulság.
Aztán ismerek olyan embert is, aki állandóan ígérget, ez így lesz, úgy lesz, meglesz, amit kértem, aztán jönnek a csúsztatások, simlizések, sunyizások. A szavak itt is megvannak, mindig van kifogás, indok, magyarázat, de a tettek nem követik, vagy csak hébe-hóba. Persze a hülye én vagyok, ha századszor is hiszek neki, mert úgy gondolom, hogy nem rossz szándék vezérli, egyszerűen csak ilyen, de hát ettől még nem vagyok előrébb, ettől még nekem okoz problémát, feszültséget stb.
Rengeteg esetet tudnék említeni, de ti is biztosan sok ilyennel találkoztatok, nem is szaporítanám a szót tovább példákkal.
Nekem a szavaknak komoly jelentése, és súlya van, gondosan ügyelek is arra, hogy ne mondjak vagy ígérjek olyat, amit később aztán nem tudok teljesíteni. A célom mindig az, hogy ne csak teljesítsem, hanem túlteljesítsem az ígérteket. Tudom, hogy ma már sajnos nem ez a normális hozzáállás, de szerintem ennek kellene lennie, és nem tetszik, hogy lassan az abnormális a normális, hogy mindent fenntartásokkal kell kezelnünk, hogy az ígéretekben nem hihetünk, hogy a másik szavát el kell osztanunk legalább kettővel.
Meg kell tanulnunk tényleg a szavak felszínes halmazán túljutva a cselekedeteket nézni, és nem ringatni magunkat olyan illúziókban, amiknek nincs, vagy oly kevés a valóság tartalmuk. Gyakori hibám, hogy az embereket sokkal jobb tulajdonsággal ruházom fel, mint amivel rendelkeznek, és hajlamos vagyok a jóra koncentrálni. Ez nagyon jó egy darabig, sőt, nagyon fontos is, hogy meglássuk a másikban a jót, de nem azt jelenti, hogy végtelenségig szemet kell hunynunk a rossz felett, és eltűrni dolgokat, mert nem akarjuk látni, nem akarunk szembenézni azzal az oldallal is.
Ezt a bejegyzést magamnak is írom, ahogy sok másikat is, mert megint ideje, hogy figyelmeztessem magam, hogy a naivitásom, és jó szándékom ne borítsa már el ennyire a fejecskémet, és képes legyen racionálisan gondolkozni, ha arra van szükség.
Várandósan az empátiám még nagyobb lett, azonban az érzékenységem is megsokszorozódott. Ez egy elég béna helyzet, mert egyszerre bánt sokkal jobban minden, ugyanakkor jobban együtt érzek másokkal, és még inkább próbálom megérteni az ő motivációjukat, helyzetüket. Ebből jó kis káosz születik a fejecskémben, hiszen nem lehetek ugyanazon személy vádlója és védője egyszerre. A megértés nagyon fontos, a fiúk segítségét elég sokszor ki is kérem mostanában, és segítenek meghúzni a határokat, hogy meddig látom jól, vagy honnan vezérel már nagyon az érzelem, és mellőzi a józan észt a gondolkodásom.
A következő időszakban megint oda fogok nagyon figyelni, hogy csak a cselekedetekre figyeljek, vagy legalábbis ne hagyjam figyelmen kívül. Pl. ha valaki azt mondja, hogy szóljak, ha segítségre van szükségem, egész nap elérhető lesz, aztán egy sms-re sem képes válaszolni, alig egy órával később, amikor kérek valamit, akkor ez is jelzés értékű.
Megváltoznom nehéz, mert nekem az ígéretek, ahogy korábban is mondtam, rendkívül fontosak, mert amit én ígérek, azt felelősséggel teszem. (most nem az előbbi banális példára gondolok, bár aki kis dolgokban nem korrekt, az nagyobbakban sem, ezt már egyszer kifejtettem) Nehéz nekem is úgy látni a világot, hogy ne higgyek az ígéreteknek, hogy kételkedjem bennük, hogy ne alapozzak rájuk. Pedig ebben sajnos változnom kell, ezt érzem, mert túl sok jelentőséget tulajdonítok ezeknek a szavaknak. Ha valaki mond valamit, én gondolkodás nélkül elhiszem, és bízom benne.
Persze nem azt mondom, hogy ne higgyünk senkinek, csak azt, hogy ne lépjünk századszor is bele ugyanannál az embernél ugyanabba a csapdába. Először mindenkinek szavazzunk bizalmat, de ha többedszer kiderül az, hogy a szavainak nincs súlya, hogy hiteltelen, akkor ne kapaszkodjunk abba a képbe, amit mi szeretnénk látni róla. Engedjük el ezt a képet, és fogadjuk el szeretettel, hogy ő ilyen, de a döntéseinket, pl. hogy kötünk-e vele üzletet, vagy alkalmazzuk-e, számítunk-e az ígéretére, azt már a tiszta kép tudatában hozzuk meg. Mi se boruljunk el, és sértettséggel reagáljunk, hanem maradjunk objektívek. Attól, hogy valakinek a kommunikációja nem illik bele a mi világnézetünkbe, nem rossz ember, csak más. Változni azonban csak mi tudunk, mást nem tudunk megváltoztatni, hiába is próbálkozunk.
Mosolygós napot!
Szeretettel:
Lili
Sajnos a szavak szerintem sokkal jobban befolyásolnak minket, mintha végiggondolnánk, hogy vajon van-e tartalom mögötte, lehet-e számítani arra, hogy a szavakból cselekedet lesz. Szeretjük azt hinni, amit hinni akarunk, és ezért engedékenyen, vagy mondjuk néha naivan, esetleg elnézően "bedőlni" a szavaknak. Nem is könnyű ellenállni, hiszen vannak, akik ezt tökélyre fejlesztették, és levesznek minket a lábunkról. Van, aki körbehízeleg, van, aki szánalmat, részvétet akar kelteni, és ezzel manipulál, van, aki a szeretetedre apellál, a skála nagyon sokszínű, de a lényeg ugyanaz: sajnos kevés esetben hihetünk ezeknek az embereknek.
Volt, hogy 4 hónapot dolgoztam ingyen egy cégnek, mert hittem abban, hogy jó az, amit csinálok, és bíztam a munkáltatóban is 3 hónapig, hogy majd megkapom a pénzt. Aztán a 4. hónapot már azért dolgoztam végig, mert arra gondoltam, hogy elveszítem az előző 3-at, ha most kilépek. Végül 4 hónap nem lett kifizetve, de ez is egy tanulság.
Aztán ismerek olyan embert is, aki állandóan ígérget, ez így lesz, úgy lesz, meglesz, amit kértem, aztán jönnek a csúsztatások, simlizések, sunyizások. A szavak itt is megvannak, mindig van kifogás, indok, magyarázat, de a tettek nem követik, vagy csak hébe-hóba. Persze a hülye én vagyok, ha századszor is hiszek neki, mert úgy gondolom, hogy nem rossz szándék vezérli, egyszerűen csak ilyen, de hát ettől még nem vagyok előrébb, ettől még nekem okoz problémát, feszültséget stb.
Rengeteg esetet tudnék említeni, de ti is biztosan sok ilyennel találkoztatok, nem is szaporítanám a szót tovább példákkal.
Nekem a szavaknak komoly jelentése, és súlya van, gondosan ügyelek is arra, hogy ne mondjak vagy ígérjek olyat, amit később aztán nem tudok teljesíteni. A célom mindig az, hogy ne csak teljesítsem, hanem túlteljesítsem az ígérteket. Tudom, hogy ma már sajnos nem ez a normális hozzáállás, de szerintem ennek kellene lennie, és nem tetszik, hogy lassan az abnormális a normális, hogy mindent fenntartásokkal kell kezelnünk, hogy az ígéretekben nem hihetünk, hogy a másik szavát el kell osztanunk legalább kettővel.
Meg kell tanulnunk tényleg a szavak felszínes halmazán túljutva a cselekedeteket nézni, és nem ringatni magunkat olyan illúziókban, amiknek nincs, vagy oly kevés a valóság tartalmuk. Gyakori hibám, hogy az embereket sokkal jobb tulajdonsággal ruházom fel, mint amivel rendelkeznek, és hajlamos vagyok a jóra koncentrálni. Ez nagyon jó egy darabig, sőt, nagyon fontos is, hogy meglássuk a másikban a jót, de nem azt jelenti, hogy végtelenségig szemet kell hunynunk a rossz felett, és eltűrni dolgokat, mert nem akarjuk látni, nem akarunk szembenézni azzal az oldallal is.
Ezt a bejegyzést magamnak is írom, ahogy sok másikat is, mert megint ideje, hogy figyelmeztessem magam, hogy a naivitásom, és jó szándékom ne borítsa már el ennyire a fejecskémet, és képes legyen racionálisan gondolkozni, ha arra van szükség.
Várandósan az empátiám még nagyobb lett, azonban az érzékenységem is megsokszorozódott. Ez egy elég béna helyzet, mert egyszerre bánt sokkal jobban minden, ugyanakkor jobban együtt érzek másokkal, és még inkább próbálom megérteni az ő motivációjukat, helyzetüket. Ebből jó kis káosz születik a fejecskémben, hiszen nem lehetek ugyanazon személy vádlója és védője egyszerre. A megértés nagyon fontos, a fiúk segítségét elég sokszor ki is kérem mostanában, és segítenek meghúzni a határokat, hogy meddig látom jól, vagy honnan vezérel már nagyon az érzelem, és mellőzi a józan észt a gondolkodásom.
A következő időszakban megint oda fogok nagyon figyelni, hogy csak a cselekedetekre figyeljek, vagy legalábbis ne hagyjam figyelmen kívül. Pl. ha valaki azt mondja, hogy szóljak, ha segítségre van szükségem, egész nap elérhető lesz, aztán egy sms-re sem képes válaszolni, alig egy órával később, amikor kérek valamit, akkor ez is jelzés értékű.
Megváltoznom nehéz, mert nekem az ígéretek, ahogy korábban is mondtam, rendkívül fontosak, mert amit én ígérek, azt felelősséggel teszem. (most nem az előbbi banális példára gondolok, bár aki kis dolgokban nem korrekt, az nagyobbakban sem, ezt már egyszer kifejtettem) Nehéz nekem is úgy látni a világot, hogy ne higgyek az ígéreteknek, hogy kételkedjem bennük, hogy ne alapozzak rájuk. Pedig ebben sajnos változnom kell, ezt érzem, mert túl sok jelentőséget tulajdonítok ezeknek a szavaknak. Ha valaki mond valamit, én gondolkodás nélkül elhiszem, és bízom benne.
Persze nem azt mondom, hogy ne higgyünk senkinek, csak azt, hogy ne lépjünk századszor is bele ugyanannál az embernél ugyanabba a csapdába. Először mindenkinek szavazzunk bizalmat, de ha többedszer kiderül az, hogy a szavainak nincs súlya, hogy hiteltelen, akkor ne kapaszkodjunk abba a képbe, amit mi szeretnénk látni róla. Engedjük el ezt a képet, és fogadjuk el szeretettel, hogy ő ilyen, de a döntéseinket, pl. hogy kötünk-e vele üzletet, vagy alkalmazzuk-e, számítunk-e az ígéretére, azt már a tiszta kép tudatában hozzuk meg. Mi se boruljunk el, és sértettséggel reagáljunk, hanem maradjunk objektívek. Attól, hogy valakinek a kommunikációja nem illik bele a mi világnézetünkbe, nem rossz ember, csak más. Változni azonban csak mi tudunk, mást nem tudunk megváltoztatni, hiába is próbálkozunk.
Mosolygós napot!
Szeretettel:
Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése