Munkamánia :)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én nagyon bénán kezelem a szabadságot. Most már ötödik napja vagyok szabin, és még van vissza bőven, de eddig nagyon gáz, ahogy telt. Az első nap a tábor után alvással telt, majd az elmúlt 3 napot reggeltől estig végigdolgoztam. Ennyit arról, hogy szabin vagyok... Sajnos nálam ez nagy defekt, ez tény. Ahhoz, hogy kikapcsolódjak, el kell, hogy vegye a drága férjem a telefonom és a notebook-om, és lehetőleg jó messze kell, hogy vigyen a lakásunktól. Ebből gondolom már kiderült, hogy erősen hajlamos vagyok a munkamániára, aminél már csak az a rosszabb, hogy ezt is várom el a környezetemtől is. Persze ők azért egy szint után ellenállnak, van annyi eszük. :):):)

Nagyon-nagyon szeretem a munkámat, a Fuerte nekem olyan, mint egy gyermek. Egyre nő, gondozni kell, ápolni, szeretgetni, odafigyelni rá. Valahogy tényleg anyaként viselkedem, ráadásul olyan anyaként, aki egy pillanatra sem szereti elengedni a gyermeke kezét, vagy rábízni másra. Nincs gyerekem, de remélem, hogy majd egy igazival nem így fogok viselkedni. :):):)

Az állandó felelősségtudat a diákjaink és persze a tanáraink felé is, valamint a maximalista hozzáállásom az okai ennek a munkamániának. Nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni, hogyan tudnék gyorsabban kikapcsolódni, és a regenerációra is időt fordítani. Nem akarok minőségi romlást, és valószínűleg az a téveszmém, hogy ha nem szakadok bele, akkor nem is lehet jó. Pedig nem állt meg az élet akkor sem, míg kórházban voltam, igaz, a fiúknak és Timikének nagyon kemény időszak volt az.

Ráadásul már sokkal jobb vagyok, mint pl. egy évvel ezelőtt. Most már vannak szabad hétvégéim, kedd délelőtt is szabad vagyok, és főzök a férjecskémnek ebédet, azaz van fél napom egy héten, hogy feleség is legyek. :)

Hogy nézett ki egy évvel ezelőtt az életem? Heti 3-4 alkalommal vidékre utaztam tanítani a fiúkkal, de nem volt ritka, hogy akár ötször is. Ilyenkor éjfél után értem haza, de ugyanúgy 4 és 6 között keltem. Ezt 4 évig csináltam így. Kb. minden 6.7.hétvégém volt szabad. Most az elmúlt egy évben már nagyon keveset utaztam, persze ennek más oka is volt, de a jövőben is heti 1-2 alkalomra fogom redukálni, és legalább havonta 1 szabad hétvégét is be fogok iktatni.

Mielőtt valaki még panaszkodásnak venné, meg kell jegyeznem, hogy én nagyon boldog vagyok így, ezért sem veszem észre, hogy mennyire a normális határon felül van, amit csinálok. Néha kicsit jobban odafigyelek, aztán, ahogy most is, elszalad velem a ló.

Például napi 23-szor kellene gyógyszert szednem a betegségem miatt. Még mindig kellene, de a tábor előtt két héttel leálltam teljesen velük, hogy részt tudjak venni a táborban. A gyógyszerek mellékhatásai, vagy csak rám tett hatásai ugyanis nem tették volna lehetővé, hogy aktív részese legyek a tábornak, és tanítsak stb. Az egyik ilyen mellékhatás a hányinger. Most majd azért vissza kell térnem szép lassan, de önhatalmúlag jelentősen csökkenteni fogom az adagot, majd szabi után úgyis megyek dokikhoz, addig kicsit élvezni szeretném, hogy nem a fürdőben töltöm a reggeleimet a wc kagylót ölelve...

Azt hiszem, hogy valami kontroll módszert ki kell dolgoznom saját magam részére, és aszerint szót fogadni saját magamnak. Nah, ez vicces lesz! :)

Aki magára ismert az írásomban, vagy sok párhuzamot lát, az sürgősen változtasson, ha nem akar néhány évente kórházban kikötni, mint én, mert a szervezet egy darabig tolerál, aztán nagyot csak az asztalra, és kikényszeríti a pihenést ilyen-olyan formában...

Mosolygós, pihenős, nyaralós napokat!
Szeretettel:
Lili

Erkölcs? :)

Nem véletlenül van természetesen kérdőjel a címben. Már többedszer tapasztalok sajnos számomra nagyon meglepő dolgokat lányok részéről, ami az én viszonylag konzervatív gondolkodásomtól durván távol esik.

Többször hangsúlyoztam már ezt írásaimban és az óráimon is, hogy csajok, mi nem futunk a fiú után. Kell, hogy legyen egy tartásunk, és vannak dolgok szerintem, amiben nem szabad alább adnunk. Ez nem büszkeség, makacsság, egyszerűen emberi tartás.

Ehhez képest mit tapasztalok? A lányok egy része, ha meglát pl. egy kubai tánctanárt, már szét tett lábbal várja, hogy felkérje táncolni, vagy vigye szobára... Erős a kifejezés? Szerintem ehhez a viselkedéshez képest nagyon is finoman fogalmazok. Én előfordul, hogy inkább nem táncolok velük, nehogy ebbe a kategóriába kerüljek egy külső szemlélő számára. Történt már olyan, hogy egy buliban a lányok szó szerint sorban álltak a kubai tanárnál, és olyan kihívóan viselkedtek, hogy én inkább távolabb mentem, bár korábban már felkért a tanár, és megbeszéltük, hogy táncolunk. Másnap meg is kaptam, hogy nem táncoltam vele, de én meg elmondtam, hogy annyira kiábrándító volt a lányok részéről ez az őt körbelihegés, hogy én nem akartam véletlenül sem ebbe a csoportba tartozni.

Persze, tudom én, hogy nagy élmény lehet egy igazi kubaival táncolni, annak, aki ezt még nem tette. Bár, hogy bevalljam, nekem mondjuk Erdei Gabi, egy kedves haladós tanítványunk, eddig szinte mindig jobb élmény volt, mert ő nem csak magát akarja megmutatni, és show-t csinálni, hanem fontos neki az is, hogy a lány is jól érezze magát, és legyen elegendő tere is.

Nem tudom, hogy egész normális lányok is miért hülyülnek meg, ha barnább bőrű férfit látnak. Nem is értem, hogy egyáltalán mit várnak el attól az egy éjszakától, vagy akár csak egy órácskától, mert a következő éjszaka, vagy akár már pár órával később úgyis más lesz soron... A nagy szerelmek nem így születnek...

Vajon a lányok is trófeát gyűjtenek? Próbálom megérteni, hogy mi a motiváció, de nehezen megy. Persze elfogadom, hogy ilyen is van, és nem fogok emiatt máshogy viselkedni ezekkel a lányokkal, mert ez az ő magánügyük, csak elgondolkoztam ezen a témán egy kicsit.

Mosolygós napot!
Namaste! :)
Lili

Tábor után :)

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi mindent írnék, de most még inkább egy csomó érzéssel vagyok tele, és nem vagyok képes szavakba önteni.

Tegnap érkeztünk meg a nyári tánctáborunkból, ami idén Siófokon volt. Fantacsudi volt, nagyon jól éreztem magam! :) Tábor előtt aggódtam a kondim miatt, mert már jó ideje nem vagyok edzésben, de elég jól össze tudtam kapni magam, és ahhoz képest, hogy itthon egyszer sem bírtam végigtáncolni a ladies' style koreográfiát, amit készítettem a csajoknak, mert olyan megerőltető volt, a záróparty-n kétszer egymás után is eltáncoltuk, mert visszatapsoltak minket. :):):)

A lányok fantasztikusak voltak, minden reggel tele volt az órámon a terem, képesek voltak felkelni korán, és jöttek lelkesen, csinálták, amit kérek, és figyeltek, és rengeteg energiát tettek bele. Nem beszélve arról az érzésről, amit kaptam tőlük. Leírhatatlan, amikor azt látod, hogy tele a terem, és egyre ügyesebbek a lányok. Aztán a legszuperebb, mikor az esti salsa buliban azt látom, hogy már gyakorolják, próbálgatják a díszítéseket. :) Az egy hét alatt rengeteget fejlődtek a csajok, le a kalappal. Többeknél láttam, hogy sikerült egy-egy olyan ponton átlépni, ami már egy ideje valószínűleg akadályozta a fejlődést, és még többeknél láttam, hogy bizony-bizony sikerül akár több lépcsőfokot is feljebb lépni. :) Nagyon büszke vagyok minden lányra, aki bejött az óráimra, és végigcsinálta velem ezt a hetet. :)

Tomi timba óráját is nagyon élveztem, nagyon jó anyagot rakott össze. Balinak pedig a haladó sora tetszett nagyon, mert igazán jól táncolható, és a lánynak is van benne lehetőség egy kis rumbára, egy kis díszítésre itt-ott. Sajnos csak azokra az órákra sikerült bejutnom, amiken én is tanítottam vagy asszisztáltam, mert nagyon zsúfolt volt a programom, és elég kemény volt nekem még ez a kiképzés, de úgy láttam, hogy másoknak sem volt gyalog-galopp. :)

Keményen elfáradtunk mindannyian, de ez ilyenkor boldog fáradtság, és jóleső érzés. :)

Juan J. Ortiz volt az idei vendégtanárunk. Hozta a formáját, igazán jó táncos, bár pedagógiailag azt hiszem, van még mit fejlődnie. Összességében elégedett vagyok vele, félre ne értsétek, de néha elgondolkozom azon, hogy ha Tomi és Bali kicsit barnább bőrrel születtek volna, akkor nem kellene kubai tanárt hívnunk... Bocsánat azoktól, akik ezt a kijelentésemet nagyképűségnek veszik, ez nyilván az én véleményem, és gondolatom, csak látom, amit látok, és talán sok olyat is, amit a diákjaink talán soha nem is fognak látni. Egy kedves diákunk azt mondta, hogy most, hogy már tanult Jorge-tól és Juan-tól is, azt kell, hogy mondja, hogy jobban szereti, ha mi megtanuljuk tőlük, majd megtanítjuk neki. :)

Vannak nagyon kiváló kubai táncosok, Juan és Jorge is ilyenek, akik jobbak nálunk táncilag, nem ezt kérdőjeleztem meg, de felkészültségben, tudásunk megalapozottságában, pontosságában, és nem utolsó sorban pedagógiában gyakran nálunk a pont.

Nah, abbahagyom ezt a témát, mielőtt még öntömjénezésnek bélyegzitek az írásomat. Szerencsére sok olvasóm ismer, és pontosan tudja, hogy nem ezt az oldalt erősítem, nagyon erős kritikus vagyok magunkkal szemben, és magasak az elvárásaim a táncunkkal, munkánkkal kapcsolatban, csak néha lefuttatok egy-egy ilyen gondolatot is. :)

Visszatérve a csajokhoz. :) A fellépésen a záróbuliban annyira nagyon meghatódtam, mikor láttam, hogy ennyi lány ott van, és táncol, hogy ezt az érzést nem tudom most leírni, mert nincs rá szó, most is könnybe lábad a szemem. A koreográfia táncolása közben is rá-rámosolyogtam egy-egy lánykára, hogy motiváljam őket, és csodálatos volt köztetek lenni, táncolni, veletek együtt lélegezni. :) Köszönöm nektek ezt az élményt, ilyenben még nem volt soha részem. :)

A jóga órámra is rengetegen bejöttek, pedig én még csak jóga oktató sem vagyok, mindig ezzel is kezdem a táboros egy-egy órát, amit én tartok, hogy felvilágosítom erről az embereket. Nagyon szeretem a jógát, jó ideje fontos részét képezi az életemnek, és örülök, ha ebből egy picikét évente egyszer átadhatok másoknak is.

Az egész hetet egyszerűen nem lehet leírni, mert annyira sok pozitív élmény volt, hogy most csak egy kis töredékét sikerült kiemelnem, amik éppen a fejemben jártak. :) A lényeg, hogy mindenkinek köszönöm, aki ott volt, sokat jelentett nekem ez az egy hét.

A tanárainknak és asszisztenseinknek külön köszönet, hogy segítették a munkánkat. Megint láthattam, hogy Sanya milyen csodálatos ember, kiváló tanár, és boldog és büszkevagyok nagyon, hogy a csapatunk tagja. Nem akarom felsorolni az összes tanárt és asszisztenst, de Timikére még ki kell térnem, mert nagyon odatette magát a héten, és mindenben segítette a munkámat, 100%-ig a diákokért és értünk létezett. Ritka az ilyen hozzáállás, mert gyakran az önös érdek és kényelem győzedelmeskedik, de nagyon jó, hogy ilyen ember van a csapatban, mint ő. :)

Mosolygós, pihizős hétvégét mindenkinek!
Szeretettel:
Lili

Jön a tábor! :)

Ugyan már bőven elmúlt este 10 óra, én még mindig dolgozom, ki tudja meddig, hiszen hamarosan itt a nyári táborunk. :) Már nagyon-nagyon várom, le sem tudom írni, hogy mennyire. :) Van bennem sok izgalom, némi stressz, várakozás. Lassan fél éve dolgozom ezen a "projekten", mert már januárban el szoktuk kezdeni az előkészületeket. Közben persze már a többi nyári programra és az őszre is kell készülnünk, szóval nem unatkozunk. A diákjaink nem látnak bele abba, hogy mi munka van egy-egy ilyen rendezvényünk mögött, hiszen ők már csak a "végterméket" látják. De ez így is van jól, nekünk is az az öröm, ha minden egyszerűnek tűnik, pontos, szervezett, és semmilyen háttérben zajló esetleg stresszesebb történet nem jut át a diákokhoz. Ez nem az ő dolguk, a mi dolgunk, hogy megoldjunk minden felmerülő problémát a lehető legjobban.

Azért egy mókás sztorit elmesélek gyorsan. :) Legalábbis így is fel lehet fogni. :) Na mit gondoltok, hogy a szálloda kinek a szobáját adta ki véletlenül másnak? Hát a miénket, amiben Tomival lennénk. :):):) Mókás nem, hogy pont az iskola két vezetőjének nincs most szállása jelenleg az első napra. :):):)

Pont azt mondtam ma a srácoknak, meg Timikének, hogy nem kell stresszelni magunkat, mindent a lehető legjobb tudásunk alapján meg kell tennünk, és amin tudunk változtatni, azt tegyük is meg, de amin nem tudunk, azon idegeskedhetünk, verhetjük az asztalt, értelme nincsen. Maximalisták vagyunk mindannyian, ezért nem egyszerű a saját elvárásainknak megfelelnünk. Magasra tesszük a lécet, az biztos. :)

Bocsánat, hogy kicsit kuszák a gondolataim, ez a sok munka mellékhatása nálam. :) A csúcs az, amikor a fáradtságtól csak nevetni tudok már, és az emberek azt hiszik, hogy keményen a pohár fenekére néztem, vagy szedtem valami vigyorbogyót, pedig egyikkel sem élek, csak nálam ilyen a KO. :)

Most csak ilyen röviden, majd tudósítok a táborból is, meg van már a fejecskémben pár téma, amiről szeretnék írni, ha lesz egy pici időm.

Namaste!

Lili